Kezdőlap Címkék Ceu

Címke: ceu

Az EPP súlyától hajlik az a derék

„A Müncheni Műszaki Egyetem részvétele a magyar felsőoktatásban a CEU-val való együttműködés keretében semmilyen akadályba nem ütközik” – válaszolta a 444 híre szerint Szél Bernadett független országgyűlési képviselőnek Orbán Balázs, a Miniszterelnökség államtitkára.

„A Kormány Bajorország részvételét olyan bizalomerősítő lépésnek tekinti, amelynek nyomán kész megvizsgálni az Egyesült Államokban, Németországban és Magyarországon egyaránt elismert diplomák kiadásának lehetőségét,” – tette hozzá. A CEU amerikai diplomát adó képzéseit vitte Bécsbe, miután bizonytalanná vált, hogy ezt a tevékenységét tovább folytathatja-e Budapesten.

Manfred Weber, az Európai Néppárt (EPP) európai parlamenti választási listavezetője még budapesti látogatásán közölte: a müncheni egyetem és a BMW beszállhatnak a CEU fenntartásába. Ha európai fenntartói is lesznek az egyetemnek, akkor már EU-s oktatási intézménynek számít, így a kormány nem találhat ki olyan szabályt, amelynek alapján  távoznia kellene Magyarországról.

Nekik még nem szóltak

A CEU Budapesten maradása ugyan nap mint nap szóba kerül, egyelőre azonban semmiféle olyan garancia nem született a kormány részéről, ami a felsőoktatási intézmény budapesti jövőjét biztosítaná – mondta a Klubrádiónak Michael Ignatieff, a CEU rektora.

Az Európai Néppárt három bölcse – akik azt vizsgálják, a Fidesz ténykedése összeegyeztethető-e a néppárti tagságával – már felvette a kapcsolatot a CEU-val. A CEU vezetői el fogják mondani nekik, hogy az amerikai diplomát is adó egyetem Magyarországon akar maradni, amennyiben erre megkapják a jogi garanciákat. Michael Ignatieff hozzátette, azt is részletezni fogja a néppárti bölcseknek, mit értenek a legalitás garanciáin.

CEU: Megoldás bajor módra?

0

Kevéssé sem tisztult a kép a CEU körül, hiába akarja a Néppárt bajor egyetemi segítséggel megmenteni Magyarországon az egyetemet – írta a Der Tagesspiegel tegnapi számában .

A felkínált három Bajorország által finanszírozott professzori állás csak trükk, amely segítséget nyújtana a magyar tudomány szabadsága érdekében? A Müncheni Műegyetem mindenesetre azt közölte a lappal, hogy a három hellyel azt szeretnék, ha az által képviselt technikai szemléletű politológia helyet kapna a magyar egyetem oktatási programjában. A német fél és a Közép-Európai Egyetem rektora, jogi biztosítékokat akar. A két fél vezetői napokon belül egyeztetnek egymással. Palkovics László úgy nyilatkozott, ha a két iskola talál jogilag elfogadható megoldást, akkor a magyar kormány támogatni fogja azt.

A minisztert támadják, főként a Tudományos Akadémia tervezett reformja miatt. Szerinte  nem sokat számít, hogy a Parlament idáig mindig elfogadta az intézmény munkáját összegző jelentéseket. Azzal érvel, hogy a képviselők nem tudják felmérni a tudományos munka színvonalát. A kormány komolyan veszi a tudomány szabadságát, de annak részeként az eredményeket hozzáértőknek kell ellenőrizniük. Csak éppen még azt sem várta meg, hogy összefoglalja vizsgálata eredményeit a kormány által felkért nemzetközi szakértői bizottság. Már előre leállította a kutató intézetek finanszírozását. A magyar tudományos élet úgy tekint a fenyegető átalakításra, hogy az újabb lépés a jogállam leépítése felé. Jó pár nemzetközi és tudományos intézmény szolidáris a tiltakozó magyar tudós társadalommal.

A CEU, az Orbán, és az ő Máriája

Semmilyen megkeresést, jelet, elmozdulást nem tapasztalt a CEU vezetése azóta, hogy a múlt heti néppárti fiaskó hevében Orbán Viktor azt ígérte a bajor tartományi kormánynak, hogy maradhatnak Budapesten – mondta Enyedi Zsolt, a CEU rektorhelyettese tegnap este a Klubrádió Esti gyors című műsorának nyilatkozva.

  • elképzelhetőnek tartja, hogy közben a bajor féllel tárgyalnak ez ügyben, de ők nem tudnak erről
  • az Oktatási Hivatal nem tervezi a CEU jogi státuszának, működési engedélyének felülvizsgálatát 2019-ben
  • a kormány nem dönt az amerikai képzésükhöz kapcsolódó dokumentumok felől, talán  az időt húzzák a májusi európai parlamenti választásokig
  • jó hír, hogy az egyetem vezetése a képzési, oktatási feltételek bizonytalanságát áthidaló megoldásokat keresett és talált

Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója blogbejegyzésére,  melyben támadta Manfred Webert, azzal vádolva az Európai Néppárt csúcsjelöltjét, hogy azért szabta feltételként Orbán Viktornak a CEU magyarországi működésének biztosítását, mert Soros György erre kérte. „Nincs megfejtésem, csak egy: Soros! Megkérte és megígérte, hogy meghálálja! Úgy látszik, van az a pénz, amiért Webernek korpásodik a haja!”

A rektorhelyettes erre diplomatikusan visszaszúrt: az már kulturális, civilizációs probléma, ha valaki nem érti, miért fontos egy európai politikusnak a tanszabadság és mit jelent egy egyetem politikai okból történő bezáratása. Ebben az esetben az illető egyszerűen nem része annak az európai diskurzusnak, kultúrának, civilizációnak, amelyre amúgy olyan büszkék szoktunk lenni – jegyezte meg.

A Szerjózsa minden iránya – Déli kávé Szele Tamással

Mindenekelőtt néhány szó elöljáróban. Míg kihozzák a kávémat. Nem, nem azért foglalkozom Novák Katalin államtitkár ügyeivel, mert különösebben bántani akarom, a sajtófigyelem nem utasítás vagy indulat kérdése. Aki meghatározó szerepet játszik a magyar politikában, azzal foglalkozni kell, vagy nem sajtó, amit írunk.

Ezt azért kellett megjegyeznem, mert korábbi dolgozataimra érkeztek olyan visszajelzések, miszerint „miért utálom én ezt a hölgyet?” Dehogy utálom, úgy vagyok vele, mint Petőfi a zordon kárpitosnak fenyvesekkel vadregényes lányával: nem utálom, csak nem szeretem, tán csodálom, mivel csodálatos dolgokat képes beszélni: a főnökével még inkább így vagyok. Legjobb lenne nem foglalkozni ezekkel az észkombájnokkal, csak sajnos ők vezetik az országot és ők bezzeg foglalkoznak mivelünk: szóval, megkerülhetetlenek. Nyugalom, ha ellenzéki oldalon beszélnek emeletes marhaságokat, azt is meg szoktam írni, nincs szabadjegye senkinek a hülyeségvonatra.

Miután ezt ilyen szépen megbeszéltük, térjünk a tárgyra: már megint mit nem mondott ez a magas állású hölgy? Mert államtitkár, és egyre nagyobb a befolyása a bel-, mi több, a külpolitikánkra is, üstökösként emelkedik a csillaga. Kérem, interjút adott a Magyar Hírlapnak. Ilyesformán – tekintve a Magyar Hírlap olvasottságát, és azt a tényt, hogy már évek óta nem auditálják ezt a sajtóterméket, nehogy kiderüljön róla, miszerint több példányból áll a remittendája, mint amennyit kiadtak belőle – magát az interjút nyugodtan tekinthetjük szigorúan titkosnak is, mert nem hinném, hogy tíznél több ember olvasta, a napos szerkesztőjüket és engem is beleértve, új lesz ez mindenkinek, kérem.

Az interjú címe az Európai Néppártra utal: „Szétköltöztünk, de még nem váltunk el”.

És ott van benne az a „még”. Most még nem, de nemsokára, kis türelmet kérünk, az ügyvéd oly lomha, a jogi hercehurca oly lassú, de nemsokára szabadon szárnyalunk hímes pillangóként mákvirágról mákvirágra!

„ A Helsinkiben elfogadott, alapvető értékekről szóló dokumentumokat mi is támogattuk, sőt, tartalmi kiegészítésekkel éltünk, amiket el is fogadtak. Ami a feltételeket illeti, nem érdemes ultimátumokról beszélni, nem vagyunk alá- és fölérendeltségi viszonyban egymással. Ezért is mondtuk ki, hogy akaratunkon kívül minket nem lehet felfüggeszteni vagy kizárni. Brüsszelben kölcsönösen adtunk egymásnak egy esélyt, hogy felmérjük, milyen perspektívát látunk a jövőre nézve. Nincs hivatalosan olyan lista, amit pontról pontra végig kellene venni. A csúcsjelöltünk feltételeiből a plakátkampány befejezése és a bocsánatkérés is teljesült. Ami a CEU-t illeti, nem tekintem olyan kérdésnek, ami a Néppárt és a Fidesz kapcsolatában sorsdöntő lenne, de ott is megvizsgáljuk a javaslatukat. Egyébként nem vizsgálóbizottság érkezik Magyarországra, amely hoz egy egyoldalú döntést, hanem párbeszédet fogunk folytatni. A helyzet olyan, mint egy házasságban, amikor a kapcsolat olyan pontra érkezik, hogy végig kell gondolni, hogyan tovább. Szétköltöztünk, de még nem váltunk el.”

Kérem, önnek kiváló a humora. Nem vizsgálóbizottság érkezik, mely ezért aztán nem is fog vizsgálódni, pláne nem fog jelentést írni – hanem akkor mi érkezik? Mentesített személyvonat, Sülysápról a hatos vágányra, vagányok között tessék vigyázni? Szó nincs itt kapcsolati válságról, pláne nincs szó egyenlő felek vitájáról: ha egy pókerpartiban nekem két kettesem van, az ellenfélnek négy ásza és egy királya, akkor mindenki kiröhög, ha a lapok bemutatása után azt mondom: „Osztozzunk meg a bankon egyenlően, hiszen mindketten kártyapartnerek vagyunk”. Ha még ragaszkodnék is az álláspontomhoz, mely felrúgja a játékszabályokat, úribb helyeken szólna a hatlövetű is. Egyenlő felek addig vagyunk, míg el nem kezdődik a játszma, legyen az kártya vagy politika, ahogy volt szavazás az ügyben, már van erősebb és gyengébb. Egerek vagyunk egy egyre idegesebb elefánt nyakában, és azt ordítjuk a fülébe, hogy nélkülünk nincs dübörgés.

Azt tehát látjuk, hogy a néppárti „Bölcsek Tanácsának” szerepét megpróbálják félremagyarázni. Rendben, nem is vártunk mást, de lesz magyar „Bölcsek Tanácsa” is, ami kész csoda, mármint, hogy találtak három bölcset berkeken belül, de lesz. Annak mi a dolga?

„Egyrészt segítenünk kell a néppárti „bölcsek tanácsát”, hogy végre tényeken alapuló állásfoglalás fogalmazódjon meg, ne a nyugati liberális médiából, hanem első kézből tájékozódjanak. Mi igyekszünk korrekt tájékoztatást nyújtani, de ez nem mindig egyszerű. A másik feladatunk ennél perspektivikusabb. Megnézzük, mire számíthatunk május után, várhatóan hogyan alakul át a politikai színtér. Egyelőre ez egy sokismeretlenes egyenlet. A kérdés az, melyik lesz az a politikai közösség, ahol a leginkább tudjuk képviselni a magyarok érdekeit, hol tudunk hűségesek maradni ahhoz, amire a magyar emberek minket felhatalmaztak, hol tudjuk garantálni a biztonságot, a családi értékeket, a keresztény kultúra képviseletét. Ez fogja meghatározni, hogy milyen politikai közösség tagjai leszünk.”

Édes hölgyek és drága urak. Azt én tudom, hogy maguk nem olvassák a nyugati médiát, mert nem szokásuk. Én viszont igen: ha egyszer a három néppárti bölcs eljön ide, Napkeletre körülnézni, az maguknak milliószor rosszabb lesz, nincs az a Patyomkin-falu, ami megakadályozná a valódi botrányt. Akkora itt már a szőnyeg alatt rejtegetett gyalázat és mocsok, hogy maga a szőnyeg is másfél méter magas és kerülgetni kell: a nyugati médiában ennek a százada sem kerül nyilvánosságra, naponta olvasom. Nem jelenik meg, terjedelem és valódi érdeklődés hiányában. De

ha korrekt lesz a tájékoztatás, maguknak annyi.

A perspektívákról: naná, hogy reménykedni méltóztatnak Orbán Viktor hagymázas víziójában az erős, talán Néppárt erősségű populista frakcióról, csak Európa többi országában még nem evett mindenki bolondgombát. Azt is értem, hogy ha ez nem sikerül, helyezkedni akarnak, előnyt kovácsolni a hátrányból, a győztesekhez csatlakozni: csakhogy ezt egy apróság megakadályozza. A Fidesznek fel van függesztve az összes Néppárton belüli joga. Így a kilépés joga is. Maguk most meg vannak kötözve és letéve egy sarokba, porosodni, míg a nagyfiúk lejátsszák a meccset. Még szurkolniuk sem szabad.

„Van olyan párt, amelyik jelenleg tőlünk jobbra áll, ugyanakkor helye lenne egy jobbközép, kereszténydemokrata politikai közösségben. Ugyanígy azt is meg kell nézni, hogy mennyi közös van bennünk és a Néppárt bal szélén lévő pártokban. Az olyan jelszavakat, mint a nemzet, haza, család és biztonság ma Európa számos országában az úgynevezett szélsőjobboldali erők birtokolják – miért hagytuk?”

Azért tetszettek hagyni, mert maguknak alapvetően

a szélsőjobboldalisággal semmi bajuk, sőt, nagyon hasznos kis eszköznek találják kampányok idején, nagy bizonyossággal hozza a voksokat egyes rétegek köréből: hogyne, a kolerát is felfoghatjuk úgy, hogy az csak egy másféle, reformált módja az emésztésnek.

Ha a szélsőjobb pártot befogadják, az nem egyéb, mint ennek a gyógyászati elvnek az alkalmazása. Hogy mindenki belepusztul? Az más kérdés, de az elv a lényeg. Azonban ugyanilyen hasznos kis eszköznek találták a liberalizmust is 1993-ig, csak akkor merőben pragmatikus okokból feladták volt: Magyarországon a politikai jobboldalon keletkezett épp hatalmi űr.

De nem baj, egyáltalán nem baj, hogy a mi napkeleti bölcseink egyike pont Novák Katalin. Bölcsnek ugyan nem mondanám, sőt: de kiváló műszer, mindig pontosan fogja mutatni a Fidesz pillanatnyi helyezkedését a politikai széljárás szerint.

Tökéletes szélkakas, jobbat nem is kívánhatnánk.

Most éppen élesen csikorog jó Budavár magas tornyán, ugyanis egyszerre akar mutatni mindenfelé.

A szélrózsa minden irányába, a biztonság kedvéért, mert ember nem tudja, Orbán a végén mit fog kitalálni.

Csak nehogy szélrózsa helyett Szerjózsa legyen ebből.

Orbán hátraarca a CEU ügyében, vagy ismételt trükk?

Lehetséges, hogy német segítséggel meghátrál a CEU ügyében Orbán Viktor. A német kancelláriaminiszter nyilatkozatából ez is kiolvasható, de az nem, hogy a CEU teljesen Budapesten maradhat.

Nem várta meg a bajor miniszterelnök, Markus Söder levelét, hanem maga ragadott tollat, és arról biztosította a bajor kormányt, hogy a CEU részt vehet a magyar felsőoktatásban – ez derül ki a bajor Süddeutsche Zeitung (SZ) írásából.

A lapnak Florian Herrmann kancelláriaminiszter a levélről azt mondta, hogy abban a magyar miniszterelnök garantálta, hogy

a CEU továbbra is Magyarországon kutathat és oktathat. 

Herrmann szerint ez már egyértelmű jele a békülésnek.

A teljes levelet a SZ nem közli, de egy talán szó szerinti idézet szerint

„A magyar kormány nevében biztosíthatom Önöket, hogy a müncheni műszaki egyetem magyar felsőoktatásban való részvétele a CEU-val való együttműködés keretében nem lesz akadály.”

Utóbbi a Manfred Weber váratlan ajánlattal módosított követelésére adott válasz.

Az Európai Néppárt (EPP) európai parlamenti frakcióvezetője a mai, sorsdöntőnek ígérkező választmányi ülés előtt kiegészítette három feltételének a CEU-ra vonatkozó részét. Az eredetileg úgy hangzott, hogy az egyetem visszatérhessen Budapestre és továbbra is adhasson ki amerikai diplomát.

Ezt egészítette ki budapesti útján azzal, hogy a müncheni műszaki egyetem és a BMW autógyár finanszírozóként lépne be a CEU működésébe. A dolog érdekessége, hogy a CEU nem panaszkodott anyagi gondokra, és Bécsbe költözve éppúgy uniós intézménynek minősül, ahogyan a német közreműködéssel történne.

A cikket ismertető 444.hu szerint ezzel Orbán azt ígéri, hogy nem fog keresztbe tenni annak, hogy a müncheni egyetem a CEU-val való együttműködésének keretében részt vegyen a magyar felsőoktatásban.

A levélben azonban a cikk alapján semmilyen ígéret nincs a kutatás és oktatás folytathatóságán túl.

A kormány érvelése a CEU ügyében eddig az volt, hogy

az egyetem nem is ment el, változatlanul itt van.

És ez igaz is, a magyar posztgraduális képzés folytatódik Budapesten. Az amerikai diplomát kiadó oktatás – a program túlnyomó része – azonban Bécsbe kerül (?) a lex CEU miatt.

A SZ cikkében

nem olvasható olyan mondat, hogy az egyetem visszakaphatja teljes budapesti státuszát.

Ahogyan ezt a CEU igényli. Weber ajánlata után közleményben tudatták, hogy „világossá kell tennünk, hogy a lehetséges együttműködés előkészítését csak akkor folytathatják tovább a résztvevő felek, ha Magyarország miniszterelnöke egyértelmű politikai állásfoglalásban biztosítja arról európai partnereit, hogy a CEU amerikai és európai diplomákat kiadó szabad intézményként Budapesten maradhat”.

Az események súlyát jelzi, hogy hétfőn Orbán még azt mondta az atv.hu-nak, hogy „ha minden igaz, a bajor miniszterelnöktől fogok kapni egy levelet, arra adok majd egy választ, attól függően, hogy mi lesz benne”.

Az mindenesetre nem sokára kiderül, Orbán valóban hátraarcot hajt végre a CEU ügyében. A Weber által támasztott másik két feltételnek lényegében nem tett eleget, illetve az EPP-beli kritikusok szerint nem hihetően. A mai vita előtt összefoglaltuk a lényeget.

Mai kérdés – Ha Orbán elfogadja a bajor közreműködéssel Budapestre visszaköltöző amerikai diplomát is kiadó CEU-s ajánlatot azzal beismeri, hogy az egész csak Soros György ellen irányult?

0

 

This poll is no longer accepting votes

Ha Orbán elfogadja a bajor közreműködéssel Budapestre visszaköltöző amerikai diplomát is kiadó CEU-s ajánlatát azzal beismeri, hogy az egész csak Soros György ellen irányult?

Weber megérkezett, de először nem Orbánnal, hanem a CEU rektorával tárgyalt

0

Manfred Weber, az Európai Néppárt csúcsjelöltje azért jött Budapestre, hogy a Fidesz esetleges Néppártból történő kizárásáról egyeztessen Orbán Viktorral. Mégis először a CEU-ra ment, hogy az egyetem rektorával, Michael Ignatieff-fel tárgyaljon.

Ez annyiban érthető is, hogy a Fidesz pártcsaládon belül maradásának egyik feltételeként korábban éppen a CEU Budapesten hagyását nevezte meg.

Az egyetem rektori hivatala előtt a CEU diákjainak aktivista csoportja, a Szabad Egyetem képviselői is megjelentek és kérdéseket tettek fel Webernek, aki le is állt velük beszélgetni, miután egyik asszisztense megmutatja neki, hogy a CEU elköltözése ellen tiltakozva októberben a Kossuth térre is kitelepülő diákaktivistákról van szó.

Weber röviden elmondta, feltételei továbbra sem változtak, a plakátoknak, – akár Jean-Claude Juncker néppárti EB-elnök, akár Frans Timmermans, a Szocialisták és Demokraták (S&D) EP-frakcióvezetője szerepel rajtuk – el kell tűnniük.

„Garantálnunk kell, hogy a CEU továbbra is, teljes mértékben Budapesten maradhat. A tanszabadság európai érték, és – ugyan lehetőségeim korlátozottak -, de korlátozott lehetőségeimet a cél érdekében latba fogom vetni.” (Mérce)

„A CEU támogatja Weber Úr kezdeményezését, és várja a Manfred Weber és Orbán Viktor közötti találkozó eredményét. Mivel a magyar kormány által hozott törvény értelmében a CEU nem vehet fel új diákokat az amerikai akkreditációjú programjaiba, a CEU az eddigi terveit követve továbbra is arra készül, hogy a következő tanévben az amerikai akkreditációjú programjait Bécsben indítja el” – írta közleményében a CEU.

„A CEU-t kiszorították Magyarországról”

“A CEU-t kiszorították Magyarországról” – nyilatkozta a mai napon Michael Ignatieff, a CEU elnök-rektora. “A magyar kormányzat ezzel ellentétes állításai hamisak és félrevezetők” – tette hozzá Ignatieff.

Január elsejével a magyar kormányzat saját törvénye, a Lex CEU értelmében a CEU nem vehet fel új diákokat a világszerte elismert amerikai akkreditációjú mester és doktori képzéseire Budapesten. Ez valójában azt jelenti, hogy a CEU-t elüldözték abból a városból, amely több mint 25 éve az otthona. Bár a magyar akkreditációját megőrizte, Budapesten nem működhet amerikai akkreditációjú intézményként. Ennek eredményeképpen 2019 szeptemberétől kénytelen Bécsbe áthelyezni minden amerikai akkreditációjú programját.

„Egy egyetem elüldözése az országból támadás a felsőoktatás ellen és súlyos csapás az

akadémiai szabadságra” – mondta Ignatieff. A helyzet megoldása azonban még most sem lehetetlen. Ha a kormányzat azt akarja, hogy a CEU Budapesten maradjon, akkor a miniszterelnöknek biztosítania kell a CEU-t arról, hogy nem vonják vissza az egyetem működési engedélyét. Amíg ezt nem teszi meg, addig azok a kormányzati állítások, amelyek szerint a CEU Budapesten maradhat, nem felelnek meg a valóságnak.

A CEU a világ élvonalában

0

A CEU a világ 41. legjobbja a politikatudomány és nemzetközi kapcsolatok tárgyakból, négy tudományterületen az első 100 között van a QS rangsorában.

A CEU képzései a világ 100 legjobb programja között szerepelnek a Quacquarelli Symonds (QS) ma nyilvánosságra hozott, képzési területekre lebontott rangsorában.

A CEU 41. helyezést ért el a politikatudomány és nemzetközi kapcsolatok, és 44. helyezést a filozófia, valamint a szociálpolitika és közigazgatás területén. Történelemből az első száz, szociológiából az első 150, míg közgazdaságtan és ökonometria tárgyakból, valamint jogtudományból az első 200 legjobb egyetem között szerepel. Az egyetem összesen hét tárgyból lett Magyarország legjobbja.

A tágabban értelmezett tudományterületeket tekintve a CEU akadémiai megítélése tavaly óta 6 százalékkal nőtt 78.2-re a bölcsészettudományok, és 4,8 százalékkal 71.7-re a társadalomtudományok terén.

„A CEU világszerte elismert kiválóságát ismét megerősíti a QS rangsorban elért teljesítményünk” – mondta Michael Ignatieff, a CEU elnök-rektora. „Elkötelezettek vagyunk a CEU-n végzett kutatások és tanítás kiemelkedő színvonala mellett.”

Tudományterület 2018-as globális helyezés 2019-es globális helyezés Magyarországi helyezés
Szociálpolitika és közigazgatás 51-100 44 1
Politikatudomány és nemzetközi kapcsolatok 51-100 41 1
Történelemtudomány 51-100 51-100 1
Filozófia 51-100 44 1
Szociológia 51-100 101-150 1
Jogtudomány 151-200 151-200 1
Közgazdaságtan és ökonometria 151-200 151-200 1
Üzleti tanulmányok és menedzsment Nem rangsorolt 351-400 2

A Quacquarelli Symonds (QS) képzési területekre lebontott globális rangsora olyan egyetemeket vizsgál, amelyek egyetemi alapképzést és/vagy posztgraduális képzést nyújtanak, megfelelnek a megszabott tudományos és munkáltatói elvárásoknak, és a publikációik száma tudományterületenként eléri a meghatározott minimumot. A QS 1222 intézményt rangsorol 48 tudományterület alapján világszerte, olyan kizárólag posztgraduális képzést nyújtó egyetemeket is beleértve, mint a CEU, a European University Institute, a Royal College of Art, az INSEAD (Institut Européen d’Administration des Affaires) és a London School of Hygiene and Tropical Medicine.

Pompeo kudarca

„A magyar miniszterelnök abban a hitben él, hogy nyugodtan folytathatja az eddigi politikát, hisz sok kockázat abban nincsen. Elvégre minden amerikai nyomásgyakorlási kísérlet mindaddig kudarcra van ítélve, amíg nem tesznek Washingtonban különbséget saját belpolitikai taktikai és külpolitikai stratégiai céljaik között, s amíg ez utóbbi továbbra is alárendelődik az előbbinek.” – írja Ara-Kovács Attila Diplomáciai jegyzetében.

Az amerikai külügyminiszter, Mike Pompeo budapesti útja eredményeiben – egészen pontosan eredménytelenségében – pont azt hozta, ami várható volt tőle. Amerikai szempontból az egész totális kudarc volt, s még inkább az lesz, ha hónapok múlva összevetjük a washingtoni elvárásokat mindazzal, amit az Orbán-kormány addig művelni fog.

A dolgok állására rálátó diplomata mondta bizalmasan: Orbán Viktor soha nem fog olyan amerikai kérést teljesíteni, ami a legcsekélyebb mértékben is korlátozza a mozgásterét, s ami ellentmondana a Moszkvával és Pekinggel kialakított bizalmi viszonynak. Az ok végtelenül egyszerű – tette hozzá a diplomata –, ha mondjuk engednénk abban, hogy Magyarországon szolgáló amerikai katonákra ne vonatkozzanak a magyar törvények, márpedig a Védelmi Együttműködési Megállapodás (DCA) megújításából ez is következne, akkor egész biztosan az amerikaiak újabb követelésekkel állnának elő. Esetleg azzal, hogy legyen itt is a kormánytól független különleges korrupcióellenes ügyészség, mint amilyen Romániában okozott roppant felfordulást, elindítva ellenőrizhetetlen folyamatokat.

A neve mellőzését kérő diplomata mellesleg még hozzátette: ha pedig Washington emiatt nem küldené ide katonáit, az csak tiszta haszon. A miniszterelnök megspórolhatja, hogy Putyinnak magyarázkodjon.

Hogy a fent említett mondatok indiszkréció folytán kerültek-e napvilágra vagy direkt kiszivárogtatták őket, azt nem tudni, de aki ismeri a magyar külpolitika 2010 óta zajló formálódását, annak ez a mentalitás túl nagy meglepetést nem okozhat. Ez alatt a nyolc év alatt halmozódott fel a legtöbb probléma, ami miatt Pompeo most Budapestre kényszerült jönni.

Foglaljuk tehát össze, melyek is ezek:

  • Túl baráti kapcsolatok Moszkvával és Pekinggel, annak minden politikai, gazdasági és titkosszolgálati vonatkozásával együtt.
  • A Védelmi Együttműködési Megállapodás aláírásának megtagadása.
  • Feltűnő tartózkodás attól, hogy a magyar honvédség amerikai fegyvereket szerezzen be.
  • NATO-ban történt bizalomvesztés.
  • Diverzifikáció a földgáz-vásárlásban, az Oroszországtól való függés csökkentése.
  • Az Orbán-kormányt jellemző példátlan korrupció.
  • A demokratikus intézményrendszer lebontása.
  • A civil szervezetek autonómiájának felszámolása orosz módra.

Egy ideig a lista élén szerepelt a CEU ellehetetlenítése is, de ez láthatóan mára lekerült a washingtoni napirendről. A Trump-kormány első nagy kudarca épp a CEU volt, de csak idő kérdése, hogy a lista többi eleme is a kudarcok gyűjteményét gazdagítsa. Melyek e fejlemény valódi okai?

Klikkelj a 2 számra, hogy a teljes cikk olvashatóvá váljon.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!