Kezdőlap Címkék Amerikai foci

Címke: amerikai foci

Jobb rúgója miatt nyert a bajnok

0

Három mezőnygólt is kihagyott a Tampa Bay Buccaneers rúgója, Nick Folk, az eddig a leggyengébbek közé tartozó New England Patriots-védelem viszont magára talált a csütörtök éjszakai meccsen. Az ő rúgójuk, Stephen Gostkowski ráadásul mind a négy kísérletét berúgta.

A címvédő New England Patriots a Tampa Bay Buccaneershez látogatott az NFL ötödik játékhetének első meccsén. Ez az egyetlen város, ahol az idén eddig meglepő vereségeket elszenvedő Patriots főedzője, Bill Belichick még egyszer sem nyert.

A csapatból hiányzott a liga egyik legjobb tight endje, Ron Gronkowski, combsérülés miatt, de a Tampa védelméből kiesett három fontos játékos: Kwon Alexander és Lavonte David linebackerek, valamint T.J. Ward safety, viszont eltiltása után visszatérhetett Doug Martin futó.

A Patriots-irányító Tom Bradynek nem volt még interceptionje a szezonban – egészen az első támadásig, amikor is négy jó passz után

csúnyán túldobta üresen álló elkapóját,

a hazaiak újonca, Justin Evans pedig leszedte a labdát.

Az első negyedben egy ideig mindkét csapat védői jól álltak a lábukon és megakasztották a támadásokat, de aztán elkezdett látszani, hogy mennyien hiányoznak a hazaiaktól, jó futásokkal a Patriots a negyed végére eljutott egy mezőnygólig, 0-3.

A második negyed elején Martin révén főleg futásokkal haladt a Buccaneers is, a drive végén a touchdownt is ő szerezte, látványos vetődéssel, 7-3.

De haladni tudott a Patriots is, ők is TD-vel válaszoltak, Chris Hogan kapta el Brady passzát, 7-10. Sőt, a védők gyorsan megállították a hazaiak támadását, és egy jó puntvisszahordás után a Tampa térfelének közepéről támadhattak újra a vendégek. A jó mezőnypozíciót végül mezőnygólra tudták váltani, 7-13.

A maradék 40 másodperc még elég volt arra, hogy kétszer is szabálytalankodjanak a Patriots védői Jameis Winston ellen, így 56 yardról Nick Folk megpróbálhatott egy mezőnygólt, de kihagyta.

A második félidő ugyanúgy folytatódott, mint amilyen az első volt:

a hazai támadók továbbra sem tudtak haladni,

főleg Patrick Chung védekezett jól. Tom Brady viszont többször megtalálta Brandin Cookst, újra sikerült mezőnygólig jutni, 7-16.

A meccs előtt a liga leggyengébbjei közé tartozó Patriots védelem újra hamar megállította a Winstonékat. A Buccaneers sokat pályán lévő védelme egyre jobban fáradt, ennek ellenére egy sacknél sikerült kiverniük Brady kezéből a labdát, amelyet meg is szereztek.

Mezőnygólkísérletig jutott a Tampa,

Nick Folk azonban ezt is csúnyán mellérúgta,

és miután a múlt héten is rontott rúgásokat, nem biztos, hogy még a jövő héten is a csapat tagja lesz.

Ezúttal a Patriots sem jutott pontokig, de egy jó punt után a saját kétyardosukról jöhettek a hazai támadók. Winston végre megtalálta DeSean Jacksont, 41 yardos játék lett a vége.

https://twitter.com/NFL/status/916137473364844544

Mike Evans gyanús körülmények között tűnt el az endzone-ban, de nem repült zászló, így maradt a mezőnygól –

Nick Folk ezt is kihagyta,

a Tampa vezetői valószínűleg azonnal elkezdtek új rúgót keresni, Folk pedig magába roskadtan ült a padon.

A védők megint megtették a magukét, így jöhettek újra Winstonék. viszonylag gyorsan végig is mentek a pályán, végül Winston passzát Cameron Brate kapta el az endzone-ban, Folk pedig legalább az extra pontot berúgta, 14-16.

Az onside kick nem sikerült, mint ahogy Bradyéknek sem a first down, de Gostkowski most sem hibázta el a mezőnygólt, 14-19.

1 perc 10 másodperce maradt a hazaiaknak, a 20 yardos vonalig sikerült eljutniuk, de

az utolsó passzt leütötték a védők,

győzött a Patriots.

A vendégek ezúttal elégedettek lehettek a védelmükkel, a támadófal azonban továbbra is gyengélkedik, Brady nagyon sokszor megütötték, így is 300 yard fölé jutott. A Buccaneersnél Winston a végén jól játszott, ezért jutott 334 yardig, az első három negyedben azonban elég pontatlan volt, Martin viszont biztatóan tért vissza, 5,7-es átlaggal futott.

Még mindig van veretlen csapat az NFL-ben

0

Fordulatos meccsen maradt veretlen a Kansas City Chiefs, a sok sérülés által sújtott Washington Redskinst tudták megverni a hétfő éjszakai meccsen.

A szezon eddigi egyetlen veretlen csapatához, a Kansas City Chiefshez az a Washington Redskins látogatott, amelynek irányítója, Kirk Cousins még soha nem nyert hétfő esti mecset. A hazaiaknál két nagy hiányzó is volt (a már korábban az egész szezonra kidőlt Eric Berry mellett): a szélső linebacker Dee Ford, és a brazil rúgó, Cairo Santos, akit sérültlistára kellett tenni, helyette egy újoncot igazoltak, Harrison Butkert.

A meccs nagy kérdése az volt, tud-e valamit kezdeni a vendégcsapat a hazaiak futásaival. A Chiefs újonca, Kareem Hunt eddig több mint 400 yardot futott (ezzel vezette a ligát), ráadásul

szinte hihetetlennek számító, 8 yard fölötti átlaggal,

a Redskinsnek viszont a legjobb volt a futás elleni védelme a meccs előtt.

Az elején futásokkal haladt a Redskins, aztán váratlanul Cousins adott egy hosszú passzt, Terrelle Pryornak – 44 yardos touchdown lett a vége, ráadásul a liga egyik legjobb cornerbackje, Marcus Peters mellett kapta el, 0-7.

A Chiefs első drive-ját egy sack hamar megállította, a Redskins viszont a futásokat és a passzokat váltogatva jól haladt, egy negyedik kísérletet maga Cousins futott meg. Szerencséjük is volt: egy labdavesztést videózás után vontak vissza. A kétyardos vonalon azonban megállították őket a védők, maradt a mezőnygól: 0-10.

A futásokat jól állította meg a Redskins –

Alex Smith viszont elkezdett passzolni,

így a Chiefs is haladt. A második negyed elején aztán maga is megfutott egy first downt, a drive végén azonban egy újabb sack miatt kiszorultak a mezőnygóltávolságból, maradt a punt.

A következő drive-ban azonban sikerült a védőknek megállítani a Redskins támadóit, ráadásul megsérült a vendégek legjobb falembere, Trent Williams. A Chiefs megint csak a félpályáig jutott el,

feltűnő volt a támadófal gyengélkedése.

Williams visszatérhetett, de egy elejtett passz miatt hamar megállt a Redskins támadása. A Chiefs viszont végre végigment a pályán, Alex Smith Travis Kelcenek adott egy TD-passzt, 7-10.

Sőt, mivel a védők nagyon hamar megállították a vendégeket, a Chiefsnek még maradt egy perce a félidő végén. Alex Smith pedig előbb futott 33 yardot, majd adott egy hosszabb passzt Kelcenek, az újonc rúgó azonban 46 yardról mellé rúgta a labdát, maradt a 7-10 a félidőben. Ugyanakkor

megsérült a legjobb washingtoni védő, Josh Norman,

eltört a bordája, valószínűleg hetekig nem játszhat majd.

Ez meg is látszott a második félidő első drive-ján, jól haladt a Chiefs, ráadásul védő-szabálytalanságok miatt is sokat haladtak előre, végül Alex Smith vitte be fél yardról a labdát, 14-10.

De megint jött a Redskins: Cousins Vernon Davisnek adott egy 69 yardos passzt, ezután egy rövid passz Ryan Grantnek is elég volt a TD-hez, 14-17.

A vendégek védelme rengeteget volt a pályán, így kezdett fáradni,

újabb hosszú drive-ot vezetett a Chiefs, végül mezőnygóllal egyenlítettek a negyed végén, 17-17. A következő drive-ot pedig megállították a Chiefs-védők, nagyon hamar jöhetett megint a hazai támadás.

Nem volt elég a fáradtság, sorra jöttek a kisebb-nagyobb sérülések is a Redskins védelmében, így Kareem Hunt is egyre többet tudott futni, de végül megint csak mezőnygólig jutott a Chiefs: 20-17.

Kevesebb, mint öt perce maradt a Redskinsnek, kicsit meglepő módon

elsősorban Cousins futásaival haladtak előre,

de aztán nem sikerült a bravúrelkapás Josh Doctsonnak az endzone-ban. Egyenlíteni azért így is sikerült egy mezőnygóllal, 20-20.

47 másodperce maradt a Chiefsnek, az első félidőhöz hasonlóan, és Smith megint sikeresen vezette végig a csapatát, Butker pedig ezúttal berúgta 43 yardról a mezőnygólt, 23-20.

Négy másodperc maradt, oldalpasszokkkal próbálkoztak még a vendégek előremenni, de közben elejtették a labdát, amit ráadásul Justin Houston touchdownra vitt vissza, 29-20-ra nyertek így a hazaiak.

Alex Smith ismét nagyszerűen játszott, 293 yardot és egy TD-t passzolt, 56 yardot és egy TD-t futott. Kareem Hunt is megint 100 futott yard fölé jutott. A Redskinsnél viszont Cousins lett a legjobb futó, 38 yarddal.

Újabb rekordok dőltek, fontos játékosok sérültek meg

0

Cam Newton az első irányító lett, aki elérte az 50 futott TD-t, a Houston Texans pedig soha nem ért még el annyi pontot, mint most. Az NFL negyedik játékhetének vasárnapi meccsein több meglepetés is született, kikapott például a címvédő New England Patriots. A Raiders irányítójának, Derek Carrnak a háta sérült meg, még nem tudni, mennyit kell kihagynia, ahogy Julio Jones-ról se tudni ezt, a Vikings kiváló újonca, Dalvin Cook viszont hosszú időre kidőlt. És persze folytatódott a Donald Trump elleni tiltakozássorozat is: sok csapat játékosai kart karba fonva álltak a himnusz alatt, de jónéhányan le is térdeltek.

Több csapat közleményt is kiadott, amelyben elítélte Donald Trump támadását az NFL ellen.

Trump a Twitteren azt követelte, hogy rúgják ki azokat a játékosokat, akik térdelnek a himnusz alatt.

A tiltakozásnak ez a formája a feketék elleni rendőri erőszak miatt kezdődött tavaly.

Most már olyan játékosok is voltak, akik a kezüket ökölbe szorítva emelték a levegőbe: ez a 60-70-es évek radikális szervezetének, a Fekete Párducoknak egyik szimbóluma volt. Mások pólókon üzentek Trumpnak.

A hét meccse: Denver Broncos – Oakland Raiders 16-10

A csoportrangadón mindkét csapat meglepő múlt heti vereség után lépett pályára. Hiába járunk még a szezon elején,

a rájátszás szempontjából nagyon fontos volt a meccs,

mert tartani kellene a lépést a Kansasszel. A Raidersből hiányzott az egyik legjobb elkapó, Michael Crabtree, viszont különleges párbajt vívott a két kiváló védő, Khalil Mack és Von Miller.

Az első negyedben a Broncos védői biztosan álltak a lábukon, folyamatosan megállították a Raiderst, és a támadók is jól haladtak. A.J. Derby tight end egykezes TD-elkapással szerzett vezetést:

10-ra vezetett a hazai csapat, a második negyedben azonban már a Raiders védelme is egyre keményebb lett. Aztán Derek Carr adott egy 64 yardos passzt Johnny Holtonnak, akinek ez volt az első TD-elkapása az NFL-ben:

A második félidő úgy kezdődött ahogy az első: a Broncos védői rendszeresen megállították a Raiders támadóit, Trevor Siemiannek pedig kétszer is sikerült mezőnygólig elvezetnie a csapatát.

A harmadik negyed végén aztán úgy tűnt, eldőlt a meccs:

előbb egy sack során megsérült Derek Carr, majd a Raiders sikertelen próbálkozott egy trükkös punttal, és a saját térfelükön elvesztették a labdát.

A védelem valamennyire jóvátette ezt a hibát, ráadásul a Broncos kihagyta a mezőnygólt. A negyedik második felében pedig éledezni kezdtek a vendégtámadók. E.J. Manuel jól pótolta Carrt, egymás után adta a jó passzokat, a touchdownt viszont remek védekezéssel megakadályozta a Broncos, maradt a mezőnygól.

A Raiders védők megint megállították a hazaiakat, így volt egy esélyük megnyerni a meccset, Justin Simmons azonban ellopta Manuel passzát.

A védősztárok közül Mack két, Miller pedig egy sackkel zárt, de mindketten folyamatos veszélyt jelentettek az ellenfél irányítójára.

Miami Dolphins – New Orleans Saints 0-20

Nulla ponton maradt az elvileg hazai csapat a Londonban játszott meccsen. Az első negyedben ugyan nagyon közel jártak a pontszerzéshez, de Jay Cutler eladta a labdát:

Cutler amúgy is gyengén játszott, ráadásul a londoni születésű Jay Ajayit nem foglalkoztatták eléggé. A Saints viszont sikeresen rotálta a futóit, ezúttal az újonc Alvin Kamara volt közülük a legjobb, igaz, nem annyira futásai, mint inkább elkapásai miatt. Ez azt is jelenti, hogy

Adrian Peterson már csak a harmadik számú futó a csapatban.

Összesen négy yardig jutott, négy próbálkozásból.

Atlanta Falcons – Buffalo Bills 17-23

Az egyik nagy meglepetés, a szezon előtt több kulcsjátékosát elcserélő Bills az eddig veretlen Falcons otthonában tudott nyerni. Ráadásul a liga egyik legjobb elkapója,

Julio Jones az első félidőben megsérült,

ami súlyos csapás az Atlantának.

A Bills passz elleni védekezése továbbra is félelmetes, most kapták meg első passzolt TD-jüket, de emellé Matt Ryan kétszer is eladta a labdát, mindkétszer Mycah Hyde lopta el. Ryan ráadásul egy fumble-t is elvesztett, amit az újonc Tre’Davious White TD-re vitt vissza:

A végén ugyan a hazaiak közel jutottak a Bills endzone-jához és a győzelemhez, de nem sikerült bevinniük a labdát. A Bills így, óriási meglepetésre, vezeti a csoportját.

Baltimore Ravens – Pittsburgh Steelers 9-26

A mindig komoly indulatokkal, gyakran verekedésekkel tarkított csoportrangadón az első félidőben szinte a pályán sem volt a hazai csapat támadósora. A védelmük úgy, ahogy még tartotta magát, de ahogy fáradtak, a Steelers mezőnygólok után már TD-ket is szerzett.

A negyedik negyedben még lett volna esélye a Ravensnek felzárkózni, de

a ma is nagyon gyengén játszó Joe Flacco

kétszer is eladta a labdát. A komoly hátrány miatt ma amúgy sokat kellett passzolnia: 49-szer próbálkozott, miközben eddig az egész szezonban 69-szer.

A Steelers futója, LeVeon Bell 144 yardot és 2 TD-t futott, mellé 44 yardot el is kapott, de Ben Roethlisbergernek most se ment igazán, már sorozatban a 10. meccsen nem érte el a 300 yardot.

Cleveland Browns – Cincinnati Bengals 7-31

Egy újabb csoportrangadó, ahol ráadásul nyeretlen csapatok találkoztak. A Brownsból viszont hiányzott sérülés miatt a legjobb védő, Jamie Collins, Danny Shelton és a jövő lehetséges nagy sztárja, Myles Garrett is.

Ez meg is látszott a meccsen, az első két fordulóban gyengélkedő Bengals sorra érte el a touchdownokat:

Tyler Kroft az egyik közben fejre esett, de így is megtartotta a labdát:

Andy Dalton összesen négy TD-passzt adott, a Browns pedig minden téren gyenge volt, leginkább a futásokban: az 50 yardot sem érték el, de az elkapóknál is komoly gondok vannak.

Dallas Cowboys – Los Angeles Rams 30-35

A Dallas számított esélyesebbnek a meccs előtt, de nagyon sokan várták a két nagyszerű futó, Ezekiel Elliott és Todd Gurley párharcát is.

Mindketten jól játszottak: Gurley futásokkal és elkapásokkal karriercsúcsot jelentő 215 yardig jutott, egy hosszú TD-je is volt:

A másik oldalon Elliott közel 140 yardot és két TD-t hozott össze. Ez sem volt azonban elég, a Dallas hiába szerzett több TD-t, a védői ugyanis folyamatosan elengedték legalább mezőnygól-távolságig a Rams támadóit. Greg Zuerlein pedig mind a hét kísérletét berúgta.

Houston Texans – Tennessee Titans 57-14

A csoportrangadón a hazai csapat hamar elhúzott, már 21-0-ra vezettek, amikor a Titans irányítója, Marcus Mariota egymás után két TD-t is futott.

De a meccs sokkal inkább Deshaun Watsonról, a Texans újonc irányítójáról szólt, aki remekül mozgott, és igaz, hogy egyszer eladta a labdát, de

dobott négy TD-t passzt, egyet pedig futott is.

Ráadásul Mariota meg is sérült, előtte pedig kétszer eladta a labdát, de a helyére beállt Matt Cassell is ugyanúgy két interceptiont dobott, így nem volt esélye a Titansnek.

A Texans még soha nem ért még el ennyi pontot egy meccsen, mint most,

és a győzelmével a csoport esélyesévé lépett elő.

Minnesota Vikings – Detroit Lions 7-14

Ki lehet a csoportban a Green Bay Packers legnagyobb kihívója – ez volt a kérdés a meccs előtt. A Vikings továbbra is kezdőirányítója, Sam Bradford nélkül volt kénytelen kiállni.

A meccs a védelmekről szólt: a Lions irányítóját, Matthew Staffordot ötször is sackelték, a vendégek védői viszont három fumble-t is megszereztek, ami végül döntőnek bizonyult. A vereségnél is nagyobb baj a Vikingsnél, hogy

megsérült az újonc, eddig nagyszerűen játszó futó,

Dalvin Cook. Úgy néz ki, elszakadt a térdszalagja, ami azt jelentené, hogy vége a szezonjának.

New England Patriots – Carolina Panthers 30-33

Egy újabb meglepetés, kevesen várták, hogy az eddig gyengélkedő Panthers a címvédő otthonában tud nyerni. Cam Newton viszont két évvel ezelőtti önmagát idézte, igaz, hogy egyszer eladta a labdát, de emellé három touchdownt passzolt, egyet pedig maga futott. Ezzel

ő lett az első irányító, aki elérte az 50 futott TD-t:

A negyedik negyedben kiegyenlített a Patriots, de a vendégeknek még maradt idejük válaszolni, és az utolsó másodpercben egy mezőnygóllal meg is nyerték a meccset. A hazaiak védelme most is gyengélkedett: alig tudtak nyomást gyakorolni az irányítókra, sokszor nem is értették meg egymást a játékosok.

New York Jets – Jacksonville Jaguars 23-20

Miután a múlt héten a földbe gyalulták Londonban a Ravenst, mindenki arra volt kíváncsi, most melyik arcát mutatja a Jaguars. Végül a rosszabbikat láthatták a nézők. A Jets összesen 256 yardot futott, igaz, ennek nagy része összesen két játékból jött össze (az elsőnél csúnyán elaludták a védők):

https://twitter.com/NFL/status/914541673157238785

Biztosan vezetett a negyedik negyedben a Jets, de jöttek az ő hibáik: előbb Myles Jack szerzett TD-t egy 82 yardos fumble-visszahordással:

https://twitter.com/NFL/status/914574652332064768

Utána pedig Josh McCown a saját térfelén eladta a labdát, így sikerült a Jaguarsnak egy mezőnygóllal egyenlíteni, jöhetett a hosszabbítás. Ennek végén egy szabálytalanság miatt került mezőnygóltávolságba a Jets, és be is rúgták.

A Jaguarsnál megint a passzjáték nem ment, Blake Bortles mindössze 140 yardig jutott, 1-1 TD-t és interceptiont dobott – de a hosszabbításban nem rajta múlt, hogy Marquise Lee nem tudott elkapni egy olyan labdát, amivel ők kerültek volna mezőnygól-távolságba, amit berúgva nyerhettek volna.

Arizona Cardinals – San Francisco 49ers 18-15

Néhány héttel ezelőtt mindenképp a hazaiak számítottak volna esélyesnek, de David Johnson sérülése óta nem nagyon mennek a támadások. Ugyanez igaz a 49ersre is (csak ott még sérülés se kellett hozzá), és ez látszott is a meccsen. Mindkét irányító, Carson Palmer és Brian Hoyer is eladta egyszer a labdát, Palmert amúgy hatszor is sackelték.

Csak mezőnygólok születtek a rendes játékidőben,

ebből viszont 4-4 mindkét oldalon, így itt is jöhetett a hosszabbítás. Itt viszont a vendégeknek sikerült egy hosszú drive-ot vezetniük, Robbie Gould pedig berúgta ötödik mezőnygólját is. De hiába volt csak két és fél perc hátra, a 357 yardig jutó Palmer régi önmagát idézve végigvitte csapatát a pályán és Larry Fitzgerald touchdownjával megnyerték a meccset.

Los Angeles Chargers – Philadelphia Eagles 24-26

A vendégek kezdték jobban a meccset, a szezonban még nyeretlen hazaiak egy 75 yardos touchdownnal zárkóztak közelebb:

Sorra születtek a pontok, és volt több látványos játék is, mint például az összesen 136 yardig jutó LeGarrette Blount 68 yardos futása:

https://twitter.com/NFL/status/914619947707330560

A negyedik negyedben Hunter Henry egykezes elkapásával két pontra zárkózott a Chargers:

Az Eagles azonban jól menedzselte az időt, és hiába volt hátra majdnem hét perc, már nem adta vissza a labdát. A Chargers-irányító Philip Rivers pedig hiába passzolt 347 yardot, ha futásokkal csak 58-ig jutottak.

Tampa Bay Buccaneers – New York Giants 25-23

Fordulatos meccset játszott a két csapat, előbb gyorsan elment két TD-vel a Buccaneers, az egyik után azonban kimaradt az extra pont. Aztán a Giants-irányító Eli Manning tőle szokatlan módon 14 yardos TD-t futott:

https://twitter.com/NFL/status/914600253797523456

Mezőnygólváltás után szerzett újabb TD-t a Giants, és mivel ők berúgták az extra pontot, átvették a vezetést. A negyedik negyedben aztán ezt visszavették a hazaiak, ekkor kétpontos kísérlettel próbálkoztak extra pont helyett, de ez is kimaradt. A Giants is TD-vel válaszolt – és ők is kihagyták a kétpontos kísérletet.

Vagyis

egy mezőnygól is elég volt a hazaiaknak a győzelemhez,

és ezt sikerült is megszerezniük: Nick Folk, aki az extra pont mellett két mezőnygól-kísérletet is kihagyott, ezt az utolsó másodpercben berúgta. A Buccaneers irányítója, Jameis Winston végül összesen 332 yardig és 3 TD-ig jutott.

Seattle Seahawks – Indianapolis Colts 46-18

Nehezen indult a meccs a sokkal esélyesebbnek tartott hazaiaknak az Andrew Luckot még mindig nélkülöző Colts ellen, az első negyedben például safetyt érően sackelték Russell Wilsont. Később aztán Justin Coleman TD-re vitte vissza a Luckot helyettesítő Jacoby Brissett eladott labdáját, a Colts azonban két touchdownnal fordítani tudott.

A második félidőben viszont hengerelt a Seahawks, összesen öt TD-t értek el, ebből az egyiknél Bobby Wagner vitte vissza Brissett fumble-jét.

https://twitter.com/NFL/status/914687483056492544

A Colts védői nem voltak ilyen sikeresek Wilson két eladott labdájánál, bár Malik Hooper interceptionje nagyon szép volt.

A Seahawks a továbbra is gyenge támadófala mellett leginkább azért aggódhat, mert az egyre jobbnak tűnű újonc futónak, Chris Carsonnak megsérült a bokája.

A Kansas City Chiefs hétfő éjjel fogadja a Washington Redskinst. A forduló első meccsén, az NFL legnagyobb történelemmel bíró rangadóján péntek éjjel a Green Bay Packers 35-14-re legyőzte a Chicago Bearst. Aaron Rodgers 4 TD-passzt adott, a chicagói Mike Glennon viszont összesen négyszer vesztette el a labdát. A meccs utóélete, hogy a Davante Adamst brutális kegyetlenséggel kiütő Bears-linebacker, Danny Trevathan kétmeccses eltiltást kapott.

A hihetetlen elkapások napja volt az NFL-ben

0

A védelmekről szólt több meccs is az NFL második játéknapjának vasárnapi meccsein, volt olyan, amelyiken egy touchdownt sem értek el a csapatok. Utolsó másodperces dráma és látványos jelenetek persze így is voltak, több bravúros elkapást is láthattak a nézők. Két történelmi esemény is volt: Antonio Gates megdöntötte a legtöbb TD-elkapás rekordját a tight endek között, a clevelandi Joe Thomas pedig sorozatban a tízezredik játékban volt a pályán.

A nap meccse: Atlanta Falcons – Green Bay Packers 34-23

A tavalyi NFC-döntő visszavágója volt a legjobban várt meccs a héten. Januárban Matt Ryan remekelt a sérülésektől tizedelt Packers-secondary ellen, amelynek tagjai a 180 yardig is 2 touchdownig jutó Julio Jones-t nem tudták tartani, de most előre lehetett sejteni, hogy nehezebb dolguk lesz. Az első meccsen nem szárnyalnak a Falcons támadói, és a védelem sem állt mindig a helyzet magaslatán, főleg a futás ellen gyengélkedtek.

A Packersnél az első meccsen a védelem kifejezetten erősnek tűnt, főleg Mike Daniels, Nick Perry és némi meglepetésre a másodéves linebacker, Blake Martinez játszott jól, azonban a héten Daniels kisebb sérüléssel küzdött. Érdemes volt azt is figyelni, hogy az első meccshez hasonlóan feltolják-e sokszor az alapvetően safety Morgan Burnettet gyakorlatilag linebacker pozícióba. Az viszont komoly gondot jelentett, hogy mindkét kezdő tackle, Bryan Bulaga és David Bakhtiari hiányzott, sérülés miatt.

Ez meg is látszott a meccsen, Vic Beasley vezetésével

a Falcons védői össze-vissza verték Aaron Rodgerst,

aki rengeteg hatalmas ütést kapott. Ráadásul már az első negyedben megsérült a legfontosabb elkapója, Jordy Nelson, sőt, a Packers később Randall Cobbot is elveszítette, szintén sérülés miatt. Talán még ennél is nagyobb gondot okozott, hogy szintén

már az első negyedben megsérült a legjobb védő,

Mike Daniels is.

Julio Jones pedig igazolta, miért tartják sokan a liga legjobb elkapójának. A Falcons futott touchdownjára még tudott válaszolni egy hasonlóval a Packers, a második és a harmadik negyedben azonban már nagyon látszott Daniels és Nelson hiánya, ráadásul tőle szokatlan módon Rodgers kétszer is elvesztette a labdát (mindkétszer Desmond Trufant szerezte meg), 24 ponttal elhúzott a Falcons.

A negyedik negyeden hiába próbáltak a vendégek felzárkózni, és hiába adott Rodgers 4. kísérletnél remek TD-passzt Davante Adamsnek, már nem tudták utolérni a Falconst.

Rodgers végül 343 yardig és két touchdownig jutott (megvolt karrierje 300. TD-passza, messze a legkevesebb interception mellett jutott el idáig), Ty Montgomery pedig futott és el is kapott egy TD-t.

A Falcons irányítója, Matt Ryan 252 yardot passzolt, ebből 108-at Julio Jones-nak. Daniels kiválásával a Falcons futásai is jól mentek, összesen 141 yardig jutottak a földön, Devonta Freeman két touchdownt is futott.

Baltimore Ravens – Cleveland Browns 24-10

Az első fordulóban a Ravens terrorizálta a Cincinnatit és Andy Daltont, a támadások viszont nem mentek annyira jól: a játékok 70 százalékában futottak, mintha nem igazán bíznának a sérülés után visszatérő Joe Flaccóban. A Brownsnál az újonc irányító, DeShone Kizer a vereség ellenére bíztatóan játszott, Myles Garrett a draft első választottja viszont még mindig sérült.

A Browns tackle-je, Joe Thomas

hihetetlen jubileumhoz ért:

a tízezredik snapet töltötte a pályán, soha, egyetlen egy játékról nem hiányzott még, ami valóságos csoda a sérülések gyakoriságát tekintve.

A Ravens védelme aztán Kizert is őrületbe kergette: összesen három interceptiont dobott, és egy fumble-t is elveszített. Pedig egy időre le is kellett cserélni, migrén miatt, ezalatt Kevin Hogan összehozott egy interceptiont, egy touchdownt, Duke Johnsonnal pedig egy hihetetlen elkapást is:

A védelem teljesítménye miatt a baltimore-i támadóktól megint nem volt szükség különösebben jó teljesítményre, még az is belefért, hogy kétszer labdát veszítsenek. Egyre jobban érdemes ugyanakkor figyelni a Ravens futójátékára: az előző heti 157 után most 137 yardot hoztak össze a földön. Az viszont a futásokban is problémát okozhat, hogy az egyik legjobb falember, Marshall Yanda egész szezonra kidőlt bokasérülés miatt. A Brownsnál a legjobb elkapó, Corey Coleman sérült meg, az első hírek szerint eltört a keze.

Carolina Panthers – Buffalo Bills 9-3

A pályán ugyan meggyengült az előző szezonhoz képest a Bills, azon kívül viszont erősödött: az új general managere és főedzője is pont a Pantherstől érkezett. Az első meccset a liga egyik leggyengébb csapata, a Jets ellen nyerték meg, de Cam Newtonéknak sem volt túl nehéz dolga a 49ers ellen.

A mostani meccs főleg a védelmekről szólt,

egyetlen touchdownt sem értek el a csapatok.

A Bills még a 200 támadóyardot sem érte el, ennek ellenére volt esélyük a végén megnyerni a meccset, közel jutottak a Panthers endzone-jához, de Tyrod Taylor pár centivel túldobta elkapóját – előtte nem sokkal ugyanezt tette Newton a másik oldalon, amivel eldönthette volna már korábban a meccset.

A Panthers két meccs alatt nem kapott touchdownt, de nem lehetnek feltétlenül boldogok. A támadások ugyanis döcögnek, ráadásul Greg Olsen megsérült, az első hírek szerint eltört a lába – a liga egyik legjobb tight endje, Newton legmegbízhatóbb célpontja nagyon fog hiányozni ebből a csapatból.

Indianapolis Colts – Arizona Cardinals 13-16

A Coltsnál továbbra sem játszhat Andrew Luck, ami tulajdonképp el is dönti a csapat sorsát, ráadásul a védelemben is nagy hiányzók vannak, leginkább Vontae Davis – ez látszott az első meccs katasztrofális vereségén is. Megtizedelődött a Cardinals is, hetekig (de lehet, hogy egész szezonban) nem játszhat az ő legjobb játékosuk sem, David Johnson. Mellette Mike Iupati guard, John Brown elkapó, Deone Bucannon linebacker hiányzott sérülés miatt.

David Johnson hiánya nagyon feltűnő volt,

a Cardinals alig tudott haladni, a futások egyáltalán nem mentek, hiába szedte össze a végére 120 elkapott yardig jutó J.J. Nelson valahogy még ezt a labdát is:

A félidőben 10-0-ra, a negyedik negyed elején 13-3-ra vezetett a Colts. Ezután azonban összeszedte magát a Cardinals támadósora, egyenlítettek, sőt, esélyük volt megnyerni a meccset az utolsó másodpercben, de Phil Dawson kihagyta a mezőnygólt 42 yardról. A hosszabbításban azonban Tyrann Mathieu ellopta Jacoby Brissett passzát, Dawson pedig a második esélyt nem hibázta el.

Jacksonville Jaguars – Tennessee Titans 16-37

A Jaguars megerősített védelme szétszedte a Houstont az első héten, az újonc futó, Leonard Fournette is jól mutatkozott be, a kérdés viszont az, hogy az irányító, Blake Bortles mire lesz képes idén, főleg úgy, hogy sérülés miatt egész szezonra elvesztette legjobb elkapóját, Allen Robinsont. A Titansnél Marcus Mariota új célpontokat kapott a szezonra, Corey Davisszel kezdik is megtalálni az összhangot, de az első fordulóban a Raiders még túl erősnek bizonyult.

A Titans ellen az első félidőben a védelem még úgy, ahogy tudta tartani a csapatot (bár egész meccsen csak egy sacket hoztak össze a múltkori tíz után), utána viszont a Titansnék DeMarco Murray helyét a futóposzton átvette Derrick Henry és minden működni kezdett, sorra érték el a pontokat.

A Jaguars viszont pocsékul támadott,

Bortles kétszer eladta a labdát és egy fumble-t is elveszített, látszott, hogy Robinson nagyon hiányzik. A Titans amiatt aggódhat kicsit, hogy milyen súlyos Corey Davis sérülése.

Kansas City Chiefs – Philadelphia Eagles 27-20

Mester és tanítványa egymás ellen: az Eagles főedzője, Doug Pederson a Chiefet vezető Andy Reid mellett dolgozott sokáig – Reid korábbi sikereit pont az Eaglesnél érte el.

A Chiefs remek játékkal nyert a Patriots otthonában az első fordulóban, az újonc Kareem Huntról beszélt mindenki, de Alex Smith is lejátszotta Tom Bradyt a pályáról – viszont egész szezonra kiesett Eric Berry, a védelem egyik legfontosabb láncszeme. Az Eagles-nél is egy fontos védő, Ronald Darby hiányzott. Támadóoldalon viszont látszott, hogy ebben a szezonban bátrabban próbálkozhatnak hosszú passzokkal, amelyek megdobására Carson Wentz egyébként képes is.

Hosszabb passz volt az is, ami után ritkán látható elkapás történt:

https://twitter.com/NFL/status/909482708774019072

Wentz végül 333 yardig és 2 touchdownig jutott, de egyszer eladta a labdát. Nagyobb problémát jelenthet az Eagles-nek, hogy

az irányító volt csapata legjobb futója is,

a többiek az 50 yardot sem érték el.

A Chiefsnél Alex Smith megint megbízható volt, ha kellett, ő maga futotta meg a first downt. Kareem Hunt ezúttal két TD-t futott, ha így folytatja, nem lesz kérdés, ki lesz az év újonca. A leglátványosabb touchdown azonban nem az övé, hanem Travis Kelceé volt:

A Chiefs védelméből mindenképp ki kell emelni Chris Jonest: 3 sackje volt, egy interceptionje és még két fumble-t is okozott.

New Orleans Saints – New England Patriots 20-36

Tom Brady passzainak csak 44%-a volt sikeres az első meccsen, a Chiefs ellen, ez volt a legrosszabb arány az összes irányító közül – de a Saints védelmét Sam Bradford szétszedte az első héten, 470 yardot kaptak, így várható volt, hogy most Brady is jobban játszik majd. Már csak azért is pontháborúra volt kilátás, mert a Saintsnél a támadók sokkal jobbak, mint a védők, a Patriotsnál pedig a védelem oszlopa, Dont’a Hightower sérülés miatt nem játszhatott.

A Saints-védelem problémái már az elején látszottak, Brady 3 TD-passzt is kiosztott az első negyedben.

Végül összesen 447 yardot passzolt.

Rob Gronkowski 116 yardig jutott, de megsérült,

egyelőre nem tudni, mennyire súlyosan.

A védelem gyengeségét a Saints támadói nem tudták kompenzálni, hiába zárt Drew Brees 356 yarddal és 2 TD-vel. Adrian Peterson most is 8 futással próbálkozhatott csak, pedig emiatt már a múltkori meccsen is ideges volt.

Pittsburgh Steelers – Minnesota Vikings 26-9

Az első meccsen jól tartotta magát a Vikings támadófala, Sam Bradford nagyszerűen játszott, de most jóval nagyobb kihívás előtt álltak, a Steelers sokkal erősebb védelme ellen – ráadásul Bradford térdsérülés miatt nem is léphetett pályára, Case Keenumnak kellett kezdenie. A Steelersnél azt volt a kérdés, hogy első heti gyengébb játéka után mi lesz Le’Veon Bell-lel. Itt a védelemből volt egy nagy hiányzó, Stephon Tuitt.

Keenum passzainak végül alig több, mint a fele lett sikeres, 167 yardot passzolt, ráadásul a Steelers-védők Dalvin Cookot is megállították,

az első félidőben mindössze három yardig jutott.

A másik oldalon viszont Bell végül összesen 87-et, és bár a Vikings védői Antonio Brownt tudták tartani, de ott volt Martavis Bryant is, akit már nem annyira, így könnyedén nyertek a hazaiak.

Erre a meccsre is jutott egy látványos elkapás, Kyle Rudolph-tól:

https://twitter.com/NFL/status/909498507047837696

Tampa Bay Buccaneers – Chicago Bears 29-7

A Tampa első meccse Miamiban az Irma hurrikán miatt elmaradt, ők most mutatkoztak be. A Bears irányítója, Mike Glennon pedig visszatért, az előző két évben ő volt a Buccaneersnél Jameis Winston cseréje, de előtte 18 meccsen kezdett. Mindenki úgy készült, hogy a vendégeknek akkor lesz esélye, ha jól mennek a futások.

Ehhez is hiányzott Kyle Long, a legjobb támadófalember, aki sérülés miatt nem játszhatott, ráadásul a másik guard, Josh Sitton is megsérült meccs közben – ez is közrejátszott abban, hogy a Bears összesen 20 futott yardot tudott összehozni. Glennon pedig

néha úgy tűnt, hogy nem biztos benne, melyik csapatban játszik,

két interceptiont dobott és egy fumble-t is elvesztett.

https://twitter.com/NFL/status/909479738820853760

Winstonnak így nem nagyon kellett extrát mutatnia, simán győzőtt a Buccaneers.

Los Angeles Chargers – Miami Dolphins 17-19

A Miaminak ez duplán az első meccse volt, egyrészt a szezonban, másrészt pedig Jay Cutlerrel, akit Ryan Tannehill sérülése miatt igazoltak. A Chargers utolsó másodperces drámával veszített az előző meccsen, Philip Rivers három negyeden keresztül csak szenvedett a Broncos védelme ellen, a végén mégis majdnem sikerült a fordítás. Két nagy hiányzó volt: a cornerback Jason Verrett és Jeremiah Attaochu linebacker. A Dolphinstól pedig Lawrence Timmons, aki nem tartott a csapattal, de azt nem közölték, hogy miért.

A meccsen sokáig a hazaiak vezettek, de mezőnygólokkal zárkózott a Dolphins, sőt, a vezetést is átvették – ebben komoly szerepe volt a 122 yardot futó Jay Ajayinak. A végén, akárcsak az első meccsen, a győzelemért támadhatott a Chargers (annyi különbséggel, hogy akkor a mezőnygól a döntetlent és a hosszabbítást jelentette volna). Younghoe Koo azonban

ugyanúgy kihagyta 44 yardról a mezőnygólt, pár másodperccel a vége előtt.

Nem biztos, hogy a következő meccsen is a csapattal lesz, pláne, hogy korábban még egy mezőnygól-kísérletet kihagyott…

Egy rekord is megdőlt: Antonio Gates-nek megvolt a 112. touchdown-elkapása, egyedül vezeti ezzel a listát a tight endek között:

https://twitter.com/NFL/status/909537101691076608

Oakland Raiders – New York Jets 45-20

A Jets reménytelennek nézett ki a Buffalo ellen, a Raiders viszont annál erősebbnek: Tennessee-ben tudtak nyerni az első fordulóban.

Ennek megfelelően alakult a meccs, az első félidőben még valamennyire tartották magukat a vendégek, de aztán fokozatosan elhúzott a Raiders, Marshawn Lynch is megszerezte első oaklandi touchdownját:

A Jets védelme nem igazán tudott ellenállást kifejteni, Cordarrelle Patterson és Jalen Richard is több mint 40 yardos touchdownt futott, de Derek Carr is passzolt hármat – mindhármat Michael Crabtree-nek.

Denver Broncos – Dallas Cowboys 42-17

A Broncos majdnem elvesztett egy szinte már megnyert meccset a múlt héten, de végül egy blokkolt mezőnygól miatt megmaradt az előnyük. A dallasi sztárnak, Ezekiel Elliottnak még mindig nem lépett életbe az eltiltása, így bizakodhattak a Cowboys-szurkolók. Viszont sok volt a sérült mindkét oldalon: a Cowboysnál főleg Orlando Scandrick hiányzott, a Broncosnál pedig Jared Crick.

A meccset az első negyed végén a viharos időjárás miatt fel kellett függeszteni,

több mint egy órán keresztül állt a játék – először az addig gyengélkedő Cowboys jött ki ebből jobban, labdát szereztek pár yardra a Broncos endzone-jától, TD is lett belőle.

Utána viszont úgy folytatódott a meccs, ahogy korábban: a denveriek magabiztosan haladtak előre, az egyre érettebben játszó Trevor Siemian sorra adta a touchdown-passzokat, összesen négyet (bár egy interceptiont is dobott), és C.J. Anderson is 100 yard fölé (és két touchdownig) jutott.

A dallasi támadásokat viszont rendre megállították – különösen Elliott szenvedése volt feltűnő, összesen 8 futott yardig jutott 9 próbálkozásból. A Cowboys csak a negyedik negyedben tudott közelebb zárkózni. Jelképes volt, hogy a meccs Prescott (második) interceptionjével zárult, amelyet Aqib Talib a saját endzone-jából vitt vissza touchdownra.

A Denvernél azért bosszankodhatnak, mert megsérült az újonc falember, Garrett Bolles.

Los Angeles Rams – Washington Redskins 20-27

Az első meccsen kiütéssel győzött a Rams a Colts ellen, leginkább a védelem miatt, de Jared Goff is bíztatóbb volt, mint tavaly. A Redskinsnél a futás nem működött – Los Angelesben ráadásul a visszatérő Aaron Donalddal kellett szembenézniük. Ami még inkább figyelmeztető jel volt: az első meccsen Kirk Cousins hat, 20 yardnál hosszabb passzából egy sem volt sikeres, pedig ezekben ő volt a legjobb tavaly a ligában.

Aaron Donald meg is mutatta, mennyit számít a jelenléte

https://twitter.com/NFL/status/909518847572533248

De hamar kiderült, hogy a Redskins nem a Colts, sokkal változatosabb és jobb támadójátékra képesek. Hiába védekeztek jól a hazaiak a passzok ellen, a futások ellen kevésbé voltak sikeresek:

A Redskins vezetett, de a Rams ki tudott egyenlíteni a negyedik negyedben, ehhez az is kellett, hogy Todd Gurley jól játsszon és elővegyék a tőlük elég gyakran látott trükkös játékok egyikét:

https://twitter.com/NFL/status/909554498527404032

De volt még ideje válaszra a Washingtonnak, Kirk Cousinsnak egyetlen TD-passza volt a meccsen, de az a legjobbkor, ezzel nyertek is.

Seattle Seahawks – San Francisco 49ers 12-9

A 49ers támadósora szenvedett az első meccsen a Panthers ellen, de a Seattle-é is Green Bayben, főleg a Seahawks támadófalát szedték szét a védők, arra lehetett számítani, hogy itt valamivel könnyebb dolguk lesz. A San Francisco-iak viszont nem bízhattak ebben, hiszen a liga egyik legerősebb védelme várt rájuk. A Seahawks-hoz visszatért az első fordulóban hiányzó Thomas Rawls, így Eddie Lacyt nem is nevezték a meccsre.

Végül

ez a meccs is a védelmekről szólt,

a negyedik negyed végéig nem is született touchdown, akkor viszont sikerült összehozni a Seattle-nek egyet, de ehhez kellett Russell Wilson menekülése is:

A 49ers irányítója, Brian Hoyer összesen 99 yardot passzolt, és egyszer el is adta a labdát, így Carlos Hyde hiába futott 124 yardot.

A New York Giants – Detroit Lions meccset hétfő éjjel rendezik. A forduló első meccsét csütörtök éjjel a Houston Texans nyerte a Cincinnati Bengals otthonában, 13-9-re. A Bengals az első két meccsen nem szerzett TD-t, ilyen 1939 óta nem fordult elő az NFL-ben. Ki is rúgták a támadó koordinátort.

Győzelemmel ünnepelte születésnapját az újonc irányító

0

A Houston Texans születésnapos irányítója ünnepelhetett a csütörtök éjszakai meccs után, miután egy kevés pontot hozó meccsen nyertek a Cincinnati Bengals otthonában. A Bengals már két meccse nem ért el touchdownt, erre közel 80 éve nem volt példa az NFL-ben.

Az első fordulóban csúnyán kikapott mindkét csapat, a Texansnál le is cserélték az irányítót, az újonc Deshaun Watson kezdett, aki

a meccs napján ünnepelte 22. születésnapját.

De nagyon sok volt a hiányzó, például több tight end, és a második számú elkapó, Will Fuller sem játszhatott. A védelemben Brian Cushingnak agyrázkódása van, de el is tiltották 10 meccsre tiltott teljesítményfokozók használata miatt.

Ott volt viszont a két „védőszörny”, Jadeveon Clowney és J.J. Watt – akik az első meccsen nem nagyon tudták nyomást gyakorolni az ellenfél irányítójára. A Bengals támadófalát viszont az első meccsen szétszedték, sőt, Andy Dalton is nagyon gyengén játszott.

Most

a védőkről szólt az első félidő,

alig tudott haladni a két csapat, sok volt a szabálytalanság is. Végül a Cincinnati újonc elkapója, John Ross kezéből kiverték a labdát, Clowney pedig visszavitte a Bengals 20 yardos vonaláig, így legalább egy mezőnygól összejött.

A Bengalsnál a visszahordások voltak jók, de aztán A.J. Green kapott egy hosszú passzt, így végül egy mezőnygólt ők is összehoztak.

A Bengals védelmében főleg Geno Atkins és Carlos Dunlap, a Texansnál Clowney és Benardrick McKinney játszott jól.

A félidő végén aztán Watson megmutatta, mire képes: fantasztikus, 49 yardos touchdownt futott:

Dalton hosszabb passzokkal válaszolt még az utolsó egy percben, de csak mezőnygólig jutottak: 10-6-ra vezetett a Texans a szünetben.

Az utolsó négy és fél percben majdnem annyit haladt a két csapat, mint előtte 25 és fél percig összesen.

A félidei elemzés a Bengalsnak sikerült valamivel jobban, még egy sikeres negyedik kísérlet is összejött, Dalton pedig adott egy TD-passzt Tyler Eifertnek – csakhogy ezt egy szabálytalanság miatt elvették, maradt a mezőnygól.

Ezután viszont továbbra is úgy haladt a meccs, mint az első félidőben: a védők folyamatosan megállították a támadókat. A Bengals visszahordói hiába dolgoztak jól, és hiába sérült meg a Texans két kezdő cornerbackje, ezt és a jó mezőnypozíciókat sem sikerült kihasználni, Watt is egyre jobban játszott – a nézők egyre fásultabban figyelték a próbálkozásokat.

Pláne, hogy

Watson egyre többször találta meg sztárelkapóját, DeAndre Hopkinst,

így ismét eljutott a Texans egy mezőnygólig.

Erre a Bengals az utolsó két percben már nem tudott válaszolni: 13-9-re nyertek a vendégek.

A meccsen összesen 16 punt volt,

Watson 125, Dalton 224 passzolt yardig jutott, és egyik csapat sem érte el a 300 támadóyardot.

A Bengals két meccs alatt szerzett touchdownt – 1939 óta nem volt ilyen a profi ligában. Ebben fontos szerepe van annak, hogy a támadófal jelentősen meggyengült.

Blokkolt rúgáson múlt a hosszabbítás

0

A hazai védelmek domináltak az éjszakai meccseken, de Denverben majdnem visszajött 17 pontos hátrányból a Chargers.

Minnesota Vikings – New Orleans Saints 29-19

Két kérdés foglalkoztatta leginkább a szurkolókat a meccs előtt: hogyan tér vissza a Vikings legendás futója, a Saintshez igazolt Adrian Peterson Minnesotába, és hogy képes lesz-e a valamennyire megerősített New Orleans-i védelem kevesebb ponton tartani a Vikings támadóit, mint amennyit a saját támadói elérnek.

Peterson végül, bár kezdett, de a másik két futó, Ingram és az újonc Kamara mellett kevés szerephez jutott – ahogy ezt már beharangozónkban is feltételeztük. 18 yarddal zárta a meccset, láthatóan

dühös is volt emiatt.

De a Saints teljes támadósora elmaradt a várakozásoktól: ötször is eljutottak ugyan a redzone-ba, vagyis a gólvonaltól számított 20 yardos területre, de csak egy touchdownt sikerült szerezniük, azt is a végén, amikor már minden eldőlt.

A védelmük pedig átjáróház volt: a Vikings újonca, Dalvin Cook 127 yardot futott, a nagyszerűen játszó Sam Bradford pedig 346 yardot és 3 TD-t passzolt. Az elkapók közül Adam Thielen 157 yardot, Stefon Diggs pedig két TD-t hozott össze.

Denver Broncos – Los Angeles Chargers 24-21

https://www.instagram.com/p/BY7Qyi0j586/

A másik meccsen is sokáig dominált a hazai védelem. Az első félidőben ugyan Melvin Gordon látványos vetődéssel touchdownt szerzett, de ezen kívül egészen

a negyedik negyedig rendszeresen megállították a Chargers támadóit,

Philip Rivers összesen 192 yardig jutott és egyszer el is adta a labdát, ami után jött is a tőle megszokott hiszti és reklamálás.

Eközben a másik irányító, Trevor Siemian magabiztosan passzolt, ha kellett, akkor pedig futott – így is szerzett egy touchdownt. Az elkapók is sokszor megverték a védőket:

https://twitter.com/NFL/status/907458661655572481

Ráadásul a futásokkal se nagyon tudtak mit kezdeni, C.J. Anderson és Jamaal Charles együtt 121 yardig jutott.

A negyedik negyedben aztán magára a talált a Chargers, labdát is szereztek, és sorra hozták a pontokat, és a végén a győzelemért támadhattak. Végül az újonc, dél-koreai származású rúgójuk, Younghoe Koo egyenlíthetett volna 44 yardról (ehhez az is kellett, hogy a Broncos rúgója elhibázzon egy mezőnygól-kísérletet), de

egy védő beleért,

így a rúgás kimaradt, győzött a Broncos.

Kiütéses győzelmek és meglepetések az NFL első játéknapján

0

Hét csoportmeccset is rendeztek az NFL első játéknapján, és ezek mellett is voltak rangadók – szokás szerint kisebb és nagyobb meglepetésekkel, és persze látványos jelenetekkel.

A nap meccse: Green Bay Packers – Seattle Seahawks

Az egyik legjobb védelem látogatott az egyik legjobb támadósorhoz – ahogy a szezon beharangozójában is írtuk, nem lenne meglepetés, ha a végén ez a két csapat játszaná a főcsoportdöntőt.

A meccsnek külön érdekességet adott, hogy a Seahawks új futója, Eddie Lacy pályafutása eddigi részét a Packersnél töltötte, és most lépett először pályára új csapatában, épp a régi ellen. Emellett

a Bennett-testvérek egymás ellen játszottak:

Martellus a Packers (újonnan igazolt) tight endje, Michael a Seahawks defensive endje.

https://www.instagram.com/p/BY4IrKRDb4q/

Hiányzott viszont sérülés miatt Bryan Bulaga, a Green Bay falembere, és Thomas Rawls, a Seattle futója.

Az első negyedben a Packers védői hamar véget vetettek a seattle-i támadásnak. Jött a Packers, egy ideig szépen is haladtak, aztán viszont Aaron Rodgers olyat tett, amit nem nagyon szokott: eladta a labdát (252 passzkísérlet után először), az újonc Nazair Jones szerezte meg. A Seahawks megint nem tudott first downt szerezni, de a Green Bay támadóit is megállították. A Seattle 5 támadóyarddal zárta az első negyedet.

Hasonlóan kezdődött a második negyed is, de a Seattle végre megszerezte első first downját.

A Seahawks védelménél nem volt akkora meglepetés, hogy mind a futás, mind a passzok ellen jól dolgoztak, a Packers védőitől annál inkább:

nem csak a futást állították meg, de Russell Wilsonhoz is rendszeresen odaértek. Folyamatosan nyomás alatt játszott Aaron Rodgers is.

Az utolsó drive-ban aztán Wilsonnak sikerült egy hosszú passza, majd futásból hozott majdnem 30 yardot. Az endzone-ban végül jól védekezett a Packers, egy mezőnygóllal 0-3 lett a félidő. 13 év után először történt meg, hogy a Packers pont nélkül zárta az első félidőt hazai pályán.

A második félidő úgy folytatódott, ahogy az első abbamaradt: a támadófal továbbra sem tudta megvédeni Aaron Rodgerst, így a Packers támadói továbbra sem tudtak haladni. A Seahawks támadói még ennél is rosszabbul jártak:

Mike Daniels kiverte Wilson kezéből a labdát,

hat yardról támadhatott a Packers – Ty Montgomery be is futott a célterületre (7-3).

Kezdett magára találni a Seahawks is: az újonc Chris Carsonnal beindult a futás, Wilson pedig menekülés közben is jól passzolt, a hosszú drive-ot mezőnygóllal zárták (7-6). De a Packers védői is kihasználták, hogy fárad az ellenfél, ráadásul

Rodgers remekül vette észre a védők gyakorlatilag első hibáját:

32 yardos TD-passzt adott Jordy Nelsonnak (14-6).

A Seahawks támadását hamar megállították a védők, a Packersnél viszont egyre kreatívabb lett a játékhívás, Montgomery és Randall Cobb is egyre jobban belelendült, lassan, de biztosan haladtak előre – mezőnygólig jutottak (17-6). Ezután viszont villámgyorsan végigment a Seattle a pályán – szintén egy mezőnygólig (17-9). A

Packers ezután jól menedzselte az órát,

lassan, rövid játékokkal haladtak előre, amikor kellett, maga Rodgers futotta meg a first downt – a végén már vissza se kapta a labdát a Seattle.

Rodgers végül 300 passzolt yard fölé jutott. Ennél keményebb védelemmel a Packers egy darabig biztosan nem találkozik majd, a Seahawksnál viszont rendbe kell tenni a támadófalat, ha komoly céljaik vannak a szezonban.

Cleveland Browns – Pittsburgh Steelers 18-21

Csoportmeccsel kezdett a Super Bowlra is esélyes Steelers, méghozzá az újjáépítés közepén járó Cleveland Browns otthonában. Volt egy-egy nagy hiányzó mindkét csapatnál: a Steelerstől a külső linebacker Bud Dupree, a Brownstól pedig a draft 1/1-ese, Myles Garrett defensive end, aki bokasérülés miatt hetekre kidőlt.

Egy blokkolt punt jelentette az első pontokat:

A meccs aztán a vártnál talán szorosabb lett, de döntő volt, hogy DeShone Kizert, a Browns újonc irányítóját összesen hétszer sackelték – kétszer az újonc T.J. Watt, aki egy interceptiont is szerzett. Kizer ennek ellenére bíztatóan játszott. A Steelersnél Antonio Brown összehozott 182 elkapott yardot, LeVeon Bell viszont csak 32 futott yarddal zárt.

Cincinnati Bengals – Baltimore Ravens 0-20

Egymással játszott a csoport két másik tagja is. A nagyobb nevek közül egyedül a hazaiak újonc elkapója, John Ross hiányzott – nem számítva persze azokat, akik eltiltás miatt nem léphettek pályára, vagy már sérültlistán vannak.

A Ravens védelme igazolta félelmetes hírét,

Andy Dalton az első félidőben háromszor is eladta a labdát, volt, hogy a célterületen belül:

Aztán egy sack után is elvesztette a labdát, majd dobott még egy interceptiont, nem csoda, hogy a végén pontot sem szerzett a Bengals. Ki is fütyülte a játékosokat a közönség.

Detroit Lions – Arizona Cardinals 35-23

Már most fontos meccset játszott a rájátszás szempontjából a Cardinals a Lions otthonában. A vendégeknek volt komolyabb hiányzója, a legfontosabb a védelem egyik oszlopa, Deone Bucannon, de Robert Nkemdiche sem játszhatott.

Szoros meccs volt egy ideig, a harmadik negyedben aztán megfagyott a vér a Cardinals-szurkolók ereiben,

David Johnsont ugyanis sérülés miatt le kellett cserélni.

Ezután elhúzott a Lions és meg is nyerte a meccset. Carson Palmer három interceptionnel zárt. Matthew Stafford is eladta egyszer a labdát, de ő adott négy TD-passzt is.

Houston Texans – Jacksonville Jaguars 7-29

Újabb csoportmeccs, méghozzá az egyik legkiegyensúlyozottabb divízióban, az AFC Délben. A legfontosabb játékosok mindkét csapatban ott voltak, talán csak a Jaguars cserefutója, T.J. Yeldon, és a Texans elkapója, Will Fuller hiányzott valamennyire.

Előzetesen azt lehetett várni, hogy a meccs a védelmekről szól majd. Igazán azonban csak a Jaguars egyre félelmetesebbé váló egysége villogott,

10 sacket értek el,

ebből a most érkezett Calais Campbell egymaga 4-et, sőt, még pontot is szereztek:

Ezután a jelenet után a Texans irányítót is cserélt, jött az újonc Deshaun Watson – első drive-jában egy szabálytalanság megmentette egy interceptiontől, utána rögtön adott is egy TD-passzt:

Ekkorra azonban a meccs már gyakorlatilag eldőlt, annak ellenére, már az első negyedben megsérült a Jaguars legjobb elkapója, Allen Robinson, aki valószínűleg az egész szezonra kidőlt. Viszont megszerezte első TD-jét a rendkívüli tehetségű újonc futó, Leonard Fournette:

A három irányító együtt sem érte el a 300 passzolt yardot, Leonard Fournette viszont első meccsén futott 100 yardot.

Tennessee Titans – Oakland Raiders 16-26

Ez a meccs is fontos lehet a rájátszás szempontjából, a vendégek szempontjából rossz előjel volt, hogy a megbízható rúgót, Sebastian Janikowskit sérültlistára kellett tenni. Rajta kívül az újonc cornerback, Gareon Conley sem léphetett pályára. Janikowskit aztán a tegnap leszerződtetett, első NFL-meccsén pályára lépő Giorgio Tavecchio kitűnően pótolta,

négy mezőnygólt is berúgott, köztük két 52 yardosat.

Az első félidőben a támadók villogtak (az Raidersben bemutatkozott Marshawn Lynch, a Titansben pedig az újonc, nagy jövő előtt álló elkapó, Corey Davis), fej-fej mellett haladt a két csapat, aztán a szünet után a védelmek erősítettek – ezen a téren a Raiders volt a jobb, a tavalyi év legjobb védője, Khalil Mack többször is megvillant.

Látványos jelenetek persze itt is voltak:

Washington Redskins – Philadelphia Eagles 17-30

Az NFC legkiegyensúlyozottabb csoportjában is rendeztek egy rangadót, komolyabb hiányzók nélkül, a Redskins passzjátékának egyik legfontosabb eleme, Jordan Reed is pályára tudott lépni, kisebb sérülése ellenére. Az Eagles újonnan megszerzett cornerbackje, Ronald Darby meccs közben sérült meg.

Az elején 13-0-ra vezetett az Eagles, többek között egy ilyen TD-vel:

De jött Ryan Kerrigan visszahordott TD-je:

Ezután szorosabb lett a meccs, a végén azonban a változatosabb támadójátékot bemutató és kevesebbet hibázó Eagles ismét elhúzott, miközben a philadelphiai védők rendszeresen megzavarták blitzekkel Kirk Cousinst.

Chicago Bears – Atlanta Falcons 17-23

Az előző Super Bowl vesztese Chicagóban kezdte a szezont, gyakorlatilag teljes létszámban, a Bearsnél viszont a legjobb támadófalember, Kyle Long, és Prince Amukamara cornerback sem léphetett pályára.

Meglepően jól tartotta magát a Bears, az újonc Tarik Cohen nagyszerű futást mutatott be:

A legvégén

a Chicago támadhatott a győzelemért,

de néhány yardra a célterülettől az Atlanta védői megállították őket. Mindenesetre a Falcons támadósora nem igazán hasonlított a tavaly szárnyaló egységre, a futók például csak 2,65 yardos átlagot hoztak össze.

Matt Ryan viszont adott egy 88 yardos TD-passzt is, amiért a Bears safetyjét sem dicsérték meg:

https://twitter.com/NFL/status/906960902825558016

Buffalo Bills – New York Jets 21-12

Tulajdonképp ez a meccs is rangadó – a mezőny leggyengébb csapatai közül találkozott kettő, de mégis csak csoportmeccsről van szó, amelyet végül a hazaiak nyertek meg. LeSean McCoy 110 futóyardja mellé még el is kapott 49-et.

Los Angeles Rams – Indianapolis Colts 46-9

A Ramsnél mindenképp jó hír volt, hogy a csapat legjobbja, Aaron Donald a héten befejezte a sztrájkot, amit a jobb szerződésért folytatott. A Colts legjobbja, Andrew Luck irányító viszont még hetekig hiányozni fog, ahogy a center, Ryan Kelly. Sőt, ezen a meccsen a legjobb cornerback, Vontae Davis sem játszhatott.

Ez meg is látszott a meccsen: a Colts-csereirányító Scott Tolzien kétszer is eladta a labdát (mindkettőt touchdownra vitték vissza a védők), Jared Goff viszont 300 yard fölé jutott és TD-passzt is adott, az újonc Cooper Kuppnak:

A Rams végül kiütéssel győzött.

San Francisco 49ers – Carolina Panthers 3-23

Ez a meccs is inkább a védelmekről szólt, bár az első touchdown pont egy hosszabb passzjáték után született:

Aztán amikor Cam Newton egy újabb hosszú passzal próbálkozott, a 49ers védője, Jaquiski Tartt bravúros interceptiont mutatott be:

A 49ers támadói viszont nem sokat tudtak hozzátenni a meccshez, fokozatosan elhúzott a Panthers, és végül nagyon simán győzött.

Dallas Cowboys – New York Giants 19-3

Az újabb csoportrangadón

a Giantsből hiányzott a legnagyobb sztár, Odell Beckham,

a Cowboysnál viszont játszhatott Ezekiel Elliott, akinek egyelőre nem lépett érvénybe a hatmeccses eltiltása.

Beckham nélkül a Giants támadójátéka egyáltalán nem működött, Eli Manning ugyan eljutott 220 yardig, de TD nélkül és egyszer el is adta a labdát, és futásokból is csak 35 yardot hoztak össze. Elliott viszont 104 futott yardja mellé még elkapásokkal is jelentkezett. A Giants védelem sem volt rossz, egyetlen touchdownon tartották a Dallast, de ez és a négy mezőnygól bőven elég volt a győzelemhez.

Cole Beasley-nek pedig volt egy valószínűtlen elkapása:

https://twitter.com/NFL/status/907073773400088576

A szezon első meccsén, péntek hajnalban a Kansas City Chiefs meglepetésre nyert a New England Patriots otthonában. A Miami Dolphins – Tampa Bay Buccaneers meccset az Irma hurrikán miatt elhalasztották. A maradék két találkozót magyar idő szerint kedd hajnalban rendezik.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!