Bréking nyúz, június 9. – Tudósítás a másik valóságból

0
1082

A kormánymédia behatóan és meglehetősen kárörvendve számol be a Jobbik válságáról; a Pesti Srácok lajstromba veszi a pártot eddig elhagyókat, a Magyar Idők pdig felteszi a kérdést: mit lépnek most azok a korábban szintén nemzeti radikális politikát képviselő politikusok, akik asszisztáltak Vonának a „hernyóvá váláshoz”.

Magyar Hírlap: Folytatódik a Jobbik szétesése

Toroczkai László csütörtök esti kizárása nyomán sorozatban lépnek ki a Jobbikból a párt új irányvonalában csalódott politikusai. A szakadás megállíthatatlannak tűnik, a távozók közül többen jelezték, részt vesznek a Toroczkai által létrehozandó Mi magunk zászlóbontásán.

(…) Ugyancsak a Facebookon jelentette be távozását Szőcs Norbert, a párt Baranya megyei elnöke, aki a pártvezetés „vállalhatatlan etikai döntésére.

Szintén kilépett a Jobbikból Fazekas Gabriella, aki 2010-ben a párt oktatási kabinetjének alelnöke és terézvárosi polgármester-jelöltje is volt.

Dobi Zsolt, a párt Csongrád megyei sajtófőnöke is úgy döntött, elhagyja a Jobbik kötelékét.

Az Origo úgy tudja, a pestszentlőrinci képviselők és a tagság jelentős része is a kilépés mellett tette le a voksát.

(…) Péntek késő délután Árgyelán János, Fejér, Győr-Moson Sopron és Veszprém megye regionális igazgatója is közölte, nem marad a pártban.

Hasonló döntést hozott Juhász Szilárd, Lőrinci önkormányzatának jobbikos képviselője is.

Devecser polgármestere, Ferenczi Gábor szintén jelezte, a jövőben már nem a Jobbik színeiben irányítja a települést, Ipacs Sándor, a Jobbik volt Baranya megyei elnök is kilépett. (…I

Magyar Idők: Élet a Jobbikon túl

(…) A Jobbikot ugyanis már jó ideje Vona Gábor kommunikációs „szakemberei” irányítják, ők határozzák meg a stratégiát, élükön a kalandos múlttal rendelkező Radnai Lászlóval, aki a pártállami időkben az NDK-ban próbált szerencsét, majd egy külkereskedelmi cég munkatársaként járt Nyugatra, ami csak politikailag megbízható kádereknek adatott meg.

Közben a radikálisokat karanténba zárták, Toroczkait maga Vona Gábor tiltotta el a nyilatkozattételtől, a pártvezetés többi tagja pedig annyira belebonyolódott a magyarázkodásba, hogy már ők maguk sem tudták, mikor nem mondtak igazat: 2010 előtt, közben vagy utána. Kérdés, mit lépnek most azok a korábban szintén nemzeti radikális politikát képviselő politikusok, akik asszisztáltak Vonának a „hernyóvá váláshoz”.

Az ásotthalmi polgármester kényelmes helyzetben van, mert közéleti színre lépése óta mindig ugyanazt mondja, a jövőben talán egy új párt vezetőjeként. Mert a Jobbikon kívül is van élet.

888.hu: Vajon ki lesz az MSZP új csődgondnoka?

A júniusban esedékes tisztújítás előtt néhány héttel a Medián rákérdezett a három legesélyesebb MSZP-elnökjelölt megítélésére, és a válaszok azt mutatják, hogy nagyon szoros a verseny, gyakorlatilag hibahatáron belüli a különbség Kunhalmi Ágnes és Mesterházy Attila között.

(…) Mesterházy 2010-ben az MSZP-t, 2014-ben pedig a baloldali összefogást vezette a totális kudarcba. Ezért érdekes, hogy bár 2014-es visszavonulása után Mesterházy veszített a népszerűségéből, de egy korábbi Medián-felmérés szerint az előző elnökök közül még mindig őt tartanák a vezető pozícióra legalkalmasabbnak.

Kunhalmi Ágnes politikai alkalmatlanságát ismerve, csak imádkozhatunk azért, hogy őt válassza az MSZP kongresszusa a párt elnökének. Legalább gyorsan véget érne – még 2022 előtt – az MSZP haláltusája. A komcsi utódpárt megszűnése nemcsak történelmi elégtétel lenne, de megkönnyebbülés is a magyar közéletnek.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .