Kezdőlap Címkék Magyar Idők

Címke: Magyar Idők

Bréking (fék)nyúz, 2019. február 2. – Tudósítás a másik valóságból

0

Szájer Józseftől megtudhatjuk, hogy az európai baloldali pártokat a félelem vezérli, mégpedig azért, mert hamarosan eltűnhetnek a történelem színpadáról. Bakondi György azt magyarázta el nekünk, hogy az EP-ben lefolytatott beszélgetés kampányesemény volt. A Magyar Hírlap elmagyarázza, hogy Merkel, az egy fáradt hölgy.

Szájer József: A migránspárti baloldal hamarosan eltűnhet a történelem színpadáról

Interjút adott a Magyar Időknek Szájer József, a Fidesz európai parlamenti képviselője. Az interjúban Szájer beszélt a Magyarország elleni Soros-támadásról, amelyet az eddigi legértelmetlenebb és legsilányabb vitának nevezett. Emellett beszélt a magyar balliberális ellenzékről, a migránspárti baloldal európai helyzetéről.

A szerdai vitának azonban annyi tétje sem volt, mint a korábbiaknak, hiszen semmilyen külön határozatot nem fogadott el az Európai Parlament, illetve jelen esetben még annyi jogkövetkezménnyel sem kell számolnunk, mint például a korábbi Tavares-jelentésnél.

Szájer szerint ez volt az eddigi legértelmetlenebb és legsilányabb autodafé, amit eddig az európai baloldal Magyarország ellen produkált.

Szájer arról is beszélt, hogy az európai baloldali pártokat a félelem vezérli, mégpedig azért, mert hamarosan eltűnhetnek a történelem színpadáról. (Magyar Idők: Eltűnőben a migránspártiak a történelem színpadáról)

Bakondi György: az EP-ben lefolytatott beszélgetés kampányesemény volt

A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szerint már a jogállam problémakörét feszegető kérdésfeltevések is hamisak voltak az Európai Parlamentben szerdán, a legfrissebb magyarországi fejleményekről tartott vitában.

Bakondi György pénteken az M1-en úgy fogalmazott, hogy ez a beszélgetés – amelyet nem nevezne vitának, mert csak „néhányan” voltak – a májusi EP-választások kampányeseménye volt.

A vita fogadtatásáról azt mondta: a baloldali és liberális média próbálja felhívni a figyelmet Magyarország általuk vélt hibáira, európai értékekkel szerintük össze nem egyeztethető magatartására. Ezek a főtanácsadó szerint vagy teljes mértékben valótlanságok, vagy „felnagyított” esetek.

Bakondi György elmondta: az európai szocialisták csúcsjelöltje, Frans Timmermans, az Európai Bizottság első alelnöke büszkén mondta, hogy húsz éve konzultál Soros Györggyel és nagy barátja az üzletembernek, a nyílt társadalom eszméjének követője.” (888: Az EP-választások kampányeseménye volt az EP-ben lefolytatott vita)

Merkel, a fáradt hölgy

Bő két héttel azután, hogy Angela Merkel Emmanuel Macronnal Aachenben aláírta az új német–francia együttműködési és integrációs megállapodást, a német kancellár a jövő héten Pozsonyba látogat, ahol a visegrádi országok miniszterelnökeivel találkozik. A tárgyalások fő témája – az előzetes tájékoztatás szerint – a harminc évvel ezelőtti európai társadalmi változás lesz, továbbá az európai ügyek, a külpolitikai kérdések, különös tekintettel a Nyugat-Balkánra, valamint Oroszországra és Ukrajnára, végül, de nem utolsósorban a politikai-gazdasági együttműködés elmélyítése. A még nem öreg, de fáradt és enervált hölgy látogatása aligha hoz olyan fordulatot, mint Claire Zachanassian Güllenben (lásd Dürrenmatt híres tragikomédiáját), mégis több szempontból is fontos lehet. Először azért, mert egy politikai pályája korántsem dicsőséges vége felé közeledő hölgyről van szó, aki Németország kancellárjaként 2015 óta több gondot, bajt és kárt okozott országának – és nem mellesleg egész Európának –, mint amennyi jót és hasznosat tett 2005 és 2015 között.

No meg azért is, mert a múlt héten a francia elnökkel aláírt aacheni szerződés kapcsán Merkel arról beszélt, hogy a német–francia együttműködésre a „növekvő populizmussal és nacionalizmussal” szemben van szükség, s ezzel félreérthetetlenül a tömeges bevándorlást és Európa iszlamizációját a leghatározottabban elutasító V4-ekre, különösen a magyarokra és a lengyelekre utalt. Ezért is kíváncsian várjuk, hogy hoz-e valódi fordulatot a fáradt hölgy pozsonyi látogatása. (Magyar Hírlap: A fáradt hölgy látogatása)

Bréking (fék)nyúz, 2019. január 31. – Tudósítás a másik valóságból

0

A Magyar Idők közölte velünk, hogy érdektelenségbe fulladt a Brüsszeli Soros-szeánsz. A PestiSrácok olvasói is megtudhatták, hogy az ellenzék hiába akarta kizáratni Magyarországot az EU-ból. A 888 megírta, hogy Románia csicskaország, hiszen kész befogadni a migránsokat.

Orbán Viktornak szobrot kellene emelni

Érdektelenségbe fulladt a Magyarországról szóló európai parlamenti vita Brüsszelben, csupán harminc képviselő volt kíváncsi a hazánk ellen folytatott támadássorozat újabb epizódjára.

A balliberális képviselők a már jól ismert bírálatokat ismételték meg, de akadt olyan politikus is, aki szerint Orbán Viktornak szobrot kellene emelni, mert megvédi a határokat.

Deutsch Tamás fideszes képviselő az ülés után úgy fogalmazott, hogy az Európai Parlament a választási kampány miatt vette újból napirendre a magyarkérdést. Deutsch Tamás aláhúzta azt is, hogy „fájdalmas volt látni, hogy az ellenzék jobban gyűlöli Orbánt, mint szereti a saját hazáját”. (Magyar Idők: Érdektelenségbe fulladt a Brüsszeli Soros-szeánsz)

Az ellenzék az otthoni gyenge formáját áthozta Brüsszelbe is

Magyarország, mint siralomház, vagyis az újrabszolgák újországa, ahol a hatalom fegyveres verőlegényei tartják rettegésben az ellenzéket – így acsarkodtak a magyar ellenzékiek szerdán az Európai Parlamentben, ahol Judith Sargentini holland zöld képviselő és társai kezdeményezésére ismét a magyar jogállamiság horrorisztikus helyzetéről vitáztak. Sargentini azt követelte, hogy az Európai Tanács haladéktalanul kezdje meg a 7-es cikk szerinti elmarasztaló eljárást Magyarországgal szemben. A DK-s Niedermüller Péter azonban tovább ment: ő egyenesen kizáratná hazánkat az EU-ból.

Szájer József fideszes EP-képviselő szerint a szeptemberi vita ismétlődött meg, csak tíz fokozattal mélyebb színvonalon. “Úgy tűnik, az ellenzék az otthoni gyenge formáját áthozta Brüsszelbe is” – mondta Szájer. (PestiSrácok: Az ellenzék hiába akarta kizáratni Magyarországot az EU-ból, még az övéik sem voltak kíváncsiak rájuk)

Románia tövig benyal a migránspártoló országoknak

A több mint 100 éve megfelelési kényszerben szenvedő Románia a függetlenségének teljes elveszítését úgy koszorúzza meg, hogy tövig benyal a migránspártoló országoknak.

A román belügyminisztérium azt állítja, hogy ők eddig is migránspártiak voltak, de szándékuk jeleként be is fogadnák azt a 47 menekültet, akik az olasz felségvizeken rekedtek.

A tárca szerint „a migránsok egy részének befogadására való hajlandóság kifejezése tulajdonképpen igazolása az EU-tagállamok közötti szolidaritás elvének a migrációs jelenség kezelése érdekében, amely elvet a román EU-elnökség is támogat.”

Miközben Románia megpróbálja azt a látszatot kelteni, hogy egy toleráns, működő nemzetállam, a valóság némiképp ellentmond ennek. Épp most szüntetik meg a Marosvásárhelyi Orvosi Egyetemen a magyar szakirányt. Az országból pedig hárompercenként lelép egy ember. (888: Csicskaország: Románia kész befogadni a migránsokat)

Bréking (fék)nyúz, 2019. január 25. – Tudósítás a másik valóságból

0

A Nézőpont Intézet elemzője elmagyarázta, hogy az ellenzék hatalomtechnikai érdekből akar összefogni, de ezzel csak rontja a saját esélyeit. A PestiSrácok.hu tudatja velünk, hogy Bajnai, a castingkirály comingoutolt. A Magyar Idők pedig leleplezte, hogy Nagy Blanka szándékosan trágárkodott.

Az ellenzék csak rontja a saját esélyeit az összefogással

A Nézőpont Intézet elemzője szerint kizárólag „hatalomtechnikai dimenzióban” értelmezhető az EP-választásra kilátásba helyezett ellenzéki összefogás.

Tóth Erik az M1 aktuális csatornán pénteken azt mondta, értékalapú összefogás nincs az ellenzéken belül, hiszen jelenlegi egyetlen céljuk az, hogy a májusi EP-választásokon több mandátumot szerezzenek a Fidesz és a KDNP pártszövetségénél.

Az intézet legfrissebb kutatására hivatkozva azt mondta, a szavazói lemorzsolódás miatt az ellenzéki pártok közös lista esetén kevesebb mandátumot szereznének, mintha külön indulnának. A felmérések alapján a baloldali szavazók egyharmada, illetve a Jobbik szimpatizánsainak 20 százaléka nem szavazna egy teljes körű ellenzéki összefogásra – tette hozzá.

Tóth Erik úgy véli, a szavazói visszakozás elsődleges oka, hogy az ellenzéki összefogásban olyan politikusok is bekerültek, mint Gyurcsány Ferenc, akinek társadalmi elutasítottsága kiemelkedően magas, 73 százalékos. (MTI: Nézőpont Intézet: kizárólag „hatalomtechnikai dimenzióban” értelmezhető az ellenzéki összefogás)

Bajnai a fővárosban kampányol

Bajnai Gordon, aki maga is sok tapasztalatot szerzett az ellenzéki castingok terén, egy Karácsony Gergely Facebook oldalán közzétett videóban áll ki a zuglói polgármester mellett.

Libás Bajnai a kampányvideóban elmondja, hogy mostanában azt érzi, sokan nem hisznek a változásban, pedig az igenis lehetséges. A változások – mint az számos példa mutatja – legtöbbször a fővárosokban indulnak. Magyarországon is a legutóbbi választásokon a képviselői helyek kétharmadát ellenzéki jelöltek vitték el.

Budapest tehát változást akar – vonja le a következtetést Magyarország utolsó “baloldali” miniszterelnöke, aki soha egyetlen választáson sem győzedelmeskedett. Nem is lett volna neki egyszerű, minekutána három évig miniszterként asszisztált Gyurcsány ámokfutásához, majd pedig olyan megszorító csomagot vezetett be miniszterelnökként, amilyenre a hírhedt Bokros-csomag óta nem volt példa. (PestiSrácok.hu: Bajnai, a castingkirály comingoutolt – Karácsonyt támogatja a baloldal egykori üdvöskéje)

Nagy Blanka tudatos, előre átgondolt trágárkodása

A ballibek ifjú reménysége, a kecskeméti tüncin elhangzott trágár, mocskolódó szövegéről elhíresült Nagy Blanka nem túl kreatív. Egy videó tanúsága szerint gyakorlatilag szóról-szóra ugyanazt a minősíthetetlen mondatot december 20-án már elsütötte egy korábbi tüntetésen Kiskunfélegyházán, mindössze a trágárság alanyát módosította (vagy módosíttatták vele) a később elhangzott, ominózus médiát bejárt beszédében.

Trágárka a korábbi tüncin, Kiskunfélegyházán még Lezsák Sándort „méltatta” ugyanazzal az obszcén szöveggel, amivel később a köztársasági elnököt.  Az a mentegető teória tehát megdőlt, hogy a forradalmi hevületben kicsúszott trágárságról van csupán szó.

És, hogy kerek legyen a történet. A kiskunfélegyházi videó másik szereplője Horváth Tamás, a helyi MSZP elnök, akinek a felesége Trágárka egyik tanára a kiskunfélegyházi Móra Ferenc Gimnáziumban. A feleség pedig – tanár létére – radikálisabb politikai bejegyzéseket oszt meg nyilvános közösségi oldalán, mint férje. Blankának volt tehát kitől tanulnia. (Magyar Idők: Egy nagyon csúnya történet margójára)

Bréking (fék)nyúz, 2019. január 24. – Tudósítás a másik valóságból

1

Gulyás Gergely miniszter elmagyarázta nekünk, hogy a baloldal próbálja szalonképessé tenni a rasszizmust és az antiszemitizmust. Deutsch Tamás leleplezte, hogy az Európai Bizottság vezetői gyakrabban egyeztetnek Soros Györggyel, mint a tagállamok kormányfőivel.

A Jobbik és a baloldal összefogása a rasszizmus szalonképessé tételéről szól

Gulyás Gergely szerint a Jobbik és a baloldal összefogása arról szól, hogy a baloldal próbálja szalonképessé tenni a rasszizmust és az antiszemitizmust.

A Miniszterelnökség vezetőjét sajtótájékoztatóján kérdezték a Sneider Tamás Jobbik-elnökkel kapcsolatban a napokban megjelent hírekről.

A közéletben nincs helye annak, aki ilyen gyűlöletcselekményt követ el – mondta a miniszter azzal összefüggésben, hogy évekkel ezelőtt Sneider Tamás egy mozgáskorlátozott embert bántalmazott – Gulyás Gergely szavai szerint – „annak származása miatt”.

A tárcavezető kifejezetten elrettentőnek nevezte ezt a botrányos eseményt.

Azt is megemlítette, hogy a szintén botrányba keveredett Szávay István még mindig a Jobbik országgyűlési képviselője. (MTI: Gulyás: a baloldal a rasszizmust próbálja szalonképessé tenni)

Soros a kormányfőknél gyakrabban tárgyal az uniós vezetőkkel

Soros György Pierre Moscovici, gazdasági és pénzügyekért felelős európai uniós biztossal tárgyalt Davosban. Ahogy az eddig is megszokott volt, ezúttal sem lehet semmit tudni – a találkozó tényét leszámítva – a megbeszélésről.

Mivel az amerikai üzletember korábban több alkalommal tárgyalt befolyásos uniós vezetőkkel ismeretlen okokból, Deutsch Tamás, fideszes európai parlamenti képviselő írásban fordult az Európai Bizottsághoz. A következő kérdéseket tette fel Frans Timmermans és Soros György közötti 2017. április 28-ai, 2018. február 1-ei, 2018. április 16-ai, valamint 2018- november 26-ai egyeztetésekről:

  • Ki kezdeményezte a találkozókat, és azok miért jöttek létre?
  • Miről volt szó a tárgyalásokon?
  • Helyénvalónak tartja-e, hogy demokratikus választásokon politikai felhatalmazással nem rendelkező személy, egy ismert üzletember, ilyen gyakorisággal egyeztethessen az Európai Bizottság vezető tisztségviselőivel?

Úgy látja, hogy annyiszor, mint Sorosnak az Európai Unió tagországainak egyetlen állam- illetve kormányfőjének sem volt lehetősége az Európai Bizottság vezetőivel közvetlenül egyeztetni. (Origo: Deutsch Tamás írásbeli kérdéseket tett fel Soros brüsszeli útjairól)

A Soroshoz köthető álcivilek beszálltak az EP-kampányba

Nacionalizmussal, populizmussal riogatva most az EP-kampányba száll bele a Soros-féle Liber­ties. A berlini székhelyű szervezet korábban német cégeken keresztül akart nyomást gyakorolni a magyar kormányra a bevándorlást segítő NGO-kkal kapcsolatos szabályozás visszavonása érdekében.

Az EP-kampánnyal összefüggésben népszerűsítő körútra indul új könyvével a Soros György által is finanszírozott, több európai, köztük magyar NGO-kat is összefogó Liberties. Az adóoptimalizálás miatt berlini székhelyű szervezet kiadványában arról értekezik, hogy miért szavaznak annyian a nacionalistákra, populistákra, és mit lehet ez ellen tenni.

A Jerusalem Post nevű izraeli hírportál tavaly márciusban számolt be arról, hogy a Liberties akkori vezetője, Dénes Balázs arra biztatta a német külügyet, hogy az itteni német cégeken keresztül magyarok munkahelyei­vel zsarolja az Orbán-kormányt a bevándorlást segítő NGO-kkal kapcsolatos szabályozás visszavonása érdekében. Dénes Balázs ekkor a német tulajdonú magyarországi Mercedes-, Audi- és Bosch-gyárakat említette. (Magyar Idők: Álcivilek az EP-kampányban)

Bréking (fék)nyúz, 2019. január 22. – Tudósítás a másik valóságból

0

A PestiSrácok.hu megdöntött egy mítoszt, kiderítette, hogy a Soros-egyetem nem is jó egyetem. A Hír TV-ben ifj. Lomniczi Zoltán és Huth Gergely elmagyarázta, hogy a sajtószabadságot az ellenzék és a tüntetők fenyegetik. A Magyar Időkből azt is megtudhatjuk, hogy az ellenzék megkezdte a forradalmi erőszak legitimálását, még a célzott gyilkosságokat nem tartják bűnnek.

A Soros-egyetem nem is jó egyetem, talán nem is egyetem

Amióta a Közép-európai Egyetemmel (KEE) kapcsolatos vita kirobbant, az ellenzéki sajtóban folyamatosan azt olvasni, hogy a kormány el akarja üldözni a legjobb magyarországi egyetemet. Ténynek tekintik, hogy a KEE a legjobb felsőoktatási intézmény hazánkban. Ez is egyike azoknak a meglehetősen megalapozatlan kliséknek, amelyeket sikerült bevezetni a magyar köztudatba, anélkül, hogy valaha is megvizsgálták volna az igazságtartalmukat. Valóban a legjobb lenne Soros György egyeteme? Már önmagában az, ha valaki ilyen kijelentést tesz, hatalmas hozzá nem értésről és pongyolaságról tanúskodik. Nem lehet ugyanis pontosan összehasonlítani a nagy, számos karral rendelkező tudományegyetemeket egy mindössze posztgraduális képzéseket kínáló, elsősorban a humán és társadalomtudományokra fókuszáló intézménnyel. Noha a Közép-európai Egyetemnek tényleg vannak erősségei, olyan szempontok is léteznek, amelyek szerint az intézmény nem kiemelkedő.

A Közép-európai Egyetem (KEE), de nagyon lehatárolt területen működik, publikációs eredményei ezért nem veszik föl a versenyt a legeredményesebb magyar egyetemekével. A legismertebb, úgynevezett Shanghai-listán 2018-ban öt magyar egyetem szerepelt a legjobb ezerben. A KEE nem volt köztük. Egyszer sem sikerült az elmúlt évtizedben Soros György egyetemének bekerülni a legjobbak közé. Az is kérdéses, hogy egyetem-e egyáltalán a Közép-európai Egyetem. (PestiSrácok.hu: Megdőlt egy újabb mítosz: a kanyarban sincs a Soros-egyetem a nemzetközi rangsorban)

A sajtószabadságot nem a magyar kormány, hanem az ellenzék és a tüntetők fenyegetik

A Századvég szakértője, ifj. Lomniczi Zoltán és Huth Gergely a Hír TV esti adásában elmagyarázta, hogy az Echo TV és a Hír TV szerkesztőségét is megfenyegették a tüntetők, ellenzéki képviselők pedig megpróbáltak bohózatot csinálni a műsorkészítésből. Vagyis a sajtószabadságot nem a magyar kormány, hanem az ellenzék és a tüntetők fenyegetik.

Azt is megtudhattuk tőlük, hogy evidens döntést hozott a Központi Nyomozó Főügyészség, többség eddig is úgy gondolta, hogy rendzavarást nem a biztonsági őrök, hanem az ellenzéki képviselők követtek el az MTVA székházánál. (Hír TV: Magyarország élőben)

Az ellenzéki hazaárulók mindent le akarnak rombolni

A múlt év végén kezdődő erőszakos tüntetésekkel és egyéb agresszív, az alapvető emberi normákra fit­tyet hányó akciókkal párhuzamosan az ultraliberális és ultrabaloldali sajtóban is elkezdődött a „forradalmi erőszak” legitimálása.

Az ultrabalos és ultraliberális csoportok, akiket sem történelmi tapasztalat nem pallérozott, sem morális gátlás nem akadályoz, a XX. századi nagy rombolási kísérletek után most először jelentették be, hogy felmondanak minden társadalmi megállapodást. Azzal, hogy az erőszakmentességre vonatkozó rendkívül erős közkívánalomnak is nyilvánvalóan ellene mennek, új fejezetet nyitnak a rendszerváltás utáni történelemben.

Provokálni fognak, mártírokat akarnak gyártani majd, meg akarják bosszulni a rajtuk esett sérelmeket és teljes természetességgel, az ellenzéki sajtó teljes – igaz, még hallgatólagos – támogatásával ki is nyilvánítják, hogy a jobboldaliak elleni célzott gyilkosságokat nem tartják bűnnek, ha a saját torz ideo­lógiai rendszerükben az indokolható. Innen már csak egy lépésre vagyunk az akciótól, a célpontok kijelölésétől.

Az európai parlamenti választások kampányában valószínűleg eldől, hogy Magyarország a széteső nyugati társadalmak egyre inkább az erőszakba beletörődő útját választja-e vagy kikényszerítjük-e a közmegegyezésünk betartását. Magyarország – mint közösség – együtt mozdulva semlegesíti-e az erőszakot hirdető szélsőséges csoportokat, az antifásokkal összefogó náci jobbikosoktól a kamaszokat, fiatalokat a frontvonalba küldő és őket feláldozni bármikor kész ultraliberális poszt-SZDSZ-es, bosszúszomjas csürhéig, vagy tűri, hogy néhány ezer fizetett hazaáruló leromboljon mindent, de tényleg mindent. (Magyar Idők: Hogyan reagáljunk az erőszakra?)

Bréking (fék)nyúz, 2019. január 18. – Tudósítás a másik valóságból

0

Kubatov Gábor végre felvilágosított minket: az összes ellenzéki párt Soros zsebében van. A Magyar Hírlapból megtudhatjuk, hogy a munkások nem akarnak sztrájkolni. A Magyar Idő meg lerántja a leplet a kormányt bíráló közgazdászokról.

Az összes ellenzéki párt Soros zsebében van, hiszen különböző szervezeteken keresztül ő pénzeli mindnyájukat

A legfontosabb kérdés, hogy a bevándorláspárti erők, vagy pedig a bevándorlásellenesek kerülnek többségbe. Nehéz dolgunk van, hiszen a Soros-frakció mindenre képes, minden eszközt be fog vetni azért, nehogy a bevándorlásellenes erők győzzenek – minderről Kubatov Gábor beszélt az Origónak.

A Fidesz alelnöke kijelentette: a mostani ellenzéki főpolgármester-jelölti előválasztás egy gigantikus roncsderbi. Bukott, levitézlett politikusok próbálják kritizálni azt a budapesti városvezetést, amely a kisujjával többet tett kilenc év alatt a fővárosért, mint a Demszky-féle társaság húsz év alatt. Szólt arról is, hogy az önkormányzati választáson megkerülhetetlen kérdés lesz újra, hogy mely városok akarnak majd befogadni migránsokat, és melyek nem. „Én legjobban Tarlós Istvánt sajnálom, hogy ilyen méltatlan ellenfelekkel kell vitáznia” – mondta Kubatov. (Origo: Kubatov Gábor: Az összes ellenzéki párt Soros zsebében van)

A munkások nem akarnak sztrájkolni

Miközben a szakszervezetek azt ismételgetik, hogy a galádul megszigorított sztrájktörvény miatt nem képesek átütő erejű munkabeszüntetést szervezni, a valóság az, hogy alapvetően nem a jogszabályok gátolják a tiltakozó akciókat.

Hanem maguk a munkások, akiknek jelentős része igenis érzi a béremelkedést, tapasztalja az életszínvonal növekedését, ha pedig elégedetlen, akkor saját sikertelenségéért nem a kormányt okolja – bár ez egyesek számára kézenfekvő megoldás. De ha mégis lázadozik, akkor sincs annyira elkeseredve, hogy együtt vonuljon az ajtóspecialista Kunhalmi Ágnessel vagy magával Gyurcsány Ferenccel – akiről egész biztosan nem a gyülekezési szabadság jut először az eszébe – vagy éppen az elhíresült molinójukra „SZRTÁJK”-ot pingáló fiatalokkal. (Magyar Hírlap: Korompay Csilla: Sztrájk és kávé)

Sok a balliberális áltudós

Ott tartunk, hogy környezetemben egyre többen vonják kétségbe a közgazdaságtan tudományos jellegét azon szakértők miatt, akik életükben még egy adatot sem találtak el a magyar gazdaságról szóló előrejelzéseikben. Különösen igaz az ezotériába hajló okoskodás olyan időszakokra, amikor nemzeti kormány próbálja kirángatni a balliberálisok által előidézett csődhelyzetből az országot.

Közölték, hogy Orbán Viktor és Matolcsy György elképzelései eleve megvalósíthatatlanok. Ehhez képest ma az a helyzet, hogy közel nyolcszázezer új munkahely létesült a beígért egymillióból, a béljósoknak folyamatosan felfelé kell korrigálniuk növekedési számaikat, alig van infláció, és kiveszett a politikai szótárból a megszorítás kifejezés. Mit mondanak erre a rettenetesen nagy eszű gazdasági szakértők? Senki ne gondolja, hogy a tények megzavarják tudományos éleslátásukat. Most az a mantra, hogy jó, jó, de mindez csak és kizárólag az uniós forrásoknak köszönhető, és egyébként is fenntarthatatlan.

Az pedig, hogy a jelenlegi kormányt vádolják amiatt, mert még a régió­ban is le vagyunk maradva bizonyos mutatók tekintetében, a cinizmus és az aljasság minősített esete. Nem a közgazdaságtan áltudomány tehát, csak sok a balliberális áltudós. (Magyar Idők: Tudományos béljóslás)

Bréking (fék)nyúz, 2019. január 15. – Tudósítás a másik valóságból

0

Bencsik András tudatta velünk, hogy az O1G azt jelenti, Orbán egy géniusz. Az Origo pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy Ujhelyi István EP képviselő és Sneider Tamás Jobbik-elnök is a képviselői irodaház rendkívül olcsó menzáján étkezik. Soros kezében van a sajtó is, mint azt a Magyar Idők feltárta.

Bencsik András: az O1G azt jelenti, Orbán egy géniusz

Bencsik András rájött, hogy mit jelent az O1G és ezt az Echo TV Sajtóklubjában meg is osztotta velünk:

„…mondjuk ki hangosan, a fekete mágiát változtassuk fehérré, hogy Orbán Viktor egy géniusz, az O1G ezt is jelenti, és én azt javaslom, hogy ezzel zárjuk, hogy maradjon meg minden nézőben, hogy van úgy, hogy a rossz cselekedet is egy jó választ vált ki”. (Echo TV: Sajtóklub)

Ujhelyi is olcsón eszik

Miközben a teljes hazai ellenzék napokig azon hisztériázott, hogy miért olyan olcsó a menza a budai Várban, ahol Miniszterelnöki Kabinetiroda dolgozói étkezhetnek, addig a birtokunkba került fényképekről kiderült, hogy Ujhelyi István Európai Parlamenti képviselő és Sneider Tamás Jobbik-elnök is a képviselői irodaház rendkívül olcsó menzáján étkezik (itt olcsóbb az ebéd, mint a Miniszterelnöki kabinetirodán).

Korábban Gyurcsány Ferenc bukott le, hogy sorban állt a 780 forintos menüért, miközben párttársai ételhordóval bohóckodtak a Várban. (Origo: Gyurcsány után Ujhelyi és Sneider is lebukott a filléres menzával)

Soros kezében van a sajtó is

A Soros-alapítvány vezetői a migrációs nyomás erősödésével rendszeresen írtak különböző jelentéseket főnöküknek. Nem csupán a migránsok számáról vagy összetételéről, de arról is folyamatosan beszámoltak, hogy miként tálalják ezt a nemzetközi közvélemény elé úgy, hogy az emberekben szánalmat ébresszenek a menekültek iránt. Dokumentumok tanúskodnak arról is, hogy a valóságtól eltérő adatokat közöltek a médiában a bevándorlási válságról. (Magyar Idők: Sorosék a sajtót is manipulálták)

Bréking (fék)nyúz, 2019. január 12. – Tudósítás a másik valóságból

0

A Magyar Időkből megtudhatjuk, hogy Soros György kézivezérli az Európai Bizottságot. Az Origo pedig azt írta meg, hogy a Momentum a kampánystábnak osztogatta a pénzt. Az is kiderült, az ellenzéknek annyi a választási programja, hogy O1G.

Soros rendszeresen egyeztet az uniós vezetőkkel

Azt, hogy az Európai Unió főbb döntéshozói, valamint testületei milyen szinten kerültek a Soros-hálózat szorításába, jól mutatta, hogy 2017 október 19-én az EP belügyi, állampolgári és igazságügyi szakbizottsága (LIBE) elfogadta azt a javaslatot, amely úgy reformálja meg az uniós menekültügyi és menedékkérelmezői rendszert, hogy felülírja az addig alapvetőnek számító uniós elvet.

Jean-Claude Juncker, Frans Timmermans, Emanuel Macron vagy éppen a migrációs biztos, Dimitris Avramopoulos is szerepel Soros György személyes találkozóiról készült feljegyzésekben. Az, hogy miről egyeztetett velük, egyelőre csak sejthető, konkrétumokat nem árulnak el a találkozókról. Azonban az jól látható, hogy nem csupán a milliárdos tőzsdespekuláns, hanem alapítványainak munkatársai is rendszeresen találkoztak az európai vezető elit tagjaival, a nyilvánosan elérhető adatok szerint leginkább „ismeretlen témában”.

Egy finn portál szerint Soros többször is egyeztetett Jyrki Katainen finn, illetve Vera Jourová cseh biztossal is. A lap felidézte, Soros lobbiszervezetének munkatársai saját bevallásuk szerint szinte heti rendszerességgel találkoznak az Európai Bizottság tagjaival vagy munkatársaival. (Magyar Idők: Husz alkalommal találkozott Soros az uniós vezetőivel)

A Momentum a kampánystábnak osztogatta a pénzt

Vége a titkolózásnak, a Momentum sok huzavona és sumákolás után végre közzétette a részletes kampányköltéseiről készült beszámolóját. Na persze nem önszántából. Erre azért kényszerült a viccpárt, mivel az Állami Számvevőszék kezdeményezte a Momentum költségvetési támogatásainak a felfüggesztését, mert az nem teljesítette a számvevőszéki törvényben előírt közreműködési kötelezettségét, és az ÁSZ nem ismerhette meg az utóbb közzétett részletes adatokat.

Néhány napja aztán nagy duzzogva, de közzétették a részletes beszámolót, amelyből jó néhány érdekesség is kiderült. Így például az, hogy a fiúknak, lányoknak sikerült a rendelkezésre álló 508 millió forintból több mint 140 milliót különböző, főként közösségi médiás hirdetésekre elkölteniük. (Furcsa az arány is, ráadásul valamennyi számnál, adatnál lényeges, hogy nem egy valódi, hanem egy alig létező, mikropártról van szó.) De arra is fény derült a dokumentumból, hogy a kampánystáb egy-egy tagja 790 ezer Ft-ot keresett márciusban átlagosan, és hasonlóan bőkezűek voltak a kampánycsapat tagjaival. (Origo: Bőkezűen osztogatta a pénzt a Momentum a kampánystábnak)

Az ellenzéknek annyi a választási programja, hogy O1G

Most tehát ott tart a komplett ellenzék és nyalonc sajtója, hogy O1G. Ez a választási programjuk, ezt kínálják az országnak. E csodás mozaikszót ők nem az „Orbán egy géniusz” értelemben használják, mint a józan többség, hanem simicskásan. Egy szétcsúszott oligarcha viszkigőzös szavait tűzik zászlajukra, ezt skandálva gyújtják föl a nemzet karácsonyfáját, a gyerekek szánkóit, dobálják a rendőröket. S közben azt képzelik – mert nemcsak erkölcsük, agyuk sincs –, ez az új csodafegyver. Fenéket! Pont oda jutnak, ahová az ötletgazda: az árokba, húgyfoltos felöltőben.

Soros egyik üzenőfüzete (444) azt írta, hogy egy férfit állítólag azért nem vettek föl patkányirtónak(!), mert a Facebook-profilján kint volt az O1G-embléma. A magam részéről nem értem, hol itt a probléma. Aki ilyen emblémával pózol (vagy ilyen gagyi hírekkel tömi tele a lapját), az nyilvánvalóan gyengeelméjű. Namármost ki a búbánat akar egy gyengeelméjűt alkalmazni a cégénél (a 444-et leszámítva)? Na ugye!

Az a helyzet, hogy ez az egész szedett-vedett ellenzék Szkinhed Roytól a Füstbombás Fegyőrön és a Diktafonos Pókemberen át a Vörösfejűig menthetetlenül, végleg és visszavonhatatlanul beleőrült a folytonos vereségekbe, a saját tehetségtelenségébe és a kilátástalanságba. Süt belőlük a gyűlölet, a fóbia, ami kiölte azt a kevéske józan eszüket is, ami volt. Így hát föl sem fogják, hogy az O1G-vel nem a hatalomhoz vagy a magyar emberek szívéhez kerülnek közelebb, hanem az árok mélyéhez, ahol már várja őket a Lajos. (PestiSrácok.hu: Lábon lőtte magát az ellenzék az agyalágyult O1G-kampánnyal)

Bréking (fék)nyúz, 2019. január 11. – Tudósítás a másik valóságból

0

A Magyar Időktől megtudhatjuk: mára kiderült, hogy valótlanságokat állítottak a rabszolgatörvényező szakszervezetek, senkit nem érint a négyszáz túlóra. A 888-tól azt is megtudhatjuk, hogy az SZDSZ a Jobbikban született újjá. Egy szakértő szerint pedig az ellenzéket jelenleg kidolgozatlanság, fogalmatlanság jellemzi.

Okafogyottá váltak a túlóratörvény-ellenes, kormánybuktatási szándékú megmozdulások

Az elvi lehetősége sincs már meg a négyszáz óra túlóra ledolgoztatására azzal a munkavállalóval, akivel az év első napjaiban nem írattak alá erre vonatkozó szerződést. Okafogyottá váltak a túlóratörvény-ellenes, ezzel párhuzamosan kormánybuktatási szándékú megmozdulások.

A Liga Szakszervezetek felmérése szerint nem környékezték meg eddig a munkáltatók a dolgozókat, és a többi érdekképviselettől sem érkeztek erre vonatkozó visszajelzések. A kollektív szerződések munkaidőkeretre vonatkozó módosítására sem kaptak jelzést a képviseletek. Ezzel okafogyottá vált bármilyen, „rabszolgatörvény”-ellenes megmozdulás, így a balos szakszervezetek már kifarolnának az ellenzék mögül. (Magyar Idők: Senkit nem érint a négyszáz túlóra)

Az SZDSZ a Jobbikban született újjá

Ha egyetlen mondatban kellene meghatároznunk az SZDSZ és a Jobbik közös, lényegi mivoltát, az nagyjából így szólna: a pénzért és a hatalomért bármit.

Sokaknak talán fejtörést okoz, hogy eldöntsék, melyik ellenzéki pártot is tekintsék az SZDSZ méltó utódjának. Az elmúlt egynéhány évben számtalan politikai formáció versengett ezért a – nem éppen dicső – címért, ám a Jobbik egyik vezető politikusának hála, pont került az ügy végére.

Ha elvonatkoztatunk a 2006-os rendőri brutalitásoktól […], úgy még a legsötétebb Medgyessy-, Gyurcsány-, Bajnai-időszak is a demokrácia aranykora volt ahhoz képest, ami most van” – nyilatkozta a liberális Magyar Narancsnak az a Mirkóczki Ádám, aki korábbi elmondása szerint a 2006-os események hatására lépett be a Jobbikba, de ma már bánja, hogy elmaradt velük a nagyobb összefogás.

A Gyurcsány-ellenes pártból Gyurcsány-szövetséges lett. (888: A Jobbikban újjászülető SZDSZ-ről)

Az ellenzéket jelenleg kidolgozatlanság, fogalmatlanság jellemzi

Az igazi politikai verseny nem a kormánypártok és az ellenzék, hanem az ellenzéki pártok között van – mondta a Médianéző igazgatója reggel az M1 aktuális csatornán.

Boros Bánk Levente szerint a verseny arról szól, hogy melyik ellenzéki párt állhat majd „valamikor a jövőben” a kormánypártokkal szemben tényleges politikai kihívóként.

Az elemző úgy látja, az ellenzéki pártokban magabiztosság alakult ki, miután „megkapták a 15 perc hírnevüket” az MTVA-székházban, de azon túl, hogy néhány ezer embert sikerült utcára vinniük, semmiben nem tudtak megállapodni.

Az ellenzéki oldalt jelenleg „kidolgozatlanság, fogalmatlanság” jellemzi – jegyezte meg Boros Bánk Levente. (MTI: Elemző: az igazi verseny az ellenzéki pártok között van)

Bréking (fék)nyúz, 2019. január 8. – Tudósítás a másik valóságból

0

A Fidesz szerint a mai brüsszeli ellenzéki akció Soros György európai parlamenti választási kampányának a része. Sargentini persze rendületlenül lenézi a kelet–közép-európai tagállamokat. A Magyar Időkből megtudhatjuk, hogy a szakszervezetek nem is nagyon tudnak országos sztrájkot szervezni.

Hidvéghi: Soros közvetlenül diktálja a tempót

Hidvéghi Balázs, a kormánypárt kommunikációs igazgatója Budapesten újságíróknak azt mondta: „kibújt a szög a zsákból”, ma délután Brüsszelben együtt tüntet a magyar ellenzék Judith Sargentinivel, Soros György egyik legfontosabb emberével. Itt az újabb bizonyítéka annak, hogy ez az ellenzéki akció valójában már Soros EP-kampányának a része, amelyben bevetik Soros embereit is – vélekedett.

Kiemelte: Soros „közvetlenül diktálja a tempót”, mindent megmozgat, hogy hazánkat támadja, és már Sargentinit is „kirendelte”, hogy a magyar ellenzékkel együtt gyalázzák Magyarországot Brüsszelben.

A politikus úgy látja, azért támadnak minket, mert a magyarok nemet mondtak a bevándorlásra, és hazánk a Soros-terv útjában áll. Ezért szerveznek agresszív tüntetéseket Budapesten és Brüsszelben – közölte.

Hangsúlyozta: az EP-választáson a magyarok dönthetnek. Az ellenzéki közös lista bevándorláspárti Soros-lista lesz, ezzel szemben a Fidesz-KDNP listája olyan jelölteket tartalmaz, akiknek Magyarország az első és akik nemet mondanak a bevándorlásra – magyarázta. (MTI: Fidesz: a brüsszeli ellenzéki akció Soros EP-kampányának a része)

Sargentini rendületlenül lenézi a kelet–közép-európai tagállamokat

Vannak emberek Magyarországon, akik számára Judith Sargentini reménysugár, sőt hős. Nehéz azonosulni ezzel a lelkiállapottal, de attól még így van, és ezt a szomorú valóságot egyébként ő maga is reklámozza a saját Facebook-oldalán. A „Köszönjük, Sargentini!” táblát tartó idős tüntetőket ábrázoló borítóképe alapján a holland képviselőasszony elég érzéketlen ember. Kétlem, hogy fejlett és némileg váratlan önirónia vezette volna, inkább arról lehet szó, hogy nem érezte, milyen szomorú és groteszk az a kép. Miért is érezte volna, hiszen a nyugati, liberális világmegmentő képviselők rendületlenül lenézik a kelet–közép-európai tagállamokat. Világképükben erre kétféle ember lakik, a mucsai náci és a mucsai nácitól megmentendő, aranyos kis ellenzéki, akit úgy mutogatnak, mint celebek a menhelyi kiskutyákat.

Márpedig szomorú és groteszk, hogy egyes magyar ellenzékiek elhitetik a választóikkal, hogy érdemes reménysugárként, megmentőként tekinteni egy magyar ügyekben nyilvánvalóan fogalmatlan brüsszeli politikusra. A gyurcsányista Niedermüller Péter és társai persze joggal tekinthetnek eredményként a Sargentini-jelentésre, hiszen többévnyi hisztijük van benne, többévnyi lobbizás, panaszkodás és hazaárulás. Ha már ők maguk képtelenek arra, hogy fordítsanak a dolgok menetén, hát megpróbálnak kiharcolni egy külföldi beavatkozást. (Magyar Hírlap: Sargentini, a megmentő)

A szakszervezetek már önmagukkal sem értenek egyet

Elbizonytalanodtak az ellenzékkel együttműködő szakszervezetek: sem a jövő szombati demonstrációkban, sem az országos sztrájk létjogosultságában, illetve annak időpontjában nincs egyetértés. Mindez nem meglepő, mivel a munkavállalók túlnyomó többségét egyáltalán nem érdekli a túlóratörvény ürügyén indított politikai mozgalmuk.

A Magyar Idők a pártokhoz nem köthető szakszervezetek és a munkaadói képviseletek beszámolóiból úgy értesült: a dolgozók körében nincs olyan mértékű elégedetlenség, amely megadná az alapját egy országos méretű, több százezer munkavállalót érintő munkabeszüntetésnek. (Magyar Idők: Elmaradhat a sztrájk)

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK