Bréking nyúz, február 16. – Tudósítás a másik valóságból

0
981

A hirado.hu-n bukkant fel először a homo sorosensus, hogy azután letarolja az egész kormánymédiát. Ezen kívül az ellenzéki szuperjelölt, a brit Momentum, a Jobbik és az iszlám, illetve az ellenzék miskolci rokokó színjátéka is napirendre került.

A homo sorosensus a hirado.hu-n

„A Nyílt társadalom emberének születése címmel publikált tanulmányt 2009-ben az Európa Tanács emberi jogi biztosa, amelyben egy új embertípus, a „homo sorosensus” létrehozásának szükségességéről értekezik. Az Open Society című nemzetközi Soros-hírlevélben úgy fogalmaz: „sokan közülünk azt feltételezték, hogy két évtizeden belül létre tudjuk hozni az új nyílt társadalom emberét. Ez az új ember – a homo sorosensus – hivatott felváltani a Homo sovieticust, amely lassan elbomlik a történelem szemétdombján.

A dokumentumban Nils Muiznieks részletesen ismerteti a Soros embertípus személyiségjegyeit. Azt írja: a „homo sorosensus” a Közép-európai Egyetemen (a CEU-n) vagy nyugaton (Angliában vagy az Egyesült Államokban) tanul, aktívan részt vesz a megreformált közép- és kelet-európai gazdasági és politikai életben, mi több, egy átmeneti időszakot követően a Soros embertípus nemzedéke megszerzi a legtöbb politikai, gazdasági és kulturális hatalmi pozíciót.” (Hirado.hu: Soros embertípust kell létrehozni az ET emberi jogi biztosa szerint)

Márky-Zay mániákus hazudozó az Origo szerint

„Csodálatos húzással próbálja lerázni magáról Marki-Zay Péter, hogy egy februári lakossági fórumán a magyar kormány felakasztására utalgatott. A hódmezővásárhelyi polgármesteri választás ellenzéki szuperjelöltje szerint az erről szóló hírek szimpla rágalmak. Rendben van, de ha így állunk, a mániás hazudozó politikus saját magával vitatkozik. …

Arra legalább jó volt Márki-Zay ámokfutása, hogy nagyjából kiderült, mire lehet számítani tőle február 25-e után, ha valami „csoda” folytán rá bízzák a választók Hódmezővásárhely vezetését.” (Origo: Márki-Zay beszél, de ő se érti, amit mond)

Újabb muszlimbarát jobbikost talált a Pesti Srácok

„Muszlim arabokkal barátkozik, az iszlámot sem tartja veszélyesnek és csak nevet Soros György menekült betelepítési programján Kovács Krisztián, a Jobbik tapolcai alapszervezetének elnöke. Elképesztő Facebook-bejegyzéseit egy ismerőse küldte el a PestiSrácok.hu-nak, aki megunta Kovács Soros-imádatát és arab nyelvű megosztásait. Állítólag az utóbbi időben jelentősen megugrott az elnök úr muszlim barátainak, arab ismerőseinek száma. Felhívtuk Kovács Krisztiánt, aki nézeteit telefoninterjúban is vállalta, bár azt megjegyezte, számára veszélyes, hogy szóba áll velünk… Kérdésünkre azt ecsetelte, hogy bejárva, és jól ismerve az arab világot, az arabokat jó embereknek tartja, és szerinte az iszlám vallás szélsőségesei nem veszélyesebbek mint a magyarországi szélsőségesek.” (Pesti Srácok: Soros-imádó, muszlimbarát a Jobbik tapolcai elnöke)

Soros újabb machinációja és a brit Momentum a 888-on

„A legfrissebb hírek szerint Soros a fiatalok meggyőzésére szánja a legtöbb forrást a Brexit-ellenes nagy-britanniai médiakampányában. A milliárdos nyáron a Glastonbury rockfesztiválhoz hasonló léptékű, ingyenes koncertet szervezne, illetve emellett speciális célkampányokat is indítana a középiskolás és az egyetemista korú brit fiatalok befolyásolására.

A brit Munkáspárt támogatására már a legutóbbi választásokra létrejött egy „Momentum” nevű ifjúsági „mozgalom”, amely most aktív részese lesz Soros Brexit-ellenes kampányának.

A magyar és a brit Momentum nevű balliberális szervezetek neve és világnézete közötti hasonlóság minden bizonnyal csak a véletlen műve.” (Soros a fiatalok befolyásolásával akadályozná meg a Brexitet)

Ellenzék = kétségbe ejtő figurák a Magyar Idők szerint

„Képviselőjelölti vitát rendeztek szerdán Miskolcon. Aki lemaradt róla, sokat veszített. Gulyás Márton bajkeverő, a Közös Ország Mozgalom megálmodója celebrálta az eseményt. Fehérek közt egy makacs festő-mázoló.

A körzet meghívott aspiránsai közül mindössze a fideszes Csöbör Katalin maradt távol, amit persze utólag tökéletesen meg lehet érteni, hiszen, ahogyan várni lehetett, másról sem szólt a konklávé, mint a kormányzat szapulásáról, illetve az egybegyűltek rituális öntömjénezéséről. Pártsemleges néző kikacaghatta magát. …

Mint cseppben a tenger, minden benne volt ebben a rokokós, egész estét betöltő színdarabban. Legfőképpen az, mennyi kétségbeejtő figura spekulál a voksunkra.” (Magyar Idők: Avas-szövegek)

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .