Bréking nyúz, április 2. – Tudósítás a másik valóságból

0
937
Húsvét hétfőt ezzel a képpel ünnepelte a Fidesz. Forrás: Facebook/Fidesz

Az ünnep sem tartotta vissza a kormánypárti médiát attól, hogy migránsokkal riogasson, de az Orbán Viktor unokájáról bemutatott első videó is fontos hír volt, és persze a húsvét és a választás között is sikerült párhuzamot vonni.

A Ripost kinyomozta, hogy Orbán Viktor az unokáját locsolta meg

„A helyszín – igaz, erre nincs semmiféle utalás – Orbán Viktor családi házának a kertje. A kislány pedig, összehasonlítva a korábbi fotókkal, csak a 2016 június 20-án született Alíz, az első unoka lehet. Akinek ez a második húsvétja, hiszen, ha jól számoljuk, akkor 21 hónapos.” (Ripost: Az első videó Orbán Viktor kisunokájáról, Alízról)

Simicska Lajos állítólag az anyjába küldött egy (ál?)pizzafutárt, ami annyira fontos hír, hogy az Origo átvette az ATV-től (!), és vezető cikkben tálalta

„Minden bizonnyal Simicska Lajos és egy magát pizzafutárnak kiadó férfi indulatos beszélgetése hallható azon a felvételen, amit az ATV tett közzé. A Jobbikot kilóra megvásárló milliárdost egy ismert telefonbetyár-alkalmazással verhették át, az atv.hu erre gondol. (már amennyiben nem egy valódi pizzafutárról van szó) Simicska megint nagyon ocsmányul beszélt. …

A beszélgetésből nyilvánvaló, hogy Simicska megint részeg volt, amikor felhívták. Ilyen dührohamot nem kap egy normális ember, ha felhívja tévedésből (vagy akár viccből) egy futár.” (Origo: Simicska Lajos: elmész a k.. anyádba kis köcsög! – hangfelvétel)

A Pesti Srácok szerint a választás is arról szól, védjük-e a kereszténység alapvető titkát

„Húsvét nyolcada csak most kezdődik, s a „nyolcadik nap” idén április 8-ára esik. Érdekesen rendezi a Sors az idei évet: Valentin napon induló Böjt, Bolondok napjára eső húsvét, és 18.4.8. mint „mágikus” számsor a Választások napján, mely egyben „húsvét nyolcada”. A locsolkodás és mulatozás közben azonban nem szabad elfelejteni, hogy Húsvét maga életünk, kultúránk, identitásunk nagy választásairól szól. …

Láthatjuk tehát, hogy a Feltámadás ünnepének másnapján már elindult a „politikai játszmák” ideje, amikor az Igazságot hazugságokkal igyekeznek elfedni a Világi Hatalmasok, amikor a Nép érdekei és politikai igazságok felülírják azt a tényt, amely egész keresztény kultúránk sarokköve. Az a bizonyos „szegletkő” melyet elvetettek, s melyen az egész, jelenleg épp veszélyben érzett európai kultúránk alapszik. Húsvét üzenete egyértelmű: igen, vagy nem. Hit, vagy tagadás. Feltámadás, vagy valami más. Jelenleg, 2000 évvel később is „szóbeszédek” terjednek, legyen az a liberális média által sugárzott „Da Vinci-kód” gnoszticizmus Mária Magdolna „méhének gráljával” vagy épp a „szeretett tanítvánnyal” való kapcsolat homoerotikus felhangjainak lebegtetésével. Tartja magát az, a már az apostolok korában elterjedt eretnekség is, miszerint Jézus meg se halt a kereszten, helyette Isten „kicserélte” Jézust egy rabszolgára és az halt meg helyette. Mellesleg ezt az „eretnekséget” hirdeti az iszlám világszerte, szintén tagadva a Feltámadás tényét, Jézus Isten-fiúságát. Igenek és nemek: a Feltámadásban hívők, és a Feltámadásban nem, vagy máshogy, feltételekkel, langyosan, „egyrészt-másrészt” hívők, vagy épp annak nyílt tagadói.

Természetesen a parlamenti választások, melyek jövő héten esedékesek alapvetően politikai, „evilági” témák mellett folynak. A viták, döntések is aktuális témákról szólnak, de azt állíthatjuk, hogy ezek mögött a választások mögött is világos kérdések nyugszanak: tagadjuk-e az Igazságot, védjük-e a kereszténység alapvető titkát, vagy mi is az „egyrészt-másrészt” döntések, politkai játszmák, végső soron az Igazság elkendőzésének pártján állunk.” (Pesti Srácok: Választások)

Rendhagyó riportot (?) közölt az Origo a franciaországi migránshelyzetről

„A bűnöző Tariq Ramadan elengedését követelik a Muzulmán Testvériséghez közelálló muszlim kongresszus résztvevői Párizsban. … A muszlim kongresszust éppen húsvétra időzítették, ez nyilvánvaló és tudatos provokáció.

Tariq Ramadant a gyenge francia állam természetesen nem szalafista, a terrorizmussal szemben gyáván megengedő nézeteiért tartóztatták le, nem. Egészen hétköznapi (és aljas) bűncselekményért. A világ jobbításáról hazudozó szónok három nőt megerőszakolt. Érdekes egyébként, hogy feleségét ez nem zavarja, ő is a szabadon engedését követeli.

A muszlim konferencián egyébként egy fél nap alatt 17 ezren vettek részt. Amar Lasfar, az elnök semmifajta felelősséget nem hajlandó vállalni a muszlim terrorakciókért. Ő 15-20 muszlim terroristáról tud. A valóság persze az, hogy az elmúlt három évben elfogott (vagy meggyilkolt) 137 franciaországi terroristából 137 volt muszlim. Mindegyik az volt.

A muszlim konferencia egyébként csak nevében egy tudós esemény. Valójában egy vásárszerűségnek kell elképzelni elsősorban. A nők muszlim elnyomásának összes kellékét például meg lehet venni, ezekből valóságos kirakodóvásárt rendeznek ilyenkor.” (Origo: A nőket erőszakoló, gyűlölködő muszlim elengedését követelik migránsok)

A 888 számon kérte a Google-on a tojásokat és a nyuszikat

„Úgy tűnik, hogy a Google megfeledkezett a húsvétról. Számos keresztény szervezet fejezte ki nemtetszését amiatt, hogy a cég nem csinált erre az alkalomra egy doodle-t úgy, ahogy számos ünnep és jeles nap alkalmából szokott.

Számos híres személyiség írta ki a közösségi médiában, hogy a Google „anti-keresztény”. Így tett a híres hollywood-i sztár, James Woods is – akit a magyar nézők többet között a Shark – Törvényszéki ragadozó című sorozatból is ismerhetnek. „Gyűlölik a keresztényeket. Ennyire egyszerű”– írta Woods a Twitteren, aki megosztotta az egyik jobboldali amerikai portál szerkesztőjének kérdését a követőivel: „A Google-nak mindenre van egy doodle-ja, de húsvétra semmi?”. …

A cég azzal védekezett, hogy a vallásokhoz kapcsolódó ünnepnapokra nem készítenek ilyesmit. …

Tényleg olyan nehéz lett volna két nyamvadt húsvéti tojást és nyulat tenni a Google-logó köré?” (888: A Google-nek a húsvét az smafu)

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .