Bréking nyúz, 2018. október 18 – Tudósítás a másik valóságból

0
1486
Jeszenszky Zsolt

Sosem találnánk ki, mivel próbálkozik a brüsszeli elit: porhintéssel  és a willkommenskultur átfazonírozásával! Retteghet az ellenzék, mert Chuck Norris baptista, szereti a családját, bírja a róla szóló vicceket és alig várja már, hogy Budapestre jöhessen. Jeszenszky Zsolt ezúttal nem arról értekezik, hogy „a fideszes csajok nagyon jól szopnak, a jobbikosok borzasztó rosszul.”

Kína kontra iszlám világ

„Adva van tehát egy új világrend, ami felé robogunk, és ami sokáig elkerülhetetlennek tűnt. Lélekszámát, erejét tekintve két kultúrkör van ma nagy lendületben: Kína vezetésével a (konfuciánus) távol-keleti, valamint az iszlám, ahol egyelőre a vezető szerepért harc dúl, elsősorban a síita Irán és a szun­nita Szaúd-Arábia között.

Vajon bele akar-e majd szólni a világ legnagyobb muszlim lakosságú, de szinte egyedüliként nem saríát, hanem világi törvénykezést alkalmazó állama, Indonézia? A világ jövőjét középtávon, némi leegyszerűsítéssel Kína és az iszlám világ harca dönti el. (Jeszenszky Zsolt a Magyar Időkben: Túléli-e a Nyugat a jövpjét?)

Van egy jó hírünk: Orbán Viktor átlát a szitán

„Már a ma folytatódó EU-csúcs előtt eldőlt, hogy a Brexit-tárgyalások befejezésének eredeti határideje nem tartható, a tárgyalások valójában megrekedtek  – írja a Politico.eu. Theresa May brit kormányfő ugyan nyitottnak mutatkozott az országa uniós kilépését követő, eredetileg 2020 végéig tervezett átmeneti időszak további egyéves meghosszabbítására, de egy magas rangú európai uniós tisztségviselő szerint ez kevés egy rendkívüli Brexit-ügyi csúcsértekezlet novemberi összehívásához. A szerdán elkezdődött csúcstalálkozó legfontosabb témája emellett a migráció kezelése és a belső biztonság kérdése. A migráció kezelésében a brüsszeli elit porhintéssel, a willkommenskultur átfazonírozásával próbálkozik, de az erős határvédelmet követelő, a betelepítést elutasító közép-európai vezetők – köztük Orbán Viktor – az előzetes jelek szerint átlátnak a szitán.” (PestiSrácok: Ma Brüsszelben egymásnak feszülnek a határvédő és a migránscsalogató Európa hívei.)

Chuck Norris esete a baptista gyökerekkel

„Szenczy Sándor, a Magyar Baptista Szeretetszolgálat vezetője a lapnak a meghívással kapcsolatban úgy nyilatkozott: „Erős baptista gyökerekkel rendelkezik, Magyarországon pedig imádják az emberek Chuck Norrist, ezért kerestük meg őt, s prédikál is majd”. Hozzátette: a gálára jegyek még kaphatók!

Nagyon készséges volt, örült a felkérésnek, mindenkit vár a koncertekkel kiegészülő eseményre. Egyetlen feltételt szabott, hogy a hálaadás után kelljen csak jönnie, a családi ünneplést ugyanis nem hajlandó lemondani.

A Walker, a texasi kopóban világhírűvé lett egykori harcművész egyáltalán nem haragszik a róla kitalált viccekért, sőt, imádja a körülötte kialakult kultuszt. Mi több, sok vicces kijelentést és internetes mémet ők találnak ki a csapatával. Tudja, mennyire szeretik Magyarországon, és a feleségén keresztül üzent is Chuck Norris, hogy nagyon várja már a hazánkba érkezést.” (888: Retteghet az ellenzék: Chuck Norris Budapestre jön!)

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .