Bréking (fék)nyúz, 2019. május 10. – Tudósítás a másik valóságból

0
1410
Szijjártó
MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Szijjártó leleplezte: a csúcsnak nevezett jelöltek mindegyike alkalmatlan arra, hogy európai intézményt vezessen. A PestiSrácok elmagyarázza, hogy Kurz és Weber parasztvakítást művel, mikor azt ígéri, hogy a lisszaboni szerződés korrekciójával fogja megreformálni a kátyúba került uniós intézményrendszert. A Magyar Hírlapból megtudhatjuk, hogy a szocialisták megint lebuktak, Tóth Bertalan MSZP-elnök Pekingben járt.

Szijjártó szerint a csúcsnak nevezett jelöltek mindegyike alkalmatlan

Frans Timmermansnak, az Európai Bizottság (EB) első alelnökének vállalnia kell a felelősséget azért, hogy Európába több mint másfél millió illegális bevándorló jött – mondta a külgazdasági és külügyminiszter a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Szijjártó Péter hozzátette: a szocialista politikus személyes felelősséggel tartozik azért, hogy az EB „ilyen botrányosan gyenge teljesítményt” nyújtott az elmúlt öt évben, valamint azért, hogy Európa folyamatosan veszített versenyképességéből és a biztonsági helyzet egyre romlott.

Közölte: az európai pártcsaládok által „csúcsnak nevezett jelöltek” mindegyike alkalmatlan arra, hogy európai intézményt vezessen.

A miniszter az M1 aktuális csatornán a hétfői Trump-Orbán találkozóról azt mondta: az jó alkalom lesz arra, hogy összehangolják a két ország álláspontját a nagy világszervezetekben a migráció kérdésében.

Emlékeztetett arra is, hogy az Egyesült Államok és Magyarország azon hat ország közé tartozik, amely nemmel szavazott az ENSZ globális migrációs csomagjára.

Erensto Araújo brazil külügyminiszter csütörtöki látogatásáról azt mondta: új dimenzióba lép a magyar-brazil együttműködés.

Jair Bolsonaro brazil elnök elfogadta a magyar miniszterelnök meghívását, és a kormány stratégiát fogadott el a magyar-brazil kapcsolatok fejlesztéséről, ami azért fontos, mert Brazília a világ nyolcadik legnagyobb gazdasága – tette hozzá. (MTI: Szijjártó: Timmermansnak vállalnia kell a felelősséget a migrációért)

Az osztrák kancellár és Weber néppárti csúcsjelölt reformötlete hülyeség

Párját ritkítja az a parasztvakítás, amit Kurz és Weber művel, mikor azt ígéri, hogy a lisszaboni szerződés korrekciójával fogja megreformálni a kátyúba került uniós intézményrendszert. A szimpatikusnak tűnő terv bizonyára szavazatot is hoz majd, még akkor is, ha úgy marhaság, ahogy van. Még akkor is, ha mindeközben a demokratikus alapértékekre hivatkoznak és kimondják a kimondhatatlant, miszerint a Soros-kampánnyal sértettük meg az unió alapértékeit. Lemaradtunk volna valamiről? Vagy a korrigált lisszaboni szerződésben Soros alapérték lesz majd?

A korrekciós reformötlet az osztrák kancellártól származik, de a szuperjelölt órákon belül a homlokára csapott és bőszen bólogatni kezdett. Persze könnyű a szavakkal ilyenkor játszani és grandiózus terveket megfogalmazni; főként, hogy az átlag uniós polgárnak halvány gőze sincs a lisszaboni szerződésről. Mindenesetre úgy tűnhet, hogy ezek a politikusok megértették, hogy valami nincs rendben a rendszerrel és konkrét javaslatuk is van. Holott egy egyszemeszteres joghallgató is tudja, hogy a lisszaboni szerződést lehetetlen úgy módosítani, hogy emberközelibb, érthetőbb, működtethetőbb és demokratikusabb legyen az unió. Az pedig, hogy ettől „észhez térne” Orbán Viktor, aki a Soros-kampánnyal sértette meg az uniós alapértékeket, egyszerűen nonszensz. Mert ilyen alapérték a hülyék hülyéje szerint sincs… (PestiSrácok: Lisszaboni szerződés és Soros mint uniós alapérték)

A szocialisták megint lebuktak

Abban már igazán semmi meglepő nincs, hogy a szocialisták megint lebuktak. Azt régóta tudjuk, hogy a hazudozás a lételemük, a szavak náluk már legalább hét-nyolc évtizede elveszítették eredeti jelentésüket.

Amikor demokráciáról meg szabadságról harsogtak, akkor mindenki nyugtalanabbul kezdett el aludni, mert senki sem tudta, mikor jön érte a fekete autó. Amikor szocialista tulajdonról fecsegtek, félve néztek körbe az emberek: mit rabolhat még el tőlük a párt… Az MSZP, bár nevet váltott, valójában hordozza magában az MSZMP, az MDP örökségét.

Tóth Bertalan MSZP-elnök, aki egyébként arról híres, hogy… Hát, hirtelen nem is tudom, miről, még az arcát is nehéz felidézni, szóval a magyar történelem egyik legszürkébb pártelnöke részt vett Pekingben az Egy övezet, egy út nemzetközi konferencián, de nem ám a nyilvános rendezvényeken, hanem a kommunista testvér- és utódpártoknak fenntartott szekcióban. Mi ebben a hír? – kérdezheti bárki.

Hiszen Orbán Viktor és a kormány több tagja is ott volt Pekingben. Nos, a hír az, hogy pártelnök úr ezt a kis kínai kalandját igyekezett titokban tartani, de, mint említettem, már kevés tálentumuk van a lebukás elkerülésére.

A hírnek az ad különös fénytörést, hogy Tóth úr néhány éve még hevesen ellenezte a magyar kormány Kína felé nyitását. (Magyar Nemzet: Selyemzsinór)

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .