Szenzáció: bronzérmes lett Baji Balázs az atlétikai vb-n

0
154

Óriási meglepetésre bronzérmes lett 110 méteres gátfutásban Baji Balázs a londoni világbajnokságon.

30 év után először szerepelt magyar sprinter döntőben atlétikai vb-n,

az utolsó 1987-ben Kovács Attila volt, 100 méteres síkfutásban. 110 gáton pedig korábban egyszer volt magyar vb-döntős: Bakos György 1983-ban, ő akkor hatodik lett.

Baji Balázs az elõdöntõben
Fotó: MTI/EPA/Srdjan Suki

Baji Balázs az első körben 13.35-ös idővel magabiztosan jutott tovább, majd az elődöntőben 13.23-mal megnyerte saját futamát, többek között a világcsúcstartó, 2012-es olimpiai bajnok Aries Merrittet megelőzve, és a negyedik legjobb idővel került döntőbe. Ezután azt mondta:

“egy álom vált valóra.”

Azt is mondta, a döntőben már csak nyerhet, nem szabad elgörcsölnie.

Nem is görcsölt: nagyszerűen rajtolt, a második gátat ugyan felrúgta, de utána együtt haladt a mezőnnyel, az utolsó 15-20 méteren pedig még hajrázni is tudott, így végül a harmadik helyen ért célba, 13.28-as idővel.

A célba érkezés
Fotó: MTI/EPA/Srdjan Suki

Magyar futó eddig még soha nem szerzett érmet világbajnokságon.

A győztes a riói olimpiai bajnok jamaicai Omar McLeod lett, a második pedig a vb-címvédő orosz Szergej Subenkov (aki az orosz atléták doppingbotránya miatt “független indulóként” vesz részt a versenyen).

Baji Balázs egyébként hosszú ideje nagyszerű formában versenyez, tavaly Eb-ezüstérmes lett, idén pedig többször is megjavította a magyar országos csúcsot (utoljára 13.15-re).

McLeod és Baji Balázs a döntő után
Fotó: MTI/EPA/Franck Robichon

Az MTI összeállítása szerint Baji Balázs a magyar atlétika 12. érmét szerezte világbajnokságon:

  • 1991, Tokió: 2. Bagyula István (rúdugrás), 3. Horváth Attila (diszkosz)
  • 1993, Stuttgart: 3. Gécsek Tibor (kalapács)
  • 1995, Göteborg: 3. Gécsek, 3. Ináncsi Rita (hétpróba)
  • 1999, Sevilla: 2. Németh Zsolt (kalapács)
  • 2003, Párizs: 2. Annus Adrián (kalapács), 2. Fazekas Róbert (diszkosz)
  • 2005, Helsinki: 3. Zsivoczky Attila (tízpróba)
  • 2011, Tegu: 2. Pars Krisztián (kalapács)
  • 2013, Moszkva: 2. Pars
  • 2017, London: 3. Baji Balázs (110 m gát)

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..