Az európai szélsőjobb Bannon helyett Orbán felé húz

0
1731

Steve Bannon nagy figyelmet keltett bejelentésével, hogy alapítványt hoz létre Európában Mozgalom néven a jobboldali populisták megsegítésére, de azóta nemigen történt semmi – írta a külföldre sugárzó német közszolgálati műsorszóró, a Deutsche Welle a honlapján. Éppen egy különösen fontos célcsoportjánál nagy a csend: a nemzeti populisták által kormányzott kelet-európai államokban.

Bannon Mozgalma a V4 sajtójában eddig gyakorlatilag nem volt téma, legalábbis a prágai várban hétfőn tett látogatásáig, ahol persze közös fotók is készültek, többek között a német AfD embereivel, és ezeket ki is tették a közösségi oldalakra. Úgy tűnik, a fő cél az volt, hogy újra a lapok címoldalára kerüljenek.

A jelek szerint a Helsinkiben tartott Trump-Putyin csúcs óta a közép-kelet-európai jobboldali nemzetiek elhúzódtak amerikai társaiktól. Ez különösen áll Varsóra, amely gyanakvással szemléli az amerikai-orosz közeledést.

„Orbán jelenleg olyan benyomást kelt, hogy egyetlen személynek, neki kell létrehozni az együttműködést Marine le Pennel, és mindenekelőtt Matteo Salvinivel. Ebben inkább zavaró lenne Bannon közreműködése. Nem kizárt, hogy

az amerikai ideológus budapesti kapcsolatai egyébként sem annyira intenzívek, mint sokan gondolják.

Fő budapesti kulcsembere, Schmidt Mária, a miniszterelnök bizalmasa, a kommunista rezsim kelet-európai és magyarországi bűneit bemutató Terror Háza múzeum vezetője. Ő hívta meg Bannont egy Európa jövőjéről tartott konferenciára, és a hírek szerint 20 ezer eurót fizetett neki az előadásért. Bannon magyarországi embereivel kapcsolatban több forrás állítja, hogy azok mindenekelőtt Gorka Sebestyénhez, Trump volt asszisztenséhez köthetők” – írta a szerző.

A Mozgalom egyébként nem akkor alakult, amikor Bannon ezt bejelentette, hanem 2017-ben hozta létre egy Mischaël Modrikamen nevű brüsszeli ügyvéd, a Parti Populaire elnevezésű, kicsiny, de országos szélsőjobboldali párt vezetője, aki maga kereste a kapcsolatot Bannonnal. Modrikamen szerint

a Mozgalom célja a populista erők koordinálása és a közös álláspontok kialakításának elősegítése.

Előbb csak Európára összpontosítanak, de később talán világszerte fellépnek majd. A pénzt Modrikamen magánszemélyek adakozásából várja. Egyelőre nem világos, hogy hajlandó-e bárki pénzt adni a Mozgalomnak.

A belga ügyvéd szerint a pénzt majd Bannon szedi össze, és a témáról egyelőre nem beszélnek. Bannon most újra megpróbál a figyelem középpontjába kerülni, mint hétfőn Prágában, és ez a potenciális adakozókat megcélzó reklámnak tűnik.

„Közben Európában

egy kelet-európai tesz különösen sokat a szélsőjobboldali célért: Orbán Viktor

magyar miniszterelnök. Legutóbb az Európai Parlamentben mutatta meg magát a Sargentini-jelentésről szóló szavazás előtt, szidalmazva a képviselőket. A felvetéseket kivétel nélkül kitaláltaknak és hazugoknak minősítette, és leszögezte, hogy Magyarország továbbra sem fogad be senkit. Beszédével reklámot csinált a jobboldali populista politikának és az illiberális európai társadalomról szóló eszméinek. És ehhez összehasonlíthatatlanul nagyobb színpadja volt, mint Bannonnak” – írta a szerző.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .