Kezdőlap Szerzők Írta Kardos Ernő

Kardos Ernő

147 CIKKEK 0 HOZZÁSZÓLÁS

Demeter Márta LMP tag lesz!

Demeter Márta két héten belül tagja lehet az LMP-nek! – tájékoztatta a Független Hírügynökséget  a párt új elnökségi titkára. Kanász-Nagy Máté el tudja képzelni, hogy az LMP kőbányai szervezetének két tagja Demeter Márta képviselő párttagságát szocialista múltja, és az öko pártban befutott gyors karrierje miatt torpedózta meg. Emlékezetes, hogy Demeter Márta az LMP segítő tagja, s népszerűsége ellenére fél éve vár a pártagságára.

Kanász-Nagy Máté felhívta figyelmünket arra is, hogy a sokat kritizált alapszabály szerint Demeter Márta tagságáról a párt elnöksége is dönthet, s jövő heti felvétele aligha lehet kétséges, hisz a tagság közelmúltban már többször is elismerte Demeter politikai teljesítményét, ezért  az LMP frakcióvezető-helyettesévé is megválasztotta. Mindez erkölcsi alapot ad a pártvezetésnek arra, hogy már a jövő pénteki vezetőségi ülésen döntsenek Demeter Márta párttagságáról. Előtte viszont zárt ajtók mögött meghallgatják az ellenvéleményeket megfogalmazó kőbányai ellenszavazókat, de a döntést végül a párt elnöksége mondja majd ki.

Arra a kérdésre, hogy a tagfelvétel miért olyan bonyolult az LMP-ben, párt elnökségi titkára egyértelműen a többlépcsős felvételi rendet okolta, illetve azt, hogy a választási kampányban a pártvezetés ezzel az üggyel nem tudott foglalkozni. Kanász-Nagy Máté egyébként annak a Sallai R. Benedeknek a pozícióját vette át, aki titkárként akadályozni tudta, hogy az LMP a választáson esélyes pártok javára visszalépjen, majd az erről szóló vitán bántalmazta a párt társelnökét, Hadházy Ákost. Az új elnökségi titkár politikai befolyása Sallai távozása után is megmaradt, s ezért Kanász-Nagy biztosra veszi, hogy előterjesztése alapján felveszik Demeter Mártát.

A párt más befolyásos szereplői nem kívánták kommentálni Demeter Márta tagfelvételi kudarcát. Ungár Péter mindössze annyit jegyzett meg, hogy pártjában sajnos a tagfelvétel ennyire bonyolult műfaj, majd a sajtóosztály megkeresését javasolta. Egy magát megnevezni nem akaró, de a párt érdekében tevékenykedő személy azt nyilatkozta, hogy az LMP legjobb úton van afelé, hogy tönkretegye önmagát. A Fidesz kétharmadát elősegítő bélyeget már így is viseli a párt, s a sokat és sikeresen dolgozó Hadházyt sem tudták a vezetésben tartani.

Azt a felvetést, hogy a párt ellenfelei a szervezet sorai közé épülve bomlasztják a pártot, esetleg a rombolásában a Fidesz keze nyomát is fel lehet fedezni – Kanász-Nagy Máté a leghatározottabban cáfolta. Nem tagadta, hogy sok ellenfele van az LMP-nek, emiatt több támadás is éri a pártot, elsősorban a viszonylagosan kedvező választási eredmények miatt. Azonban ma aligha van olyan politikai szervezet Magyarországon, amelynek alapszabálya úgy akadályozza a párt működését, mint azt az LMP évek óta érvényben lévő rendtartása. Amin a következő egy évben mindenképpen változtatni akarnak, ha addig még lesz LMP nevű párt.

A régi típusú kereszténydemokrácia az lényegében illiberális demokrácia!

„Mi egy európai hagyományokban gyökerező, régi vágású keresztény-demokrácia felépítésén dolgozunk” – nyilatkozta a közelmúltban Orbán Viktor. A kijelentést össznépi vita követte, mert a társadalom számára nem volt világos, hogy mit jelent a régi vágású kereszténydemokrácia.  A Független Hírügynökségnek nyilatkozó Wildmann János közgazdász, teológus szerint a régi típusú kereszténydemokrácia nem lehet más, mint illiberális demokrácia. A Wesley János Lelkészképző Főiskola tanára azt is megindokolja: korábban miért beszélt arról, hogy a püspöki kar elfogadhatónak tartja a tüntetést is, ha balliberális kormány van hatalmon, de mélyen hallgat, ha a jobboldal átírja az alkotmányt, fellazítja a demokráciát.

Mit jelenthet Orbán Viktor kijelentése, mely szerint európai hagyományokra épülő, régi vágású kereszténydemokrácia épül Magyarországon?

Elég sok mindent jelenthet, hisz a kereszténydemokrácia közel százéves múltra tekint vissza, és ezalatt sokat változott. Fejlődésében több fázis megtalálható, bizonyos korszakokban magában foglalhatja a közép-baltól kezdve, a cetrumon keresztül a jobboldali formációkat is. Azt is tudjuk, hogy a hatalom gyakran keres vallási legitimációt, de a kereszténydemokrácia mégsem vallási, hanem alapvetően politikai kategória

Talán fókuszáljunk jobban a „régi vágású” kereszténydemokráciára, ez jelenthet némi fogódzót?

A régi típusú kereszténydemokrácia feltehetően az ötvenes évek európai berendezkedése, amikor a liberális értékek még nem úgy jelentek meg a hatalmi rendszerben, ahogy ma. Abban nagyobb szerepet kapott a közösség, a nemzet, az állam, és háttérbe szorultak az egyéni szabadságjogok. Ebben az értelemben rímel az illiberális demokráciára.

Talán a kereszténydemokrácia elnevezés szebben cseng, de vajon a „régi vágású” jelző miatt nem gondolhatnánk akár a Horthy rendszerre is?

Az semmilyen értelemben nem tekinthető kereszténydemokráciának. Mint említettem, a politikai hatalom gyakran szövetségest keres a vallásban és egyházban, de a Horthy-rendszerre nem voltak jellemzők a kereszténydemokrácia alapértékei, például figyelmen kívül hagyta az egyház szociális tanítását, ahogy azt XIII. Leó és XI. Piusz pápák megfogalmazták. A pápai tanítás ugyanis világosan meghatározta az emberi méltóság, a szabadság, és az önérték fontosságát.

Vagyis a kormányfő csak annyit mondott, hogy haladunk tovább az illiberalizmus eddig útján?

Nem tudom másként értelmezni, mert, ha Orbán Viktor a német, vagy az osztrák típusú kereszténydemokráciára gondol, akkor teljesen felesleges a „régi típusú” megszorítás. Ennek híján ugyanis mindenkinek világos lehetne, hogy a kormányfő olyan típusú berendezkedést akar, mint amilyen Ausztriában, Németországban, vagy a Benelux államokban van. A kormányfő feltétele viszont arra utal, hogy bizonyos közösségi értékekre hivatkozva korlátozni kívánja a liberális szabadságjogokat, vagyis olyan illiberális államot szeretne, mint amilyet az elmúlt években kezdett építeni.

Viszont az illiberális állam már nem tekinthető demokráciának. Igaz, még diktatúrának sem, ámbár arra felé halad.

Az illiberális államban is működik egyfajta korlátozott demokrácia, de ez nem a modern értelemben vett kereszténydemokrácia, amely az ember méltóságát helyezi az első helyre. Az emberi és polgári jogok teljes körű biztosítása nélkül ugyanis nincsenek jól működő és ellenőrizhető intézmények, erős autonóm és civil csoportosulások. Az illiberális állam autoriter, amely nem fér meg a modern kereszténydemokráciával.

Beszélgetésünk elején utalt arra, hogy a kereszténydemokrácia a baloldali és jobboldali értékeket is elfogadja, nem a szembenállást, hanem az együttműködést hangsúlyozza?

Így is mondhatjuk. Ezért a kereszténydemokrácia elvileg magába sűrítheti a balközéptől a jobbközépig a teljes politikai spektrumot. Az a kérdés, hogy a hangsúlyt mire helyezik. A liberális értékeket már említettük, de a szociális állam elképzelése a második világháború utáni időszakban alapvetően szintén kereszténydemokrata gondolat volt. A kereszténydemokrácia ugyanakkor felvállalta az olyan, az egyház által mindig is vallott konzervatív értékeket is, mint a család, a férfi és nő házassága vagy a nemzet. Ezeket elsősorban a jobbközép pártok hangsúlyozták. Ezért mondom azt, hogy a kereszténydemokrácia képes a szélsőségek nélküli politikai spektrumot integrálni.

Az illiberális állammal szemben a liberális demokráciára jellemző a hatalommegosztás. Nálunk viszont már a bíróságokat is a kormányzat szeretné uralni. Ilyen alapokra épülhet kereszténydemokrácia?

Modern értelemben kizárt. Az emberi jogok megkövetelik a hatalmi ágak szétválasztását. Ott, ahol a hatalom mindenre ráül, elveszi a bíróságok szabadságát, feltehetően sérül a tisztességes eljáráshoz való jog, és korlátozva lesz a jogorvoslat lehetősége. Erre már látunk példákat.

Az elméleti kérdések után egy gyakorlatit engedjen meg. Lehet-e kereszténydemokráciát építeni ott, ahol a keresztény párt elnöke ingyenes vadászatokon sportból háziállatok vérét ontja?

A kettőnek nincs köze egymáshoz. Bármely politikai formáció nevében szerepelhet a keresztény szó, de attól ezek még nem vallási, hanem politikai alakulatok. A keresztény kifejezéssel szemben a kereszténydemokrácia viszont politikai kategória, amelynek tartalma van. Én ezt a tartalmat csak korlátozottan fedezem fel a mai KDNP-ben. Ha ennek elnöke bármit megtehet, akár tehenekre is vadászhat, akkor ezzel nem a kereszténydemokráciát, hanem önmagát és pártját diszkreditálja.

Az a nagyobb probléma, ha az önmagát kereszténydemokratának nevező Semjén Zsolt sportnak tartja a vérontást, vagy az, hogy egy ország, amely kereszténynek tartja magát, ezt némán tudomásul veszi, esetleg újra is választja?

Ez két külön probléma. Az egyik arról szól, hogy egy politikusnak milyen mércéje, erkölcsi értékrendje van. A második pedig arról, hogy lehet-e az ország keresztény (szerintem nem), illetve képes-e az ország lakossága úgy politikai döntést hozni, hogy tisztában van annak következményeivel, s azért felelősséget is vállal.

Cinizmus vagy a vallásos emberek számára előadott politikai trükk, ha az egészségügyért is felelős miniszter azt mondja, hogy az egészség megőrzéséhez elég a tízparancsolat betartása?

Tudtommal nem ezt mondta, hanem azt, hogy sok betegség megelőzhető lenne a tízparancsolat betartásával. Én ezt nem tarom cinizmusnak, hiszen minden politikusnak van világnézete. Mindegy, hogy valaki milyen értéket vall, ha egyébként jó minőségű munkát végez. Az teljesen rendben van, ha az egészségügyért felelős politikus hisz a tízparancsolat erejében. Az sem zavarna, ha azt mondaná, hogy a jóga segít az egészség megőrzésében. Feltéve, ha mindent megtesz a rá bízott egészségügyi hálózat működésének magas színvonalért.

De a jelenlegi egészségügyi rendszer elég silány eredményt produkál, hisz a magyarok rövidebb ideig élnek, mint más országok polgárai.

Megértem, hogy valaki felháborodott a kijelentésen. De leginkább azt hiányolom, hogy az eltérő ideológiát képviselők nem képesek megérteni a másik érvelését. Ha nincs párbeszéd, marad a háborúzás. Az én szemem előtt egy olyan ország képe lebeg, amelyben az egymással vitázók tudomásul veszik a másik értékrendjét, legyen az konzervatív, liberális, kereszténydemokrata vagy szocialista. Ha a párbeszéd kultúrája nálunk is megvalósulna, akkor jóhiszeműen senki nem feltételezné, hogy a miniszter a magas színvonalú kezelés és gyógyszer helyett csak tízparancsolattal szeretne gyógyítani.

Párbeszédről beszél, de a kereszténydemokrácia ügyében az egyház mélyen hallgatott. Nem kellett volna megszólalnia?

Napi politikai ügyben az egyháznak aligha kell állást foglalnia. De ha az egyház szervezetét, ideológiáját a politikusok legitimációs célra használják fel, akkor az elhatárolódás fontosnak látszik. Az egyház szót emel, ha a családról, vagy az abortuszról van szó, de legtöbbször hallhat, ha az emberi méltóság sérül. Gondolok itt a cigányság helyzetére vagy a menekültek ügyére. Az egyháznak szerintem akkori is képviselnie kellene a saját értékeit, ha a hozzá közelebb álló jobboldal van hatalmon, amely esetleg hatalmas adományokkal próbál a kegyeibe férkőzni.

Reagálás nem volt menekültügyben sem, pedig a befogadásról több plébános útmutatást kért az elöljáróktól. Erdő Péter bíboros egyértelműen fogalmazott: embercsempésszé válnánk, ha befogadnánk a menekülteket.

Ez csak egy vélemény, még ha a bíboros véleménye is. Ne felejtse el, hogy Beer Miklós váci püspök befogadott menekülteket, de említhetném Székely János szombathelyi püspököt, a pannonhalmi bencéseket, néhány plébánost, akik ugyancsak menedéket nyújtottak a rászorulóknak. Az viszont kétségtelen, hogy a klérus többségére inkább a hallgatás volt jellemző. Nyugaton az egyházi vezetők, papok és hívek az emberi méltóságot tiszteletben tartva segítették a menekülteket. Ezt szorgalmazza Ferenc pápa is, aki szerint mindenekelőtt hazájukban kell segíteni a rászorulóknak. De ha már menekülésre kényszerülnek, akkor a legelemibb emberi szükségleteiket ki kell elégíteni. Ez nem tekinthető az illegális migráció támogatásának.

Korábban ön azt nyilatkozta, hogy a keresztényi értékek megjelenítésére alkalmas püspöki kar elfogadhatónak tartja a politikai tüntetést is, ha egy balliberális kormány van hatalmon, de mélyen hallgat, ha a jobboldal egyoldalúan átírja az alkotmányt, fellazítja a demokráciát. Egyúttal tudomásul veszi a nyílt, állami korrupciót, a menekültek megbélyegzését. Ilyen vallási háttérrel létezik kereszténydemokrácia?

A kereszténydemokrácia és az egyház két külön dolog. Természetesen el tudok képzelni olyan kereszténydemokrata formációt, amely szembekerül egyházi vezetők álláspontjával. Sőt, a második világháború után volt is erre példa a magyar történelemben. Ma azonban inkább túlságosan nagy az összhang a kormánypolitikusok, és egyes egyházi vezetők között. Jó lenne, ha ez csak a stadionépítésekre korlátozódna, de néhány püspökök kifejezetten politikai támogatást nyújt egy illiberális hatalomnak. Ez viszont szégyen! Bárcsak létrejönne egy olyan mozgalom, amely kereszténységben és demokráciában is példát mutatna mind a politikai, mind az egyházi vezetőknek.

„Az igazságot még Kövér elvtársnak is tűrnie kell!”

Éles szóváltásba keveredett a parlament elnökével, Kövér Lászlóval a Jobbik képviselője. Jakab Péter szerint a Fidesz önmagát keverte gyanúba, amikor a kormánypárti frakció azonnal felhördült a bűnözők emlegetésekor. A Független Hírügynökségnek nyilatkozó Jakab Péter számít arra, hogy szűzbeszéde miatt szigorú pénzbüntetést kap majd a házelnöktől, de úgy érzi, ezt vállalnia kell.   

 

Hirtelen politikai sztár lett, mert első parlamenti beszédében lényegében bűnözőnek nevezte a kormánypárti többséget. Jól megfontolta, hogy mire vállalkozik?

Természetesen, jól átgondoltam. Ebben még csapdát is állítottam, amibe gyanútlanul belegyalogoltak az urak. Ugye azt mondtam a parlamentben, hogy izgulok, mert „ennyi bűnöző” előtt még soha nem beszéltem, amire Kövér László és a Fidesz többség azonnal felhördült, pedig úgy is érthették volna a szöveget, hogy „ilyen kevés bűnöző” előtt nem tartottam még beszédet.

Azért nehezen lehetett másként érteni…

Mindenesetre sokat elárult, hogy a Fidesz urai a kevéssé hízelgő változatra gondoltak, ami persze az igazsághoz is közelebb van, hiszen

az elmúlt évtizedekben eltűnt a nemzeti vagyon, s ezért még senki nem került börtönbe.

Ez pedig frusztrálja a társadalmat, mert az emberek minden forintért kőkeményen megdolgoznak, s a legapróbb szabálytalanság miatt hatóságok vegzálják őket. A nagypolitika pedig következmények nélkül eltüntetheti az ország vagyonát, s most nem csak a Fideszre, hanem az MSZP kormányzására is gondolok.

Alig kezdte el a beszédet, Kövér László azonnal leállította és kioktatta, igyekezett önt megalázni. Erre is felkészült?

Nem kell erre készülni, ha engem valaki megcsipked, akkor az felpaprikáz, s valamilyen hatásosnak tűnő választ azonnal kicsúszik a számon. Korábban önkormányzati képviselő voltam Miskolcon, a polgármester is rendre kikapcsolta a mikrofonomat, tehát meg sem lepett.

A házelnök viszont felhívta arra is a figyelmét, hogy nem a jobbikos haverjai között ül a kocsmában.

Igen, de egy kocsmában sokszor tisztességesebb emberek vannak, mint a parlamentben, úgyhogy ez nem sértő.

Azért a házelnök kioktatása elég megalázó volt, szinte megsemmisítő erejű, ami – a kommunikációs szakértők szerint – arra is alkalmas, hogy kiszolgáltatottnak, gyengének mutassa az ellenzéket. Ezért törlesztett, s vágott vissza úgy, hogy „elvtársnak” nevezve Kövér Lászlót?

Törlesztésről szó sincs, ez az igazság. Kövér elvtársnak is van múltja, de rendszerváltáskor köpönyeget váltott, de ez nemcsak róla, hanem az egész Fideszről is elmondható.

Azért közülük kevesen voltak az állampárt tagjai…

De voltak már liberálisok, Soros által kitartottak, később konzervatívok. Most meg Soros-ellenesek, más definícióval nehéz lenne őket meghatározni. Az igazságot mindenkinek, még Kövér elvtársnak is tűrnie kell.

Viszont ha a házelnök végleg elveszi a szót, akkor ön pácban marad, legfeljebb megalázva leülhet.

Ismétlem, még Kövér László sem tud fellépni a tények ellen.

Önnek a balhé, tehát a gyors népszerűség, vagy a korrupcióról szóló beszéde volt a fontosabb?

Az nem balhé, ha kimondjuk az igazságot! Inkább Kövér Lászlót minősíti, hogy az egészből igyekezett balhét kreálni, hogy ne a felszólalásomra figyeljenek, ami alapvetően a korrupcióról szólt. De az emberek átlátnak a szitán. Ha tőlem elveszi a szót, akkor nem Jakab Péter mikrofonját kapcsolja ki, hanem annak a közel másfél millió ember véleményét nem engedi elmondani, akik a Jobbikra szavaztak. De továbbmegyek, a beszéd mindenki más nevében is megfogalmazódott, akit zavar a közpénz nyílt tolvajlása.

Új képviselőként pedig csak most szembesültem azzal, hogy Kövér elvtárs milyen mértékben korlátozza a parlament nyilvánosságát, az újságírók mozgásterét. Miközben a törvényhozás munkája az egész ország ügye, mindenkire tartozik.

Az nem zavarja, hogy a házelnökkel folytatott szóváltás bekerült a sajtóba, a korrupcióról elmondottak kevésbé?

A visszajelzésekből ítélve a korrupció emlegetése eljutott a szélesebb közönséghez, még azt is értették, hogy sok esetben törvényesített korrupcióval van dolga a magyar társadalomnak.

Az a legelszomorítóbb, amikor bűnözők hoznak törvényt az ország kifosztására, és arra is, hogy a közpénz ellopása miatt ne kelljen börtönbe vonulniuk.

Andy Vajnát szoktam erre példaként felhozni, hisz törvénykeztek arról, hogy a kaszinók az ő kezébe kerüljenek, bezzeg az online pénztárgépet neki nem kell beszereltetnie. Az online szerencsejátékot is egy nap alatt az ő kezére játszották, ez nyilván extraprofitot eredményez, amit egyébként offshore cégek segítségével kivisz az országból. A Fidesz ezt is legalizálta. 2010 óta nagyjából 30 milliárdot vittek ki ilyen módon az országból, amit egyébként béremelésre is lehetett volna fordítani.

Azt is kiszámolta, hogy Mészáros Lőrinc 18 másodperc alatt keresi meg egy borsodi egészségügyi dolgozó bérét. Nem értem, hogy ilyen számításokkal minek erőlködik, hiszen a magyarokat úgy tűnik, nem érdekli a korrupció. Nyolc éve ez megy, és újra kétharmada van a Fidesznek.

Igen, de a társadalom többsége nem a Fideszre szavazott, tehát az embereket mégis érdekli a korrupció. Véleményem szerint a kormány szavazói a korrupciót védelmi pénznek tekintik, mert elfogadják, hogy a kormány lop, de cserébe megvédi az országot a migrációtól. Ami persze ugyancsak átverés, mert a kormány úgy lop, hogy közben migránsok ezreit, köztük a jól fizetőket beengedi. Ezt az egészet meg kell értetni az emberekkel, hogy mindenki tudja, a korrupció miatt képtelenek megvenni az ennivalót, a gyógyszert, vagy kifizetni a sárga csekket.

Felmérések szerint az utóbbi időben elképesztően romlott a parlamenti vita stílusa, amihez immár ön is hozzájárult. Nem érez felelősséget emiatt?

Lehet, hogy kicsit nyersen, vagy karcosan fogalmaztam, de az igazság kimondása mindig tisztulással jár. Ráadásul nem a tiszta beszédből, hanem közpénz ellopásából van elegük az embereknek.

Aki pedig nem tolvaj, az ne vegye magára.

Orbánnak nem érdeke a nyílt önkény…

Az új országgyűlés megkezdte első vitáját a Stop Soros törvénycsomagról és az ehhez kapcsolódó hetedik Alaptörvény-módosításról. A civil szervezeteket ellehetetleníteni akaró előterjesztés büntetőjogi szankciókkal szeretné megállítani az „illegális migrációt”. A Független Hírügynökségnek nyilatkozó Bozóki András szerint az egész csak verbális petárda, mert senki sem akar illegálisan betelepíteni senkit Magyarországra. A CEU politológus professzora úgy látja, hogy a hatalomnak ma már nincs szüksége arra, hogy az uralkodó elit érdekeinek érvényre juttatása érdekében megverje, vagy bebörtönözze az embereket, elég, ha más módon megfélemlíteni a társadalmat.

 

A közelmúltban az nyilatkozta, hogy Orbán Viktor bármikor elindulhat egy nyíltabban elnyomó rendszer felé. Ez a folyamat elkezdődött már?

Eddig lopakodó lépések történtek a nyíltabban elnyomó rendszer felé. Kezdetben „többségi demokráciáról” volt szó, aztán jött az „illiberális demokrácia” fogalma – aminek szerintem nem sok értelme van – ma viszont már a versengő önkényuralmi rendszerben vagyunk. Mi, politológiával foglalkozók ezt az állapotot a demokrácia és a diktatúra között lévő úgynevezett hibrid rezsimnek hívjuk, ami már rég nem demokrácia, de még nem kifejezetten diktatúra. Elvileg Orbán Viktornak megvan a lehetősége, hogy újabb lépéseket tegyen a nyíltan elnyomó rendszer felé. Ugyanis mindezt megteheti, és nem az ország pillanatnyi érdeke dönti majd el, hogy élni fog-e vele, vagy sem.

A kormány megalakítása során tett a kormányfő újabb lépéseket az említett nyíltabb önkény irányába?

Születtek olyan döntések, amelyek demokráciában nem szokásosak. A honvédelmi miniszter katonatiszt lett, egy tábornok, amivel megszűnt a hadsereg feletti civil kontroll. A titkosszolgálatot pedig közvetlenül a miniszterelnökség alá helyezték, tehát a kormányfő mindenkiről mindent közvetlenül megtudhat. A hálózat felhasználható a saját, vagyis a Fideszhez kötődő emberek megfigyelésére, ellenőrzésére, ezzel megelőzhetőek a belső lázadások. De a hálózat embereivel ellenőrizni tudják a hatalomhoz kötődő kapcsolatrendszereket, s persze kézben tarthatják a gazdasági ügyleteket is. A szolgálat bevethető még az ellenzék meggyengítésére is, ámbár a mai parlamenti ellenzéket figyelve ez a folyamat már szinte be is fejeződött.

Az államvédelem mindezeken kívül bevethető bármilyen váratlan helyzet megoldására. Jelenleg nem tudhatjuk, hogy mennyire nyúltak bele a választásokba. Azt tudjuk, hogy nem volt tiszta, hiszen a Fidesz, mint párt, és mint állam, együttesen legalább ötször annyi pénzből kampányolt, mint az ellenzéki pártok összesen. De arra nincs független forrás, amely egyértelműen mutathatná a választás estéjén történt beavatkozás mértékét. Tudjuk, hogy volt egy háromórás „technikai szünet”, ezalatt az általuk kontrollált rendszerbe bármikor belenyúlhattak. Amikor az eredményeket a bezárt szavazókörzetekből a központokba akarták továbbítani, akkor azt átmenetileg leállították. Csak este tíz óra után gyűjtötték be, s kezdték nyilvánosságra hozni. Mindezt arra hivatkozva tették, hogy némelyik szavazókörzetben még áll a sor, holott részeredményeket ettől még lehetett volna közölni, ahogy ezt húsz éven keresztül megtették. De erről az ellenzék elég keveset beszélt.

Tehát vannak jelek, hogy az ellenzéket fel akarják használni a NER fenntartásához?

Számos ilyen jel van, ezek újra meg újra előkerülnek. Legutóbb Hadházy Ákos nyilatkozta, hogy az LMP-n belül arra kérték, ne hozza nyilvánosságra a hatalom szempontjából érzékenyebb korrupciós ügyeket, inkább csak szőrmentén kifogásoljon. Hasonló figyelmeztetésről négy éve Ron Werber is beszámolt. A kampánytanácsadó akkoriban az MSZP-nek dolgozott és meg akarta támadni Rogán Antal kétes ügyeit, de Molnár Zsolt a szocialista párt politikusa leállította. Botka László is utalt arra, hogy az ellenzéki pártokban lehetnek „téglák”. Nem tudom, hogy mi ebből az igazság, de már az is épp elég, hogy folyamatosan fennáll a gyanú, amely szerint az ellenzéki politikusok egy része anyagi függésben van a Fidesztől.

A kormányalakítás után a parlament azonnal elkezdte a Stop Soros tárgyalását. A civil társadalom megregulázása lehet a nyílt önkény része?

Ne felejtsük el, hogy a civilek megtámadására az Unió, illetve az Európai Néppárt is érzékenyen reagált, s kijelölte a vörös vonalat. Ezért lehetséges, hogy a tervezett törvény verbálisan ugyan erős lesz, de valójában a bíróságok előtt – már ha marad még független törvényszék – nehéz lesz érdemben fellépni a civil szervezetek ellen. Maradnak tehát a kemény szavak az „illegális betelepítés” ellen, holott valójában senki nem akar senkit illegálisan betelepíteni. A kvótarendszer sem illegális, ezen kívül a menekültek befogadását törvény szabályozza. Az „illegális betelepítés” kifejezés nincs kapcsolatban a realitással, elképzelhetőnek tartom tehát, hogy a jogszabály pusztán egy olyan retorikai petárda, amely elsősorban a választási ígéret betartását hivatott demonstrálni.

Az igazságügyi miniszter a választási ígéretek között említette a közigazgatási bíróság létrehozását. A bírói rendszer megtörése közelebb visz az önkényhez?

Kétségtelen, a bíróság valóban a társadalom utolsó védőbástyája maradt ebben a rendszerben. Ma ugyanis még lehet reménykedni, hogy a bírói döntések révén korrigálhatóak a politikai – mondjuk így – tévedések, vagy ferdítések. Például nemrég független bíróság állapította meg, hogy az 1956-os emlékév alkalmából felhasznált legendás plakáton nem a hatalomnak kedves Dózsa László gyerekkori fotója látható. Viszont ha már a politika által kinevezett ítészek miatt itthon képtelenség lesz a hatalom ellenében pert nyerni, akkor már csak a nemzetközi bírósághoz lehet fordulni, ami szinte a végletekig elhúzódhat. A strasbourgi bírósághoz már így is a magyarok nyújtják be a legtöbb keresetet. A tendencia tehát az, hogy az uralkodó politikai elit mindent megtesz hatalmának bebetonozása érdekében. El akarja érni, hogy az országban teljes legyen az apátia, s az emberek azt érezzék, hogy nincs értelme semmiféle ellenállásnak. Ennek példája az Alkotmánybíróság gyáva és cinikus döntése, amellyel „az európai alkotmányos párbeszéd jegyében” felfüggesztette az immár egy éve húzódó eljárását a felsőoktatási törvény és a civil törvény ügyében. Mintha az Európai Bíróság leendő döntésének bármilyen halasztó hatálya lehetne az AB határozatára.

Közben a parlamentben már tárgyalják a sokadik alkotmánymódosítást, ami szintén szűk hatalmi érdeket szolgál. A kormánypropagandának sikerülhet ezt úgy eladni, hogy tulajdonképpen a nép érdekében nem lehet majd tüntetni?

Nehéz lesz, eddig ugyanis a gyülekezéshez nem kellett engedélyt kérni a rendőrségtől, elég volt azt bejelenteni. Talán ezután sem kell, de a rendőrség majd betilthatja a tüntetést, ha az szerinte valakinek a személyes életét zavarja. Ad abszurdum elképzelhető, hogy a parlament közelében lévő Alkotmány út valamelyik lakója – mert utálja a zajt, vagy szereti a kormányt – megakadályozhatja, hogy az országház előtt demonstrálók jelenjenek meg, s alkotmányos joguknak megfelelően hangosan tiltakozzanak a kormány döntései ellen.  Azt mondják, hogy a jogszabályt elsősorban a politikusok háza előtti tüntetések miatt találták ki. A kormány azonban nem úgy járt el, ahogy azt az Alkotmánybíróság javasolta. A testület ugyanis mindössze azt kérte, hogy pontosítsák a tüntetések feltételeit. Ehelyett a magánélethez való jogot beemelték az alaptörvénybe, ami így összeütközésbe kerül a gyülekezési joggal. Az állampolgári jogok már amiatt szűkülnek, hogy a rendőrség ebben a kérdésben egyáltalán mérlegelhet. Azt azért nem hiszem, hogy emiatt nagy tüntetést be lehet majd tiltani. De mondjuk a miniszterelnök – vagy akár bármely vidéki fideszes potentát – háza előtt bizonyosan nem lehet majd demonstrálni.

Az ellenzék aligha készülhet a kormány ellenőrzésére, legfeljebb díszletként ücsörög a parlamentben, miután a pártok látszólag hülyeségből, esetleg némi pénz fejében elspórolták a választási együttműködést. Van más lehetőség?

Az ellenzéknek nincs döntési lehetősége. Módja az ellenőrzésre pedig minimális, mivel Magyarországon nincs demokrácia. Nem szeretnék az ellenzékre nézve általános morális megállapítást tenni: vannak, akik mindent megpróbálnak a kormányzat ellenőrzése érdekében, de vannak, akikről ez nem mondható el. A siker lehetősége minimális, de épp ezért az ellenzéknek össze kell fogni, különben a Fidesz pártonként szétszedni őket. Ezzel együtt be kellett menniük a parlamentbe, hogy kihasználják maradék megszólalási lehetőségeiket.

Ön felvetette, hogy az országházban folyamatosan működhetne az Ellenzéki Kerekasztal, amely összehangolná az ellenzéki álláspontokat. Gondolja, hogy képes erre a belső háborúskodással sújtott ellenzék, benne a széteső Jobbikkal?

Ideális lenne, ha valamennyi ellenzéki párt célnak tekintené az együttműködést, amit napi ügyekben is folytathatnának, továbbá nem egymás besározását, hanem a kormány kritikáját tekintenék feladatuknak. Ha valaki még mindig azt hiszi, hogy az egyes ellenzéki pártok közötti huzakodásból profitál, téved, ezt megmutatták a választások. Az együttműködés mellett fontos lenne, hogy a parlamenti ellenzék tudatosan hidat építsen a parlamenten kívüli erők felé. Ebből a szempontból a Momentum – amely viszonylag jól szerepelt a választásokon, de nem jutott be a parlamentbe – kulcsszerepet kaphat.  Egyelőre persze forrongás, átalakulás, helykeresés van az ellenzéki oldalon, ez azonban vesztes választások után természetes. Közben azért lehet figyelni, hogy párton belül ki az, aki szivárogtat, ez munka közben nagyon hamar kiderül.

Azt mondta, hogy Orbán Viktor pillanatnyi érdeke fogja eldönteni, hogy kész-e újabb lépéseket tenni a nyílt önkény felé. Az ország nyitott gazdasága viszont függ a nemzetközi helyzettől. A közgazdasági racionalitás sem képes a diktatúra építését lassítani, vagy megállítani?

Csak lassítja a folyamatot. Orbán nem véletlenül találta a ki a „pávatáncot”, a kormányfő ugyanis a világ felé eljátszotta, hogy demokrata, majd itthon folytatta a demokrácia rombolását. Őt azonban már megismerték Európában, és kevesen hiszik el neki, hogy az önkényuralom kiépítése közben a demokrácia fenntartására törekszik. Ezért Orbán célja ma már saját rendszerének exportálása, amint azt Szlovénia, Macedónia vagy Lengyelország esete mutatja. És ebben szövetségesre találhat az új olasz kormányban is. Sőt, a nemzeti össztermék jelentős részét előállító német autógyáraknak semmi baja nincs a hazai politikai rendszerrel, hiszen adókedvezményeket kapnak, és olcsó munkaerőért megkapják, amit akarnak. Tehát miközben a német politikai elit visszafogottan kritizálja a magyar kormány viselkedését, a német gazdasági elitnek nincs problémája vele.

Az uniós milliárdok elvonásának lehet valami hatása, vagy az Orbán Viktort diktátornak nevező, de vele aztán jópofáskodó bizottsági elnök, Juncker szigora csak látszólagos?

Ha a pénzt teljes mértékben megvonnák, akkor annak az egész ország inná meg a levét. Egyelőre azonban ennek a tervnek, a 7. cikkely életbe léptetésének sincs realitása, hiszen azt minden tagállamnak el kéne fogadni. Ha az uniós támogatásokat csökkentenék, akkor elképzelhető, hogy elégedetlen hangok bukkannának fel a Fideszen belül. Ha a kormánypárt tagjai sem jutnának feltétel nélkül a húsosfazék közelébe, akkor talán nem követnék fenntartás nélkül a vezért. Az ellenzéken persze ez sem segít, hisz ott mindenekelőtt olyan hiteles vezetőre lenne szükség, aki képes az ellenzék egységét megteremteni.

A napokban a Kötcsei pikniken a Fideszes nagyurak elképesztő arroganciával hajtották el az ellenzéki sajtót.  Az eseményen már készültek az uniós választásokra, aminek a szabályait nem Orbán emberei írták. Ez hozhat a tavaszi eredményektől lényegesen eltérő eredményt?

El tudom képzelni, hogy a Fidesz EP-képviselőnek száma csökken majd – ha a szavazatszámlálás megbízható kezekben lesz – talán a Jobbik képes lehet a tavaszinál jobb eredményre, ha addig nem verik szét. Nehéz úgy jósolni, hogy nem látjuk világosan, vajon az országgyűlési választások mennyiben tükrözik a valós viszonyokat. És egy év a politikában egyébként is nagyon hosszú idő.

Korábban azt nyilatkozta, hogy még soha nem fordult elő az unió történetében, hogy a demokratikus államok közössége tartósan megtűrjön a tagjai között egy antidemokratikus államot. Európa képes megakadályozni, hogy az Orbán rezsim nyílt autoriter rendszerré változzon?

Hosszabb távon feltétlenül, de úgy vélem, Orbánnak sem érdeke a nyílt diktatúra. Miért akarna elesni ezermilliárdos támogatástól, amit csak az Európai Uniótól kaphat meg? Orbán érdeke tehát, hogy az unión belül maradjon, vállalja, hogy a rendszer bomlasztója, átalakítója legyen, aki a „Nemzetek Európája” koncepcióra felfűzött új Európa-képhez próbál szövetségeseket találni. Ennek érdekében tehát formálisan hajlandó elfogadni bizonyos uniós játékszabályokat.

Ha mégsem, akkor elvileg előfordulhat, hogy a kormány kilép az Európai Unióból?

Miután népszavazás útján léptünk be, a kilépésről is csak népszavazás dönthet. Viszont az Európai Unió támogatottsága ma Magyarországon legalább 60 százalékos, vagyis a Fidesz választási győzelme még nem jelenti, hogy ki kéne lépni az unióból. Ilyen politikai döntésnek tehát nincs népi támogatása, komoly ellenállásra lehetne számítani vele szemben. Ne felejtse el, sok százezer magyar dolgozik külföldön, a hozzátartozók itthonról figyelik boldogulásukat, ők biztosan nem támogatnák az egyoldalú döntést. Tehát csak az eltökélt orbánista kisebbség szavazna a kilépés mellett, hiszen még a sokmilliárdos propagandával futtatott 2016-os „migránsügyben” rendezett népszavazás is érvénytelen lett. Újabb kudarcot aligha kockáztatnának meg, a legtöbb hasonló helyzetben – vasárnapi boltzár, olimpia – visszatáncoltak a népszavazás elől.

Ha ez a hatalom valami csoda folytán megbukna, akkor helyre lehetne állítani a demokratikus berendezkedést, a folyamatok, amelyek a nyílt diktatúra irányába elindultak, megfordíthatóak?

Ma nem az a fő veszély, hogy elmegyünk egy régi típusú diktatúra felé, mint amilyen Észak-Korea, Kuba, vagy Venezuela, de már olyan sem lesz, mint a kádári önkény. Ezek ódivatú diktatúrák. Viszont olyan rendszer még lehet, amiről észre sem vesszük, hogy valójában diktatúra, hiszen a határok nyitottak, lehet utazni, bizonyos körökben még beszélni is, de mégsem élünk szabadon. Heller Ágnes az illiberális rendszert egy írásában posztmodern zsarnokságnak nevezi. Úgy véli – és ebben egyetértek vele –, hogy már nincs szükség a régi módszerekre, egyéb módon is megvalósítható, hogy az uralkodó elit érdekei maradéktalanul érvényre jussanak.  Ehhez már nem kell mindenkit megverni, mert az rosszul mutat a tévében, nem is kell tömegeket bebörtönözni. Elég csak gyűlöletkampányokkal és egzisztenciális fenyegetésekkel befogni az emberek száját, ami miatt már érezhetik magunkat nagyon rosszul.

Ebből lehet még demokrácia, meg lehet tehát fordítani a folyamatot?

Azt gondolom, hogy ez a lefelé menő spirál egy idő után kritikus tömeget fog zavarni. Az elmúlt években bekövetkezett gazdasági növekedés és ennek politikailag gondosan kiporciózott hatása egyaránt a rendszer támogatóivá tette a leggazdagabbakat és a legszegényebbeket. A történelem tanúsága szerint a személyhez kötődő antidemokratikus rendszerek akár sokáig is fennmaradhatnak, de nagyon sérülékenyek. A politikai fordulatot soha nem lehet kizárni, lehet ez lassú erjedés, vagy felgyorsuló tiltakozás. A rendszer intézményei elbizonytalanodhatnak, ha a politikai vezetés egysége megtörik, ha az erőszakszervezetek között rivalizálás indul be, ha a bírák és az értelmiségi szakmák képviselői ellenállnak, ha az állampolgárok hajlandóak áldozatokat is hozni a változásért, miközben nemzetközileg is elszigetelődhet a hatalom. Egyelőre azonban nem ebbe az irányba megyünk, de ha úgy fogjuk fel, hogy most vagyunk a mélyponton, akkor lehetünk akár optimisták is, mert innen már csak felfelé vezethet az út.

A depresszió gyógyítására az egészségügy nincs felkészülve

„Azt még nem tudjuk, hogy a depresszió gyógyítható-e, de az már bizonyos, hogy a betegség tünetei elvileg évtizedekre megszüntethetőek” – írja a Depresszió béklyójában című kötetében L. Murányi László újságíró. A szerző szerint bárki beleeshet ebbe a betegségbe, a világsztár éppúgy, mint a szegény falusi ember is, de a gyógyulás esélyei nagyon különbözőek. Ezért is igaz az a könyvben elhangzó idézet: ma nem az jut ki a pokolból, akinek kell, hanem az, aki akar!

 

Azért kezdtél a depresszióról könyvet írni, mert levert voltál, nyugtalan, szorongó, kimerült, s semmi máshoz nem volt kedved, szóval magad is a betegség béklyójába kerültél?

Ha így lett volna, akkor ma aligha olvashatnák ezt a könyvet, mert depressziósan képtelen lettem volna megírni. Elárulom, hogy azok is, akik korábban depisek voltak, gyógyultan, vagy ha jobban tetszik tünetmentesen írták meg a saját betegségükről szóló élménybeszámolót. Aki ugyanis ebben a betegségben szenved, az csak nehezen tud órákig dolgozni, koncentrálni, ehelyett napokig nyomja az ágyat, tétlenül néz maga elé. Semmihez sincs kedve, még a telefonját sem veszi fel, vissza sem hív; vagy még az ebédjét sem melegíti meg.

Tehát végsőkig elhagyja magát, szétszórt, kedvtelen?

De ez nem hiszti, ahogyan az a közgondolkodásban ma is él. Ez egy testi tünetekkel is járó komoly betegség, amely az érdeklődés és az örömérzés csökkenésével, fáradtsággal, erőtlenséggel, valamint szélsőséges hangulati ingadozással jár. A laikus talán meglepődik, de a depressziónak nincs köze a lélekhez. Az agy működésének zavaráról van szó, aminek oka az, hogy bizonyos ingerületátvivő anyagok termelődése lelassul, emiatt kevesebb információ jut el az agyba.

Korábban igencsak divatos téma volt ez, és született néhány nagy sikerű szakkönyv is. Nincs nagyon tele a könyvpiac hasonló témájú könyvvel?

Szakkönyv talán még akad, bár már az sem sok, de olyan írás, amelyből a laikus is megérti a betegség lényegét, olyan ma nincs a piacon. Pedig ha a betegséget nem ismerik fel a családban, a közvetlen környezetben, s nem kezelik, akkor megnő az öngyilkosság kockázata is. A kiadó, a Medicina tehát az ismeretterjesztés szándékával karolta fel a kötetet, amelyben igyekeztem mindent érthetően összefoglalni, amit a depresszióról tudni érdemes. Megdöbbentő és drámai történeteket ismerhettem meg, még szerencse, hogy nem vagyok hajlamos erre a betegségre, mert még magával is sodorhatott volna.

Talán meglepő, de nem csupán a bajba került ember válhat depresszióssá. Ez ellen nem nyújt védelmet a siker, a csillogás, vagy az ismertség sem. Vagyis tényleg bárki beteg lehet?

Olyan ismert, sokak által irigyelt, sikeres és tehetséges tévés újságíró is áldozata lett például ennek a betegségnek, mint Albert Györgyi. Könyve akkor bombaként robbant az olvasóközönség körében, ugyanis egészen addig az volt a köztudatban, hogy elsősorban a művészvilág egy-egy híressége szenvedett ebben a betegségben. Szécsi Pál, Domján Edit, vagy Latinovits Zoltán tragédiája mindenkit megrázott. De kiderült, hogy olyan sikeres emberek is áldozatai ennek a „kórnak”, mint például Tóth Vera, Havas Henrik, vagy Keresztes Ildikó, s közülük többen meg is szólalnak a könyvben. Tehát a depresszió nemcsak a szegényeket, a sikerteleneket, a bajban lévőket, az önmagukban csalódottakat éri el, hanem akár a karrierjük csúcsán lévő világsztárokat is. Ezért is kell megismerni ezt a betegséget.

A világon évente egymillióval nő a depressziósok száma. Nem azért jelentkezik több beteg, mert nagyon sokan írnak erről a rejtélyes betegségről?

A könyv szakmai lektora, Rihmer Zoltán pszichiáter nyilatkozta, hogy amikor harminc éve elkezdte a pályáját, a depressziósoknak körülbelül tíz százaléka került csak orvoshoz, s kapott kezelést. Mára az az arány már ötven százalék lehet. Ez nagyon nagy dolog, csakhogy közben a betegség sokféle új formában üti fel a fejét. Egyre több a szorongó, vagy pánikbeteg ember, ami a depresszió előszobája lehet. Miközben tehát az új, korszerű gyógyszerekkel egyre több embert képesek meggyógyítani, a változó világban a bizonytalanság, az állandó verseny, a stressz újabb tömegeket tesz beteggé.

A depressziósok fele egyáltalán nem megy orvoshoz, nem ismeri fel a betegséget. Újságíróként találkoztál gyógyult depresszióssal?

Tartósan tünetmentes betegekkel találkoztam, akik közül egyébként sokan antidepresszívumot szednek. Pontosan úgy, ahogy az állapotát a magas vérnyomásban szenvedő is gyógyszerekkel tartja karban. Egyébként az orvosi segítséget kérő betegek többsége azt sem tudja, hogy depressziós, jó esetben csak a vizsgálatok végén derül ez ki. És érdekes, hogy a többség először valamilyen testi tünettel megy először orvoshoz, amit éppen a depresszió idézett elő.

Vajon a magyar egészségügy képes lenne az összes depresszióst meggyógyítani, ha valami csoda folytán a betegek mind elmennének orvoshoz?

FH

Nem. A magyar egészségügy, a mai állapotában, nem képes kezelni a depresszió terjedését. Ez azért nehéz kérdés, mert a körzeti orvosnak ugyan dolga lenne a tünetek, elsősorban a szokatlan hangulatváltozás felismerése, de néhány perc alatt – amennyi egy betegre jut – még akkor sem lenne képes a megfelelő diagnózis felállítására, ha arra felkészítenék. A családorvos azonban ma még nem kap megfelelő felkészítést a depresszió felismerésére. Főleg az idős és nagyon leterhelt háziorvosok vannak ezzel így. A vidéki településeken ma már egyébként is hiánycikk az orvos, ez aztán véglegesen megpecsételi a beteg sorsát.

Egyébként a körzeti orvosoknak még csak ahhoz sincs joguk, hogy a szakorvosok által elrendelt gyógyszert rendszeresen felírják a betegnek. Ugyanennek az „ügynek” a másik oldalán a beteg áll, aki esetleg nem is akar depressziójával orvoshoz fordulni, mert fél az előítéletektől, a megbélyegzéstől. Gyakori, hogy a depressziótól szenvedő, kezeletlen beteg valamilyen pótszerhez fordul. Alkoholhoz, kábítószerhez…

Egy részeges férfi különb, mint egy depis?

Egy piás ember általános megítélése ma Magyarországon kedvezőbb, mint a depressziósé. Ezért betegségével egy férfi csak akkor megy pszichiáterhez, ha minden kötél szakad. Például, ha ha merevedési zavara lesz, vagy ha például az asszony megzsarolja.. De szörnyen retteg, mi lesz, ha kitudódik? Egy pár száz lakosú településen mindenki megbélyegezné ezért. Úgyhogy marad az ital.

És a nők?

Ha Joli néniről kiderülne, hogy depressziós, akkor a falu azonnal bolondnak kiáltaná ki.

Szétnéztél a kórházakban is, legalább ott felkészültek a megfelelő szintű gyógyításra?

A hazai állami egészségügyi rendszer teljes mértékben felkészületlen a depresszió gyógyítására. Csak egy példa: Kelet-Magyarországon nagy térségek, egész megyék vannak gyermekpszichiátriai ellátás nélkül. Egyébként pedig a kistelepülésről minden alkalommal a megyeszékhelyre kell utazni, ahol a túlzsúfolt felnőtt-szakrendelések működnek. Ráadásul oda hónapokkal előbb be kell jelentkezni.

Depressziós diagnózis esetén sincs minden esetben szükség gyógyszerre. Enyhe és középsúlyos esetekben ma már pszichoterápiával is jó eredményeket lehetne elérni, ha lenne megfelelő színvonalú ellátás. Marad a magánegészségügy, amelyben óránként 10-25 ezer forintos honoráriumért lehet terápiás kezelést kapni. Képzeljük el azt a Szabolcs-, vagy Szolnok megyei falut, ahol a közmunkások ennyi pénzt adnak a gyógyulásért! De a szenvedélybetegek gyógyítására szolgáló rendszer még ennél is fejletlenebb.

Újságíróként valóságos egészségügyi szakértővé nőtted ki magad, de mit szóltak ehhez azok a professzorok, akik tartanak az újságírók felkészületlenségétől?

Miután elkészült a könyv, s Rihmer professzor lektorálta, felhívott telefonon, s azt mondta, hogy „kedves kolléga” örülök, hogy sikerült közérthető módon írni a depresszióról. A könyvben ugyanis nincs egyetlen, a laikus számára érthetetlen latin szó sem, de reményeim szerint ez semmit nem vesz el a hitelességéből.

A kormány jobboldali, de az ország baloldali!

„Bár a jobboldali Fidesz már harmadszor szerzett kétharmados többséget az országgyűlési választásokon, a magyar társadalom alapvetően támogatja a baloldali, a szociáldemokrata értékeket”- a megállapítás a Policy Solutions kutató intézet legfrissebb tanulmányának lényege. A népszerűnek számító elveket az ellenzéki pártok és politikusaik képtelenek hitelesen képviselni, ez az egyik fő magyarázata az ellenzék választási kudarcának. A Független Hírügynökségnek nyilatkozó kutató, Bíró-Nagy András szerint az ellenzék csak megújulva, hiteles vezetőkkel lehet képes a pártok küzdelmében alternatívát állítani.

 

A társadalom baloldali értékeket vall, mégis újra a jobboldal került kormányra. Nincs itt ellentmondás?

A választási vereség utáni helyzetértékelő időszakban bizony megkérdőjeleződik a baloldali pártok választási stratégiája, a szövetségkeresés taktikája, illetve a hiányos szervezetépítés is. A baloldali vezetők rátermettsége is viták tárgyává vált, amit a pártokon belüli zajos veszekedések is jól mutatnak, de ez persze törvényszerű egy ilyen kudarc után. Mi elsősorban arra voltunk kíváncsiak, hogy a szociáldemokrata alapértékek is elvesztették-e a támogatottságukat. Továbbá az érdekelt bennünket, hogy ezeket az értékeket kik képviselik ma hitelesen.

Azt tapasztaltuk, hogy még az elvileg baloldalinak tekinthető ügyekben is a Fidesz ért el jobb eredményeket.

Ez világos, de közben a felmérés is azt igazolja: a társadalom azt szeretné, hogy az állam csökkentse a növekvő egyenlőtlenséget, s emiatt tökéletesen elutasítja az egykulcsos adót. Ehhez képest mégis a Fidesz nyert, pedig a párt épp az ellenkezőjét cselekszi évek óta, mint amit a társadalom elvárna.  Vagy ezt a szavazó nem tudta?

Tudta, de a Fidesz néhány odavetett morzsával megteremtette annak látszatát, hogy még a szegények helyzetén is javítani próbál. A kormánypárt a társadalmi egyenlőtlenségeket növelő politikáját sikeresen maszkírozta például azzal, hogy a kampányban adott a rászorulóknak pár ezer forintnyi Erzsébet utalványt, ezen kívül meghirdette a téli rezsicsökkentést, és kilátásba helyezte a nyugdíjemelést. A Fidesz képes volt azt az illúziót megteremteni, hogy a kormány az ágrólszakadtak és az idősek támasza is. Holott épp ellenkezőleg, politikájával a nélkülözők, a leszakadók egyébként is népes táborát növeli.

Növelheti a fejekben lévő politikai zűrt, hogy éles viták vannak a Jobbik megítéléséről, vagyis hogy szélsőségesen jobboldali, vagy középre tartó jobboldali párttal van-e dolgunk! Közben pedig lehet, hogy a választók azért is támogatják, mert politikája baloldali elemeket is tartalmaz?

Kulturális-, vagy nemzetpolitikáját tekintve a Jobbik szavazói soha nem támogatnának baloldali értékeket, de a gazdasági és társadalompolitikai szocdem célokat viszont már elfogadják.

A Jobbik tábora is egyetért a progresszív adórendszer, a „fizessenek a gazdagok” elvével, és ellenzik a nagy egyenlőtlenségeket. Sőt, ellenzik a kilakoltatásokat is, vagy ha megnéznénk más gazdasági céljaikat, akkor világos, hogy balos programot képviselnek.

A jelenleginél is több szociális érzékenységet mutató Jobbik elsősorban Kelet-Magyarországon lehet képes tovább növelni a táborát, hisz az Alföld déli, vagy északi részén még a Fidesznél is hitelesebb képet mutat. Vannak tehát olyan régiói az országnak, ahol a választók szemében a Jobbik a leghitelesebb párt.

Ezért volt korábban, illetve van ma is átjárás a Jobbik és az MSZP szavazói között?

Aki szocialistaként át akart menni a Jobbikhoz, nagy valószínűséggel már megtette. Ez hét-nyolc éve lezajlott folyamat.

Ma inkább a taktikai szavazásról van szó, tehát a Fidesz megbuktatása érdekében a baloldali szavazók egy része hajlandó a Jobbikot támogatni – kisebb mértékben fordítva is – feltéve, ha a párt a saját rasszista múltját kommunikációs szinten visszafogja.

Ez a mozgás manapság azonban nem jelenti azt, hogy pártot is váltanának a szavazók.

Önök tizenöt baloldali értékről szondázták a magyar szavazót. Ennek összesítéséből látszik: a többség elfogadja az alapjövedelmet, a vagyonadó bevezetését, vagy a munkanélküli segély kibővítését. Alapvetően kiderül, hogy a választó azt szeretné, hogy fizessenek a gazdagok, de ehhez képest az ezzel ellentétes nézeteket valló Fideszre szavaztak. Érti, hogy miért?

A tizenöt feltett kérdésből tizennégyben a baloldali álláspont mögött volt társadalmi többség. Tehát a baloldali értékek népszerűek, de a baloldali vagy a liberális pártokra mégsem szavaznak sokan. Vannak olyan ügyek, amelyek társadalmi támogatottsága eléri, néha meg is haladja a 80 százalékot, de a baloldalon lévő pártokat legfeljebb 37 százalék tartotta a leghitelesebbenek.

A kutya valahol ott van elásva, hogy az MSZP-Párbeszéd-DK-LMP-Momentum nem képes elérni, hogy hitelesebbnek tartsa őket a társadalom többsége a Fidesznél.

Még a baloldal számára népszerűbb ügyekben – szegénység felszámolása, munkanélküli segély, lakhatási rendszer stb. – is vesztésre állnak.

A Fidesz tehát a baloldal pályáján is veri az ellenzéket. Ez a baj.

Érthetetlen, hogy a szegények ellenzik a legjobban azt, hogy több hónapig járjon az Unióban egyedülállóan rövid ideig, három hónapig járó munkanélküli segély. Ez mazochizmus?

Nyilván sok oka van. Főleg falun, és leginkább azokban a régiókban ellenezték a legjobban a munkanélküli segély összegének és idejének növelését, ahol a legmostohább helyzetben élő csoportok életszínvonalát javíthatta volna.  Ez bizonyára furcsa, de az egész felvetés mögött ott van a szegények ellenérzése, az, hogy egy alacsony keresetű ember rossz néven veszi, ha bárki munka nélkül keres az ő fizetéséhez hasonló összeget. Ezen kívül a kérdés mögött nem is annyira rejtetten ott bújik az a felvetés is, hogy adjunk-e több pénzt a cigányoknak? Ezt elutasították a megkérdezettek.

Azt mondta, hogy ez nem feltétlenül azt jelenti, hogy a társadalom többsége rasszista volna. De akkor mi?

Egészen pontosan úgy vetődött fel ez a kérdés, hogy az egyik leghátrányosabb helyzetben lévő társadalmi csoport,

a cigányság felzárkóztatását kellene-e kiemelten támogatni? Erre egyértelműen nemmel válaszolt a társadalom,

de ez önmagában még nem jelenti azt, hogy aki a pozitív diszkriminációt ellenzi, az rasszista lenne.

Sorolhatnánk még azokat a témákat, amelyek alapján kiderül, hogy a magyar választó baloldali értékeket vall. Ilyen a sztrájkjog megerősítése, vagy épp a fizetős egészségügy elutasítása. Ezeket a témákat a baloldal nem tudta elég hitelesen képviselni?

A baloldal hitelességi válsága még a szocialisták kormányzása idején kezdődött. A Gyurcsány-féle reformok az egészségügyben csúfos kudarcot vallottak, el is bukott a kormány a 2008-as népszavazáson. Hiába ért egyet ma a magyar társadalom kilencven százaléka azzal, hogy a magyar egészségügynek jó színvonalú ellátást kéne biztosítania, s ennek térítésmentesnek kell lenni, ha valakinek vizitdíj és kórházi napidíj bevezetése van a múltjában, akkor ennek a témának aligha lehet hiteles élharcosa. De mondhatnék sok példát, s

nemcsak az MSZP és a DK küzd ma már hitelességi válsággal, hanem a 2010 környékén vagy azután megjelent pártok is. Nem tudott „áttörni” az LMP, az Együtt, vagy a balosabb Párbeszéd politikusai sem, de a liberális Momentum sem tudott bázist teremteni.

Elmulasztották elvégezni azt a hálózatépítési munkát, amely által a magyar választók nagy többsége megtudhatta volna, hogy az ellenzék részéről a Fidesz kritizálásán túl mit tartalmaz a baloldali alternatíva. Ez óriási probléma, és nem is orvosolható egykönnyen.

Azt tudjuk, hogy a baloldal a nagyvárosokban jobban szerepelt, mint a kistelepüléseken. Ezek szerint ugyanarról a témáról másként vélekedik a vidéki ember, mint a városi, vagy az utóbbi inkább tájékozottabb?

Az világos, hogy más egy nagyvárosi választó problématérképe, és más egy falun élőé. Ha mindkettőre meg is lenne a megfelelő baloldali ajánlat, akkor azt még el is kell tudni juttatni a választókhoz. De a baloldalnak többek között ahhoz sincs megfelelő médiája, hogy elérje az internetet nem használó falusi közönséget. Tudjuk, hogy a megyei lapok felvásárlása, a médiarendszer teljes átalakítása után erre még csak esélye sincs az ellenzéknek.

Továbbá van olyan falu, ahol tíz éve nem volt baloldali politikus. Ez sem javít a helyzeten.

Valóban, a baloldal helyi szervezetei teljes mértékben leépültek, az új politikai erők pedig nem építették ki a hálózatukat az országban. Így aztán a falvakban elfogyott a baloldal.

Csak nem azt akarja mondani, hogy a Fidesz a baloldali értékeket is jobban, hatásosabban képviseli, mint a baloldali szocialisták vagy a többi párt?

Ezt túlzásnak érzem, hisz épp arról beszéltünk, hogy a gyakorlatban, a főbb vonalakat illetően nem baloldali politikát folytat a Fidesz. Arról van inkább szó, hogy

Orbán Viktor kormányzása alatt ügyesen szemezget baloldali intézkedések között is, s ezzel elhiteti, hogy még azokat a társadalmi csoportokat is segíti, amelyeknek képviselete a baloldal feladata lenne.

Igen, de a Fidesz hitelesen szemezget?!

A választóik nagy része számára kétségtelenül igen.

Viszont az önmagukat baloldalinak tekintő pártok, azok vezetői alkalmatlannak látszanak a baloldal értékeinek a képviseletére, helyükre új szereplők kellenek, s a többinek meg le kéne köszönni?

A választók egyértelműen elutasították a baloldal teljesítményét, ebből következően jelenleg az összes ellenzéki pártban válság uralkodik. Lemondások, veszekedések, viták jellemzik a választási vereségből eszmélő ellenzéket. Persze az is igaz, hogy ennél jobb ellenzéki politikai teljesítmény esetén is csodára lett volna szükség, hogy a baloldal jó eredményt tudjon elérni. Remény-foszlánynak jó csak az, hogy a kudarc ellenére a baloldali értékek továbbra is népszerűek.

Ha ez így van, akkor az önök által megfogalmazott kérdéseket nem az ellenzéki pártoknak kellett volna megfogalmazni, jóval a választások előtt, hogy bátrabban – és ne félszívvel – képviseljék a baloldali értékeket?

Kétségtelen, hogy sokkal több erőforrást kelleni szánni az ellenzéki erőknek arra, hogy a magyar társadalom attitűdjei jobban megértsék.  Mindez persze a kutatóintézetek feladata is, mi is ehhez igyekeztünk hozzájárulni kutatásunkkal. ű

A politikusok részéről az viszont mindenképp szerencsés volna, hogy ha a diagnózist más megcsinálta helyettük, akkor a politikájuk kialakításánál támaszkodjanak ezekre az adatokra.

Miközben önök baloldali értékek után kutattak, nyilvánvaló, hogy a Fidesz egyetlen témával kampányolt. Először is a rezsicsökkentéssel…

Ami elviekben baloldali téma lenne…

Igen, viszont a migránsozás is csak egy téma, mégis erre épült a Fidesz kampány. Van értelme ennek fényében sokféle érték után kutatni? Nem lehet, hogy egyetlen jó, hatásos téma kellene az ellenzéknek is?  

Felmérésünk azt bizonyítja, hogy az ország többsége támogatja a baloldali értékeket, de a komoly hitelességi válsággal küzdő ellenzék azokat képtelen megfelelően képviselni. Erre nincs is azonnali csodaszer, a baloldali ellenzék csak hosszú évek munkájával, a baloldali értékek kitartó képviseletével lehet képes visszaszerezni korábbi hitelességét. Ha ez megtörténik, akkor van esélye alternatívát állítani a Fidesszel szemben. Addig kár bármiről is beszélni.

Halálos játszma – Újra megoperálja magát a nagyatádi nyugdíjas?

Fél ország lélegzetvisszafojtva figyelte, amint három éve saját lábából vérrögöt távolított el a nagyatádi rokkantnyugdíjas. A műtét sikerült, s a beteg is életben maradt. Az eset főhőse Seres István, egykori hegesztő, vasmunkás, ma újabb műtétre készül. Hasfalában nyirokcsomót talált, ami orvosai szerint csak egy veszélytelen zsírmirigy, de Seres úr állítja, hogy a duzzanat rá nézve veszedelmes, ezért annak eltávolítására készül. A kockázat óriási, a történet főszereplője szerint azonban az egészségügy mai helyzetében még a házilagos műtétet is vállalni kell. Seres István útja nem követendő, de figyelemre méltó.

 

A vérröggel kezdődött minden. Illetve azzal, hogy emiatt Seres István jobb lába kibírhatatlanul fájt. Az orvos műtétet javasolt, de az átkozott kórházi várólista hosszúnak tűnt. Seres nem bírta a tehetetlen várakozást. Elszánta magát a műtétre, azt szuggerálva, hogy életmentő beavatkozásról van szó. Rettegett ugyanis attól, hogy ha a vérrög a lábából elindul, az vagy a szív, vagy az agyi ereit dugaszolja el, s akkor örök életére megbénulhat. Fekhet ágyban, bámulhatja a plafont, esetleg az alvadt vér azonnal legyilkolhatja.  Ez még 2015-ben történt.

Seres először borotvaszesszel sterilizált, majd az őt mindenben támogató felesége segítségével először a combjánál, majd a vádlijánál elszorította az ereket, de előkerült a kéz alól beszerzett steril injekciós tű, és a szike is. A műtéti technikát három évvel azelőtt tanulta, amikor kilenc vérrögöt szedtek ki a hasfalából. Ezt az érvelést némi kétkedéssel hallgatjuk, hiszen tudomásunk szerint a nagyobb műtétek esetén altatják a pácienst. De az ön-operáció végül is minden kétséget kizáróan megtörtént, az előkerülő fotók is bizonyítják, hogy a 6-7 centis vérrögöt valóban kioperálta, majd kínjai a műtét után enyhültek. A rettenetes bravúr után még a nemzetközi sajtó is felkapta a nevét, s Seres István nemcsak gyógyult, hanem ismert emberré vált.

Ráadásul Serest nem is lehetett bíróság elé állítani azért, mert – ahogy mondja – megmentette saját életét. Pedig illiberális berkekben – már csak a „példa statuálás végett” is – erre lehetett számítani. Egy komoly ügyvédi iroda próbálta bizonyítani, hogy a vérrög kiszedése ráért volna még.  De Seres úr, aki időközben egészségügyi jogásszá képezte ki magát, megvédte igazát, meg az egész vérrög-kiszedési akciót. Ezért élve és börtön nélkül úszta meg az akciót. Hiába, az élet kockázatos műfaj.

Seres úr egyébként nem ijedt volna meg a bíróságtól sem, mert az őt fenyegető büntető akciót csupán kommunikációs trükknek tartotta. Az egészségügy tótumfaktumai úgy csináltak, mintha meg akarnák büntetni, de az ilyen akciókkal csak azokat ijesztik el az öngyógyítástól, akiket lehet. Az ilyen trükköknek Seres úr nem ugrik be. Ezt azok is jól tudják róla, akik kérik a tanácsait, mert sérelem érte őket az egészségügyben. Ámbár így kívülről nézve azért fura lenne, ha a csináld magad mozgalom keretében a tízmillió önoperáló nemzetté lennénk. Minden esetre az életben maradt kórházi fertőzöttek, a várólistások, na meg a „műhibás” betegek az ország minden részéről áramlanak Sereshez, aki jogi tanácsokkal látja el az egészségügy áldozatait. A hálás páciensek egy idő óta csak „tanácsos úrnak” szólítják, az egyik ügyvéd pedig „kollégának” nevezte Serest. Aki viszont a mai napig megtartja fogadóóráit a másfél szobás lakásában.

Az igazi dráma azonban csak most kezdődik, mert Seres István ismét bemosakszik, mert operációra készül. Mielőtt azonban ennek véres részleteibe elmerülnénk, tisztázzuk: a korábbi vérrögnek durva előzményei voltak. Ugyanis a rokkantnyugdíjas – talán mert nem burokban született – Seres Pistike korában csontvelőgyulladást kapott. Két éves körüli legényke volt. Akkor ismerkedett meg a kibírhatatlan fájdalommal. Seres ma azt állítja, hogy rajta kísérletet hajtottak végre. Konyhanyelven úgy fogalmaz: nem a gyulladt velőt, hanem alsó lábszárának csontját cserélték ki; abban a reményben, hogy az újra csontvelőt termel majd. Ezt illő szkepszissel – nem szepszissel – fogadjuk. A műtétről hegek is tanúskodnak: a lábfejtől, illetve a bokától a térdig tart a vágás. Ilyen operációt állítólag korábban nem végeztek az egykori Koltói Anna Klinikán. Az ötlet állítólag amerikai, ámde a technika magyar volt. Ezt a gyermekkori akciót Seres úr ma emberkísérletnek tartja, főleg azután, hogy megszerezte az 58 évvel ezelőtti műtéti naplót. Pontosabban csak a rá vonatkozó 1165-ös számú oldalt sikerült megkaparintani. A számára bizonyíték erejű dokumentumot – amelyet 1960-ban dátumoztak – a közeli években kapta egy nővértől, aki ráismert a facebookon nyilvánosságra hozott történetre. Ötven év után az ápoló azt írta, hogy a beavatkozás miatt neki volt lelkiismeret furdalása. Seres így utólag feljelentést tett, de a rendőrség nem talált okot a nyomozásra. Fordult a köztársasági elnökhöz is, de az államfő nem reagált. Minden esetre az operáció miatt Seres úr egyik lába 37-es, a másik 43-as. Ma morfiumos tapasz teszi elviselhetővé számára az életet, de legalább él, mondhatnánk. Így átgondolva a sztorit, akár hollywoodi filmdráma is készülhetne, hiszen még a happy and is garantálva. Ámbár Seres úr újabb műtétre készül.

A rokkantnyugdíjas azt mondja a Független Hírügynökségnek, hogy a hasfala az elmúlt években duzzadni kezdett, nyirokcsomói fájnak. Nem tagadja, hogy az orvosok szerint az egész csak veszélytelen zsírmirigy; elfér, ott ahol van, az egész csak esztétikai probléma. Seres persze nem lenne Seres, ha nem vitatkozna. Az nagyatádi rokkantnyugdíjas tehát azt tervezi, hogy miután áttekinti a szakirodalmat, hasfalából eltávolítja az általa gyanúsnak talált részeket. Kétkedő közbevetésünkre csak legyint, elvesztette már a bizalmát a magyar egészségügyben ezért vette újra önkezébe a sorsát. Pedig tudja, hogy ez életveszélyes játék, és neki sem lesz mindig szerencséje. De emeli a tétet.

Fenyegetéssel nem lehet szülésre kényszeríteni!

Gyerekvállalásra szeretné rávenni a magyar családokat Orbán Viktor. Ennek érdekében a miniszterelnök évtizedekre szóló megállapodást kötne a magyar nőkkel. A kiszivárogtatott hírek szerint a kormány növelné a gyed időtartamát, csökkentené, illetve megszüntetné a jelzáloghitel- és a diákhitel-tartozást, amennyiben a családok több gyereket vállalnak. Továbbá növelné a bölcsődék és óvodák számát. A Független Hírügynökségnek nyilatkozó Katona Tamás demográfus, a Központi Statisztikai Hivatal volt elnöke szerint a tervezett intézkedések már nem elegendőek, ráadásul leginkább a gazdagokat segítik. Az egykori pénzügyi államtitkár úgy látja, hogy a valóban rászorulók támogatása nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a meg nem született gyermekek is világra jöjjenek. Ma egyébként az újszülöttek közel fele családon kívül születik, s folyamatosan nő azoknak a gyerekeknek a száma, akik már Londonban, Berlinben vagy Bécsben látják meg a napvilágot.

 

A kormányalakítás után a miniszterelnök sietve bejelentette, hogy „demográfiai súlypontú” kormányzást szeretne, a fogyó nemzetet gyerekvállalásra ösztönözné. A tudomány ismeri ennek bevált módszereit?

Igen, épp ezért nem is érdemes a miniszterelnök kifejezéseinek megfejtéseivel bajlódni.

Ma a közmunkalapú társadalomból haladunk a segédmunka alapú társadalom felé, miközben a politika ennek jellemzésére kitalál mindenféle kifejezést, aminek nem érdemes jelentőséget tulajdonítani.

Annak viszont igen, hogy a népesedéspolitika a XX. század második fele óta különösen fontos a glóbuszon. A fejlődő világban elsősorban a demográfiai robbanás, a fejlett társadalmakban viszont a csökkenő születésszám, illetve a lakosság természetes fogyása okoz problémát. Nálunk évtizedek óta kritikus a helyzet, hiszen 1981-óta folyamatosan csökken az ország népessége, tehát a legrégebb óta fogyó nemzet a magyar. Ezért is lenne kötelező okosan foglalkozni a népesedéspolitikával.

A felmérések azt mutatják, hogy az európai országokkal szemben a magyar nők tényleg szeretnének két-három gyereket, de végül általában csak egy jön a világra. A kutatók számára világos, hogy miért?

Az elemzések azt bizonyítják, hogy a tervek igazán sehol nem valósulnak meg maradéktalanul. Az Európai Unióban átlagosan 100 nő 160 gyereket hoz a világra, szakmai kifejezést használva a teljes termékenységi arányszám 1.6. Ugyanez az adat nálunk ma 1.53 és Orbán Viktor azt szeretné, ha innen startolva az ország elérné a 2.1-et, ami azt jelentené, hogy 100 nő 210 gyereket szülne. Ez nagyon nagy növekedést jelentene, a miniszterelnök terve szerintem nem tűnik reálisnak, hisz még a hatékony népesedéspolitikát megvalósító országokban sincs ilyen kedvező arány. Ezt az értéket csak az Orbán számára példaképnek tekintett Törökországban lehet tapasztalni.  Ezen túlmenően

a legújabb rádiónyilatkozatában a miniszterelnök azt is mondta, hogy szeretné, ha az országban többen születnének, mint ahányan meghalnak. Ami tervnek nemes, de a magyar társadalom korösszetétele ezt nem teszi lehetővé, tehát képtelenséget állít a magyar miniszterelnök.

Az elmúlt nyolc évben elég sok családtámogatási intézkedés született, ennek ellenére a szülési kedv nem nőtt jelentősen. Ez azt jelenti, hogy a népesség növeléséhez pusztán az anyagi támogatás nem elég?

Egészen biztos, hogy csak pénzzel ezt a problémát nem lehet megoldani. De az anyagi támogatás is vitatható módon valósult meg, ugyanis

2008 óta nem emelték a családi pótlékot, vagyis a tíz éve adott összeg ma 30-40 százalékkal kevesebbet ér.

Kétségtelen, a családi adókedvezmény emelkedett, a háromgyerekeseké kifejezetten magas, olyannyira, hogy ezt csak egy szűk kör tudja igénybe venni.  Ugyanis a kedvezmény összege 99 ezer forint, de a családok döntő többségének nincs ilyen magas adó- és járulékfizetési kötelezettsége, főleg, ha egy kereső van a családban. Ezért mondják, hogy ez a háromgyerekes bankárok támogatási kedvezménye. Az alacsonyabb jövedelemmel és három gyermekkel rendelkezők ezt a kedvezményt nem tudják igénybe venni, őket tehát semmi nem is ösztönzi. Emögött van egy olyan ki nem mondott törekvés, hogy csak a magasabb státuszúak számára kellene ösztönzővé tenni a szülést.

Lehet, hogy ezen akar a kormányzat változtatni?

Az eddig kibontakozni látszó népesedéspolitika csak néhány kormányzati megnyilatkozásból ismert, de az információ-foszlányokból összeálló kép azt sugallja, hogy egy XIX. századi politika felé halad az ország. Ugyanis

nem a munka- és gyermekvállalás, hanem a munka, vagy gyermekvállalás érvényesül.

MTI Fotó: Balázs Attila

Pedig a statisztika egyértelműen mutatja, hogy a 30 év alatti populációban sokkal több nőnek van diplomája, mint férfinak. Gondoljunk bele: ha egy nő 17 osztályt végzett, mester oklevele van, legyen vegyész, jogász vagy bölcsész, miért elégedne meg azzal, hogy neveli a két gyerekét, és meleg vacsorával várja a férjét? Orbán Viktor is csak mára fedezte fel, hogy több óvodára, bölcsődére lenne szükség, mert a nők nemcsak szülni, hanem dolgozni is akarnak. Bár a kormány ebben az ügyben is a szokásosan álságos és hazug nemzeti konzultációra készül, mert azt mondja, hogy a nőkkel kell konzultálni, a férfiaknak nincs is szava a gyerekvállalásban. Ez elképesztő!

Orbán Viktor 20-30 éves átfogó megállapodást szeretne kötni a magyar nőkkel, mert a kormányfő szerint csak rajtuk múlik a helyzet megoldása. Van hasonlóra példa a világban?

Franciaországban hagyományosan magas a termékenységi arányszám, de ott is csak 1.92, illetve Svédországban 1.85, /a/ Dániában pedig 1.79. De nagy a termékenység még az Egyesült Királyságban is, ahol ez a szám 1.79, Írországban még több, 1.81.                      Nagyon érdekes az a tendencia, amely kialakult az utóbbi évtizedekben. Először a skandinávok, később a többi fejlett ország is érzékelte a születési számok jelentős visszaesését, épp ezért olyan munkahelyeket alakítottak ki, hogy az anyáknak már nem kellett választani a gyerek és munkavállalás között. Néhol részmunkaidőt vállalhattak, fejlesztették a gyermekintézményeket, bővítették a családok számára fontos szolgáltatásokat. Továbbá olyan légkört alakítottak ki, amelyben a gyermek vállalása már nem a nők, hanem a család együttes felelőssége. Nálunk pedig arra késztetik a nőket – ezt szolgálja a gyes is – hogy ne dolgozzanak. Jellemző Harrach Péternek, a KDNP frakcióvezetőjének a véleménye is, hogy a nők csak maradjanak otthon. Ennek érdekében az első Orbán-kormány alatt vissza is fejlesztették a bölcsődei hálózatot.

Ha tehát a kormány valóban segíteni akarná a meg nem született gyerekek világra jöttét, akkor elsősorban a szemléleten kéne változtatni? Azon például, hogy Kövér László ne gondolja, hogy a szülés a nők önmegvalósítása?

Így van, a politikai elitnek tudomásul kéne venni, hogy a XXI. században vagyunk. A nők számára fontos a gyermek, de az is, hogy kiteljesedhessenek a munkában.

Jól látható, hogy Olaszországban és Spanyolországban sincsenek óvodák, bölcsődék, emiatt a nők nem is hajlandóak gyermeket vállalni, ezekben az országokban mindössze 1,34 a teljes termékenységi arányszám.

Nálunk a gyermekintézmények mennyire elérhetőek a családok számára?

Nézze, 25 éve jobban álltunk, különösen a bölcsődei hálózat volt fejlett, ma ez már nem igaz, de nincs elég óvoda sem. Ráadásul jól látjuk, ma lépülőben van az egész iskolarendszer. Még a gimnáziumokba járók számát is csökkenteni akarják. Sőt, 12 év alatt 100 ezerrel csökkentették a nappali tagozatos egyetemi hallgatók számát. De leépül az egészségügy, és a legszigorúbb megszorítások vannak a szociális ellátásban is. Ezt egy felelősen gondolkodó szülő nem tudja elfogadni, de semmit sem tud tenni ellene. Ez mind a termékenység ellen hat, s ezért halad az ország a XIX. század felé.

A jövőben javítanának a helyzeten, hiszen a Figyelő című – egyébként listázással is foglalkozó – hetilap azt írta, hogy kitolnák a diplomás gyedet, eltörölnék a jelzáloghitelt, vagy a diákkorban felvett kölcsönt. Tehát költene az állam, de a kutatók mégis úgy vélik, hogy „a kormányzati cél nincs benne a magyar társadalomban”. De miért nincs?

A kiszivárgott intézkedések már nem elégségesek, mert ezek valójában aprópénzek. Ráadásul a felsorolt intézkedések ismét egy szűk kört érintenek, – ahogy a lakástámogatások is – valójában kizárólag a magas jövedelműeket segítik. Nincs olyan széles közép-, vagy felső-középosztály Magyarországon, amely a termékenységi problémát képes lenne megoldani. Lényegében tehát a kormány intézkedései miatt mondhatjuk, hogy „fogy a magyar”.

Az igaz, hogy az országban nincs is annyi potenciális szülő korban lévő nő, – 30 ezerrel vannak kevesebben – akik tudnának annyi gyereket szülni, amennyire szüksége lenne az országnak. Ez már a korábbi népességfogyás következménye?

Igen, s a korösszetétel is emiatt vált kedvezőtlenné. Ma az anyák átlagos életkora a szüléskor 30 év körül van. Ez összefügg a hosszabb tanulási idővel, az egzisztencia megteremtésének szándékával, s persze ez is hat a gyermekvállalásra. Említettem, hogy az utóbbi időben némileg javult a születési arányszám – eléri az 1.53-at, de ebben benne vannak a külföldön született magyar gyerekek is.

A magyar újszülöttek jó része már Londonban, Berlinben, Bécsben jön a világra. Velük számol a magyar statisztika?

Feltétlen, ha itthon is anyakönyvezik a gyereket, akkor javítja a statisztikát, annak ellenére, hogy ezek a fiúk-lányok talán soha nem jönnek haza.

Emiatt tehát a magyar népesedési helyzet talán még rosszabb is, s amíg a gyermekintézmények, az oktatás, az egészségügy állapota nem javul, addig a szülők nem is vállalnak több gyereket?

Ez egyértelmű, s ami még fontos: az Eurostat friss adatai szerint ma 600 ezer magyar dolgozik az Unióban, s a számuk folyamatosan nő.

Felmérések szerint ma már több fiatal választja inkább az együttélést, mint amennyi hivatalosan megházasodik. Ez a trend is okozhatja a népességfogyást?

MTI Fotó: Balázs Attila

Nincs lényeges különbség az élettársak és a házasok gyermekvállalása között. Ma a gyerekek 46-47 százaléka házasságon kívül születik, a nagyvárosi, értelmiségi fiatalok körében ez az arány 50-60 százalék, ami némileg magasabb, mint az uniós átlag.

Gondolja, hogy adminisztratív tiltásokkal, tehát a válás, az abortusz szigorításával lehet eredményt elérni?

Kizárt dolog, ez még soha sehol nem sikerült. Még a nagyon drasztikus 1953-as, Ratkó Anna nevéhez fűződő intézkedés sem hozott eredményt. Hiába büntették a művi abortuszt, ennek ellenére 2 év után zuhant a termékenység. Ráadásul akkor még menekülni sem lehetett ez elől. Ma pedig nyitva vannak a határok…

A népesség csökkenése betelepítéssel is megállítható lenne, ugye a nyugat-európai államok némelyike nem véletlenül engedélyezi az ellenőrzött, legális bevándorlást. Ez a hazai politikától távol áll, de például lehetne határon túli magyarokat hazatelepíteni?

Ennek ma már nincs realitása, de az elmúlt 25 évben a bevándorlók többsége magyar nemzetiségű volt, s közvetlenül a határon túlról érkezett. Mára ott is megváltozott a demográfiai helyzet. Másrészt azok a magyarok, akik elhagyják a szülőföldet, azok nem Magyarországra, hanem Nyugat-Európába mennek.  Úgyhogy

ha a hazai demográfiai helyzetet akarja a kormány javítani, akkor nincs más lehetősége, el kellene vetni a XIX. századi politikát. Ellenkező esetben nem lesz itt gyermekvállalás.

Orbán beszólt, oda az igazság?

A független igazságszolgáltatás utolsó bástyáját döntheti le a hatalom azzal, hogy létrehozza a közigazgatási bíróságot, amely „kényes” politikai ügyekben dönthet. A Független Hírügynökségnek nyilatkozó jogszociológus, Kormány Attila az ELTE ÁJK adjunktusa szerint, ha a kormány valóban létrehozza a közigazgatási bíróságot, akkor az azt jelenti, hogy már minden olyan intézményt sikerül felszámolnia, amely Orbán Viktor kormányának hatalmát korlátozni tudná. 

 

A közelmúltban éles pengeváltás volt a kormányfő és a Kúria elnöke között, mert a bíróság is szabálytalannak ítélte a levélben leadott külhoni szavazatokat. Orbán Viktor szerint ezzel súlyosan beavatkozott a választásokba. Ez tekinthető a bíróság elleni politikai támadásnak? 

KA

Tekinthető, ámbár véleményszabadság van, s nyilván Orbán Viktor is azt mond, amit akar. Mégis, ha az ország miniszterelnöke vádolja meg a Kúriát a választásokba való beavatkozással, akkor az nagyon súlyos vád. A kijelentésben benne foglaltatik az a „casus beli”, amelyre alapozva megkezdhetik a bírósági szervezet struktúrájának jelentős átalakítását, amelyre egyébként az igazságügy miniszter szerint készül is a kormányzat. Ezért különösen fontosnak tekinthető, hogy a Kúria elnöke, Darák Péter megvédte az intézményt, hisz a bíróság csak a jogszabályoknak megfelelően döntött.

A helyzet azért is kényes, mert a kormány dönt a Kúria elnökének személyéről, s ezt a kijelentést tekinthetjük fenyegetésnek is? 

Valóban, továbbá láthatjuk azt is, hogy a fékek és ellensúlyok rendszerét biztosító összes intézmény vezetője – ahelyett, hogy független lenne – már lojális a mai rendszerhez, ami végső soron veszélyezteti a demokrácia működését. Egyébként pedig a Kúria elnöke bár fontos posztot tölt be, de a kormányzati akarat megvalósítását akadályozni aligha képes, legfeljebb némileg késleltetni tudja azt.  A bíróságok ellen egyre szaporodó támadások viszont egyértelműen azt jelezhetik, hogy roham indult az utolsó olyan intézmény ellen, amely a jelenlegi kormányzattól valóban független működésre törekszik. Mindennek fényében tehát a kormányfő Kúriát ért vádja veszélyt jelez.

Nehezíti a helyzetet, hogy a most berendezkedő Orbán kormánynak politikai kontrollja már nincs a parlamentben, s a hatalmi ágak közül jóformán csak a bíróság jelenthet korlátot. Gondolja, hogy képes lesz ezt a hatalom elviselni?

Ma még kénytelen ezt tudomásul venni, hisz az említett döntés, tehát a szavazatok megsemmisítése is jelzi, hogy születhet olyan ítélet, amely az állam működése számára kényelmetlen. Viszont meghallgatásán az igazságügy-miniszter Trócsányi László bejelentette, hogy a kormány létre akarja hozni az úgynevezett közigazgatási bíróságokat, ahol a hatalom számára kényes ügyeket tárgyalnák, ezeket a hagyományos bírói rendszerből kiemelnék, s az ítéleteket az újonnan toborzott bírák hoznák meg.  Ez a terv arra utal, hogy a kormány szándéka szerint minden intézményt felszámol, amely akadályozhatja őt a hatalom gyakorlásban. Vagyis a ma érvényes ítélkezési gyakorlat, a bírák autonóm döntései már kezdenek nagyon kellemetlenné válni a hatalom számára. Ezért hoznának létre egy olyan garnitúrát, amely a jelenleginél sokkal lojálisabban kezelné az úgynevezett kényes ügyeket.

Bár Ön azt mondja, hogy a mai bíróság autonóm, de a közvélemény mégis bizalmatlan a bírói fórumokkal szemben. Miért van ez így?

Minden ellenkező köznapi vélekedés ellenére ma még a bíróságok függetlenül ítélkeznek. Hisz olyan, a kormányzat számára kényelmetlen döntés is megszülethetett, mint a levélben leadott szabálytalan szavazatok megsemmisítése, amely Orbán Viktor haragját kiváltotta. A polgárok bizalma az utóbbi években nemcsak a bíróságokban rendült meg. Az emberek ma már nem bíznak azokban az intézményekben sem, amelyek egyébként az érdekeik érvényre juttatásában segíthetné őket. A polgárok bizalmatlanok a hatalmi rendszer intézményeivel szemben, amely mindeközben igyekszik kiiktatni a hatalom mozgásterét korlátozó intézményeket. Az általános bizalmatlanság minden autoriter rendszer sajátja, nálunk a megkérdezettek alig több mint fele bízik meg például a MTA-ban, amelyik pedig a legnagyobb bizalmi tőkével rendelkezik. A politikusokban meg lassan már senki.

Az előző Orbán kormány idején is felmerült már az a terv, hogy a politikai ügyeket, tehát a „kiemelt gazdasági, politikai faktorral rendelkező” eseteket közigazgatási bíróságok tárgyalják. Ezt akkor elvetették, de most ismét előkerült? 

Igazából csak annyi történt, hogy az előző ciklusban addigra már elolvadt a kormány kétharmada, amire a tervet megvalósították volna, emiatt az elképzelés – a többi minősített többséget igénylő döntésekkel együtt – lekerült a napirendről. A jelenlegi kétharmad birtokában azonban újra megpróbálják megvalósítani a közigazgatási bíróság vitatható tervét.

Egyébként a közigazgatási bíróság tervét szakmai érvekkel támadta az a Handó Tünde, aki Szájer József felesége, Orbán Viktor baráti köréhez tartozik, s nem utolsó sorban az Országos Bírói Hivatal elnöke.  Ennek ellenére létrejöhet ez a bíróság?

A probléma ott kezdődik, hogy egy magát jogállamnak, a demokratikus működést szem előtt tartó országban a kormánypárt egy prominens személyének felesége nem lehetne elnöke a bírói hivatalnak. Ha mégis megtörténik, akkor ott baj van, mert akkor már a pártatlanság látszatára sem adnak.

Egyébként pedig az elmúlt nyolc év gyakorlata azt mutatta, hogy nincsenek szilárd elvi álláspontok, a ma érvényes álláspont nem azt jelenti, hogy holnap nem annak ellenkezője fog megvalósulni. A kormány kizárólagos szempontja, hogy senki és semmi ne legyen a hatalom útjában. Már az sem elég, ha a hatalomhoz lojális ember vezeti a bíróságok felett regnáló csúcsszervet.

Bár a Fidesznek erről sincs írott programja, de a hírek szerint a Kúriát a már Fidesz-befolyás alatt működő Alkotmánybíróságba olvaszthatják, az Országos Bírói Hivatal pedig a minisztérium egyik osztálya lehet, s nem lesz fizetésemelés, ha forrong a bírói kar. Ezek a hírek nagyon bomlasztóak?

Természetesen, hiszen a bírák is ebben a világban élnek, nem pedig elefántcsonttoronyban. Az igazságszolgáltatásban dolgozókat – ahogy bármely foglalkozás embereit – befolyásolni lehet, ha a szakmát bizonytalanságban tartják. És most ez történik.

Egyelőre ugyanis senki nem tudja, hogy mi lesz a rendszer sorsa. De az a magyar jogfejlődéstől idegen lenne, ha megpróbálnák egybe gyúrni a konkrét ügyekben döntő bírói kart az alkotmányos, a politikát vastagon érintő ügyekben ítéletet mondó taláros testülettel. Ez még több lehetőséget adna a politikával való összefonódásra, szóval az ötlet elég morbid és hosszú távon szerintem ártalmas lehet.

Az is rövid póráznak számítana, ha a bírói rendszer igazgatását az igazságügy- minisztérium végezné?

Számos európai országban így működik a bíróságok igazgatása, önmagában ez nem ördögtől való ötlet, ha egyébként demokratikus légkörben élnénk. A Kádár rendszerben a bíróságok igazgatását az igazságügyi minisztérium látta el, de képesek voltak önálló hatalmi ágként működni a korszak második felében. „Leszólni” legfeljebb a hetvenes évek elejéig lehetett, a szocialistának nevezett diktatúra utolsó éveiben már nem tudunk ilyen esetről. 

Most ugye önálló hivatala van a bírói igazgatásnak, még akkor is, ha a vezetője a már említett Handó Tünde pártatlansága nehezen vitatható. Ilyen körülmények között rossz íze lenne, ha ismét a minisztérium lenne a felügyelet?

Igen, mert egyszer ezt már kipróbáltuk és a jelenlegi helyzetben csak tovább szűkülne a bírói autonómia. A hivatal elnöke, Handó Tünde és a bírói tanács között – amely az igazságszolgáltatás érdekeit hivatott képviselni – azért van villongás, mert a bírák megelégelték a törvénysértő döntéseket, az egyes bírák ellen indított fegyelmiket és a bíróságok kézi vezérlését. A minap nem jogerős ítélet is született arról, hogy az OBH elnöke jogellenes határozatokat hozott, amikor önkényesen válogatott bírói pályázatok között. Az OBH elnökét ellenőrizni hivatott Országos Bírói Tanács legutóbb már Handó menesztésének kezdeményezését is kilátásba helyezte.

Ez rendszerszintű problémának látszik, miközben az egykori igazságügy- minisztertől, Navracsics Tibortól tudjuk, hogy ilyen a magyar demokráciában nincs.   

Ezzel a kijelentéssel azért sokan vitatkoznának, hiszen a centrális erőtér építése 2010 után elkezdődött, s mára eljutott oda, hogy már csak a bíróságok tekinthetőek a független intézmények utolsó bástyájának, ahonnan még korlátozni lehet a kormányzati hatalmat. S tegyük hozzá az országnak már „papírja van” erről, hiszen az EU számos szerve állapította meg, hogy a jogállamiságot rendszerszintűen sérti meg a hatalom. Úgy tűnik, a gőzhenger nem áll le, ezzel pedig a dél-amerikai banánköztársaságok, és a távol-keleti autoriter rendszerek elképesztő hibridje kezd létrejönni. Ma már ott járunk, hogy a 2011-ben elfogadott alaptörvényt – amely hemzseg a dogmatikai, logikai, nyelvtani hibáktól – már többször módosították, mint az 1982-est kínai alkotmányt. Mindezt azért, mert ma a hatalmi klikk érdeke az, hogy a szabályokat folyamatosan az érdekeikhez igazítsák, s valójában senkit nem érdekel, hogy a választópolgárok mit szeretnének. Egy nagyon furcsa helyzetbe kerültünk: az állami médiumok totális elfoglalásával ma már csak a propaganda szólamok jutnak el a magyarok egy jelentős részéhez, honfitársainknak egy hamis képük van a világról, szörnyű ezt megállapítani, de ennél még a kínai állami médiumok is szabadabban működnek, miközben Kína ténylegesen egy diktatúra.

A diktatúrához nem kell hitlerbajusz és karlendítés

 „Hitler bűnöző óriás volt, törpe szellemiséggel és semmi moralitással” – írja a náci vezérről szóló könyvében Ormos Mária történész. A Magyar Tudományos Akadémia tagja azt nyilatkozta a Független Hírügynökségnek, hogy azért támogatta a Kossuth Kiadó gondozásában a diktátorról szóló könyve ismételt megjelentetését, mert az tapasztalja, hogy a világban megerősödő populizmus újra a hatalom csúcsára repíti a diktátorokat. A tömegek pedig a legritkább esetben ismerik fel a diktátort, aki nem mindig visel bajuszt, s a karlendítés sem előírás.

 

Önt különös erővel vonzza a diktatúra tanulmányozása, írt már Mussoliniról, de Hitlerről ez már a sokadik könyve. Mi az, ami izgatja az autokráciában, inkább a létrejötte, viszonyai, vagy inkább a diktátor személye?

Természetesen valamennyi tényező együtt. Viszont jó ideje azt gondoltam, hogy félre kéne már tenni ezt a témát, hisz a történelmi események dokumentumainak jobb helyük van a levéltárakban, vagy szakemberek könyvespolcain. Annak idején nekem is komoly lelki megrázkódtatást okozott azoknak a náci propagandaszövegeknek az olvasása – ezek szándékosan voltak bántóak és primitívek, – amelyek a könyveim forrásanyagául szolgáltak.  Arra gondoltam, hogy a közvéleményt ez már aligha érdekli, elég, ha ezeket a szándékosan bántó és primitív szövegeket néhány tucat ember olvassa, ugyanis elsősorban a velük hivatásszerűen foglalkozók számára fontosak. De az utóbbi időben rájöttem, hogy nincs igazam. Ma ennek a témának újra ideje van, hisz ma is működésbe lendülnek diktatúrák. Ezért fogadtam el kiadóm ajánlatát, hogy az induló életműsorozatomat kezdjük a Hitler életét feldolgozó kötettel. A náci vezér egy megzavarodott, válságos kor gyermeke, akinek programja a liberalizmus és a demokrácia gyengeségeinek felszámolását kínálta. Persze Hitler a huszadik század problémáira igyekezett választ keresni, felhasználva a modern társadalmi manipulációt, bevetve a diktatúrát, az önkényt és a terrort.

Hitler bűnöző volt, egy óriás bűnöző, mindenfajta moralitás nélkül. Hasonlók ma újra feltűnnek a világban.

Amikor Hitler 1933-ban hivatalosan is megjelent a politikában, kancellári beiktatásán arra kérte a német népet, hogy adjanak neki 12 évet és nem ismernek majd rá Németországra. Akkor már diktátor volt?

Igen, bár akkor még nem volt teljhatalma. Ehhez ugyanis előbb fel kellett számolni az összes német pártot, szakszervezetet, civil szervezeteket, katolikus és evangélikus egyesületeket. Ezen kívül meg kellett halnia a köztársasági elnöknek, Hindenburgnak. De Hitler célja már hivatalba lépése előtt is a hatalom totális birtoklása volt. Senkivel nem kívánt kompromisszumot kötni, ami az addigi hatalmát csorbította volna. Kemény tudatossággal ment előre, s nagyon könnyen, szinte hónapok alatt számolta fel a demokratikus Németország minden szervezetének önállóságát, s vele a demokráciát.

Egyébként Hitler tudatosan készült a diktátorságra, a történelmet átalakító szerepre, vagy demokratikus politikusként indult, s menet közben jött rá, hogy a céljai eléréséhez a diktatúra a legjobb út?

Nézze, Hitler már a húszas évek közepén, a börtönben megírta a Mein Kampf-ot, amelyben már összefoglalta a nézeteit a hatalomról, kifejtette a nácizmus ideológiáját, illetve az antiszemita fajelméletét. Halála után előkerült egy másik ilyen jellegű könyv is, az úgynevezett Zweites Buch, ami pedig a komplett külpolitikáját foglalta össze. Kiderült, hogy ő a kezdetekben sem akart nyugat felé terjeszkedni, mert úgy látta, hogy a nagy élettér keleten van, amit a víziója szerint a németeknek ki kellett volna tölteni. Ezt az elgondolását szintén a húszas években fogalmazta meg.

De vajon Hitler kizárólag azért került hatalomra, mert a demokráciával a német nép nem tudta megoldani saját ügyeit? Ehhez szükség volt egy diktátorra, s Hitler épp arra járt, és keresett magának egy uralható országot?

A kettő nyilvánvalóan összekapcsolódik. Ha ugyanis a demokrácia pillérei erősebbek Németországban, akkor a nácik soha nem tudják a kommunisták nyakába varrni a Reichstag felgyújtását, s felszámolni sem tudják a pártjukat. Csakhogy végül megsemmisítették a keresztény pártokat és a szocdemeket is, mindenkit kiszorítottak a hatalomból. Ha erősebbek a pártok, és erősebb a demokrácia építménye, akkor ezt nem lehetett volna végrehajtatni.

Ne felejtse el, a német demokrácia igen fiatal volt, pár évet élt, képtelen volt megszilárdulni, s persze a német problémákat sem tudta megoldani; a gazdasági válságot végképp nem tudta kezelni, nem találta rá rá gyógyírt. Amikor milliók vannak munka nélkül, egzisztenciális küzdelemmel, ellehetetlenüléssel szembesülnek nap mint nap, akkor jön egy demagóg pojáca, – ámbár egy paprikajancsi nem képes hasonló teljesítményre – aki mindent megígér, s akinek ezt el is hitték.

Azért is támogatta, hogy életműsorozatában elsőként a Hitlerről szóló könyve jelenjen meg, mert úgy látja, hogy hasonló demagóg, populista figurák újra megjelennek a politika színpadán, s ismét teljhatalomhoz jutnak?

Világszerte újból megjelent az önkényuralom, mint gondolat, s már gyakorlattá is vált. A legtöbb helyen persze leborítják demokratikus fátyollal, s hirdetik, hogy „vannak választások”, mint Törökországban, de ettől az még önkényuralom!  Kétségtelen, sem Erdogan, sem Kim Dzsongun észak-koreai diktátor nem hord kis bajuszt, nem úgy fésüli a haját, s nem teszi ki a napra, hogy ő valójában kicsoda, hanem igyekeznek leplezni, de valójában ők is diktátorok.

A könyv előszavában azt írja, hogy Hitlernek a hódítás csak eszköz volt, fontos volt számára a harc, a társadalom állandó készültségben tartása, amit az újra és újra felszított antiszemitizmus szolgált.  Ez a mindenkori diktátor ismérve?

Valóban, állandóan hergelte a társadalmat az egyetlen ellenség, a zsidók ellen. Pedig Németországban a nagytőke nem zsidó-, hanem német kézben volt. A német állampolgárok alig egy százaléka lehetett zsidó, igaz, ez a nagyon kis hányada a lakosságnak a kultúrában, tehát a művészetekben, filmiparban, képzőművészetben kulcspozícióba kerültek a 30-as években. Következésképp lehetett rájuk mutogatni, könyveiket színpadias jelenetek kíséretében el lehetett égetni az utcán, ezt értették az emberek, s lelkesítette őket. De a kezdeti zsidóellenes akciókban az emberek nem vettek részt, tehát amikor a nácik törtek-zúztak, kirakatokat, ékszerüzletek ablakait beverték, az átlag-német elhúzódott. Csak később sikerült a többséget antiszemitává tenni.

Mitől vált Hitler antiszemitává? Vagy kellett valami, ami gyűlöletet kelt?

Igen, kellett valami, s ezt találta. Bécsi élményei között ott volt a pajeszos-kaftános zsidó, de olvasott súlyos antiszemita megnyilvánulásokról is. A politikájához kellett valami, ezt találta.

Arra gondol, hogy a zsidó szót ki lehetne cserélni bármire, cigányra, melegre, migránsra?

Egyértelmű,

a politikának szüksége volt, illetve van ellenségre, akik ellen lehet mozgósítani. Hitler a zsidókat találta meg erre a célra.

Azt talán még értem, hogy a nép miért vesz a vállára egy diktátort, de azt már nem, hogy miért tartja ott. Miért fogadja el az önkényt, a kiszolgáltatottságot?

Nézze, az önkény eleinte nehezen ismerhető fel. Aztán saját mozgásának köszönhetően eljut egy olyan ponthoz, amikor már nem lehet megállítani. Akkor már késő megálljt parancsolni az önkényes hatalomgyakorlásnak, ha megtörténhet, hogy valakit a kocsmában tett kijelentése miatt feljelentenek, sőt, viszik is a koncentrációs táborba. Az önkény kiszolgálói a besúgók, a házmesterek, a titkosszolgálat. Egyébként Hitler ellen is több merényletet terveztek, de valamennyi kísérlet elbukott. A legjelentősebb, az 1944 júliusában megkezdett akció a hadseregből indult, s sikerült egy bombát Hitler lábától nem messze elhelyezni. Fel is robbant, többen meghaltak, de ő megúszta néhány karcolással. A diktátort nehéz megállítani.

Miért fogadta el a korábban demokráciában élő német nép, hogy a sokszínű sajtó először csak egysíkú lett, majd propagandagépezetté alakult, s a végén már olyan mértékű volt a manipuláció, hogy azt sem tudták, mi történik az országban, vagy a világban?

Ahogy azt korábban már mondtam, az önkényuralom természeténél fogva állandóan terjeszkedik, és mindent maga alá rendel. Amikor már csak egy újság van, az is a nácik kezében, amikor a propaganda egyirányú, amit Goebbels vezényel, s ugyanabból a hazug kottából játszanak a filmhíradók is, akkor az átlagember már nem tud elbújni az agymosás elől. Legfeljebb, ha az országot elhagyja, de erre csak egy ideig van mód.

Hitlert pszichés zavarai segítették ebben a munkájában, önmaga tudott-e maradni, vagy eszköz volt mások, esetleg a nagytőke kezében?

A vezérnek voltak személyiségi problémái, de ezek eleinte nem zavarták a munkában. Egy idő után népes kiszolgáló tábor segítette, jelentős részük őszintén, nagy lelkesedéssel ment a Führer mögött, másik része pedig, köztük katonák, köztisztviselők, állami alkalmazottak kompromisszumot kötöttek a hatalommal. Érdekes módon Hitler – ahogy a legtöbb diktátor – gyűlölte a jogászokat, mert azt mondta, hogy a jogvégzett emberek állandóan törvénykönyv mögé bújnak, s ahelyett, hogy a bűnözőket mielőbb akasztófára juttatnák, még akár fel is mentik őket; vagyis szerinte a jogászok csak akadályozzák a hatalom hatékony működését. Hitler mindig a saját feje után ment, s következetesen végrehajtotta a húszas években megfogalmazott terveit.

Az írja, hogy nálunk a „pojáca-diktátort” ismerik, s ezért is vágott bele, hogy újra megrajzolja Hitler hiteles portréját. Amerikában, vagy Angliában, esetleg Oroszországban másként látják Hitlert, mint nálunk?

Még azt is nehéz megmondani, hogy nálunk ma hogyan látják Hitlert. Valószínű a szélsőjobboldal köreiben lehet presztízse, elsősorban azokra gondolok, akik az utcán időnként náci egyenruhában masíroznak. Mások viszont valószínű, a leghatározottabban tagadnák, hogy akár még csak olvasnának is a populista hatalomgyakorlásról. Közben azt látjuk, hogy a demokrácia eresztékei szinte mindenütt veszélybe kerültek. Itthon is, és a világban is terjedőben vannak a kihívásokra adott leegyszerűsített válaszok. A politikusok tanulnak egymástól, nézze, meg hogyan terjed az európai térségben a menekültekkel szembeni indulat, miközben még csak jelen sincsenek. A veszély tehát már itt van, néhol demokratikus lepelbe burkolva. De ne felejtse el, bizonyos szerepek eljátszásához nem kell bajusz, vagy karlendítés.

Gondolja, hogy olyan világégés után, amit a nácik okoztak az európai kontinensen, nem ismerik fel, ha újra veszély van?

Sokan nem ismerik fel, a tömeg biztosan nem. A tömegnek elég egy ellenséget felmutatni, a legegyszerűbb, banális szövegeket kell mondani, és addig kell ismételni, amíg az álmából felkeltve is tudja. Ez a recept.

Mit lehet ellene tenni?

Semmit, illetve oktatással, neveléssel talán lehetne, de az önkényuralomra hajló politikát zavarja az iskolák, egyetemek önálló működése is. Ez sem új.

Ne felejtse el, hogy bár a demokráciának nagy a múltja, de az athéni is rövid ideig, pár tízezres kisvárosban virágzott csupán. Akik nem tetszettek a városlakóknak, azokat a város falain kívülre tessékelték. A világ történelme az abszolutizmus keretei között működött leginkább, a demokrácia csak a Globus egészen kis területén, Nyugat-Európában, a II. világháború után kezdett el működni. Tehát a demokráciát először meg kell csinálni, elterjeszteni és megtanulni, akkor lesz hatékony. Utána talán nem lesz több diktátor a földön, de erre sincs garancia.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!