„Az igazságot még Kövér elvtársnak is tűrnie kell!”

0
4351
youtube.com

Éles szóváltásba keveredett a parlament elnökével, Kövér Lászlóval a Jobbik képviselője. Jakab Péter szerint a Fidesz önmagát keverte gyanúba, amikor a kormánypárti frakció azonnal felhördült a bűnözők emlegetésekor. A Független Hírügynökségnek nyilatkozó Jakab Péter számít arra, hogy szűzbeszéde miatt szigorú pénzbüntetést kap majd a házelnöktől, de úgy érzi, ezt vállalnia kell.   

 

Hirtelen politikai sztár lett, mert első parlamenti beszédében lényegében bűnözőnek nevezte a kormánypárti többséget. Jól megfontolta, hogy mire vállalkozik?

Természetesen, jól átgondoltam. Ebben még csapdát is állítottam, amibe gyanútlanul belegyalogoltak az urak. Ugye azt mondtam a parlamentben, hogy izgulok, mert „ennyi bűnöző” előtt még soha nem beszéltem, amire Kövér László és a Fidesz többség azonnal felhördült, pedig úgy is érthették volna a szöveget, hogy „ilyen kevés bűnöző” előtt nem tartottam még beszédet.

Azért nehezen lehetett másként érteni…

Mindenesetre sokat elárult, hogy a Fidesz urai a kevéssé hízelgő változatra gondoltak, ami persze az igazsághoz is közelebb van, hiszen

az elmúlt évtizedekben eltűnt a nemzeti vagyon, s ezért még senki nem került börtönbe.

Ez pedig frusztrálja a társadalmat, mert az emberek minden forintért kőkeményen megdolgoznak, s a legapróbb szabálytalanság miatt hatóságok vegzálják őket. A nagypolitika pedig következmények nélkül eltüntetheti az ország vagyonát, s most nem csak a Fideszre, hanem az MSZP kormányzására is gondolok.

Alig kezdte el a beszédet, Kövér László azonnal leállította és kioktatta, igyekezett önt megalázni. Erre is felkészült?

Nem kell erre készülni, ha engem valaki megcsipked, akkor az felpaprikáz, s valamilyen hatásosnak tűnő választ azonnal kicsúszik a számon. Korábban önkormányzati képviselő voltam Miskolcon, a polgármester is rendre kikapcsolta a mikrofonomat, tehát meg sem lepett.

A házelnök viszont felhívta arra is a figyelmét, hogy nem a jobbikos haverjai között ül a kocsmában.

Igen, de egy kocsmában sokszor tisztességesebb emberek vannak, mint a parlamentben, úgyhogy ez nem sértő.

Azért a házelnök kioktatása elég megalázó volt, szinte megsemmisítő erejű, ami – a kommunikációs szakértők szerint – arra is alkalmas, hogy kiszolgáltatottnak, gyengének mutassa az ellenzéket. Ezért törlesztett, s vágott vissza úgy, hogy „elvtársnak” nevezve Kövér Lászlót?

Törlesztésről szó sincs, ez az igazság. Kövér elvtársnak is van múltja, de rendszerváltáskor köpönyeget váltott, de ez nemcsak róla, hanem az egész Fideszről is elmondható.

Azért közülük kevesen voltak az állampárt tagjai…

De voltak már liberálisok, Soros által kitartottak, később konzervatívok. Most meg Soros-ellenesek, más definícióval nehéz lenne őket meghatározni. Az igazságot mindenkinek, még Kövér elvtársnak is tűrnie kell.

Viszont ha a házelnök végleg elveszi a szót, akkor ön pácban marad, legfeljebb megalázva leülhet.

Ismétlem, még Kövér László sem tud fellépni a tények ellen.

Önnek a balhé, tehát a gyors népszerűség, vagy a korrupcióról szóló beszéde volt a fontosabb?

Az nem balhé, ha kimondjuk az igazságot! Inkább Kövér Lászlót minősíti, hogy az egészből igyekezett balhét kreálni, hogy ne a felszólalásomra figyeljenek, ami alapvetően a korrupcióról szólt. De az emberek átlátnak a szitán. Ha tőlem elveszi a szót, akkor nem Jakab Péter mikrofonját kapcsolja ki, hanem annak a közel másfél millió ember véleményét nem engedi elmondani, akik a Jobbikra szavaztak. De továbbmegyek, a beszéd mindenki más nevében is megfogalmazódott, akit zavar a közpénz nyílt tolvajlása.

Új képviselőként pedig csak most szembesültem azzal, hogy Kövér elvtárs milyen mértékben korlátozza a parlament nyilvánosságát, az újságírók mozgásterét. Miközben a törvényhozás munkája az egész ország ügye, mindenkire tartozik.

Az nem zavarja, hogy a házelnökkel folytatott szóváltás bekerült a sajtóba, a korrupcióról elmondottak kevésbé?

A visszajelzésekből ítélve a korrupció emlegetése eljutott a szélesebb közönséghez, még azt is értették, hogy sok esetben törvényesített korrupcióval van dolga a magyar társadalomnak.

Az a legelszomorítóbb, amikor bűnözők hoznak törvényt az ország kifosztására, és arra is, hogy a közpénz ellopása miatt ne kelljen börtönbe vonulniuk.

Andy Vajnát szoktam erre példaként felhozni, hisz törvénykeztek arról, hogy a kaszinók az ő kezébe kerüljenek, bezzeg az online pénztárgépet neki nem kell beszereltetnie. Az online szerencsejátékot is egy nap alatt az ő kezére játszották, ez nyilván extraprofitot eredményez, amit egyébként offshore cégek segítségével kivisz az országból. A Fidesz ezt is legalizálta. 2010 óta nagyjából 30 milliárdot vittek ki ilyen módon az országból, amit egyébként béremelésre is lehetett volna fordítani.

Azt is kiszámolta, hogy Mészáros Lőrinc 18 másodperc alatt keresi meg egy borsodi egészségügyi dolgozó bérét. Nem értem, hogy ilyen számításokkal minek erőlködik, hiszen a magyarokat úgy tűnik, nem érdekli a korrupció. Nyolc éve ez megy, és újra kétharmada van a Fidesznek.

Igen, de a társadalom többsége nem a Fideszre szavazott, tehát az embereket mégis érdekli a korrupció. Véleményem szerint a kormány szavazói a korrupciót védelmi pénznek tekintik, mert elfogadják, hogy a kormány lop, de cserébe megvédi az országot a migrációtól. Ami persze ugyancsak átverés, mert a kormány úgy lop, hogy közben migránsok ezreit, köztük a jól fizetőket beengedi. Ezt az egészet meg kell értetni az emberekkel, hogy mindenki tudja, a korrupció miatt képtelenek megvenni az ennivalót, a gyógyszert, vagy kifizetni a sárga csekket.

Felmérések szerint az utóbbi időben elképesztően romlott a parlamenti vita stílusa, amihez immár ön is hozzájárult. Nem érez felelősséget emiatt?

Lehet, hogy kicsit nyersen, vagy karcosan fogalmaztam, de az igazság kimondása mindig tisztulással jár. Ráadásul nem a tiszta beszédből, hanem közpénz ellopásából van elegük az embereknek.

Aki pedig nem tolvaj, az ne vegye magára.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .