FüHü
Németország választ – Frissítve
Kiszámíthatatlan a németek voksolási hajlandósága – míg délig időarányosan többen szavaztak, mint négy éve, délután kettőre már kevesebben voltak, mint ugyanebben az időben a...
Íme a nyolcak nyilatkozata
A Közös Ország Mozgalom feltette Facebook oldalára az új, igazságos választási rendszerről nyolc demokratikus párt konszenzusával elfogadott memorandumot. Esélyegyenlőség minden tekintetben - ezt célozza...
Mi lehet az egyezmény sorsa?
„Irán rakétakísérlete létében fenyegeti a zsidó államot” – nyilatkozta Avigdor Lieberman izraeli hadügyminiszter azt követően, hogy Irán sikeres középhatótávolságú rakétakísérletet hajtott végre.
A 2000 kilométer...
Wladár Sándor a MÚSZ elnöke
Nagy többséggel Wladár Sándort választották a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnökének. Az olimpikon úszó 143 igen és 5 nem szavazatot kapott, 1 ember tartózkodott....
Ez volt a hét – 2017. szeptember 18-24
Hétfő
Orbán beszéde a parlamentben
A magyar gazdaság helyzetéről beszélt Orbán Viktor kormányfő a parlamentben, az őszi ülésszakot nyitó napirend előtti beszédében. Ezután tért rá a...
Hétfőn jön a Nagy Bejelentés?
Amíg a Fidesz nemzeti konzultál és imádkozik Angela Merkelért, addig a demokratikus ellenzék egy része elment a falig: Botka vagy változtat a menün vagy...
Egymillió menekült befogadásáról beszélt Dömötör
Várhatóan hét kérdést tesz fel a kormány a bevándorlásról és a kötelező kvótáról az október elején induló nemzeti konzultáció során. A bevándorlók betelepítése, a...
Nyílröptetés a Citadellán
270 íjász mérkőzött meg - olykor 60 km/h-ás széllökések közepette - az országos- és a nemzeti bajnoki címért. A budapesti Citadellán tartott Történelmi Íjász...
Online számlázás: folyik a felkészülés
Már több mint 260 cég regisztrált az online számlázás bevezetését előkészítő tesztoldalon. 2018. július 1-jétől online kell adatot szolgáltatni azokról a számlákról, amelyekben az...
Koreai-Félsziget: szavak és erődemonstráció
Szerencsére még inkább csak a szavak csatája zajlik Donald Trump amerikai elnök és az észak-koreai vezetés között, amit azonban – nyugtalanító módon – időnként...



























