Nem fogadta tapsvihar Botka ajánlatát

3
2678

A Demokratikus Koalíció szerint semmi új nincs Botka László szocialista miniszterelnök-jelölt ajánlatában, s ezzel ezért nincs is dolguk. A birtokunkba került, az ajánlatot tartalmazó Botka-levél külön is foglalkozik Gyurcsány Ferenc indulásával. Az Együtt elutasította az ajánlatot, mondván, az Új Pólusbeli összefogást támogatják.

A Demokratikus Koalíció szerint Botka László szocialista miniszterelnök-jelölt ajánlatában nincs semmi újdonság a korábban elmondott javaslatához képest, amelyről a DK már többször, nyilvánosan is elmondta a véleményét, ezért úgy érzi, hogy most érdemben nem kell foglalkoznia azzal. A DK sajtóirodája által kiadott közlemény ugyanakkor leszögezi, hogy – ahogy már a MoMa-val közösen megtette az első lépést az ellenzéki együttműködés irányába – szívesen részt vesz minden további tárgyaláson.

Nem véletlen, hogy az első nyilvános elutasítás a Demokratikus Koalíciótól jött. Ugyanis a FüHü birtokába került – az együttműködésbe az MSZP által bevonni kívánt hat ellenzéki párt vezetőinek címzett, Botka László mellett Hiller István és Molnár Gyula által is aláírt – MSZP-levél külön kitér a DK-ra és Gyurcsány Ferencre.

Leírva, hogy Gyurcsány a közvéleménykutatások szerint évek óta az ország leginkább elutasított politikusa,  akivel nem lehetne az ellenzéki összefogáshoz vonzani a szükséges egymillió új szavazót.

Az MSZP viszont a biztos frakcióalakítás lehetőségét kínálja  a DK-nak, Gurcsánynak pedig maximális támogatást ahhoz, hogy induljon el Budapest XV. kerületében, a baloldal számára nyerésre esélyes kerületben. Ha nyer, akkor megszerzi azt a legitimitást a társadalomban, amelyet most a pártjában élvez – szól a levél.

Az Együtt nemet mondott

Juhász Péter, az Együtt nevében elutasította Botka ajánlatát. Mint közölte: pártja inkább az Új Pólus összefogásában látja a kivezető utat.

A mandátumleosztás

A Botka-levél egyébként részletesen megindokolja a listás mandátumleosztás konkrét számaira vonatkozó ajánlatot, amelyet személyes megkeresésen alapuló két közvéleménykutató számainak átlaga alapján végeztek el, s figyelembe vették a lista első és utolsó harmada közötti bejutási esélykülönbözőséget is. Az arányokban kellene a szocialisták javaslata szerint megállapodni – nem tudni ugyanis, hogy pontosan hány listás és hány egyéni helyhez jutnak majd.

Ami pedig az egyéni körzeteket illeti, ott is törekedni kell a szocialisták szerint az országos listás arányokra, de mindenütt a legalkalmasabb, helyben már bizonyított jelöltnek kellene indulnia.

Azon a néhány helyen, ahol közel azonos támogatottságúak az együttműködésben részt vevő jelöltek, ott a MSZP nagyvonalúságot ígér.

3 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Én csak egy pár szót szeretnék közölni attól tartok,és félek,hogy nagyon rá fognak fázni,ha Botkára halgatnak mert az MSZP-ben nagyon sók a segnyalok ,és fidesz párti ők csak a megélhetési,és a jó pénzért ülnek bent a parlamentben.

  2. Botka az MSZP-nek ezzel az újabb, szinte fenomenálisként beharangozott „ajánlatával” nem valós esélyt villantott fel, hanem még kilátástalanabbá tette a maguk ásta veremből való kikászálódásukat. Újabb adalékkal szolgált ahhoz a vélekedéshez, hogy ő kifejezetten olyan autokrata beállítódású személyiség, aki ezzel a hajlamával egy város vezetését bármennyire is képes megoldani, a lázadozókat féken tartani, országos szinten, demokratikus elvárásokkal ez az attitűd már nem csupán tolerálhatatlan, de kifejezetten elvetendő!
    Mi az, hogy ő ajánlatokat tesz, felajánl? Már jó, hogy nem akként vezette elő, hogy kegyeskedik… Elképesztően apolitikus húzás volt; ilyesmiről minden érintett bevonásával tárgyalni szokás, és amennyiben egyezségre jutottak, közös nyilatkozatot tenni, ha azt valamennyien jónak és időszerűnek látják!

  3. Azért, az MSZP helyében, nem venném biztosra, hogy frakciót alakíthat a Parlamentben. Viszont: Ha a Jobbik – akár a Fidesszel karöltve – hatalomra kerül és kormányt alakít az egy az egyben az ő hibájuk!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .