Két palesztin család napokon át saját otthonában rekedt, miközben szélsőséges izraeli telepesek táboroztak le a házuk előtt a ciszjordániai Qusrában. A biztonsági erők nem tudták vagy nem akarták gyorsan felszámolni az ostromot, Israel Katz védelmi miniszter pedig a felelősség rendőrségre hárítását kezdeményezte. Az ügy így már nem csupán rendészeti kudarc: annak próbája, hogy az izraeli állam hajlandó-e ugyanazzal a határozottsággal fellépni az izraeli szélsőségesekkel szemben, mint amilyet a palesztinokkal szemben rendszeresen alkalmaz.
Napokon keresztül tartott az ostrom a Nablusz közelében fekvő Qusra határában, ahol szélsőséges telepesek illegális előőrsöt létesítettek két palesztin család háza előtt. Sátrat állítottak, elzárták az épületek megközelítését, és a helyiek beszámolói szerint még az élelmiszer, a víz és a gyógyszer eljuttatását is akadályozták.
Az izraeli hadsereg többször megpróbálta kiüríteni a területet, de a telepesek tartós eltávolítása nem sikerült. Miközben izraeli és palesztin békeaktivistákat feltartóztattak, a helyszínen maradó telepesek letartóztatásáról nem érkezett hír. A katonák egyes palesztin házakat ideiglenesen elfoglaltak, családokat költöztettek ki, és zárt katonai övezetté nyilvánították a környéket. Az ostromot azonban nem számolták fel azonnal.
A történtek nehezen magyarázhatók egyszerű szervezési hibával. Egy jelentős katonai erővel rendelkező állam napokon át képtelen volt garantálni két civil család biztonságát egy általa ellenőrzött területen. A hatóságok fellépése ráadásul azt a benyomást keltette, mintha elsősorban nem az erőszakos behatolókat, hanem az ostrom következményeit próbálnák kezelni.
A felelősség áthárítása nem megoldás
Israel Katz védelmi miniszter az eset közben arra utasította a hadsereget, hogy dolgozza ki a ciszjordániai polgári rendfenntartás rendőrségnek történő átadását. Érvelése szerint nem a hadsereg feladata a polgári jogérvényesítés, különösen a telepesek számának várható növekedése mellett.
A bejelentés látszólag intézményi reformot ígér, valójában azonban súlyos kérdéseket vet fel. A rendőrség már jelenleg is jogosult fellépni az izraeli állampolgárságú gyanúsítottakkal szemben. A probléma tehát nem elsősorban a hatáskörök hiánya, hanem a meglévő jogkörök következetlen alkalmazása.
Az izraeli hadsereg Ciszjordánia egészében meghatározó biztonsági és közigazgatási hatalom. Izrael megszálló hatalomként a nemzetközi humanitárius jog alapján köteles gondoskodni a területen élő civil lakosság védelméről. E felelősséget egy belső hatásköri átszervezéssel nem lehet eltüntetni.
A rendőrség szerepének kiszélesítése azért is vitatott, mert a testület politikai felügyeletét Itamar Ben-Gvir nemzetbiztonsági miniszter látja el. Ben-Gvir nyilvánosan méltatta az előőrsöket létrehozó telepeseket, miközben azt állította, hogy a térség elsődleges veszélyforrását a palesztin támadások jelentik. Bár elismerte, hogy egyes telepeseket le kell tartóztatni, politikai üzenete aligha ösztönöz könyörtelen jogérvényesítésre velük szemben.
A felelősség áthelyezése ezért könnyen azt eredményezheti, hogy papíron megváltozik az illetékes hatóság, a gyakorlatban azonban továbbra sem történik érdemi fellépés.
A „dombtető fiatalok” eufemizmusa
A politikai szóhasználat önmagában is árulkodó. Katz „dombtető fiataloknak” nevezte azokat a telepeseket, akik palesztin családokat zártak el otthonaikban. Más hivatalos megszólalások az ilyen támadásokat egyszerűen „súrlódásként” írják le.
Ez a nyelvezet elhomályosítja a felelősséget. A „súrlódás” kölcsönös konfliktust sejtet, holott Qusrában fegyveres vagy erőszakos telepesek jelentek meg palesztin magántulajdonban lévő otthonok előtt. A „fiatalok” kifejezés pedig fegyelmezetlen kamaszok képét idézi fel ott, ahol súlyos jogsértések és politikai indíttatású megfélemlítés gyanújáról van szó.
Az elkövetők életkora, társadalmi háttere vagy ideológiai motivációja nem mentesít a jogi felelősség alól. A gyújtogatás, a fegyveres fenyegetés, a magánterület elfoglalása és családok ostrom alá helyezése nem fiatalkori csíny, hanem olyan cselekmény, amelyet ki kell vizsgálni, és bizonyítottság esetén büntetni kell.
Egyre több izraeli közéleti szereplő már nem is „telepeserőszakról”, hanem zsidó terrorizmusról beszél. Naftali Bennett volt miniszterelnök „terrorcsőcseléknek” nevezte az elkövetőket, Gadi Eisenkot korábbi vezérkari főnök pedig a kormány kudarcának és gyengeségének súlyos megnyilvánulását látta a történtekben. Több száz tartalékos katona nyílt levélben követelt határozott fellépést a nacionalista erőszakkal szemben.
Ezek a megszólalások azt mutatják, hogy a bírálat nem egyszerűen Izrael ellenfeleitől érkezik. Izraeli katonák, volt rendőri vezetők, ellenzéki politikusok és aktivisták is úgy látják: az állam fellépése elégtelen.
Kettős mérce a jogérvényesítésben
Az izraeli katonai tisztviselők régóta arra panaszkodnak, hogy a rendőrség gyakran enyhén bánik az erőszakos telepesekkel, a gyanúsítottakat pedig sokszor vádemelés nélkül szabadon engedik. A hadsereg kritikusai ezzel szemben azt vetik a katonai vezetés szemére, hogy az sem használja ki következetesen a rendelkezésére álló eszközöket.
A két intézmény egymásra mutogatása közben a jogsértések folytatódnak. A rendőrség a hadsereg elsődleges felelősségére hivatkozik, a hadsereg a rendőrség nyomozati jogköreit hangsúlyozza, a politikai vezetés pedig újabb átszervezést jelent be. Ebben a körforgásban éppen az vész el, aminek elsőbbséget kellene élveznie: a civilek védelme és az elkövetők felelősségre vonása.
A kettős mérce gyanúját erősíti, hogy a biztonsági erők gyorsan képesek voltak lezárni a területet, palesztin családokat kiköltöztetni és segélyt szállító aktivistákat feltartóztatni, miközben a támadásokkal összefüggésbe hozott telepesekkel szemben nem történt hasonlóan látványos intézkedés.
Egy másik incidensben egy felfegyverzett telepest videón rögzítettek, amint a levegőbe lő, majd palesztinokra és izraeli aktivistákra fogja fegyverét Betlehem közelében. A beszámolók szerint a kiérkező katonák zárt katonai területté nyilvánították a helyszínt, a telepeseket azonban nem távolították el. A konkrét büntetőjogi felelősség megállapítása a hatóságok feladata, de az ilyen felvételek alapos és átlátható vizsgálatot követelnek.
Netanjahu hallgatása politikai állásfoglalássá vált
Benjamin Netanjahu miniszterelnök nem ítélte el nyilvánosan a qusrai ostromot. Hallgatása annál feltűnőbb, mert a telepeserőszak már nemzetközi diplomáciai kérdéssé vált.
Mike Huckabee amerikai nagykövet – aki korábban következetesen támogatta a ciszjordániai izraeli telepeket – „izraeli terroristáknak” nevezte az ostrom mögött álló szélsőségeseket. Washington állítólag azt is szorgalmazta, hogy Netanjahu nyilvánosan ítélje el a történteket, különösen miután kiderült, hogy az egyik érintett ház egy palesztin-amerikai családhoz tartozik.
Az amerikai fellépés erkölcsi következetessége ugyanakkor joggal kérdőjelezhető meg, ha Washington figyelmét csak egy amerikai állampolgár érintettsége mozgósította. A civil lakosság védelme nem függhet az áldozatok útlevelétől.
Netanjahu hallgatása eközben nem semleges magatartás. Egy olyan politikai rendszerben, amelyben koalíciós partnerei nyíltan támogatják a telepesmozgalom terjeszkedését, a nyilvános elítélés elmaradása a szélsőségesek számára hallgatólagos bátorításként értelmezhető.
Rendfenntartás vagy lopakodó annektálás?
A rendőrségi hatáskörök kiterjesztése nemcsak biztonságpolitikai kérdés. Több jogi és rendészeti szakértő szerint az izraeli polgári jogérvényesítés teljes körű bevezetése Ciszjordániában újabb lépést jelenthet a terület fokozatos annektálása felé.
Izrael az 1967-es háború óta tartja megszállás alatt Ciszjordániát. A területen létrehozott izraeli telepeket a nemzetközi közösség túlnyomó része jogellenesnek tekinti, amit az izraeli kormány vitat. Ha az izraeli rendőrség egyre szélesebb körű polgári hatáskört kap az ott élő izraeliek felett, miközben a palesztinokra továbbra is katonai jogrend vonatkozik, az tovább mélyítheti a két, egymás mellett működő jogi rendszer közötti különbséget.
Az átszervezés tehát nem pusztán technikai intézkedés. Azt az alapvető kérdést érinti, milyen jogállást szán Izrael Ciszjordániának, és milyen jogok illetik meg az ugyanazon a területen élő különböző közösségeket.
A tét az állam jogi és erkölcsi hitelessége
A Qusrában történtek alapján nem az erő hiányzik, hanem az egyértelmű politikai akarat. Az izraeli állam rendelkezik katonákkal, rendőrökkel, hírszerzési kapacitással és jogi eszközökkel. Mégis napokig húzódott két család ostroma, miközben az illetékes intézmények és politikusok egymásra mutogattak.
Az objektivitás nem követeli meg, hogy egyenlőségjelet tegyünk az elkövető és az áldozat, a fegyveres fenyegetés és az önvédelem, illetve a jogsértés és annak elszenvedése közé.
A palesztin fegyveres támadások valós biztonsági fenyegetést jelentenek, és az izraeli civilek védelme az állam kötelessége. Ugyanez az alapelv azonban a palesztin civilekre is vonatkozik: a származásuk nem csökkenti életük, biztonságuk és tulajdonuk értékét.
A kormány megítélését végül nem az dönti el, hogyan nevezi az erőszakos telepeseket, és melyik intézményre hárítja át a felelősséget. Az számít, hogy megvédi-e a veszélyben lévő civileket, kivizsgálja-e a támadásokat, és bíróság elé állítja-e az elkövetőket.
Ha egy állam csak bizonyos polgári közösségekkel szemben érvényesíti következetesen a törvényt, az nem rendfenntartás, hanem politikai kivételezés.
Qusra ezért több két család ostrománál: annak bizonyítéka lehet, hogy Ciszjordániában a jog nem mindenkire azonos erővel vonatkozik.
