Ami a liberális demokráciákban közérdek

0
1076

Újabb bizalmas diplomáciai levelet hozott nyilvánosságra a Mail on Sunday. Sir Kim Darroch – aki az első Mail on Sundayban közzétett diplomáciai levele után tarthatatlan helyzetbe került Washingtonban és ezért lemondott nagyköveti megbízatásáról – korábbi elmarasztaló bizalmas levelét tették közre az iráni atomalku-egyezmény felmondásával kapcsolatosan.

  • Sir Kim Darroch 2018-as emlékeztetője azzal vádolta Donald Trumpot, hogy amit tesz az „diplomáciai vandalizmus”
  • A nagykövet azt állítja, hogy Trump azért mondta fel az Iránnal kötött megállapodást, mert azt Barack Obamát hozta tető alá
  • A nagykövet észrevételei után Boris Johnson megpróbálta az amerikai elnököt rávenni ne rúgja fel a megállapodást
  • Boris Johnson külügyminiszter nem tudta meggyőzni a Fehér Ház urát, hogy mentse meg a nukleáris megállapodást

Az egyezmény felmondását követően a washingtoni kormánynak semmiféle stratégiája nem volt arra vonatkozóan, hogy az üres szavakat milyen tettek kövessék. Ezt a megjegyzést nagyban alátámasztja az is, hogy ebben az ügyben nem történt előzetes egyeztetés az USA elsődleges szövetségeseivel sem.

Maga Boris Johnson, akkori brit külügyminiszter semmi eredményt nem ért el eredményt Trumpnál elnöknél tett gyors látogatása során, a Fehér Ház ura hajthatatlan maradt.

Trump elnök már az első levél nyilvánosságra kerülését követően durva kirohanásokkal reagált Sir Derroch megállapításaira, egyenesen félnótásnak, ostoba felfuvalkodottnak nevezte a nagykövetet, akit Theresa May miniszterelnök és Jeremy Hunt külügyminiszter is megvédett, hangsúlyozva a diplomata kimagasló munkáját és profizmusát.

Boris Johnson árnyaltan fogalmazott, lévén mint a brit kormány várható következő elnöke nem akart nyílt diplomáciai vitába bocsátkozni elsőszámú szövetségesével, még akkor sem, ha annak a szövetségesnek történetesen egy Donald Trump nevezetű „vandalizmusra” hajlamos személy az elnöke.

A kiszivárogtatás miatt a Scotland Yard bűnügyi vizsgálatot indított melynek során emlékeztetőket közlő sajtóorgánumok ellen vizsgálat is indulhat.

Ezzel kapcsolatban Jeremy Hunt Twitter bejegyzésében megjegyezte: a kiszivárogtatások ugyan károkat okoztak a kétoldalú kapcsolatokban, ugyanakkor nem vitatja a sajtó jogát, hogy a hozzájuk eljutó információkat közölhessék.

Boris Johnson is felsorakozott a közlést védelmükbe vevő politikusok mellé, s hamarosan nem is maradt el a Scotland Yard közleménye, mely megnyugtatja a közvéleményt:

nem kívánják a sajtót korlátozni olyan értesülések közzétételében, amelyeknek megismerése a liberális demokráciákban közérdeknek minősülnek.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .