A Nemzet Balekje

0
1675

Egyszer, még hónapokkal ezelőtt, azt írtam, hogy Németh Szilárdot azért tartják a Fideszben, hogy ne Kósa Lajos legyen a leghülyébb. Már bánom, hogy ilyet írtam. Tévedtem ugyanis.

A legutóbbi napok történései bebizonyították, hogy még így is Kósa Lajos a listavezető. Legalábbis, ezt igyekeznek bizonyítani párttársai, akik azt állítják, hogy az egykori debreceni polgármester – ma miniszter – nem elkövető, hanem áldozat. Megtévesztették, átvágták, becsapták.

Kósa Lajos egy „csengeri háztartásbeli” asszony áldozata. Aki elhitette vele, hogy örökölt ezerháromszáz milliárd forintot, be akarja fektetni, és ebben a leginkább Kósa Lajos tudna neki segíteni.

Legyünk naivak, és tegyünk úgy, mintha mi is annyira hülyék lennénk, hogy elhisszük ezt a kis mesét. Mondjuk én már azt sem értem, hogy amennyiben tényleg nem létezik az a pénz, amivel a „csengeri háztartásbeli” Kósát hitegette, akkor a „csengeri háztartásbelinek” mi lett volna ebben az üzlet? Miért ment el Kósával egy közjegyzőhöz, hogy mindenféle papírokat aláírasson vele? Mit nyert volna ezzel a Kósa Lajos által „csengeri háztartásbelinek” nevezett Szabóné?

És akkor ez még csak az érem egyik oldala. Mert, továbbra is feltételezve, hogy Kósa Lajos, mint minden más ügyben, ebben is ártatlan, akkor lehetetlen nem feltenni a kérdést: hogyan lehetett ennyire hülye? És ha ennyire hülye, akkor hogyan lehetett egy megyei jogú város polgármestere, egy kormányzópárt frakcióvezetője, majd minisztere?

És van még kérdés: ha Kósa Lajos ezekkel a képességekkel miniszter lehetett, akkor mi a garancia arra, hogy az Orbán-kormány többi miniszterét nem lehet hasonló módon és színvonalon átverni? Hány Kósa Lajos van még ebben a kormányban?

Emlékszünk még arra, amikor Szijjártóékat átvágták az azeriek? (Már amennyiben, tényleg…) Azt mondták nekik, hogy adjátok ki nekünk Szafarovot, a baltás gyilkost, mi meg majd jó alaposan gondoskodunk róla, hogy továbbra is börtönben maradjon.

Aztán láttuk, hogy mi lett. Szafarovot kiadták a magyarok, az azeriek pedig nemhogy dutyiba vágták volna, hanem szabadon engedték, előléptették és kitüntették. Nemzeti hős lett, a magyar kormány meg azzal védekezett, hogy bocs, nagyon hülyék voltunk, nem elkövetők, hanem áldozatok.

Lehet, hogy Orbán Viktort is megtévesztették a migránsokkal? Minden normális ember tudja, hogy senki sem akar migránsokat telepíteni Magyarországra, de valaki bemesélhette Orbánnak, hogy Soros György ebben mesterkedik. Olyan valaki, aki tudta, hogy Orbán egy jóhiszemű balek. Magyarország miniszterelnöke olyan ember, aki ha nagyon rossz magyarsággal megírt, pénzt kérő levelet kap Nigériából, már rohan is a Postára, hogy feladjon egy kisebb összeget egy elhunyt uralkodó átmeneti pénzzavarban lévő dúsgazdag örökösének.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .