Kezdőlap Címkék Pénz

Címke: pénz

Euró milliárdokról tágyalt Brüsszelben Orbán

Ursula von der Leyennel, a brüsszeli bizottság elnökasszonyával azt vitatta meg a magyar miniszterelnök, hogy mire költi Magyarország az uniós 750 milliárd eurós válságkezelő alapból a neki jutó részt. A válságkezelő alapból csak azután lehet pénz, hogy valamennyi uniós tagállam parlamentje megszavazta azt.

A napokban a Bundestag jóváhagyta a válságkezelő alapot miután a német alkotmánybíróság megállapította: az nem ellentétes a Német Szövetségi Köztársaság jogrendjével.

A magyar parlament még nem szavazta meg a válságkezelő alapot, ezért is fogadta Ursula von der Leyen a magyar miniszterelnököt. A tanácskozáson a pénzen kivül szóba került az is, hogy az EU kifogásolja a jogállami szabályok egy részének negligálását Magyarországon.

A válságkezelő alap mellé az Európai parlament mellékelt egy olyan határozatot, mely a jogállami normák betartásához köti a pénzek felhasználását. Ezt a határozatot a magyar és a lengyel kormány nem fogadja el, ezért az Európai bírósághoz fordultak.

A magyar miniszterelnök abban reménykedik, hogy a pénz nagyrészét elköltheti még mielőtt érvénybe lépne a jogállami normákkal kapcsolatos uniós határozat.

Orbánnak a pénz a fontos

A 2022-es választás előtt életszínvonal emelő lépésekre van szüksége a hatalomnak, de a korona vírusválság miatt ehhez irdatlanul sok pénz kell. Ezért különösen fontosak az uniós források. 5800 milliárd forintról van szó.

Érdekes módon nem az egészségügyre költene a magyar kormány a legtöbbet hanem a zöld közlekedés fejlesztésére /több mint 1400 milliárd forint/. Ennek oka minden bizonnyal az, hogy nagyobb biznisz a közlekedés mint az egészségügy, ahol az orvosok megnövekedett bérének a fedezését kívánja ebből a kormányzat részben megoldani (1268 milliárd forint). A harmadik helyen az egyetemek szerepelnek csaknem 1200 milliárd forinttal. A felsőoktatás privatizációja jó lehetőséget kínál a hatalomnak arra, hogy megerősítse befolyását arra az esetre is, ha esetleg elveszítené a választásokat. Ezenkívül pedig a hatalom híveit busás bizniszhez juttatja – így biztosítva az értelmiségi holdudvar támogatását. A közoktatás mindössze 458 milliárd forinttal szerepel a kormány terveiben. Ebben ugyanis nincsen biznisz. A pedagógusok régóta esedékes béremeléséhez pedig lényegesen nagyobb összegre lenne szükség.

A magyar miniszterelnök harminc éve jár Brüsszelbe, igen jól ismeri az uniós mechanizmust. Régóta kizárólag a pénzre koncentrál, de ezt mindíg elfedi valamilyen propaganda fogással.

Most például azzal, hogy Brüsszelt hibáztatja az oltási program lassúságáért, és azért, hogy oly sokan halnak bele a korona vírus válságba. Más uniós tagállamokban is előfordul Brüsszel bírálata, de ilyen szisztematikusan csak Orbán Viktor alkalmazza, hogy ily módon áthárítsa a felelősséget miközben felveszi a pénzt az Európai Uniótól.

Jourova: letilthatják az uniós pénzeket

Magyarország és Lengyelország már idén sem kaphatná meg a neki járó uniós pénzek jórészét a brüsszeli bizottság alelnök asszonya szerint. Vera Jourova, aki az Európai Unió jogi biztosa a Bloomberg portálnak úgy nyilatkozott, hogy azon a címen lehetne letiltani az uniós pénzek átutalását Magyarországnak és Lengyelországnak: ez a két tagállam leépíti a jogállamot és nem teszi lehetővé a pénzek felhasználásának ellenőrzését.

Sem Magyarország sem pedig Lengyelország nem lépett be az európai ügyészségbe, amelynek joga van vizsgálatokat indítani a tagállamok területén. Jellemző, hogy a korrupció miatt gyakran bírált Románia belépett az európai ügyészségbe, sőt a vezetőt is ők adják. Laura Codruta-Kövesi korábban Románia korrupcióellenes főügyésze volt.

Magyarország 7,2 milliárd eurót veszíthet

Lengyelország pedig csaknem 24 milliárdot. Mindkét kormány az európai bírósághoz fordult, mert szerintük az Európai parlament jogállamiságról szóló döntését nem szabad az uniós pénzek kifizetéséhez kötni.

Vera Jourova szerint a brüsszeli bizottság arra hivatkozva akadályozhatná meg a hatalmas összegek átutalását, hogy képtelenség ellenőrizni a pénz útját a két tagállamban. Elvben ez a magyar és a lengyel igazságügyi hatóságok dolga lenne, de ezek olyannyira a kormány ellenőrzése alatt állnak, hogy nem gyakorolnak valóságos kontrollt.

Ha Vera Jourova elképzeléseit a brüsszeli bizottság elfogadja, akkor kínos helyzetbe kerülhet a magyar és a lengyel kormány, amely igencsak számít az uniós válságkezelő alap pénzére.

Magyarországon jövőre választásokat tartanak, és akkorra a kormánynak gazdasági eredményeket kellene produkálnia. Ugyanakkor könnyen előfordulhat, hogy a vírusválság miatt a GDP még 2022-ben sem éri el a 2019-es szintet Magyarországon.

A kapitalizmus elleni küzdelem butaságáról

Aki próbált már megegyezni valaki mással egy viszonylag komplex gondolat igazságában (vegyük ezt, hogy “jó dolog a vasárnap délutánokat cukrászdában tölteni”, vagy hogy “John Rawls igazságosságelméletének legfontosabb episztemikus forrása Bodin csalódása az arisztoteliánus erénytanban”), az pontosan tudja, hogy miről beszélek, amikor azt mondom, hogy Isten mentsen minket attól, hogy közös erkölcsök és kollektív érzületek határozzák meg egy ember boldogulását a közelebbi és távolabbi közösségeiben. Mert az egyetlen helyes, igazolható és érvényes ilyen tudást egyszerűen nem lehet létrehozni (felépíteni eleve nem, a kierőszakolása viszont nem lesz se helyes, se igazolható, se a kierőszakolt konszenzus érvényes).

Hasonlóképpen, aki tud egy objektív pillantást vetni a saját identitására, az pontosan tudja, hogy ennek n+1 forrása, összetevője és ki nem fejtett konfliktusa akadályozza már magát az önmegismerést is, nemhogy a normatív általánosítás kollektivista projektjét (ahol az tetszőleges szám).

A piac és a pénz leegyszerűsíti a mindennapi életünket

Ha komplex gondolatok – röviden – nem operacionalizálhatók egy modern társadalomban, milyen megkönyebbülés, hogy bármilyen komplex terméket, szolgáltatást és gondolatot két-három szóval pénzre lehet váltani és ki lehet cserélni (meg lehet venni) ugyanitt! Nem értékeljük eléggé, ahogy a piac és a pénz mérhetetlenül leegyszerűsíti a mindennapi életünket és – még meghökkentőbb hatékonysággal – akadályozza meg, hogy minden nap tíz- és százezrek haljanak meg egy magyarországnyi társadalomban is (hamar felszámolva az egészet) csak azért, mert nem tudnak megegyezni a magyar nemzet mibenlétéről, a kereszténység értelméről, a helyes erkölcsökről vagy a szabadság leghatékonyabb intézményi rendjéről.

Egy társadalom addig működik jól, amíg az emberek közötti kapcsolatok legalapvetőbb formái a kölcsönös érdekekre és ezeken belül a pőre anyagi haszonszerzére irányulnak. Ha ezek nem volnának, az emelkedett viták hitről, vallásról, esztétikáról, politikáról, klímaváltozásról, nemi egyenlőségről, csupa nagyszerű értelmiségi témáról már rég az emberiség önfelszámolását eredményezték volna, mert sose jöhet létre ezekről egyetértés, nemhogy általánosan működő intézményi rend. Az anyagi célú tranzakciók viszonylagos zavartalansága az emberi élet fennmarádásának kulcsa; ahol ezek csorbulnak, ott előbb izgalom, de rögtön utána elszegényedés, később polgárháború, a legvégén meg – hogy adjunk a szellemieknek is – egy abszurd tragédia jelenetei várnak a népekre, amelyekben azonban ők a szereplők.

Magyarországon elindultunk a polgárháború felé, miután a szegénység már egy ideje velünk tart.

A kapitalizmus elleni látens küzdelem a tolvajok oldalán, az implicit bírálat a progresszív oldalon és az explicit marhaságok a romantikus kommunista portálokon mind a működő társadalmak modus vivendijét, a kapitalizmust ássák alá, amiben nagy szerencsétlenségünkre mindegyik résztvevő – ami hallatlanul mély értelmet rejthet és örök feladatot jelöl ki számukra – támaszkodhat múlt- és jelenbeli nyugati mintaadókra is. A kimérikus mélységű magyarságtudat, a hazug kereszténység, az ócska nácizmus és a röhejes kommunizmus olyan eszmék, amelyekért egy vasat se adnánk a saját pénzünkből egy szabad piacon, ami pontosan mutatja az emberi élet szempontjából vett értéküket; annál többet költenek rá közpénzből ilyen-olyan gazemberek, hogy a politikai eszmék és erkölcsök kényszergazdaságában lenyomják őket (force feed) a kómába döntött fogyasztók torkán.

Ráhel, a divatos – Déli kávé Szele Tamással

Kérem, valami nagyon csicsás kávét kérnék, színes napernyőkkel és gumicukorral a tetején, habosan és csillogóan, ma a divatról lesz szó, arról csak így lehet beszélni. Üzlet ám az is, méghozzá nagy és komoly, rengeteg pénz van benne – és rengetegbe is tud kerülni. Csak sajnos a divatiparnak épp úgy megvannak a saját törvényei, mint mondjuk a gépiparnak.

Foglalkoztunk már lapunk hasábjain ezzel a kérdéssel, pontosabban azzal, miszerint a magyar divatszakma Orrbán Ráhel kacsóiba került, és komoly pénzeket is kapott ennek az ágazatnak a fejlesztésére, de most, hogy fejlemények vannak az ügyben, nem hagyhatjuk azokat szó nélkül.

Ugyebár, ott maradtunk el, hogy – pontosan fogalmazva, ilyen ügyekben első a pontosság – egymilliárdos dotációban részesült márciusban az a Magyar Divat & Design Ügynökség, melyet történetesen, de egészen véletlenül Orbán Ráhel barátnője vezet, akit Bata-Jakab Zsófiának hívnak. Információink szerint a cégnek összesen tizennyolc alkalmazottja van, bár Bata-Jakab Zsófia fizetése havonta bruttó 1,95 millió forint – az ügynökséget felügyelő szervezet, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezetője, Guller Zoltán, csak havi bruttó 1,75 millió forintot keres. No, de a kemény munkát meg kell fizetni. Hogy az alkalmazottak mivel foglalkoznak, azt ez idő szerint senki sem tudja, de hogy egy milliárd forint éves kormánytámogatás elég kell legyen a bérükre, az hétszentség.

Vagy mégsem.

Lesz ott közpénz…

Ugyanis tegnap reggel adta ki az MTI a hírt, miszerint

„Hamarosan tárgyalhatja a kormány a magyar design- és divatipar fejlesztéséről szóló átfogó stratégiát – mondta Bata-Jakab Zsófia, a Magyar Divat- és Design Ügynökség vezérigazgatója csütörtök reggel az M1 aktuális csatorna és a Kossuth Rádió közös reggeli műsorában.

A vezérigazgató elmondta, a stratégia kiterjed az oktatásra, a gyártásra, érinti a tervezőket és tárgyalja a megjelenést a nemzetközi, illetve a magyarországi piacon.

A hat pilléren nyugvó stratégia egyik alapvetése, hogy a magyar divatiparban szükség van egyfajta koordinációra, ami azt jelenti, hogy az ügynökségnek segítenie kell a tervezők kapcsolatfelvételét bizonyos iparági szereplőkkel.

Fontos továbbá a hatékony kommunikáció, s ennek keretében egy ernyőmárkán (Budapest Select) keresztül mutatják be a tervezőiket külföldön – tette hozzá.” (MTI)

Sőt, a napokban megjelent kormányhatározat értelmében „a nagy növekedési potenciállal rendelkező szakágazatok újabb, kiemelt támogatásra számíthatnak”, ami még érthető volna, de melyek ezek?

a) az egészséggazdaság tekintetében az orvosi diagnosztikai eszközök és berendezések, a traumatológiai implantátumok, a traumatológiai és radiológiai termékek, a biotechnológia, valamint a gyógyszergyártás,
b) az élelmiszergazdaság tekintetében, a hús- és baromfi termékek, valamint a zöldség-gyümölcs tartósítóipari termékek,
c) az építésgazdaság tekintetében a mérnöki szolgáltatások és innovatív építőipari megoldások,
d) a mezőgazdaság tekintetében a mezőgazdasági szaporítóanyag, a mezőgépgyártás és az agrárinformatika,
e) a kreatívipar tekintetében a divat- és designtevékenység

Szóval, a nehéz- és gépipart kivéve majdnem minden.

Vagy inkább az, amire rá tudjuk fogni, hogy nyereséges lehet. De mi most maradjunk a divatágazatnál. Hát, ha lesz fejlesztésről szóló átfogó stratégia, márpedig lesz, hiszen tárgyalja a kormány, akkor lesz ott pénz is, jóval több, mint egymilliárd: de nem vagyok abban olyan nagyon bizonyos, hogy a befektetés belátható időn – mondjuk hat-nyolcezer éven – belül meg is térül.

Nincs az ellen semmi kifogásom, nem is lehet, hogy ha valaki a divatágazatban próbál érvényesülni, légyen bár akárkinek a leszármazottja, vagy akárki leszármazottjának a barátnője. Még az ellen sem emelhetnénk panaszt, ha szülői támogatásból nyitnának egy kis butikot, egy divattervező ügynökséget, aztán, ha jól megy, fejlődik az magától, ha nem megy jól, csődbe jut, ez a világ sora. A gond az, hogy ezt a kis játékot most országos méretben kapta meg egy baráti kör, és közpénzből fogják csinálni.

Kicsit nagyra nőtt ez a butik, de hát ők sem hajlandóak kicsiben játszani.

Aztán arról se feledkezzünk meg, hogy a divatipar sajátosan működik. Nekem a szerszámgép-gyártásban vannak bizonyos, felületes tapasztalataim, de ha valamelyik kormány rám bízná az ágazat fejlesztését, világos volna, mit kéne tennem: átnézném a világméretű trendeket, megtudnám, miféle szerszámgépekre van kereslet, kiképeztetném a szakembereket, fejleszteném a gyárakat, és időközben imádkoznék, hogy mire mindez összejön, ne lépjen túl rajtunk a világpiaci igény. De a gépiparban megjósolható a technológia fejlődése alapján, mit akarnak majd venni teszem azt, jövőre – a divatiparban ilyen meghatározó elem nincs, a divatágazat saját maga teremti meg az igényt saját magára, technológiától, fejlődéstől, mindentől függetlenül. Mondhatnánk, hogy megjósolhatatlan, mi lesz a divat jövőre, bár vannak trendek, de ezek változhatnak – ám az az igazság, hogy ha felbukkan valaki egy egyéni és jó ötlettel, akkor az lesz és kész.

Jó, akkor bukkanjunk fel mi ezekkel az éceszekkel.

Nem fogunk: ugyanis az sem mindegy, hol és mikor kerül elő az az új ruha vagy cipő, Párizsban, Londonban, Milánóban vagy ne adja Isten, Traktoristapusztán, ugyanis utóbbi esetben akárhogy reklámozzuk, kommunikáljuk, soha nem lesz belőle divat. Mi vagy megyünk a divat fővárosai után, és így vagy úgy, de megélünk belőle, vagy nekiállunk a délibábos fejlesztéseknek, és annyi sikerrel járunk, mintha gumipitypangot termesztenénk a Hortobágyon.

De ne keseredjünk el, történelmileg így alakult, ahogy az is úgy alakult, hogy a magyar számítástechnikai ipar nem került a világ élvonalába néhány, igen korán hozott, ideológiai alapú, téves döntés és egy rejtelmes tűzeset miatt, amivel egyszer még foglalkozni fogok. Egyszerűen vannak olyan iparágak, amikben nem vagyunk és nem is leszünk piacvezetők. Óragyártásban sem jeleskedünk, pedig pont ugyanannyink van hozzá, mint a svájciaknak – kivéve, hogy nincsenek svájci órásaink.

Akkor viszont miért erőltetjük ezt a divatágazat-fejlesztést?

Nyilván igazolása ez annak, hogy a NER-közeli családtagok a saját lábukon állnak,

és nem a közpénzek elsikkasztásából dúsgazdagok, habár maga a vállalkozás, a Magyar Divat- és Design Ügynökség végső soron közpénzből él és abból is fejlődik: azonban lehet mondani, ha valaki nagyon akarja, hogy ez a kis, összetartó baráti kör annak bevételéből gazdagodik. Gyenge érvelés, de érvelés.

Hogy miféle divatot fognak ők kreálni, arról sejtelmünk sincs, legfeljebb azt jósolhatjuk, minden garancia nélkül, hogy míg a nyolcvanas évek butikjait az mozgatta, hogy Nyugat akartunk lenni, a mostani Nagy Butikot inkább az, hogy nem akarunk Nyugat lenni, mert komoly bevételt valóban csak az önálló ötletek, saját indítású trendek hozhatnának.

Mérhetetlenül csodálkoznék bármiféle üzleti sikeren, de mondjuk nem is azért létezik ez a cég – és megannyi társuk – hogy sikeres legyen.

Ez egy kifizetőhely. Ahol látszattevékenység folyik.

Az már bizonyos, hogy a magyar divatszakmát kivették az ahhoz értő szakemberek kezéből – a HVG információi szerint az idei Fashion Week exkluzív díszvacsorájára nem kapott meghívót sem Náray Tamás, sem Herczeg Zoltán, a kívül rekedtek azt a tanácsot kapták, hogy „szakmai jegyért forduljanak Bata-Jakab Zsófiához”. A vacsorán különben Orbán Ráhel foglalta el az asztalfőt – pedig ő elvben csak tanácsadó a Magyar Turisztikai Ügynökségnél.

De azért fontos tanácsadó lehet, legalábbis le merném fogadni, hogy megnézheti magát, aki nem hallgat a tanácsaira.

Az a baj ezzel a divatüggyel is, ami a sajtóval vagy a kultúrával: mivel a kormány kicsit sem ért hozzá, és fontosnak sem találja, fél kézzel teszi tönkre az ágazatot, pillanatnyi és személyes érdekek miatt, és évtizedek munkájával sem lehet majd helyrehozni.

Bár ezek az évtizedek még meg sem kezdődtek, egyelőre sajtóban is, kultúrában is, divatban is a politikai alapú szabályozás irányít újra, az ideológiai tévedéseknél tartunk és szorgos, megbízható hajdúk öntik a harangokat.

Ha ez a mezőgazdaságban zajlana, azt mondanám: visszatértünk a gyapot- és gumipitypang-termesztéshez, micsurini elvek alapján.

Azt azért még megvárom, mikor párizsi dívák állnak sorban a Váci utcában, tumultuózus jelenetek közepette, mert kijött Orbán Ráhel legfrissebb tavaszi kollekciója.

Az EU pénzügyi érdekeinek védelméről

0

Az EU-ról szokás azt mondani, hogy ha állathoz hasonlítanák, vagy a fejőstehén, vagy a bűnbak kerülne szóba először. Előbbi azt is jelenti, hogy keveseknek jut eszébe, hogy az ő saját pénzét is költi az EU, és ezért épp olyan fontos ezt a pénzt jól, mint amilyen fontos belőle minél többet és minél gyorsabban elkölteni. Ugyanakkor az EU strukturális alapjainak elköltését 80%-ban a tagállami hatóságok bonyolítják le és ellenőrzik, akik utóbbiban érdekeltebbek.

A csalás és a szabálytalan felhasználás nyomán ugyan vissza kell fizetni a helytelenül elköltött összegeket, de ezek az adott országban újra felhasználhatóak. Ez logikus egyrészről, mert az ország nem veszít azon, ha hatóságai csalást vagy szabálytalanságot fedeznek fel, de ha ugyanezek a hatóságok fedezik a szabálytalankodókat vagy csalókat, azon sem veszítenek. Végül pedig, jelenleg csak a tagállamoknak van módja bűnügyi vizsgálatot lefolytatni és csak a tagállami vádhatóságok citálhatják bíróság elé az elkövetőket. Ezeknek a hatóságoknak pedig nem mindig prioritás az uniós pénzekkel elkövetett csalások vizsgálata és elítéltetése. Az OLAF ezirányú ajánlásainak kevesebb mint fele nyomán indulnak vizsgálatok. Ahol pedig a bíróságok erős állami befolyás alatt állnak, ott nagy annak a kockázata, hogy végül nem ítélik el a vétkeseket.

Az EU pénzügyi érdekeinek védelme nagyrészt az EU intézményeire hárul, pedig a tagállamok adófizetőinek pénzéről van szó. A Bizottság ellenőrzési mechanizmusai, az Európai Számvevőszék és az EU Csalás elleni hivatala, az OLAF mellett most két további megoldás van kialakulóban.

Az Európai Ügyészségről sokat lehet mostanában hallani

Végül önkéntes, úgynevezett “megerősített együttműködés” formájában alakul meg 2020-ig, és az egyes országokban végzett tevékenységének végrehajtói az adott országból delegált szakemberek lesznek az ország bűnüldöző hatóságainak támogatásával. Az Európai Ügyészség tehát már elkövetett cselekmények szankcionálását hivatott megerősíteni, olyan mértékben, ahogy a létrehozó tagállamok hajlandóak voltak megengedni.

A másik folyamatban lévő kezdeményezés az ú.n. Jogállamisági mechanizmus, amelynek szempontunkból érdekes eleme a bíróságok, illetve általában az igazságügyi rendszer függetlensége. A szankció itt akár előzetesnek is nevezhető: amennyiben egy tagállam igazságügyi rendszere nem alkalmas az EU-pénzek elcsalóinak hatékony szankcionálására, akkor csökkentik a strukturális alapoknak az adott ország rendelkezésére álló összegét. Itt csak egy kockázatra hívnám fel a figyelmet: az EU az országot bünteti a vétkesek helyett, és ezáltal mind imázsa, mind a felzárkóztatás célja csorbát szenved.

Sokkal hatékonyabb lehetne a megelőzés

Az EU saját költései területén már létezik az előzetes ellenőrzés. Az előzetesen ellenőrzendő tranzakciókat kockázatelemzés alapján választják ki, ez az ellenőrzésre fordított többletforrások hatékony felhasználását biztosítja. Miután ehhez jogosultságok is szükségesek a források mellett, csak állampolgári nyomás kényszerítheti ezt ki. Ennek többféle módja van, nem a legkönnyebb, de a legkomolyabb jogi következményekkel járó az Európai Állampolgári Kezdeményezés. Nemrég indult is egy, amely erre irányul.

Ha egy kezdeményezés eléri a legalább 1 millió aláírást (ebből legalább hét országban egy, az ország méretétől függő minimumot), a szervezőknek lehetőségük nyílik arra, hogy az Európai Parlamentben, közmeghallgatás keretében ismertessék a kezdeményezésüket, az Európai Bizottság pedig megfogalmazza és megindokolja, hogy az “Állítsuk meg az EU-s pénzek elcsalását” polgári kezdeményezésre válaszul milyen intézkedésekre fog javaslatot tenni.

Az aláírások gyűjtéséhez az Európai Bizottság egy biztonságos (a hoszting országának információbiztonsági hatósága által tanúsított) onlájn rendszert bocsát rendelkezésre. Az oldal itt található. A rendszer előnye, hogy lakóhelytől függetlenül minden európai állampolgár alá tudja írni, ki kell választani azt az országot, ahol élnek vagy amelynek állampolgárai (a szabályok országonként eltérőek) megadni az adatokat, és ez egy újabb szavazat az erős Unió mellett.

Szabó S. László

Isten pénze – Déli kávé Szele Tamással

Kérem, így kávézgatás közben nyugodtan leszögezhetjük: mindenkinek tisztelnünk kell a hitét, ez nem is lehet kérdés. Még akkor is, ha Orbán Gáspárnak hívják az illetőt – a hitével semmi baj. A baj azzal van, ha ennek a hitnek költségei vannak, és azokat mi finanszírozzuk, akik esetleg nem osztozunk ebben a vallási elkötelezettségben, vagy meg sem kérdeznek minket róla.

De magával a hittel nincs baj. Komoly gondot jelentene a Felház szabatos meghatározása, talán még a leginkább karizmatikus, missziós vallási rendezvénysorozatnak nevezhetnénk, ami március tizenötödikén mozgalommá alakul. Alakuljanak, lelkük rajta, méghozzá szó szerint, csak ha kérhetném, kötelező ne legyen… A Felház vezetői több, mint érdekes nyilatkozatokat tettek az elmúlt napokban, például Ember Illés nagyon frappáns magyarázatot adott a kérdésre, hogy miből volt pénze a közösségnek a záróalkalom egész Budapestet ellepő plakátkampányára:

„A finanszírozással kapcsolatban ugyanaz a válasz mint eddig, adományokból tartja fenn magát a mozgalom, ezt is felajánlásból fizetjük ki. A mi nézőpontunkból nem alig volt pénzünk az alkalmakra, hanem Isten eddig is mindig gondoskodott mindenről, ahogy ezután is fog.” (HVG)

Kérem, én azt tudom, hogy jó az Isten és jót ád, de ennyire kézzelfoghatóan, mondhatni összegszerűen azért ritkán ád, és ha ád is, többnyire a híveken keresztül teszi. Persze, azt nem tiltja sem egyházi, sem világi törvény, hogy a hívek összeadjanak bizonyos mennyiségű pénzt a közös céljaikra, sőt, nagyon gyakori az ilyesmi, de azért komoly bátorságra és mély elkötelezettségre vall ezt felsőbb hatalom beavatkozásának tulajdonítani.

De mit mondott Orbán Gáspár a HVG-nek, mivel fognak foglalkozni a jövőben?

„Egyelőre az alapelvek vannak meg stabilan, és azt szeretnénk, hogy az ebben részt vevők Istentől kapott vezetésüktől fogva öltsenek majd neki szilárdabb formát a későbbiekben. A Felháznak eddig is elég széles tevékenységi skálája volt, amire talán nem jutott akkora figyelem – jártunk evangelizálni, hogy az örömhírt minél szélesebb körben megosszuk, jártunk szolgálni meghívásokra gyülekezetekhez, táborokba bátorításokkal, a remény üzenetével, és volt ugye a dicsőítés. Ezek most önálló tevékenységekként fognak továbbmenni, a saját missziójukat kell majd betölteniük egy sokkal nagyobb elhívással, mint ahogy eddig a Felház tette.”

Ennek az az értelme magyarul, hogy pontosan azzal, amivel eddig: majd csinálnak mindenfélét és csak lesz valahogy. Rendben van, de bibliai emlékeim szerint nem csak az Úrnak igéjével él az ember meg a mozgalom, hanem kenyérrel is – miből fogják magukat fenntartani? Erre Orbán Gáspár így válaszolt:

„Felajánlásokból – eddig is ez volt az egyik bevételi forrásunk. Az optimális az lenne, ha döntő többségében az emberektől érkező sok kis támogatásból állna össze a büdzsé, de ehhez még szélesebb körben meg kell teremteni az adakozó gondolkodásmódot. Egy egyetemistának egyfelől nagyon tud hiányozni heti ezer forint, amit beadhatna, másfelől persze, ha utánaszámol, az lehet, hogy csak három sör ára. A Biblia például adakozó szolgálatról beszél, hogy mindenki a lehetőségeihez képest a legtöbbet adja, de ez szívből jöjjön – mi ezt szeretnénk felkutatni.”

Nem mindegy, ki ad, mennyit ad és kinek ad

Ez igen szépen hangzik, csak épp nem mindegy, amint a nyilatkozó is kiemeli, ki ad, mennyit ad és kinek ad. Ugyanis eddig a Felház pénzügyei tökéletesen össze voltak fonódva a KUL Alapítvánnyal (Kelet-Európai Utógondozottakért és Lakóotthonokban Lakókért Alapítvány), melynek érdekes viszonyairól Független Hírügynökség közölt tavaly nyáron egy interjút: ebben dr. Mihalik Angéla, akinek lánya is tagja volt a Felháznak, megosztotta a nyilvánossággal, miszerint az alapítvány támogatói bizony nagy cégek, a Híd cégcsoport, a Swietelsky, az MVM Zrt., a Strabag, a Közgép, a CIB Bank, a T-Com .

„Amit láttam, az egy 2015-ös adat volt, és őszintén meglepett, hisz miért támogat egy cégcsoport egy még nem is létező vallási közösséget? Közbeszerzési szakértőként ismertem ezeket a cégeket, és azt is tudtam, hogy mindegyik egy nagyobb cégcsoporthoz tartozik” – mondta dr. Mihalik Angéla lapunknak, és az ember eltöpreng: lám, kifürkészhetetlenek az Ő útjai, hiszen már akkor támogatták ezek a drága, nagylelkű adakozók a Felházat, amikor – nem is létezett még.

Hogy aztán végső soron ezek a cégek állami megrendelésekből élnek és ezt a pénzt csorgatják vissza részben a mozgalomba? Szentigaz. Azonban például tavalyi írásunk megjelenése után a KUL Alapítvány oldaláról eltűntek a támogatók logói, sőt, a Felház most el is hagyja a KUL-t, és új alapítványt hoz létre, mint Orbán Gáspár elárulta:

„Ebben még nem hoztunk végső döntéseket. Egyelőre annyi tűnik biztosnak, hogy a KUL-t elhagyjuk, és egy saját alapítványt hozunk létre. A különváló tevékenységekhez valóban több jogi forma is lehetséges, ezt most még nem akarjuk rögzíteni.”

Van egy elterjedt mondás a mórról, aki megtette a kötelességét és mehet. Tehát akkor üzleti szempontból egyszerű alapítványcsere várható, mondjuk az tény is, hogy nehéz lenne elmagyarázni, mi köze van az utógondozottaknak és lakóotthonban lakóknak nagyszabású vallási rendezvényekhez.

Vagy mondjuk egy rádióadóhoz.

Ugyanis – erről magam számoltam be pár hete – elindult a Felház saját rádiója, a Manna FM, melynek egyik műsorvezetője a mozgalomból jól ismert Prekopa Donát lesz, azonban természetesen semmi közük az adóhoz.

Ugyan már. Hogyan is lenne? Orbán Gáspár megmondta világosan:

„Megmosolyogtató a gondolat, hogy a Felháznak rádiója vagy hasonló médiája lenne.”

Akkor mosolyogjunk, kérem.

Ugyancsak roppant érdekes (és a sajtó által első közelítésben teljesen félreértett), látszólag a Felháztól független hír, miszerint idén és a következő években is évi 905 millió forintot költ a kormány „a vallásos könnyűzene alkotói kiteljesedését elősegítő rendszerek” kialakítására és fenntartására, az ilyen zene „társadalmi kiteljesedését elősegítő rendszerekre”, illetve idén „csak” 800 milliót. Hogy ez pontosan mit jelent, az nem derül ki, de a kormány határozata szerint a cél a kárpát-medencei vallási hagyományok megőrzése, valamint „életben tartása és élővé tétele”.

Ebből a megfogalmazásból mindenki azt szűrte le, hogy valamiféle „határon túli vallásos könnyűzenét” akar a kormány támogatni ezzel a pénzzel. Mindenki, kivéve engem, én ugyanis meglehetősen otthonosan mozgok például Romániában, és nagyon pontosan tudtam, hogy néven nevezhető, magyar nyelvű vallásos, keresztény könnyűzene ott alig-alig van. De akkor mit jelentsen ez? Ha átolvassuk a szöveget, láthatjuk: nem a „határon túli”, hanem a „Kárpát-medencei” kifejezést használták benne.

Márpedig többek között Magyarország is a Kárpát-medencében fekszik.

Szó nincs itt különben sem létező zenekarok támogatásáról a környező országokban, itt a Manna FM támogatásáról van szó, mely, mint rádió, elsőrangú terjesztője mindenféle zenének, légyen az vallásos vagy világi. Ráadásul a műsortervükben már előre szerepelt is egy „Popzenés áhítat” nevű elem – világos ez, kérem, mint a Nap. Ezt a nyolcszáz milliót idén és a másik kilencszázötöt is jövőre a Manna FM kapja, mint az efféle zene társadalmi kiteljesedését elősegítő rendszer. Nem mellesleg, ha elég erősen adják, fogható lesz az egész Kárpát-medencében, kell ennél több?

Nekem nem: és lehet, a Felháznak sem. Ha pedig megszorulnának mégis, elég egy fohász és jön az áldás csőstől. Hiszen jó az Isten, jót ád, gondoskodik a szükséges összegekről.

Csak hát a szolgáin és a hívein keresztül gondoskodik, meg mindenféle cégek, intézmények útján, de ne legyünk telhetetlenek: mégsem tehet csodát minden percben, amikor a Felház megszorul.

Még egyszer mondom: semmi, de semmi baj nincs a hittel, vallásossággal, lelki élettel. Az mindenkinek a legbensőbb magánügye.

Gond épp akkor lesz, ha közügyet csinálnak belőle – de sajnos olyan esetekben, mikor a közpénzek elveszítheti közpénz jellegüket, megeshet, hogy a magánügyek is elveszítik magánjellegüket.

Tehát nem Orbán Gáspárnak és társainak hitével lenne gond, áldja meg az az Örökkévaló! Hanem azzal, hogy, mint fentebb láthattuk, azzal, hogy a mozgalom pénzügyei kissé korruptak. Korruptkák.

Ömlik hozzájuk a céges támogatás, amit aztán az állam megrendelésekkel hálál meg, ömlik oda közpénz is a rádión keresztül, állami támogatás formájában – csak arról tilos mondani, hogy az övék lenne, merthogy tagadják, és ők derék, becsületes emberek, sosem hazudnának.

Nem is csoda, hogy az ilyen jó emberekre külön gondot visel a Fennvaló.

Csak azt nézném meg, mi történne, ha kizárólag az Ő kegyelmére volnának bízva, minden hátszél nélkül…

Vajon elég lenne nekik Isten pénze?

No, mindegy, feleim: menjetek békével.

Európai faluország

Vidék-Magyarországon jártam, Szolnok és Csongrád megyében. Baráti és családi kapcsolatok révén az elmúlt negyedszázadban több száz alkalommal jártam arra.

Örülök neki, hogy született pesti bennszülött létemre nekem csupán nem egy furán hangzó helységnév, ha azt hallom, hogy Baks, vagy azt, hogy Csanytelek. Ismerem ezeket a falvakat, számtalanszor átutaztam rajtuk az elmúlt években. Sándorfalván is ismerem a boltokat, tudom, hol kell húst venni, hol tejfölt és túrót, mikor van piac, és hol van nyitva ünnepnapkor is a bolt. Olyan név, mint Balástya, nekem nemcsak az ottani rémet juttatja az eszembe – házakat és arcokat is tudok kötni hozzá.

Most, hogy megint Csongrádban jártam, felfigyeltem arra, amit már régebben is tudtam. Hogy mennyi minden épült az utóbbi tíz évben. Új buszpályaudvar az egyik helyen, európai színvonalú töltés a másikon. Megújult utak, főterek, buszmegállók tucatjai.

Jó volt nézni és látni mindezt. Jó volt és furcsa is persze. Főleg, hogy először nem tudtam, mi az, ami furcsa

Aztán rájöttem: szinte mindegyik település bejáratánál ott volt a tábla: Európai falu, Európai város. És nemcsak a csillagok virítottak a kék alapon, de szöveg is volt hozzá: a buszpályaudvar (töltés, út, főtér, stb.) az Európai Unió pályázatának segítségével, uniós pénzből épült. Nem szó szerint, de mindenhol valami hasonló volt a szöveg.

Néztem a táblákat és önkéntelenül is odaképzeltem alájuk még néhány szót. Magyar szavakat, amelyek magyar mondattá álltak össze az elmúlt években, hónapokban: Nem leszünk gyarmat! Állítsuk meg Brüsszelt!

Lefordítom magyarra: Aggyátok ide tieteké pénzet minekünk, aztán mennyetek isten hírével, amíg jól van dolgotok.

Ezt üzenjük mi Európának. Hogy tegyék le szépen a pénzt a küszöbre, lehetőleg minél hamarabb, aztán illa berek, nádak, erek, huss innen!

Felejtsetek el bennünket, mintha soha sem ismertük volna egymást.

Volt már ilyen évekkel ezelőtt, kicsiben kipróbálódott már, hogy milyen. Az lehetett a főpróba, amikor Várszegi Gábor a maga milliárdjaival megmentette az akkor épp a csőd szélén álló FTC-t. A ferencvárosiak elfogadták szépen a milliárdjait, majd miután a mór megtette a kötelességét, lerakta a pénzt, elkezdték őt szépen zsidózni. Várszegi először  nem vette komolyan az egészet, de idővel azért megkérdezte magától, hogy kell-e ez neki, hogy a saját pénzén lezsidóztassa magát. Végül az lett, hogy fogta a pénzét és távozott.

Nem tudni, meddig tart az Európai Unió türelme, de valami azt súgja, nekünk inkább szükségünk van rájuk, mint fordítva. Így azután nem gondolom, hogy ha a miniszterelnök Moszkvához hasonlítja Brüsszelt, gyarmatosítónak, vagy éppen vidéki kócerájnak nevezi az Európai Uniót, az a magyar érdekeket szolgálja.

Sok minden épült az elmúlt években, talán nem ártana, ha Bözsi néni – emlékszünk: helló röfik – is tudná, honnan lett erre pénz.

A legbirkább barakk

Nem a kormányzásként eladott populizmus, a demokratikus intézményrendszerek lerombolása, a használaton kívül helyezett fékek, a hazug tájékoztatás a legnagyobb veszély, ami ma Magyarországra leselkedik. Vagyis, nem az, amit Kétharmad elvtárs a falkaforradalom révén eladott a népnek.

A megszokás a legnagyobb baj, és a beletörődés. Ez a legnagyobb veszély: hogy fokozatosan, lépésről lépésre elfogadjuk azt, ami van. Morgunk egy kicsit, nem túl hangosan, aztán csináljuk tovább, amit megengednek nekünk.

Elfogadjuk a szabályokat. A szabályaikat. Ez az igazán veszélyes dolog. Hogy az ő szabályaik a mi szabályainkká lettek, s már fel sem tűnik e szabályok embertelen, erkölcstelen és irracionális volta. Már azzal is megelégszünk, ha legalább a saját maguk által kitalált szabályokat betartják.

Persze, azokat sem tartják be. És amikor ez már kezd kínossá válni, új szabályokat hoznak. Olyanokat, amelyeket mi betartunk, mert lássuk be, nekünk találták ki ezeket az új szabályokat is, nem maguknak. Úgy tesznek, mintha rájuk is vonatkoznának, közben meg, ott játsszák ki, ahol csak tehetik. Csókosok kapják a földek javát, a zsíros, uniós pénzből finanszírozott megrendeléseket, az állam a mi pénzünkből fizeti ki az eladósodott önkormányzatok tartozását.

Mindezt lehet, mert azt mondják, hogy jövőre jobb lesz. Vagy majd azután, de legkésőbb valamikor.

Lesz pénz, persze, de csak annak, aki megérdemli. Mi is kapunk majd – vissza a sajátunkból – valamennyit. Volt már ilyen, szocializmusnak hívták. Aki élt benne, és nem szelektív az emlékezete, tudja. Mi voltunk a legvidámabb barakk, és sajnálkozva néztük a nálunk is reménytelenebb helyzetben lévő sorstársainkat. Magunkban persze, csöndben örültünk: mennyivel jobb nekünk, mint a bolgároknak, a keletnémeteknek, a románoknak.

Szegény szovjetek, róluk nem is szólva.

Az övékénél több szabadság, pontosabban, kevesebb szolgaság jutott nekünk. És elhittük a Nagy Magyar Tündérmesét, hogy addig jó, míg Kádár él.

Ma, úgyis, mint a legbirkább barakk lakói, ugyanebben a hazugságban hiszünk. Csupán a nevet kell behelyettesíteni. Ötbetűs ez is.

Számtalan szám – Mészáros Lőrincnek szeretettel

Megint jött egy szám Mészáros Lőrincről. Mindig jönnek számok arról, hogy milyen jól teljesít. Mennyit keresett óránként, naponta, hetente. Vagy, teszem azt, álmában.

Most a 24.hu kiszámolta, hogy az április 8-i országgyűlési választás óta eltelt 106 nap alatt a Mészáros família cégei összesen 92,2 milliárd forint értékben nyertek el közbeszerzéseket.

Mindig bajban voltam a számokkal. Nem úgy, mint azok, akik azzal dicsekszenek, hogy gyengék voltak matekból. Én jó voltam matekból, és ezt most szó szerint kell érteni: 4-es.

Hanem vannak bizonyos nagy számok, amelyeket soha sem fogok megérteni. És még az sem vígasztal, hogy Mészáros Lörinc még nálam is kevésbé fogja fel a saját számait.

Igaz, ő nem is foglalkozik velük. Nem is kell, hogy rágörcsöljön, baja lehetne abból, ha megpróbálná felfogni a saját helyzetét. Hogy ebből a temérdek mindenből mi az övé, és mi, az, ami másé. Majdnem leírtam az illető nevét.

Mészáros Lőrincnek az a szerencséje, hogy a legtöbb ember el sem tud képzelni olyan nagy számokat, amelyek vele kapcsolatban időnként megjelennek a sajtóban. Nem mindenhol természetesen, a közmédia, amely az adófizetők pénzén működik, a 2RULE nevű sportöltözék kapcsán még azt sem volt hajlandó leírni, hogy Mészáros Lőrinc cégéről van szó.

Egyszer régen huszonéves koromban írtam egy verset a számokról. Az volt a címe, hogy Számtalan szám.

„Mindennap háromszor, de van úgy, hogy négyszer,

egyszer tizenkétszer, kétszer tizenhétszer.

Volt úgy is, hogy hétszer, míg máskor csak hatszor,

háromszor kilencszer, tízszer pedig nyolcszor.

Életünket számok szórják szerteszéjjel,

Szertelen szeszélyek, szilaj szenvedéllyel”

Talán e néhány sorból is kiderült, hogy miért nem lettem költő. De azért most mégis büszke vagyok erre a versemre, merthogy én már a hetvenes évek közepén megéreztem, hogy egyszer majd jön Mészáros Lőrinc és mindent visz.

Ne sajnáljuk tőle, megdolgoztunk érte.

Semmi sem végtelen, csak az idő

Nincs már kedve szólni az embernek. Szóltunk már eleget. Ki-ki tehetsége és képességei szerint mondta a magáét, ám semmi sem változott: minden olyan, mint amilyen volt, csak valamivel még annál is rosszabb.

Apátia van, amerre a szem ellát, mélységes közöny, mindenki beletörődött mindenbe. Csak a ma létezik, a holnap mesze van.

Ott folytatják, ahol abba sem hagyták: fegyelem helyett figyelem. Hamarosan bárkit megfigyelhetnek, nem kell már hozzá megalapozott gyanú, elég az is, ha valakiről valami feltételezhető.

Párbeszéd továbbra sem lesz, mert nincs kivel. Akikkel szóba állnak, azok ugyanazt mondják, mint ők, a többiek pedig nem érdekesek.

A hatalom mindent megtehet, mert az emberek csak ritkán szólnak. Aki nem dohányzik, azt nem zavarja a dohánymutyi, aki nem beteg (már, vagy még), azt hidegen hagyják a várólisták. Akinek nincs iskolás gyereke, unokája, az vállat von, mert azt hiszi, hogy nincs köze ahhoz, ami az oktatásban történik.

Folytatódik a szabadságharc, tiszteletet követelünk a magyar embereknek. És pénzt persze, dögivel, de ezt már nem írjuk rá a plakátra. Magyarországon szinte minden uniós pénzekből épült. Buszpályaudvar, autóút, metró, villamos – sorolhatnánk. Ha még mindig nem lenne világos: az Unió a tehetősebb tagországok befizetéseiből finanszírozza a „felzárkózókat”. A német, a francia, az angliai, a svéd adófizetők pénzének egy részét adják ide nekünk, magyaroknak. Mi meg nem azzal viszonozzuk a támogatást, hogy hatékonyan és átláthatóan használjuk a pénzüket, hanem azzal, hogy több tiszteletet követelünk.

Ma a gyűlölet a pálya. Belekötni a fejkendős egyiptomi színésznőkbe Budapesten, rendőrt hívni a hazánkban tanuló szaúdi rendőrökre Cegléden és a Srí Lankáról érkezett önkéntes segítőkre Perbálon, riasztani a polgármestert a halottak napján a temetőbe látogató – amúgy magyar – emberek miatt Kömlőn.

Egyszer majd elmúlik ez is. Semmi sem végtelen, csak az idő.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK