A német szociáldemokraták öngyilkossága?

0
475
Facebook/SPD

A német közszolgálati televízió, a ZDF műsorvezetője a Brexit-népszavazáshoz hasonlította a német szociáldemokraták pártszavazását, amelynek eredményét szombat délután tették közzé.

Cameron miniszterelnök abban a hiszemben írt ki népszavazást a Brexitről, hogy a brit választók józanok lesznek, többségük a maradás mellett dönt, és a dolog lekerül a napirendről. Azután most Nagy-Britannia minden bizonnyal kiesik az EU-ból, mert a választók kis többségével felelőtlen demagógok elhitették, hogy A Brexit nyomán minden jobb lehet.
A német szociáldemokraták pártja 2002-2005, Gerhard Schröder kancellár reformjai óta folyamatosan gyengül a tartományi és országos választásokon. 2005-ben nagykoalíció alakult a CDU-CSU és az SPD részvételével, amitől gyengült az SPD. 2009-ben ellenzékbe vonult, és továbbgyengült. 2013-ban olyan választási eredmény született, hogy az SPD újra belekényszerült a nagykoalícióba, 2017-ben viszont elhatározta, hogy ellenzékbe vonul, de nélküle nem sikerült kormányt alakítani, és ismét kisebb partner a CDU-CSU mellett. Az eheti közvélemény-kutatás szerint már csak 13 százalékon áll, a CDUI-CSU, a zöldek és az szélsőjobboldali AfD is megelőzi.
Félévvel ezelőtt, amikor az akkori pártelnök minden tisztségéről lemondott és visszavonult a politikától, a pártelnökség úgy döntött, hogy pártszavazással választanak új elnököt vagy társelnököket. (A zöldeknek bevált a két társelnökös pártvezetés, ezért most a szociáldemokraták is lehetővé tették, hogy párok is induljanak, és így is történt.) Az induló párok politikai elképzeléseikben főleg aszerint különböztették meg magukat, hogy hívei-e a nagykoalíciós kormányzás folytatásának a CDU-CSU-val, vagy inkább ellenzékbe vonuljanak a ciklus közepén. Sokan hiszik ugyanis a pártban, hogy a párt visszaesésének fő oka a részvétel a koalíciós kormányban.
Erről persze az SZDSZ jut eszembe, amikor 1996-ban sokan kiakartak lépni a koalícióból, a küldöttgyűlés megbízásából hárman áttekintették a koalíciós megállapodás teljesülését, az derült ki, hogy az SZDSZ számára fontos célok jól teljesültek. Csak éppen a szabad demokraták közül sokan rosszul érezték magukat a szocialistákkal kötött koalícióban.

Az SPD-nek is egy sor fontos kérdésben sikerült elfogadtatnia céljait a CDU-CSU-val: bevezették a minimálbért, enyhítettek a 67 évre emelt nyugdíjkorhatáron, bevezették a kisnyugdíjasok nyugdíjának alapellátással való kiegészítését, elfogadták az SPD-nek is megfelelő klímaprogramot.

Mégis, az SPD-ben is sokan a koalíciót okolják a párt gyengeségéért.
A párttagok általi közvetlen választás első fordulójában a sok jelölt közül kiválasztódott a két legerősebb pár: az egyikben a jelenlegi pénzügyminiszter, alkancellár volt a férfi tag, és ez a pár természetesen a koalíciós kormányzás folytatása mellett volt, míg a másik pár baloldali fordulatot szorgalmazott, akár a kormánykoalíció elhagyásával. Az utóbbi, két kevéssé ismert politikusból álló pár győzött a második fordulóban.
Pénteken kongresszust tart a párt, ott választják meg őket formálisan, s a kongresszusi vitában döntenek majd arról, hogy mi legyen az új elnökség politikája.

A kormánypolitika alapjául szolgáló koalíciós megállapodás módosításától a CDU vezetői elzárkóznak – vajon rászánja-e magát az új vezetés a koalíció elhagyására?

Amikor 1998-ban ellenzékbe került az SZDSZ, nem megerősödött, hanem tovább gyengült. Nem törvényszerű, hogy ellenzékben megerősödik az, aki a kormánykoalícióban gyengült. 2008-ban az SZDSZ elhagyta az MSZP-vel közös kormányt, Gyurcsány kisebbségben kormányzott tovább, 2009-ben az SZDSZ nem tudott bejutni az Európai Parlamentbe, 2010-ben pedig már el sem tudott indulni az országgyűlési választáson. Az SPD-nek sem látszik esélye az erősödésre, ha elhagyja most a koalíciót, egy előrehozott választáson az ellenzék kis pártjainak egyike lesz.

A politikai pártok általában kormányozni szeretnének – és azután a kormányzás terhe alatt sokszor összeroppannak. Ez történt nálunk az MDF-fel, az MSZP-vel és az SZDSZ-szel is. Németországban pedig az SPD-vel történik valami hasonló:

a Schröder-kormány reformpolitikáját nem viselte el a párt, tagságának és szavazóinak egy része elment akkor a Balpártba, azóta pedig a koalíciós kompromisszumokat nem viselik jól a választók, egyesek a zöldeknél, mások a szélsőjobboldali AfD-nél kötnek ki.
A kormányzás terhe most némiképp a CDU-CSU-t is sújtja, választóik egy része a menekültügy miatt a szélsőjobb irányába, másik része pedig a zöldekhez ment el. A kormányzás ugyanis teher, hiszen a választók várakozásainak ritkán sikerül megfelelni. Ha vannak egy pártnak karizmatikus vezetői, akikben a hívek megbíznak, jó ideig elviselik a terheket, mint azt Angela Merkel példáján láthattuk, az SPD azonban Schröder óta nem talál erre alkalmas vezetőt.
Most egy fölöttébb szerencsétlen eljárásban nem is a második, de a harmadik vonalból választottak maguknak új társelnököket, akik aligha lesznek képesek a hanyatlás megállítására.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .