A magyar revizionizmus perverz támadása

0
963

Ezzel a címmel számol be egy jobboldali román lap Németh Zsolt tusványosi előadásáról.

Az Evenimentul Zilei című, Traian Basescu volt államfőhöz közel álló lap azt írja, hogy a Bálványosi Nyári Szabadegyetemen a magyar Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke arról beszélt: az európai projektnek választ kell adnia Trianon problémájára.

A román lap ezt úgy értékelte, hogy

„a magyar képviselő gyújtó hangú kijelentést tett a trianoni szerződésről”,

mivel európai problémaként állította be, amelyre Európának közös választ kell adnia.

Az Európa jövőjéről szóló beszélgetésen Németh Zsolt egyébként azt is mondta: „Amikor mi nemzeti szuverenitásról és tagállami hatáskörökről beszélünk, az nincs ellentétben az autonómiával. Olyan európai jövőképre van szükségünk, amelyben a kisebbségeknek, a nemzetállamoknak az európai építkezésnek az összhangja megteremthető.”

A fideszes politikus szerint Magyarország a közép-európai térségre épít e céljai megvalósításában. Szerinte

Románia még nem határozta meg a viszonyt Közép-Európához.

Azt mondta: „Itt van egy nyitott kapu. (…) Fontos, hogy a románok ezen a kapun belépjenek.”

A román lap szerint Németh Zsolt a Minority SafePack nevű (Románia által ellenzett), az őshonos kisebbségek jogvédelmének uniós szintű szabályozását sürgető kezdeményezést is a közös európai projekt részeként említette, és fontos szerepet tulajdonított az nemzeti közösségeknek.

Az Evenimentul Zilei idézi a beszélgetésen szintén részt Mihai Razvan Ungureanu volt román miniszterelnököt is, aki szerint

az EU-t nem azért hozták létre, hogy megbosszulja a múltat.

Az EU-nak Ungureanu szerint az a célja, hogy garantálja a békét.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .