Kezdőlap Címkék Trianon

Címke: Trianon

Azok a felséges kézfogások

Megvolt a százéves évforduló. Abból, ahogy a főpolgármester által kezdeményezett egy perces leállás a tömegközlekedés elrendelt leállására korlátozódott, az autók és a gyalogosok pedig nemigen zavartatták magukat, és háborítatlanul folytatták útjukat, arra következtethetünk: nem volt a budapestiek számára olyan fontos az ügy, mint azt politikusaink feltételezték.

Politikusaink számára azonban nagyon fontos volt, megtartották ünnepi ülésüket az Országházban, illetve egy kisebbségük – amellyel egyetértek – tüntetően távol maradt. Kövér és Áder elmondta a maga beszédét, az ellenzékiek fegyelmezetten végigülték, sokan közülük – ha jól láttam a képernyőn – meg is tapsolták. Miután elénekelték a Himnuszt, kibővítve a közjogi funkcióval nem rendelkező székely himnusszal, Orbán Viktor odament az ellenzéki oldalhoz, és kezet fogott a jelenlevő három ellenzéki frakcióvezetővel, Jakab Péterrel (Jobbik), Tóth Bertalannal (MSZP) és Keresztes László Lóránttal (LMP).
A főpolgármestert újságírói kérdésre válaszolva dicsérte meg kezdeményezéséért.
Lássuk be: a maga szempontjából igaza volt. Ez a három ellenzéki frakció – ha az MSZP morgott is egy kicsit, hogy nem kaphatott szót, hogy az emlékülésen csak a Fidesz két vezető politikusa beszélhetett – szépen elfogadta a rezsim ideológiai, történelemszemléleti hegemóniáját.
A Jobbik esetében ez talán magától értetődik, ők annak idején ugyanennek az ideológiának, történelemszemléletnek a jegyében alakultak meg. Az LMP a parlamentbe jutva szintén gyorsan felzárkózott emellé, s mindmáig hűségesen kitart mellette. (Akiknek nem igazán tetszik, azok a Párbeszédbe távozók között voltak.)

A magát baloldalinak és európainak hirdető MSZP-től ez már meglepőbb lenne, ha nem fordítottak volna hátat immár egy évtizede mindannak, amit a magyar és európai baloldal hagyományait követve korábban, nemcsak Medgyessy Péter és Gyurcsány Ferenc, de már Horn Gyula kormánya mögött állva is képviseltek.

Mihez is asszisztáltak biodíszletként ezek az ellenzéki képviselők? Mit is adott elő Kövér és Áder?

Beszédeikben szinte mindent visszahallottunk a múlt század húszas-harmincas éveinek nacionalista propagandájából, csak a revíziós követelések maradtak el.
  • A békeszerződés létrejöttének folyamatát úgy írta le, hogy a maradéktalanul jó magyarság a gonosz Nyugatnak lett áldozata.
  • A háború kitörésében mindenki hibás volt, csak Tisza István, a magyar miniszterelnök ellenezte egy darabig a háborút.
  • A háborút megelőző, a kiegyezést követő évtizedeket mint sikeres gazdasági fejlődést jellemezte, a korabeli Magyarország súlyos feszültségeiről nem volt szava, s fel sem merülhetett az őt hallgatóban, hogy a nemzetiségek bármiért is ne akartak volna továbbra is a magyar állam fennhatósága alatt élni.
  • Hogy a dualista korszak magyar uralkodó elitjét bármiért bárminemű felelősség terhelné, arról Áder nem látszott tudni.
Elismeréssel említette Apponyi Albert beszédét, amellyel Párizsban az antanthatalmakat a történelmi Magyarország területi integritásának fenntartásáról próbálta meggyőzni, s a Magyarországon nemzetiségként jelen levő szomszéd népeknek a magyarokhoz képesti kulturális elmaradottságára hivatkozott, amivel csak tovább gyengíthette a magyar pozíciót. Amit Áder a békeszerződés közvetlen előzményeiről mondott, az egybecsengett Kövér minapi nyilatkozatával, miszerint ha nem lett volna a baloldal árulása, másutt húzták volna meg a határokat. Károlyit tette felelőssé, amiért nem szervezett hadsereget a határok védelmére, és persze a „bolsevik tobzódást”. Mintha nem a Tanácsköztársaság Vörös Hadserege szállt volna szembe – rövid ideig sikeresen – a csehszlovákokkal és románokkal.

És mit mondott magáról a békeszerződésről, annak igazságtalanságáról?

Ungváry Krisztián történész figyelemre méltó cikkben ír arról, hogy mi az, amit indokolt fájlalni Trianonnal kapcsolatban, és mi az, amit nem.
Szerinte a terület, az erdők, az ásványkincsek elvesztése nem ok a száz év utáni fájdalomra, hiszen azok azokhoz tartoznak, akiknek az átcsatolt terület a szülőföldje, és akik többségükben nem voltak magyarok. Szerinte a fájdalom amiatt jogos, hogy a határ túloldalára került magyar lakosság az elűzetés, kiszorítás vagy beolvasztás, erőszakos asszimiláció (Ungváry kifejezésével „etnocídium”) áldozata lett.
Nos, Áder beszédében is területveszteségről, erdők, vasutak, gabonatermelő területek szerepelnek, és emellett beszél a lakosságról oly módon, hogy „[n]épessége 18 millióról 7 és fél millióra zsugorodott. Több mint három millió magyar került a határon kívülre.”

Tehát eldugta a számok közé, hogy Horvátország nélkül is hétmillió, Horvátországgal együtt kilencmillió nem magyar került át más országba, s közülük azok a románok, szlovákok, szerbek, horvátok, akiknek a korábbi magyar állam nem akart, nem tudott hazája lenni, hazára találtak.

Azzal szemléltette a békeszerződés igazságtalanságát, hogy míg Németországtól csak területének 13, népességének 4 százalékát vették el, Magyarországtól 67 illetve 60 százalékát. Ez az összehasonlítás azonban velejéig hamis, hiszen az első világháború előtti Németországban alig éltek nemzetiségek (északon dánok, keleten, a Lengyelország felosztásakor bekebelezett területen lengyelek, ugyanakkor Elzász-Lotaringiában csak a lakosság csekély kisebbsége beszélt franciául, a többség nyelve a német volt), míg Magyarország igazi soknemzetiségű állam volt, ahol a lakosság fele tartozott nemzetiségekhez. Áder előadása tehát a békeszerződésnek azt az értelmezését visszhangozta, amely már Apponyi beszédében is megjelent, és végigvonult a Horthy-korszakon.
Kövér beszéde   a parlamenti kormánytöbbség által benyújtott politikai nyilatkozattervezetet volt hivatott megindokolni mint a tervezet parlamenti vitájának indítása. Magát a tervezetet ()
néhány napja már elemeztem ezen az oldalon (Viszonylagos nemzeti többség, június 3.), nem kell rá visszatérnem. Előterjesztői beszédében Kövér is azt hangsúlyozta, hogy „a történelmi Magyarország területe kétharmadának elvesztéséhez és a magyar nemzet minden tíz tagjából háromnak – azaz a nemzet harmadának – idegen hatalmak fennhatósága alá szorításához vezettek”.

Az igazságtalanság érzékeltetésekor tehát ő is az Ungváry által helytelenített érvelést alkalmazta, és ő sem ejtett szót arról, hogy a történet szereplői között ott voltak a régi Magyarország több milliós nemzetiségei is.

Kövér beszédének központi üzenete ugyanakkor az volt, hogy sajátos módon, az Orbán-rendszer jelenlegi politikáját alátámasztandó aktualizálta Trianon általa vélt tanulságát:

száz esztendővel ezelőtt csak a magyar nemzet létét vonták kétségbe a korabeli győztesek, napjainkban pedig azok, akik kellően erőseknek és örök győzteseknek képzelik magukat, Európa valamennyi nemzetének a létét kétségbe vonják”.

Akkor a nyugati hatalmak a magyar nemzetet kívánták megsemmisíteni, most a meg nem nevezett nemzetközi, nemzetek feletti erők minden nemzetet,

mert szükségük van Európa erőforrásaira, mert pénzügyileg végzetesen el akarják adósítani, gazdaságilag maguk alá akarják gyűrni, kulturálisan és technológiailag gyarmatosítani, politikailag pedig teljesen uralni akarják Európát, és mindezen törekvésükben az európai nemzetek és az őket védeni hivatott nemzeti államok puszta léte is akadályt jelent számukra”.

Íme, így jutott el Kövér Trianontól az antiglobalizmushoz, unióellenességhez, a Fidesz által képviselt nacionalizmus új dimenziójához. Ebben pedig – és ez az orbáni politika fontos új vonása – szövetséget keresnek a visegrádiakkal kezdve azokkal az európai államokkal, amelyek készek lehetnek a közös szembeszegülésre az Európai Unió fejlődésének föderatív irányával.
Amivel Áder is, Kövér is büszkén hivalkodott (akárcsak Orbán pár nappal későbbi sátoraljaúlyhelyi beszédében), hogy a magyar nemzet megvan, fennmaradt, azzal valójában nincs mit hivalkodni.
Szamárság: a lengyelek azok, akiknek államiságát többször is megszüntették, ezzel szemben a magyar állam – a magyar etnikum kétharmadával a területén – fennmaradt, és ha egy nép önálló állammal rendelkezik és nagyobb része saját államban él, akkor nyelvének, kultúrájának, nemzeti identitásának továbbélése biztosítva van akkor is, ha más állam fennhatósága alá szorult tagjait asszimiláció sújtja.
A valódi kérdés nem a nacionalista retorikában oly sokat emlegetett „megmaradás”, hanem az, hogy miként van meg a magyar nemzet, hogy a megmaradás mikéntjére, a magyarországi magyarok életének alakulására lehetünk-e büszkék, s főleg lehetnek-e arra büszkék azok a politikusai, akik az ország fölötti hatalmat megkaparintották. Erről – az életszínvonal, a társadalmi kohézió, a kulturális felemelkedés, a táradalom egészsége állapotáról – Áder néhány, a Fidesz-kormányzás apológiáját jelentő frázisán túl egyik szónok sem beszélt.

Ekként hangzott a parlamenti díszülésen az a fideszes nacionalizmus, amelynek ünnepi kifejtéséhez ellenzéki képviselőink többsége asszisztált, és talán meg is tapsolt.

Márpedig a nacionalizmus az orbáni politika egyik – nem az egyetlen – olyan oszlopa, amely választóit idestova két és fél évtizede a Fideszhez köti. Az ellenzék ma nagyobb része úgy képzeli, hogy ha maga is kritikátlanul felvállalja az orbáni nacionalizmust, akkor semlegesítheti azt mint a választókat a Fideszhez láncoló kötőanyagot, s elérhetik, hogy a választók a jólét, a társadalmi igazságosság vagy éppen a korrupció alakulása alapján hozzák meg döntéseiket, és szembeforduljanak a fideszes hatalommal.
Tévednek: ezzel csak megerősítik, hogy Orbánnak, Ádernek, Kövérnek igaza van abban, amivel híveiket magukhoz láncolják, s nehezítik azt, hogy bárki megkérdőjelezze a Fidesz politikai hegemóniáját.

Tri a non

Napok óta készültem a Trianon emléknapra írni valamit. Napok óta folyamatosan olvasom a jobbnál jobb írásokat újságokban, portálokon, blogokon. Némelyikből kiírtam magamnak néhány sort  gondoltam ezeket olvasva majd beindul az agyam és kisajtolok magamból néhány épkézláb mondatot.

Addig érlelgettem magamban a dolgot, mígnem itt ülök a gép előtt, nyakamon az este és sehol a “néhány épkézláb mondat”. Ha már így jártam magammal, legalább azokat a félretett mondatokat megmutatnám, amiken elgondolkodtam. Hátha lesz belőle valami.

Íme:

„Tudom, hogy Ön egy magyar hazafi — írta Freud 1918 őszén Ferenczinek —, és ezzel kapcsolatban fájdalmas tapasztalatokra számíthat. Úgy tűnik, a magyarok azzal a gondolattal hitegetik magukat, hogy ők egyedül elkerülhetik az országuk megkisebbítését, mert a külső világ különösképpen szereti vagy tiszteli őket: egyszóval, hogy ők »kivételek«. […] Biztosan el kell jönnie a kiábrándulásnak és rossz idők jönnek majd vele. Mindazok a hiányosságok, amelyeket a magyarok mint politikusok mutatnak, önmagukon fognak visszaütni. Még jó időben vissza a haza iránti libidóval és azt a pszichoanalízisnek szentelni, különben visszavonhatatlanul nyomorultul fogja érezni magát[…] Nem tudja, hogy a lovagi kornak vége van Don Quijotéval együtt?!”

“Hazánkkal szemben a béketárgyalások valójában csak színpadi kellékként, kötelező körként szerepeltek a programban, az antant vezetői már a háború során megegyeztek a részletekről, és ezektől nem is tértek el” és “… Magyarország hiába volt egy nagyhatalom „egyik fele”, önállóan nem képviseltette magát a külpolitikában, vagyis a tisztán magyar érdekek soha, sehol nem kaptak szót.”

“Gróf Apponyi Albert úgy fogalmazott: a trianoni békediktátum aláírása az öngyilkosságot, elutasítása a halált jelentené hazánk számára.”

“Szinte soha nem Trianon okairól és mibenlétéről, csak Trianon következményeiről szól minden.”

És tessék. Így estére egy mondat jutott e gyászos napról eszembe.

Tessék mondani volt már olyan békeszerződés amelyik a vesztés fél teljes megelégedésére köttetett?

Igor Matovic – szlovákok közt európai

Igor Matovic  trianoni beszéde 2020. június másodikán a pozsonyi várban 100 meghívott felvidéki magyar és a szlovák kormány miniszterei, államtitkárai és az OLaNO parlamenti képviselője előtt.

Sziasztok kedves barátaim!

Remélem a kiejtésem legalább olyan jó volt mint ahogy a kolléganő beszél szlovákul.

Tudják, általában fejből szoktam beszélni, de hajlamos vagyok belegabalyodni, így ma papírra is leírtam. Egyben mindannyijukat nagyon őszintén köszöntök a mai találkozón. És most engedjék meg, hogy felolvassam.

Köszönöm, hogy elfogadták meghívásomat a trianoni békeszerződés 100 évvel ezelőtti aláírása alkalmából, mely egyben a nemzeti összetartozás napja is önöknek.

Mai találkozónk oka ugyan a történelem, és az első világháborút követő eseményekre való emlékezés, de a fő célom inkább megformálni a közös kérdéseket a jelenre és a jövőre vonatkozóan, megtalálni a közös víziókat, és a legszélesebb kontextusban megtalálni azokat a válaszokat is, melyek aggasztják a magyarokat, szlovákokat, és Szlovákia más nemzetiségeit.

A mai találkozó értelme nem az, hogy a történelmi összefüggéseket boncolgassuk és hogy aprólékosan azt vizsgáljuk, ki, kinek, mikor csinált rosszat. Tudjuk jól, hogy a 20. század egész Európára nézve szenvedést hozott, így a szlovákoknak és a magyaroknak is. Emberi szempontból teljesen értem, hogy a trianoni döntéssel kapcsolatban sokan a mai napig szomorúságot és bánatot éreznek. Ugyanakkor

hiszem, hogy önök is tudatosítják, hogy Trianon olyan történelmi folyamatok eredménye volt, melyek során a magyar elit sok hibát vétett, és több rosszul időzített lépést tett.

Ugyanakkor meg kell érteni azt is, hogy ami az egyiknek veszteséget és igazságtalanságot jelentett, az másoknak esélyt és lehetőséget hozott.

Azt gondolom, hogy a történelmi Magyarország a miénk is volt. A szlovákok a magyarok és a többi nemzetiségek mellett együtt harcoltak a török hódítás ellen. A magyar királyok nemcsak a magyarok életéről és sorsáról döntöttek, hanem a szlovákokéról és mindenkiről, akik a történelmi Magyarország területén éltek.

Ezen uralkodók zászlaja alatt évszázadokon át együtt harcoltak a szlovákok és a magyarok. A mai szlovákiai városok a magyar királyoktól kaptak privilégiumokat, a földesuraktól szabadságot, és fejlődhettek egyfajta helyi demokrácia keretén belül.

Legyen hát merszünk kimondani, hogy a magyar történelem a mi közös történelmünk.

Hogy a magyar királyok a mi közös királyaink voltak. És Korvin Mátyás leszármazottai az akkori idők francia, német, osztrák nemesi családjaihoz is tartoztak.

De hagyjuk a történelmet a történészekre, mi összpontosítsunk napjaink kihívásaira, mindennapi életünkre és gyermekeink jövőjére.

A februári választások megmutatták, hogy az emberek nemzetiségtől függetlenül alapvető változásokat akarnak a társadalomban. Igazságos és korrupciómentes országot akarnak, ahol mindenki egyenlő függetlenül társadalmi és vagyoni helyzetétől, vagy befolyásos ismerőseinek számától. Az igazságügy és bírósági rendszerben fennálló különbségek szinte már elviselhetetlenek voltak.

Korrupcióellenes programunkra sok magyar is szavazott, hiszen a törvény előtti egyenlőség alapvető emberi jog. Kérem önöket, akik ma itt vannak, segítsenek nekem és a kormányomnak megtisztítani az országot a maffiától és az ingyenélőktől.

Ugyanakkor ki kell mondani az igazságot, hogy Dél-Szlovákia egyes régiói sokáig kénytelenek voltak elviselni az egyes maffiacsoportokat. Tisztítsuk meg együtt Dél- Szlovákiát is, és építsük közösen. Szeretném kérni önöket arra, hogy továbbra is törődjenek Dél-Szlovákiával, természetesen az ott élő szlovákokkal, romákkal és a többiekkel együtt. Továbbra is érvényes, és minden józan ember belátja, hogy Csallóköztől a Bodrogközig található Szlovákia éléskamrája.

Kérem önöket, törődjenek az életkörnyezettel, hiszen a Kis-Dunán hajózva, Gömörben járva, a Kékkői vár, vagy a komáromi erődrendszer megtekintése, a kürti borfesztivál meglátogatása mindenkinek különleges élményt jelent.

Mi, szlovákok, az önök jelenlétének köszönhetően Szlovákiában egyedi lehetőségünk van arra, hogy megismerjük kultúráját, tradícióját, gasztronómiáját, és bizonyos értelemben eltérő világlátását egy másik nemzetnek anélkül, hogy átlépnénk az országhatárt. Önök lehetővé teszik számunkra, hogy így megismerhessük egy másik nemzet kultúráját és életét Szlovákiában.

Következő nagy közös kihívásunk a szlovák nyelvoktatás a magyar tanítási nyelvű iskolákban. Az oktatás minősége ezekben az intézményekben nagymértékben az önök kezében van. Teljes rendszerű anyanyelvi oktatási rendszer létezik az óvodától kezdve a komáromi egyetemig bezárólag. Személyes találkozásaim Dél-Szlovákiában egy kicsit azt mutatják, hogy komoly problémáink vannak a szlovák nyelv oktatásával a magyar iskolákban. Én, mint miniszterelnök nem szeretném, hogy a fiatalok az államnyelv elégtelen ismerete miatt elhagyják Szlovákiát. Őszintén mondom, hogy nem szeretném, hogy Szlovákia elveszítse így a fiatal állampolgárait.

Az Oktatásügyi minisztériummal együttműködve, a Szlovákiai Magyar Pedagógus Szövetséggel karöltve találjuk meg, kérem a megoldást erre a nagyon fontos kérdésre is.

El tudom képzelni, hogy a kisebbségi identitás, állapot, a mindennapokban problémákat is jelent. De önök, szlovákiai magyarok épp az anyanyelvüknek köszönhetően elsajátíthatják a szlovák nyelvet is, mely előnyt jelenthet. Három ország kultúráját ismerhetik meg egyszerre. Magyarországon, Szlovákiában, és a szlovák nyelvvel Csehországban is. Ebből következik, hogy a nyelvismerettel nyitva áll előttünk a munkaerőpiac, a vállalkozási lehetőség rögtön három országban.

Tehát, kedves magyarok, ebből kifolyólag önök a legközép-európaibb közösség. Használják ezt ki, kérem, használjuk ki, kérem. A magyar művészet és a kultúra rendkívül gazdag. Legyünk közösen büszkék arra, hogy a mai Szlovákia területén olyan nagyságok éltek, mint az írók közül Mikszáth Kálmán, Madách Imre, Márai Sándor, Grendel Lajos és mások.

Nagy öröm számomra, hogy világhírű zeneszerzők is éltek és alkottak itt, mint Lehár Ferenc, Kodály Zoltán.

Azt kívánom a szervezeteiknek, főleg a Csemadoknak, vagy a komáromi illetve kassai nemzetiségi színházaknak, hogy továbbra is ápolják a közös múltunkat. Kívánom azt is, hogy a magyar istentiszteletek minél több templomban lehessenek. Hiszen az isten szava mindig nyugalmat, békét, szeretetet és toleranciát hoz. Azt is nagyon szeretném, hogy Dél-Szlovákiában és az ország többi régiójában fejlett infrastruktúra lehessen, hogy jó vállalkozói körülmények lehessenek, hogy minél több munkahelyet hozhassunk létre, egyszerűen, hogy az embereknek Szlovákiában jó életük legyen.

Úgy, ahogy a 19. és a 20. század fordulóján a szlovákok segítették Budapestet építeni, úgy vagyunk ma gyakran szemtanúi annak, hogy a pozsonyi építkezéseken az ízes mátyusföldi vagy csallóközi magyar szót hallani.

„Nyomd a maltert, Pista,” hallottam nemrég az egyik építkezésen itt nem messze, a pozsonyi várnál. Szeretném felszólítani ezért önöket, hogy nyomjuk együtt a maltert. Építsük együtt Szlovákiát közösen. Építsük az együttműködést a V4-eken belül, építsük a közös Európánkat.

Találjuk meg a legideálisabb formáját annak realizálására, amit a kormányprogram a nemzetiségek számára tartalmaz. És ha úgy érzik, hogy nem kapnak elég figyelmet, ha a történelmi eseményeknél, vagy a sérelmek tekintetében kimondatlan témák vannak, akkor üljünk le, vegyük át őket, és keressük a lehetséges megoldást és kölcsönös megértést.

Tisztelt jelenlévők, a trianoni szerződés aláírásának 100. évfordulóján a kezemet nyújtom a közös cselekvéshez közös dolgaink megoldása érdekében.

Engedjék meg a végére néhány rögtönzött gondolatot is mondjak. Tényleg őszintén fontos számomra, hogy mindannyian jól éljünk Szlovákiában. Függetlenül mindentől, de most leginkább attól, hogy édesanyánk milyen nyelvet tanított meg beszélni minket. Tényleg őszintén szeretném, hogy Dél-Szlovákiában az édesanyák mindenféle félelem nélkül taníthassák gyermekeiket az anyanyelvükre. Hogy egyúttal szeretettel azt is javasolják gyermekeiknek, hogy szlovákul is megtanuljanak, így megtudják, hogy Szlovákia az ő hazájuk is, mely nem másodrangú polgárként tekint rájuk.

Egy kis érdekesség, holnap Csehországba utazom hivatalos látogatásra több miniszteremmel együtt, és két ajándékot viszek. Az egyik családi ajándék, saját bodzaszirupom, Milos Zemannak és Andrej Babisnak, a másik ajándék pedig üvegben szárított alma lesz Felszőszeliből egy helyi magyar gazdától. Tehát holnap egy kicsit szlovák-magyar ajándékot viszek.

Van ebben a teremben egy érdekesség is. Ott, felnyitva az i.e. első századból származó kelta emlékek vannak. Érdekességük, hogy akkor keletkeztek ezen a területen, amikor sem szlovákok, sem magyarok nem voltak még itt. Az évek, évszázadok alatt változtak a határok, a népek is vándoroltak. Ezen a területen éltek a kelták, itt volt a Nagymorva Birodalom, később Ausztria-Magyarország, majd Csehszlovákia, ma Szlovákia, de többé-kevésbé együtt vagyunk itt. Olykor úgy érzem, ilyen találkozókat is szervezni kell, egyúttal felvállalni a történelmi Magyarországot is, mert azt gondolom, hogy ez a történelmi igazság. A történelmi Magyarország a mi közös államunk volt, ahol önök, magyarok többségben, mi, szlovákok kisebbségben voltunk.

A történelem, a múlt ma új vonalakat, új határokat rajzolt, és Szlovákiában ma lehet, kicsit fordítva van.

De nagyon szeretném, ha száz év után előre néznénk.

Ha egy vonalat húznánk, és előre nézve nem tekingetnénk vissza, hiszen tudják a saját életükből is, hogy ha sokat nézegetnek is hátra, az nem nagyon segít, csak a nyakuk fájdul meg.

Köszönöm, hogy eljöttek, és kérem, a mai találkozót tekintsék kinyújtott kéznek önök, szlovákiai magyarok, a Szlovákiában élő magyarok felé.

Köszönöm.

Forrás: KÖRKÉP.SK

No comment…

A Párbeszéd frakcióvezető-helyettese a párt csütörtöki megemlékezésén az igazságtalanság szinonimájának, a magyar nemzet tragédiájának nevezte a száz éve aláírt trianoni békeszerződést.

Tordai Bence a fővárosi eseményen úgy fogalmazott: most mellékes, hogy ki jobb- vagy baloldali, liberális, zöld vagy konzervatív, mert Trianon összmagyar ügy. Mindenkinek tisztelnie kell a történelmi traumák fájdalmát, azokat az emberi sorsokat, amelyekben Trianon törést okozott – mondta a politikus.

    Az ilyen személyes és családi traumákhoz csak megértéssel, empátiával és tisztelettel szabad viszonyulni, ugyanakkor nem lehet elmenni a Trianonhoz vezető hibák és bűnök mellett – közölte.

Trianon egyik legfőbb üzenete az, hogy nem lehet embereket kirekeszteni a magyar nemzetből, mégis vannak, akik ma pontosan ezt tennék – szögezte le. Vannak, akik maguknak tartják fent a jogot, hogy megmondják, ki az igazi magyar és ki nem az, vannak olyanok, akik könnyedén és rendszeresen hazaárulóznak és nemzetelleneseznek, a magyarság ellenségének kiáltják ki azokat, akiknek más a politikai véleményük – jelentette ki.

    Ők a “megosztás és képmutatás bajnokai”, akik ünnepélyes díszletek között a magyarság egységéről és összetartozásáról nyilatkoznak, majd a pulpitusról lejőve már azt mondják meg, hogy “kit kell utálni, kit kell gyűlölni, kit kell kirekeszteni” – fogalmazott.

Nemcsak megmondják, de egy évtizede erre építik a politikájukat, évente közpénzek százmilliárdjait költik arra, hogy magyart magyarral összeugrasszanak – tette hozzá.

    Nemet kell mondani a megosztásra, a kirekesztésre, mert nemzeti egységről akkor lehet beszélni, amikor a tettek az összetartozás és a szolidaritás talaján állnak – érvelt a politikus.

A jelenlegi gazdaság- és társadalompolitika azonban magyarok millióit hagyja nyomorban élni, a nehéz sorsú gyerekeket állami eszközökkel vágja el a korszerű tudás megszerzésének lehetőségétől, az egészségügy pedig a koronavírus-járványtól függetlenül is válságban van – ismertette véleményét Tordai Bence.

A képviselő azt mondta, hogy száz évvel Trianon után egy olyan határok nélküli Európa felé kell fordulni, ahol az országok közösen érvényesítik az érdekeiket, ahol a nemzetek között nincsen feszültség, szabad a kultúrák áramlása és mindenki lehet magyar, anélkül, hogy ezért hátrány érné.

A párt aktivistái az esemény előtt, a megemlékezés jegyében, a XIV. kerületi Kassai téren elültettek egy tölgyfát, amit a frakcióvezető-helyettes nemzetiszínű szalaggal kötött át.

No comment… :cry:

Száz éve írták alá a trianoni békediktátumot, amellyel a magyar nemzet sírját akarták megásni: elvették a történelmi Magyarország területének kétharmadát, lakosságának harmadát és tönkretették gazdaságát – közölte a nagyobbik kormánypárt csütörtökön az MTI-vel.

A Fidesz közleményében azt írta:

“nincs még egy olyan nemzet a világon, amely ekkora tragédiát és csonkítást túlélt volna. Sőt, az elmúlt tíz év következetes nemzeti kormányzásának és a nemzeti összefogásnak köszönhetően mi magyarok itt, a Kárpát-medencében száz éve nem voltunk olyan erősek, mint most”.

Hozzátették: a magyarság ereje és összetartása minden válságon átsegít bennünket; Magyarország gazdaságilag, pénzügyileg, kulturálisan is erősödik.

A kormánypárt szerint a hazai és a brüsszeli baloldal épp ezért támadja rendszeresen Magyarországot.

A baloldal nem egy erős, szuverén és nemzeti identitását védő, hanem egy gyenge, identitását veszített Magyarországot akar, amelyet gazdaságilag kifoszthatnak, politikailag is rángathatnak és ahová betelepíthetik a bevándorlókat – írták.

A Fidesz közölte, a nemzeti kormány helyébe egy bábkormányt akarnak ismét ültetni, amely befejezi a trianoni küldetést.

Hozzátették: a magyarok elsöprő többségének bizalmával tíz éve kormányzó nemzeti oldallal szemben sok politikai manőver árán e céllal hozták létre “a baloldal kényszerkoalícióját: Gyurcsányékból, a szocialistákból, a kirakatba tett Karácsonyból, a Momentumnak álcázott új SZDSZ-ből és a mára teljesen tudathasadásos Jobbikból”.

A Fidesz közleménye szerint ez a kényszerkoalíció a hatalomért és a pénzért cserébe kész feladni Magyarország nemzeti szuverenitását, lerombolni a magyar nemzet identitását, gazdasági és nemzeti sikereit.

MTI

Trianonról, igazságról, tanulságokról – No comment…

Megvan a gyász ideje, és eljön az idő, amikor az életet folytatni kell. Itt az idő. Mert a fájdalomból, gyászból még nem épült sikeres nemzet. Csak értő cselekvésből.

Száz év elteltével is nehezen fogadja el Magyarország a trianoni döntést. Trianon mégsem egyesít, hanem megoszt. Megoszt, mert sokaknak ma is élő eleven személyes, családi, nemzeti fájdalom, másoknak viszont a történelem olyan ismerni való száraz ténye, mint például a mohácsi vész.

Vannak nehezen elfogadható tények. Az egyik legfontosabb, hogy a politikában és a történelemben nincs igazság. Jog van. A jog az erősek igazsága, természete szerint mindig a rész igazsága, az uralkodó többség vagy kisebbség igazsága, illetve az, amit ők annak tartanak, nyilvánítanak. Az igazság sokféle, megoszt, elkülönít, de a jog szándéka szerint általános, közös norma.

Így aztán nincs egyetlen trianoni igazság se. Trianon igazsága mást jelent, legtöbbször ellenkező előjelet hordoz például Romániának, Szlovákiának, Szerbiának, és mást Magyarországnak. És mindezeken belül mást és mást az egyes embereknek, azok csoportjainak az egyes országokon belül is.

A magyarok sokaságának háborgása ellenére, Trianon nemzetközi jogi értelemben vett jogszerűségét egyetlen komoly közjogi tényező sem vitatja. A megállapodást megkötő részes államok elfogadták, tudomásul vették, aláírták. Trianont ki gyászolja, ki ünnepli, de egyvalami nem kérdés: a megállapodás, illetve az azt felváltó párizsi békeszerződés érvényes és hatályos. Megváltoztatása csak közös akarattal vagy erőszakkal lehetséges. A közös akarat hiányzik, az erőszakot meg ki kell zárni. Így aztán együtt kell élni Trianonnal függetlenül attól, hogy annak igazságáról mit gondolunk.

Ami meg az igazságot illeti.

1920-ban átgázolt rajtunk a történelem. Sem a belső viszonyaink, sem a külső adottságok nem tették lehetővé az Osztrák-Magyar Monarchia fennmaradását, a történelmi Magyar Királyság továbbélését. Az akkori uralkodó csoportok képtelenek voltak kezelni az egyre gyülemlő nemzetiségi feszültségeket, a nemzetiségek feszítő elszakadási vágyát, a világháború győztes hatalmai pedig a növekvő német befolyás megtörésében, a Monarchia feldarabolásában, Magyarország gyengítésében voltak érdekeltek. Ha az érvényesített igazság az erősek igazsága, akkor nyilvánvaló, hogy 1920-ban a történelmi Magyarország gyenge volt ahhoz, hogy saját igazságát érvényesítse. Nem azért, mert elárulták, mert tőrbe csalták, hanem mert sok évszázados eszméi és gyakorlata, megingott regionális és európai hatalmi helyzete a történelem vesztesévé tette.

Ez akkor is igaz, ha a győztesek nem voltak kíméletesek a veszteshez, hozzánk. Hiszen semmibe vették a nemzetiségi határokat, és összességében csaknem négymillió magyart szakítottak el hazájuktól. Ott és akkor a győztesek nem akarták érvényesíteni a nemzeti önrendelkezés wilsoni elveit. Új hatalmi rendet akartak, és mi nem voltunk abban a helyzetben, hogy ennek ellenálljunk.

Mindez történelem. Ezeket a történelmi tényeket sokféle módon lehet elemezni, értelmezni. Ez helyes, mert a tudomány szabad. A kérdés valójában nem ez. Hanem az, hogy a mai Magyarország mit kezd Trianonnal. Mit ért meg belőle, milyen következtetésre jut, hogy él vele együtt?

Nem kell elfelejteni Trianont. Nem is lehet. De a magyar politika fókusza nem lehet tovább a trianoni gyász, mert azon túl, hogy az nem vezet sehova, megbénít, cselekvésképtelenné tesz, felemészti a haza morális, politikai erejét. Élni kell. Továbbélni.

Magyarországnak a párizsi békeszerződés (a trianoninál is szűkebb) határai között kell megtalálnia a helyét a világban. Erős és sikeres Magyarország nem épül a múlt sérelmeinek felemlegetésén, a megváltoztathatatlan dacos megváltoztatási szándékán, az erre épülő nemzeti érzületen, kultúrán, politikán. Magyarország ereje nem négyzetkilométerekben mért területi nagyságából, hanem társadalmi, gazdasági sikereiből fakadhat. Abból, hogy polgárainak nyugodt, reményteli életet biztosít. Abból, hogy ezek a polgárok értik egymást és vigyáznak egymásra. Abból, Magyarország vonzó hely magyarnak és nem magyarnak, éljenek bárhol a világban. Magyarország ma nem ilyen hely.

Ne az elveszettet sirassuk, hanem a meglévőt építsük naggyá, sikeressé, erőssé!

Azért tegyünk közösen, hogy egymásra találjunk szomszédjainkkal, Európa más népeivel, nemzeteivel. Ezernyi történelmi sérelem és fel nem oldott feszültség megoldására ma egy erős Európai Unió nyújtja a legnagyobb esélyt. Azért tegyünk, hogy itthon a béke és a nyugalom legyen az úr, hogy jobban értsük a jelent és a jövőt, mint Trianont okozó elődeink.

Ez a Demokratikus Koalíció válasza a magyarság száz évvel ezelőtti trianoni drámájára.

“Viszonylagos nemzeti többség”

Amit eddig elértek: a „határokon átívelő nemzetegyesítés”, egymillió új magyar állampolgár, határon túli magyar egyetemek, egyházi, gazdasági és lakásépítési támogatások, futballakadémiák a magyar adófizetők pénzéből, a határon túli magyar pártok teljes ellenőrzése (behódolt az RMDSZ, megbukott a Híd) – mind nem elég.

A 2010-es Trianon-törvényt is a kormány kétharmadán túlmenő többséggel sikerült elfogadtatni, már azzal is kifejezésre juttatták, hogy a nemzeti kérdésben az ő felfogásukat követi szinte az egész ország. Most, a századik évforduló napján megint az Országgyűlés elé terjesztenek és a jövő héten nyilván el is fogadtatnak ott egy politikai nyilatkozatot
„a nemzeti önazonosság védelméről”: Ezúttal is megismétlem, hogy a politikai nyilatkozat műfaját kormány és ellenzék konszenzusának kifejezésére vezettük be az 1994-es házszabályba, és elfogadását kétharmados többséghez kötöttük. A Fidesz házszabályában elég hozzá a feles többség, aminek nem gyakorlati jelentősége van, hiszen kétharmados többségükkel alaptörvényt és „sarkalatos” törvényeket is alkotnak újra meg újra.

Nem, ennek elvi jelentősége van: a parlamenti többségnek nemcsak törvények alkotása, hanem az egész ország véleményének kifejezése is dolga. Arra használják 2010 óta, hogy a maguk álláspontját jelenítsék meg az ország egésze, sőt az egész magyarság álláspontjaként. Ez történt tíz éve is, a „nemzeti együttműködés nyilatkozata” elfogadásakor, és ezt teszik most is.

Orbán mindig harcról beszél, nála az országot, a gazdaságot mindig meg kell védeni, s most is arról van szó, hogy Orbán megvédi az ő fenyegetett népét, nemzetét, merthogy a békeszerződés óta eltelt száz év e tekintetben legfontosabb jellemzője, hogy a szerinte egységes magyar nemzet határon túl rekedt részét magyarságában, magyar mivoltában fenyegetik a szomszéd államok.
A fenyegetettség ebben az esetben annyiban igaz, hogy a magyar kisebbségek ebben a száz évben ki voltak téve a természetes és emellett sokszor erőszakos asszimilációnak. A kisebbségben élőnek tényleg választania kell, hogy kitart-e nemzetiségi létezése mellett, vagy beolvad a többségbe, és így teremt magának és gyermekeinek ott és akkor jobb életlehetőséget.
Ráadásul a szomszéd országokban élő magyarokat sokszor vették rá erővel, erőszakkal a beolvadásra, és ennek alternatívája sokak – százezrek – számára csak a kiköltözés, áttelepülés, igazából menekülés maradt. Vajon nincs-e igaza akkor a Fidesznek abban, hogy a nemzeti önazonosság védelméről kell nyilatkozni, s ezt kell megpróbálni nemzetközi normává tenni? Vajon nem helyes-e támogatni ezt a nyilatkozatszöveget?
Azt is hozzá kell tenni, hogy a szöveg civilizáltabb, mint a mindennapi irredenta propaganda, amennyiben nem nevezi a békeszerződést a magyar történelem legnagyobb tragédiájának, s megállapítja, hogy nem határváltozással kell a problémát megoldani. Meglepő módon említést sem tesz az autonómiának mint a kisebbségi jogok fontos garanciájának igényéről. A szó elő sem fordul a szövegben. Nem, a magyar Országgyűlés e nyilatkozata csak

azt követeli, mégpedig elsősorban a külvilágtól: a többi parlamenttől, az európai intézményektől és az ENSZ-től, hogy ismerjék el alapjogként, uniós jogként a nemzeti önazonossághoz való jogot.

Nem vagyok jogász, különösen nem nemzetközi jogász, de azt azért tudom, hogy a nemzetközi jog, élén az ENSZ emberi jogokról szóló alapdokumentumával védi a nemzeti kisebbségeket, szankcionálja a területek etnikai összetételének erőszakos megváltoztatását, és eszerint – legalábbis negatív értelemben – elismeri és védi a nemzeti kisebbségek létét, fennmaradását.
Azt gondolhatnának, hogy a nyilatkozatszöveg így nyitott kapukat dönget. Ami egyébként a szomszéd országok magyar kisebbségeit illeti, az ő jogaikat a szomszéd államok többségével negyedszázaddal ezelőtt kötött alapszerződések védik, illetve védenék, ha a mindenkori magyar kormány támaszkodna ezekre.

Az Orbán-kormány nem teszi, már csak azért sem, amely alapszerződések közül a Romániával és Szlovákiával kötötteket annak idején a Fidesz ellenzéki pártként elutasította. Akkor miért állnak elő most, az évfordulón ezzel a szöveggel?

Azért, mert a Fidesz nyilatkozata mást követel, mint amit a nemzetközi jog és a Magyarország és szomszédjai által kötött alapszerződések elismernek.
A szöveg egy furcsa szembeállítással kezdődik: megállapítja, hogy a történelmi Magyarország kisebbségeinek létszáma az 1787-es és az 1910-es népszámlálás között közel kétszeresére növekedett, viszont a szomszéd országokban kisebbségbe került magyarok létszáma 1920 és 2011 között kétharmadára csökkent. Ezzel nyilván azt kívánják ország és világ tudomására hozni, hogy az egykori magyar államban jó volt nemzetiséginek lenni, viszont ma a szomszéd országokban nem jó magyar nemzetiségűnek lenni.
Az utóbbival az említett kilencven éves időszak jó részét illetően sajnos akár egyet is lehet érteni, viszont az előbbivel – tehát ismétlem: hogy az 1918 előtti Magyarországon jó volt nemzetiséginek lenni – a százhúsz éves időszak utolsó évtizedeit, a dualizmus időszakát illetően, amikor a magyar politikai osztály határozta meg, hogy mi történik, biztosan nem.
Ez a szembeállítás tehát hamis: az a nyilvánvaló funkciója, hogy a magyar kisebbségek egyébként valóban súlyos sérelmeit hangsúlyozza, amit a szöveg további részeiben is folytat.
De arra is jó, hogy feledtesse:

a történelmi Magyarország felbomlása mindenekelőtt a sértett nemzetiségek politikai képviseleteinek döntésével, a szomszédos államokhoz történő csatlakozásával történt meg már 1918 őszén, és a békeszerződés nagyobb részben ezt szentesítette.

Ők régi rossz hagyományként csak az ellenséges nagyhatalmak önkényeként szeretik ezt beállítani, és ezt teszik ebben a szövegben is, ami viszont nem elfogadható.
Követi ezt egy újabb mennyiségi állítás: „Ezáltal a Kárpát-medencében a magyarság napjainkban is viszonylagos nemzeti többséget alkot, és a térségben a magyar nyelvet beszélik a legtöbben.” És ebből a következtetés: „Ezen etnikai tényhelyzet a jövőre nézve is kiemelt felelősséget ró a magyar államra és Európa felelős politikai erőire a Kárpát-medence sorsának történelmi alakításában.”
Vagyis: a „Kárpát-medencében” – ami a történelmi Magyarország felszámolása óta valójában csak természetföldrajzi, és nem politikai-földrajzi kategória – a magyarok vannak többségben, ezért a „Kárpát-medence sorsa” – ez mit is jelent? Magyarország sorsát, a szomszéd országokban élő magyarok és szlovákok, magyarok és románok, magyarok és szerbek, magyarok és ukránok sorsát? – egyfelől a magyar állam, másfelől „Európa felelős politikai erőinek” felelőssége, amely mondatban a román, szlovák, szerb, ukrán állam nem kerül megemlítésre. (Horvátországot, ha jól értem, nem sorolják a Kárpát-medencéhez, a nemzetiségiek létszámában sem szerepeltetik, alighanem azért, mert földrajzilag sem tartozik oda, és mert nem volt a Magyar Királyság része.)
Ez annak a Tusnádfürdőn elhangzott Orbán-féle mondatnak egyfajta megismétlése, hogy

A Kárpát-medence jövőjét magyar nyelven írják.” Vagyis a magyar állam hatóköre – erről szól az Orbán-kormány 2010-es „nemzetpolitikai paradigmaváltása”

– túlterjed a mai magyar állam határain, kiterjed a történelmi Magyarország egész területére, és ezt legyen szíves mindenki tudomásul venni.
Mit jelent tehát a „nemzeti önazonosság védelme”? Annak az igénynek az elismertetését más országokkal és a nemzetközi intézményekkel, hogy az „egységes magyar nemzet” mint nemcsak kulturális, de politikai entitás doktrínájának megfelelően a szomszéd országokban élő magyarok ehhez az egységes magyar nemzethez, vagyis hozzánk tartoznak, és ezáltal Orbán Viktornak mint e nemzet vezérének szerepe rájuk is kiterjed.

Nem véletlenül tartja legfontosabb eligazító beszédét évről-évre Románia magyarlakta területén.

Míg a kisebbségi jogok védelmét feltétlenül támogatandónak tartom, ma is büszke vagyok az 1995-ben képviselőként az alapszerződésekre leadott igenlő szavazatomra, a „nemzeti önazonosság védelmének” így megfogalmazott, a kárpát-medencei magyar szupremácia igényét újraélesztő politikai nyilatkozatot nem

Bréking nyúz, 2018. november 10. – Tudósítás a másik valóságból

0

Soros György már a holland köztelevíziót is cenzúrázza. Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő fontos kérdést tett fel: honnan van egy migránsnak 6 ezer eurója? Hisztizik az ellenzéki média, mert a Budapesti Operettszínház új, nemzeti érzelmű vezetése egy musicallel készül a trianoni gyalázat századik évfordulójára.

Cenzúra a holland közmédiában

Már régóta sejteni lehet, hogy a nyugat-európai liberális médiumok felett komoly befolyással rendelkezik Soros György, ennek egyik kézzelfogható bizonyítékának pedig a napokban szemtanúi is lehettünk. Ugyanis a holland köztelevízió oldalán megjelent egy Sorost bíráló cikk, amelyet rövidesen eltüntettek a szerkesztők.

Az online oldal szerkesztője a döntést azzal indokolta, hogy a cikk számos pontatlanságot tartalmazott, így nem felelt meg az oldal sztenderdjeinek. (888: Nem szabad Soros Györgyöt bírálni a holland közmédiában)

Nógrádi György: honnan van egy migránsnak pénze?

Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő szerint nehezen védhető a boszniai-horvát határ.  Bosznia muzulmán lakossága kezdetben szimpatizált az érkező migránsokkal, de később rájöttek, ők mások, fosztogatnak, gyilkolnak, nőket erőszakolnak meg – jegyezte meg a szakértő, aki azt is elmondta: találkozott olyan migránssal, aki azt mondta, 6 ezer euróért átviszik őket Olaszországba. Nógrádi György felvetette: honnan van egy migránsnak 6 ezer eurója, hogy Olaszországig eljusson? (Origó: Nehezen védhető meg a migránsoktól a boszniai-horvát határ)

Balliberális hiszti a Trianon musical miatt

Duzzogó hangvételű lejáratócikkek jelentek meg az ellenzéki médiában, amiért a Budapesti Operettszínház új, nemzeti érzelmű vezetése egy musicallel készül a trianoni gyalázat századik évfordulójára.

A balliberálisok alig kapnak levegőt: hogyhogy meg mernek emlékezni a legnagyobb magyar tragédiáról?! Hallatlan! Ám ezzel újra csak azt bizonyítják, amit legkésőbb 2004. december 5. óta mindenki tud róluk: hidegen hagyják őket nemzeti sorskérdéseink, fájdalmaink. Sőt, Erdély elcsatolását is szívesen megünneplik, mint Medgyessy, ha azzal belerúghatnak egyet a magyarságba. (PestiSrácok.hu: Őrült hisztizésbe kezdtek a liberálisok, amiért musical készül Trianonról)

Megtiszteltetés az Országgyűlésben

Már megint az a megtiszteltetés ért, hogy egy államtitkár idézte fel valamely írásomat. Menczer Tamás külügyminisztériumi államtitkár – a KDNP-s Hollik Istvánnak „válaszolva”, amellett érvelve, hogy az ellenzéket hidegen hagyja a határon túli magyarok sorsa – mondotta a következőt: „Szeretnék arra emlékeztetni, hogy a Gyurcsány-párt egyik nagy gondolkodója, bizonyos Bauer Tamás 2011-ben kimatekozta azt, hogy a trianoni döntés előtt a határok igazságtalanabbak voltak, mint utána. Ugyan lehettek volna utána is egy kicsit igazságosabbak, ha néhány millió magyart nem csatolnak el, de hát ez van. Ezt mondta Bauer Tamás.
Valóban ezt írtam. A Galamuson jelent meg 2011-ben Különvélemény jeles napokon című cikkem, benne a következőkkel: „Nem gondolom, hogy a trianoni békeszerződés aláírása sorstragédia lenne. Tudjuk:

az 1910-es népszámlálás szerint a történelmi, Horvátországgal együtt vett Magyarország lakosságának 48 százaléka volt magyar nemzetiségű.

Mégpedig a magyar állam által rendezett népszámlálás szerint – amely ezt az arányt csak felfelé torzíthatta –, és olyan évtizedek után, amikor nagy erőfeszítések történtek a nemzetiségek asszimilációjára. E népszámlálás szerint több mint tízmillió román, szlovák, szerb, német és ukrán vagy ruszin, ahogy tetszik, élt kisebbségi sorban. A horvát és szlovák nép egésze élt a magyar állam fennhatósága alatt, saját államiság nélkül. A trianoni békeszerződés révén ez megfordult: három és félmillió magyar került kisebbségi sorba a határ túloldalán.

Egyszer már megírtam, most elismétlem: míg Trianon előtt a Kárpát-medence lakosságának 52 százaléka élt kisebbségi sorban, közvetlenül Trianon után csak mintegy 30 százaléka, ma pedig (a cigányoktól eltekintve) alig 10-12 százaléka.

Ha a kisebbségi helyzetet valaki rossz dolognak tartja – márpedig a Trianon miatt kesergők a magyar kisebbségeknél nyilvánvalóan annak tartják –, akkor

a trianoni határokat igazságosabbnak kellene tartaniuk, mint a történelmi Magyarország korábbi határait.

Akkor legfeljebb a trianoni határváltozások mértékét tarthatják igazságtalannak (hiszen a harminc-ötven kilométerrel odébb megvont határok esetén még kevesebben kerültek volna kisebbségi helyzetbe, és emiatt a konkrét határokat joggal tarthatták akkor igazságtalannak), de nem a változtatás tényét.
Aki magát a változtatás tényét kifogásolja, s aki ezen az alapon tekinti nemzeti tragédiának a trianoni békeszerződést, az úgy gondolja: a magyaroknak több joguk van arra, hogy saját államukban éljenek, mint a románoknak, szlovákoknak, horvátoknak, szerbeknek és ukránoknak. Én nem tudom így gondolni.

Igazából nem Trianon volt igazságtalan, hanem az asszimilációs politika: a magyar államé a nemzetiségekkel szemben Trianon előtt, és a szomszéd államoké a magyar kisebbségekkel szemben Trianon után, különösen pedig a kommunista rendszerekben, 1945 után.

Azért különösen azokban, mert totális államban súlyosabb következményei vannak annak, ha az állam a többségi népességé, mint plurális demokráciában – erre mutatott rá Duray Miklós könyvéhez írott emlékezetes előszavában Csoóri Sándor.”
Ezt a gondolatmenetet találták meg az államtitkár szorgos háttéremberei. Jó munkát végeztek, egészségükre. Magát a számítást először egy 2009-es írásomban végeztem el, ekképpen:
A történelmi Magyarországnak közel 21 millió (az 1910-es népszámlálás szerint pontosan 20 886 487) lakosa volt. Ebből 10 050 575 volt magyar nemzetiségű, a teljes népesség 48 százaléka. Következésképpen a Kárpát-medence lakosságának 52 százaléka – románok, szlovákok, szerbek, horvátok, németek, ukránok, olaszok – éltek kisebbségi sorban a magyar államban a trianoni béke előtt. A határok új megvonása ezzel szemben azt jelentette, hogy 3425879 magyar, 1805137 német, 436234 ukrán, 30064 román, 157833 szlovák, 105068 horvát, 22547 szerb, tehát összesen 5982762 személy kötött ki kisebbségi sorban, a Kárpát-medence lakosságának 52 helyett 29 százaléka. Ha a kisebbségi helyzetet rossz dolognak tekintjük, akkor a határok olyan megvonása, amikor 29 százalék él kisebbségi sorban a korábbi 52 százalék helyett, igazságosabb megoldás.”
Legyen a „matek” még világosabb: igen, 3,4 millió magyar lakott az 1910-es népszámlálás szerint a szomszéd országokhoz került területeken, ők kerültek – ha túlélték a világháborút, és persze ha nem jöttek át Magyarországra – kisebbségi sorba. Ugyanakkor a békeszerződéssel 2,8 millió román, 2,3 millió szerb és horvát, 1,7 millió szlovák és 233 ezer osztrák lett a szomszédos országok többségi népességhez tartozó lakosa. Összesen hétmillióan, ami kétszerese a kisebbségi sorba került magyaroknak.
Én ma is kitartok álláspontom mellett. Mi, magyarok nem tesszük helyesen, ha nem lépünk túl a békeszerződések miatti kesergésen, és évfordulójukat nemzeti tragédia emléknapjának tartjuk. Jobb lenne, ha szomszédaink sem élnék meg örömünnepként a békeszerződés évfordulóját.

Tragédiának a világháborúkat tekintsük, és ne a békeszerződéseket.

Abban a demokratikus Európában, amelyhez három évtizede még csatlakozni akartunk, a háborúkra, azok befejeződésére együtt emlékeztek az egykor ellenségként egymással harcoló országok mai lakói, és nem egymásra vicsorogva, mint nálunk. A békeszerződésekkel kialakult határok mellett is lehet jó magyar életet teremteni a magyar államon kívül is, amint azt néhány európai példa évtizedek óta mutatja. Ennek alapja azonban a szomszéd népek megbékélése.

Irredenta országban?

Fölöttébb érdekes kutatást végzett a Népszava megbízásából a Publicus intézet. Nyilván a kormány által kezdeményezett Trianon-év kapcsán vizsgálta a magyar lakosság véleményét a trianoni békeszerződés mai jelentőségéről és a kormány ezzel kapcsolatos politikájáról.

Kiderül, hogy a megkérdezettek 83 százaléka szerint Trianon a magyar történelem legnagyobb tragédiája, kétharmaduk egyetért azzal, hogy vannak a szomszéd országoknak olyan részei, amelyek valójában jogosan Magyarországhoz tartoznak, és a megkérdezettek mintegy fele azzal is egyetért, hogy soha nem szabad belenyugodni a trianoni döntésbe. Mellesleg néhány hónapja az amerikai Pew Research is közölt egy olyan adatot, miszerint arra a kérdésre, hogy vannak-e a szomszéd országoknak olyan területei, amelyeknek a megkérdezett országához kellene tartozni, a vizsgált országok közül messze Magyarországon adtak a legtöbben igenlő választ. Ez azt mutatja, hogy Magyarországon széles körben elterjedt az irredenta gondolkodás.

Ezen az általános képen túl más is kiderül a kutatásból.

A kapott eredményt a Publicus összehasonlította azokkal a számokkal, amelyeket két és fél évvel ezelőtt kapott néhány, akkor is föltett kérdésre. Ebből kiderül, hogy tíz százalékponttal emelkedett azok aránya, akik azzal az állítással, hogy Trianon a magyar történelem legnagyobb tragédiája, illetve azzal, hogy soha nem szabad belenyugodni a trianoni döntésbe, egyetértenek. Ez pedig azt mutatja, hogy a folyamatos Trianon-propagandának, ami átjárja a magyar nyilvánosságot, ilyen rövid idő alatt is számottevő hatása van a közgondolkodásra.
A kutatók a válaszokat a megkérdezettek pártpreferenciája szerinti bontásban is vizsgálták. Az egyes pártok szavazótáborai között rendkívül markáns különbségeket találtak. Annál a kérdésnél, hogy a szomszédos országoknak vannak olyan területei, amelyek valójában jogosan Magyarországhoz tartoznak, a Fidesz-szavazók 82 százaléka mondott igent, és mindössze 14 százaléka nemet, míg a DK-szavazóknál pont fordítva, 82 százalék mondott nemet, és 18 százalék igent. A DK-n kívül még a Momentumnál voltak többségben a nemet mondók (63 százalék nem, 31 százalék igen), míg az MSZP szavazóinál 53 százalék volt az igen, és csupán 39 százalék a nem.
Más állításokkal kapcsolatban is szignifikánsan eltér a pártok szavazóinak álláspontja. Ez kétféleképpen is értelmezhető. Jelentheti azt, hogy az emberek azt a pártot választják, amelynek álláspontja közel állaz övékéhez: a DK-ról köztudott, hogy – mint korábban az SZDSZ – következetesen szemben áll a Fidesz nacionalizmusával, míg azok, akik magukénak érzik a magyar jobboldal hagyományos nacionalizmusát, irredentizmusát, a Fidesznél vagy a Jobbiknál találnak nézeteiknek megfelelő pártot. Létezik azonban a fordított összefüggés is: az emberek követnek valamilyen pártot, és könnyen elfogadják a párt által hirdetett álláspontot.

A számokból mindenesetre arra következtethetünk, hogy a magyar közvélemény nem tekinthető egységesen nacionalistának, irredentának, hiszen az ellenzék két ma vezető pártja, a DK és a Momentum támogatói jelentik az ellenpontot a Fidesz támogatóival szemben.

Ha van valami abban, hogy a kapcsolat a pártok álláspontja és a támogatóiké között kétirányú – és én ezt nagyon valószínűnek tartom –, akkor ebből az következik, hogy a pártok vezetését nagy felelősség terheli azért, hogy milyen iránymutatást adnak híveiknek. Abban, hogy az MSZP támogatói között többen adnak a Fideszéhez közel álló válaszokat a feltett kérdésekre, mint a DK támogatói, bizonyára szerepet játszik az, hogy az MSZP vezetése elhatárolódott a párt által a 2004-es népszavazáson képviselt állásponttól, és mindenben elfogadja a Fidesz „nemzetpolitikáját”.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK