IDEJE UTÁNA NÉZNÜNK A HATÁRAINKNAK!
Címke: Trianon
Örökzöld
Témát keresve egy örökzöld dallamot dúdoltam. Greenfield, anno 1960. “Zöld volt a mező, színes a rét…”, hogy ez most honnan jött? Ok. Keresek valami örökzöld témát és arról írok. Nem kell sokat keresgélnem, nekünk magyaroknak mi más örök témánk lehet mint Trianon… “ház ült a völgyben és kék volt fent az ég”.
Addig érlelgettem magamban a dolgot, mígnem itt ülök a gép előtt, nyakamon az este és sehol a “néhány épkézláb mondat”. Ha már így jártam magammal, legalább azokat a félretett mondatokat megmutatnám, amiken elgondolkodtam. Hátha lesz belőle valami.
Íme:
„Tudom, hogy Ön egy magyar hazafi — írta Freud 1918 őszén Ferenczinek —, és ezzel kapcsolatban fájdalmas tapasztalatokra számíthat. Úgy tűnik, a magyarok azzal a gondolattal hitegetik magukat, hogy ők egyedül elkerülhetik az országuk megkisebbítését, mert a külső világ különösképpen szereti vagy tiszteli őket: egyszóval, hogy ők »kivételek«. […] Biztosan el kell jönnie a kiábrándulásnak és rossz idők jönnek majd vele. Mindazok a hiányosságok, amelyeket a magyarok mint politikusok mutatnak, önmagukon fognak visszaütni. Még jó időben vissza a haza iránti libidóval és azt a pszichoanalízisnek szentelni, különben visszavonhatatlanul nyomorultul fogja érezni magát. […] Nem tudja, hogy a lovagi kornak vége van Don Quijotéval együtt?!”
“Hazánkkal szemben a béketárgyalások valójában csak színpadi kellékként, kötelező körként szerepeltek a programban, az antant vezetői már a háború során megegyeztek a részletekről, és ezektől nem is tértek el” és “… Magyarország hiába volt egy nagyhatalom „egyik fele”, önállóan nem képviseltette magát a külpolitikában, vagyis a tisztán magyar érdekek soha, sehol nem kaptak szót.”
“Gróf Apponyi Albert úgy fogalmazott: a trianoni békediktátum aláírása az öngyilkosságot, elutasítása a halált jelentené hazánk számára.”
“Szinte soha nem Trianon okairól és mibenlétéről, csak Trianon következményeiről szól minden.”
Így estére egy mondat jutott e gyászos napról eszembe.
Tessék mondani volt már olyan békeszerződés amelyik a vesztés fél teljes megelégedésére köttetett?
p.s.: “Hiába szó, a válasz néma csend,
Megnémult a világ, csak szívem hangja cseng.”
Készüljetek.hu
Ezen a néven olvasható az Alapjogokért Központ új honlapja, amely e fideszes szellemi műhely politikai üzeneteit hivatott az érdeklődő közönséghez eljuttatni. Egész oldalas újsághirdetésekben, az internetre feltelt videókban hívják fel hallgatóságukat, hogy az „Igazság, Erő. Felemelkedés” jelszóhármas jegyében „együtt tegyük naggyá a Kárpát-medencét”.
A honlapon közlik Orbán Viktor emlékezetes sátoraljaújhelyi beszédét, melyet a miniszterelnök „trianoni beszédeként” jelölnek meg. Olvashatók a honlapon az Alapjogokért Központ vezetőinek: Szánthó Miklósnak, Kovács Istvánnak, Panyi Miklósnak a Magyar Nemzetben, a Mandinerben és másutt megjelent programadó írásai.
Vajon mire kellene készülniük az Alapjogokért Központ követőinek?
Abból érdemes kiindulni, hogy a Kárpát-medence fogalmának ma csak természetföldrajzi jelentése van, politikai-földrajzi jelentése nincs. A földrajzi értelemben vett Kárpát-medence területén található egész Szlovákia, Románia területének közel fele és lakosságának egyharmada, Szerbiából a Vajdaság, Ukrajna kárpátontúli megyéje és Ausztria Burgenland tartománya. Ezeknek a területeknek és együttvéve mintegy tizenhatmilliós lakosságuknak „felemelkedésére” a magyar kormánynak és az őt támogatóknak nincs se hatása, se hatásköre. Következésképpen a Kárpát-medencét mint olyat „együtt naggyá tenni” – ennek nincs értelme.
Netán arra gondol az Alapjogokért Központ, hogy a szomszéd országokban élő magyar magánszemélyek, magyar vállalkozások, magyar iskolák, magyar egyházak külön „felemelkedését” szolgálják mindazok a támogatások, amelyeket az Orbán-kormány a magyarországi adófizetők pénzéből „nemzetegyesítésre” fordít? Aligha, hiszen ez tíz éve – sőt, a kisebbségi magyar oktatás és kultúra tekintetében immár harminc éve – folyik, „készülni” pedig olyasmire kell, amit még csak várunk, amit szándékozunk, de egyelőre még nem történik. Hát akkor?
A Nemzeti Sportban megjelent egész oldalas hirdetés üzenete ad némi eligazítást. Az ugyanis fegyveres katonákat ábrázol, az első világháború korabeli öltözetben és felszereléssel, mintegy az egyik filmen megjelenő honfoglalók ügyének folytatóiként.
Netán fegyveres erővel kellene újra „naggyá tenni” a Kárpát-medencét, alighanem a magyarok számára?
Így kellene jóvá tenni a trianoni igazságtalanságot, az
„Igazság. Erő. Felemelkedés”
jegyében?
Ismerjük Orbán vonzalmát a katonasághoz, megszoktuk a beszédeiben megjelenő háborús szóhasználatot, s azt is tudjuk, hogy hogyan gyorsul meg ezekben az években a magyar hadsereg felfegyverzése. Azt is tudjuk, hogy aminek ma nyilvánvalóan nincs realitása, az ott lehet Orbán hosszú távú elképzelései között, hiszen ő sosem csak a következő választásig gondolkodik, perspektivikus céljai vannak.
Elmondta már, hogy 2030-ig tervez. Alighanem tovább is, hiszen a változatlan lendülettel folytatott stadionberuházások a majdani olimpiát szolgálják, amelyre legkorábban 2032-ben vagy 2036-ban kerülhetne sor Budapesten. Ugyanígy hosszú távra szóló elképzeléseket szolgálhat a nagy fegyvervásárlásokkal folytatott hadseregfejlesztés is, amelynek egyébként – Lázár Jánosnak még miniszterként mondott szavai szerint – a térség legütőképesebb hadseregévé kellene fejlődnie.
Vajon milyen feladatra? Arra, amire az Alapjogokért Központ felhívását követőknek készülniük kell?
Egykor a Horthy-rendszer vezetői azt a nagy szövetségest találták meg a náci Németországban, amely az akkori európai status quo, a versailles-i rendszer felborítására törekedett. Így érhették el a revíziót, amelyre magának az akkori magyar államnak soha nem lett volna ereje. Orbán most ahhoz a nagyhatalomhoz dörgölőzik, amely ezekben az években a szemünk láttára borítja fel a Szovjetunió és szövetségi rendszere felbomlását követően, 1989-92-ben kialakult új status quót.
Lehetséges, hogy ebben is hosszú távra gondolkodik. Ő is, és az általa működtetett „szellemi műhely” is. Vajon nem erről szól-e az Alapjogokért Központ üzenete?
Azok a felséges kézfogások
Megvolt a százéves évforduló. Abból, ahogy a főpolgármester által kezdeményezett egy perces leállás a tömegközlekedés elrendelt leállására korlátozódott, az autók és a gyalogosok pedig nemigen zavartatták magukat, és háborítatlanul folytatták útjukat, arra következtethetünk: nem volt a budapestiek számára olyan fontos az ügy, mint azt politikusaink feltételezték.
Politikusaink számára azonban nagyon fontos volt, megtartották ünnepi ülésüket az Országházban, illetve egy kisebbségük – amellyel egyetértek – tüntetően távol maradt. Kövér és Áder elmondta a maga beszédét, az ellenzékiek fegyelmezetten végigülték, sokan közülük – ha jól láttam a képernyőn – meg is tapsolták. Miután elénekelték a Himnuszt, kibővítve a közjogi funkcióval nem rendelkező székely himnusszal, Orbán Viktor odament az ellenzéki oldalhoz, és kezet fogott a jelenlevő három ellenzéki frakcióvezetővel, Jakab Péterrel (Jobbik), Tóth Bertalannal (MSZP) és Keresztes László Lóránttal (LMP).
A főpolgármestert újságírói kérdésre válaszolva dicsérte meg kezdeményezéséért.
Lássuk be: a maga szempontjából igaza volt. Ez a három ellenzéki frakció – ha az MSZP morgott is egy kicsit, hogy nem kaphatott szót, hogy az emlékülésen csak a Fidesz két vezető politikusa beszélhetett – szépen elfogadta a rezsim ideológiai, történelemszemléleti hegemóniáját.
A Jobbik esetében ez talán magától értetődik, ők annak idején ugyanennek az ideológiának, történelemszemléletnek a jegyében alakultak meg. Az LMP a parlamentbe jutva szintén gyorsan felzárkózott emellé, s mindmáig hűségesen kitart mellette. (Akiknek nem igazán tetszik, azok a Párbeszédbe távozók között voltak.)
A magát baloldalinak és európainak hirdető MSZP-től ez már meglepőbb lenne, ha nem fordítottak volna hátat immár egy évtizede mindannak, amit a magyar és európai baloldal hagyományait követve korábban, nemcsak Medgyessy Péter és Gyurcsány Ferenc, de már Horn Gyula kormánya mögött állva is képviseltek.
Mihez is asszisztáltak biodíszletként ezek az ellenzéki képviselők? Mit is adott elő Kövér és Áder?
Beszédeikben szinte mindent visszahallottunk a múlt század húszas-harmincas éveinek nacionalista propagandájából, csak a revíziós követelések maradtak el.
A két szónok közül a másodikként beszélő Ádernek jutott magának a száz évvel ezelőtti békeszerződésnek a jellemzése.
- A békeszerződés létrejöttének folyamatát úgy írta le, hogy a maradéktalanul jó magyarság a gonosz Nyugatnak lett áldozata.
- A háború kitörésében mindenki hibás volt, csak Tisza István, a magyar miniszterelnök ellenezte egy darabig a háborút.
- A háborút megelőző, a kiegyezést követő évtizedeket mint sikeres gazdasági fejlődést jellemezte, a korabeli Magyarország súlyos feszültségeiről nem volt szava, s fel sem merülhetett az őt hallgatóban, hogy a nemzetiségek bármiért is ne akartak volna továbbra is a magyar állam fennhatósága alatt élni.
- Hogy a dualista korszak magyar uralkodó elitjét bármiért bárminemű felelősség terhelné, arról Áder nem látszott tudni.
Elismeréssel említette Apponyi Albert beszédét, amellyel Párizsban az antanthatalmakat a történelmi Magyarország területi integritásának fenntartásáról próbálta meggyőzni, s a Magyarországon nemzetiségként jelen levő szomszéd népeknek a magyarokhoz képesti kulturális elmaradottságára hivatkozott, amivel csak tovább gyengíthette a magyar pozíciót. Amit Áder a békeszerződés közvetlen előzményeiről mondott, az egybecsengett Kövér minapi nyilatkozatával, miszerint ha nem lett volna a baloldal árulása, másutt húzták volna meg a határokat. Károlyit tette felelőssé, amiért nem szervezett hadsereget a határok védelmére, és persze a „bolsevik tobzódást”. Mintha nem a Tanácsköztársaság Vörös Hadserege szállt volna szembe – rövid ideig sikeresen – a csehszlovákokkal és románokkal.
És mit mondott magáról a békeszerződésről, annak igazságtalanságáról?
Ungváry Krisztián történész figyelemre méltó cikkben ír arról, hogy mi az, amit indokolt fájlalni Trianonnal kapcsolatban, és mi az, amit nem.
Szerinte a terület, az erdők, az ásványkincsek elvesztése nem ok a száz év utáni fájdalomra, hiszen azok azokhoz tartoznak, akiknek az átcsatolt terület a szülőföldje, és akik többségükben nem voltak magyarok. Szerinte a fájdalom amiatt jogos, hogy a határ túloldalára került magyar lakosság az elűzetés, kiszorítás vagy beolvasztás, erőszakos asszimiláció (Ungváry kifejezésével „etnocídium”) áldozata lett.
Nos, Áder beszédében is területveszteségről, erdők, vasutak, gabonatermelő területek szerepelnek, és emellett beszél a lakosságról oly módon, hogy „[n]épessége 18 millióról 7 és fél millióra zsugorodott. Több mint három millió magyar került a határon kívülre.”
Tehát eldugta a számok közé, hogy Horvátország nélkül is hétmillió, Horvátországgal együtt kilencmillió nem magyar került át más országba, s közülük azok a románok, szlovákok, szerbek, horvátok, akiknek a korábbi magyar állam nem akart, nem tudott hazája lenni, hazára találtak.
Azzal szemléltette a békeszerződés igazságtalanságát, hogy míg Németországtól csak területének 13, népességének 4 százalékát vették el, Magyarországtól 67 illetve 60 százalékát. Ez az összehasonlítás azonban velejéig hamis, hiszen az első világháború előtti Németországban alig éltek nemzetiségek (északon dánok, keleten, a Lengyelország felosztásakor bekebelezett területen lengyelek, ugyanakkor Elzász-Lotaringiában csak a lakosság csekély kisebbsége beszélt franciául, a többség nyelve a német volt), míg Magyarország igazi soknemzetiségű állam volt, ahol a lakosság fele tartozott nemzetiségekhez. Áder előadása tehát a békeszerződésnek azt az értelmezését visszhangozta, amely már Apponyi beszédében is megjelent, és végigvonult a Horthy-korszakon.
Kövér beszéde a parlamenti kormánytöbbség által benyújtott politikai nyilatkozattervezetet volt hivatott megindokolni mint a tervezet parlamenti vitájának indítása. Magát a tervezetet ()
néhány napja már elemeztem ezen az oldalon (Viszonylagos nemzeti többség, június 3.), nem kell rá visszatérnem. Előterjesztői beszédében Kövér is azt hangsúlyozta, hogy „a történelmi Magyarország területe kétharmadának elvesztéséhez és a magyar nemzet minden tíz tagjából háromnak – azaz a nemzet harmadának – idegen hatalmak fennhatósága alá szorításához vezettek”.
Az igazságtalanság érzékeltetésekor tehát ő is az Ungváry által helytelenített érvelést alkalmazta, és ő sem ejtett szót arról, hogy a történet szereplői között ott voltak a régi Magyarország több milliós nemzetiségei is.
Kövér beszédének központi üzenete ugyanakkor az volt, hogy sajátos módon, az Orbán-rendszer jelenlegi politikáját alátámasztandó aktualizálta Trianon általa vélt tanulságát:
„száz esztendővel ezelőtt csak a magyar nemzet létét vonták kétségbe a korabeli győztesek, napjainkban pedig azok, akik kellően erőseknek és örök győzteseknek képzelik magukat, Európa valamennyi nemzetének a létét kétségbe vonják”.
Akkor a nyugati hatalmak a magyar nemzetet kívánták megsemmisíteni, most a meg nem nevezett nemzetközi, nemzetek feletti erők minden nemzetet,
„mert szükségük van Európa erőforrásaira, mert pénzügyileg végzetesen el akarják adósítani, gazdaságilag maguk alá akarják gyűrni, kulturálisan és technológiailag gyarmatosítani, politikailag pedig teljesen uralni akarják Európát, és mindezen törekvésükben az európai nemzetek és az őket védeni hivatott nemzeti államok puszta léte is akadályt jelent számukra”.
Íme, így jutott el Kövér Trianontól az antiglobalizmushoz, unióellenességhez, a Fidesz által képviselt nacionalizmus új dimenziójához. Ebben pedig – és ez az orbáni politika fontos új vonása – szövetséget keresnek a visegrádiakkal kezdve azokkal az európai államokkal, amelyek készek lehetnek a közös szembeszegülésre az Európai Unió fejlődésének föderatív irányával.
Amivel Áder is, Kövér is büszkén hivalkodott (akárcsak Orbán pár nappal későbbi sátoraljaúlyhelyi beszédében), hogy a magyar nemzet megvan, fennmaradt, azzal valójában nincs mit hivalkodni.
Szamárság: a lengyelek azok, akiknek államiságát többször is megszüntették, ezzel szemben a magyar állam – a magyar etnikum kétharmadával a területén – fennmaradt, és ha egy nép önálló állammal rendelkezik és nagyobb része saját államban él, akkor nyelvének, kultúrájának, nemzeti identitásának továbbélése biztosítva van akkor is, ha más állam fennhatósága alá szorult tagjait asszimiláció sújtja.
A valódi kérdés nem a nacionalista retorikában oly sokat emlegetett „megmaradás”, hanem az, hogy miként van meg a magyar nemzet, hogy a megmaradás mikéntjére, a magyarországi magyarok életének alakulására lehetünk-e büszkék, s főleg lehetnek-e arra büszkék azok a politikusai, akik az ország fölötti hatalmat megkaparintották. Erről – az életszínvonal, a társadalmi kohézió, a kulturális felemelkedés, a táradalom egészsége állapotáról – Áder néhány, a Fidesz-kormányzás apológiáját jelentő frázisán túl egyik szónok sem beszélt.
Ekként hangzott a parlamenti díszülésen az a fideszes nacionalizmus, amelynek ünnepi kifejtéséhez ellenzéki képviselőink többsége asszisztált, és talán meg is tapsolt.
Márpedig a nacionalizmus az orbáni politika egyik – nem az egyetlen – olyan oszlopa, amely választóit idestova két és fél évtizede a Fideszhez köti. Az ellenzék ma nagyobb része úgy képzeli, hogy ha maga is kritikátlanul felvállalja az orbáni nacionalizmust, akkor semlegesítheti azt mint a választókat a Fideszhez láncoló kötőanyagot, s elérhetik, hogy a választók a jólét, a társadalmi igazságosság vagy éppen a korrupció alakulása alapján hozzák meg döntéseiket, és szembeforduljanak a fideszes hatalommal.
Tévednek: ezzel csak megerősítik, hogy Orbánnak, Ádernek, Kövérnek igaza van abban, amivel híveiket magukhoz láncolják, s nehezítik azt, hogy bárki megkérdőjelezze a Fidesz politikai hegemóniáját.
Igor Matovic – szlovákok közt európai
Igor Matovic trianoni beszéde 2020. június másodikán a pozsonyi várban 100 meghívott felvidéki magyar és a szlovák kormány miniszterei, államtitkárai és az OLaNO parlamenti képviselője előtt.
Sziasztok kedves barátaim!
Remélem a kiejtésem legalább olyan jó volt mint ahogy a kolléganő beszél szlovákul.
Tudják, általában fejből szoktam beszélni, de hajlamos vagyok belegabalyodni, így ma papírra is leírtam. Egyben mindannyijukat nagyon őszintén köszöntök a mai találkozón. És most engedjék meg, hogy felolvassam.
Köszönöm, hogy elfogadták meghívásomat a trianoni békeszerződés 100 évvel ezelőtti aláírása alkalmából, mely egyben a nemzeti összetartozás napja is önöknek.
Mai találkozónk oka ugyan a történelem, és az első világháborút követő eseményekre való emlékezés, de a fő célom inkább megformálni a közös kérdéseket a jelenre és a jövőre vonatkozóan, megtalálni a közös víziókat, és a legszélesebb kontextusban megtalálni azokat a válaszokat is, melyek aggasztják a magyarokat, szlovákokat, és Szlovákia más nemzetiségeit.
A mai találkozó értelme nem az, hogy a történelmi összefüggéseket boncolgassuk és hogy aprólékosan azt vizsgáljuk, ki, kinek, mikor csinált rosszat. Tudjuk jól, hogy a 20. század egész Európára nézve szenvedést hozott, így a szlovákoknak és a magyaroknak is. Emberi szempontból teljesen értem, hogy a trianoni döntéssel kapcsolatban sokan a mai napig szomorúságot és bánatot éreznek. Ugyanakkor
hiszem, hogy önök is tudatosítják, hogy Trianon olyan történelmi folyamatok eredménye volt, melyek során a magyar elit sok hibát vétett, és több rosszul időzített lépést tett.
Ugyanakkor meg kell érteni azt is, hogy ami az egyiknek veszteséget és igazságtalanságot jelentett, az másoknak esélyt és lehetőséget hozott.
Azt gondolom, hogy a történelmi Magyarország a miénk is volt. A szlovákok a magyarok és a többi nemzetiségek mellett együtt harcoltak a török hódítás ellen. A magyar királyok nemcsak a magyarok életéről és sorsáról döntöttek, hanem a szlovákokéról és mindenkiről, akik a történelmi Magyarország területén éltek.
Ezen uralkodók zászlaja alatt évszázadokon át együtt harcoltak a szlovákok és a magyarok. A mai szlovákiai városok a magyar királyoktól kaptak privilégiumokat, a földesuraktól szabadságot, és fejlődhettek egyfajta helyi demokrácia keretén belül.
Legyen hát merszünk kimondani, hogy a magyar történelem a mi közös történelmünk.
Hogy a magyar királyok a mi közös királyaink voltak. És Korvin Mátyás leszármazottai az akkori idők francia, német, osztrák nemesi családjaihoz is tartoztak.
De hagyjuk a történelmet a történészekre, mi összpontosítsunk napjaink kihívásaira, mindennapi életünkre és gyermekeink jövőjére.
A februári választások megmutatták, hogy az emberek nemzetiségtől függetlenül alapvető változásokat akarnak a társadalomban. Igazságos és korrupciómentes országot akarnak, ahol mindenki egyenlő függetlenül társadalmi és vagyoni helyzetétől, vagy befolyásos ismerőseinek számától. Az igazságügy és bírósági rendszerben fennálló különbségek szinte már elviselhetetlenek voltak.
Korrupcióellenes programunkra sok magyar is szavazott, hiszen a törvény előtti egyenlőség alapvető emberi jog. Kérem önöket, akik ma itt vannak, segítsenek nekem és a kormányomnak megtisztítani az országot a maffiától és az ingyenélőktől.
Ugyanakkor ki kell mondani az igazságot, hogy Dél-Szlovákia egyes régiói sokáig kénytelenek voltak elviselni az egyes maffiacsoportokat. Tisztítsuk meg együtt Dél- Szlovákiát is, és építsük közösen. Szeretném kérni önöket arra, hogy továbbra is törődjenek Dél-Szlovákiával, természetesen az ott élő szlovákokkal, romákkal és a többiekkel együtt. Továbbra is érvényes, és minden józan ember belátja, hogy Csallóköztől a Bodrogközig található Szlovákia éléskamrája.
Kérem önöket, törődjenek az életkörnyezettel, hiszen a Kis-Dunán hajózva, Gömörben járva, a Kékkői vár, vagy a komáromi erődrendszer megtekintése, a kürti borfesztivál meglátogatása mindenkinek különleges élményt jelent.
Mi, szlovákok, az önök jelenlétének köszönhetően Szlovákiában egyedi lehetőségünk van arra, hogy megismerjük kultúráját, tradícióját, gasztronómiáját, és bizonyos értelemben eltérő világlátását egy másik nemzetnek anélkül, hogy átlépnénk az országhatárt. Önök lehetővé teszik számunkra, hogy így megismerhessük egy másik nemzet kultúráját és életét Szlovákiában.
Következő nagy közös kihívásunk a szlovák nyelvoktatás a magyar tanítási nyelvű iskolákban. Az oktatás minősége ezekben az intézményekben nagymértékben az önök kezében van. Teljes rendszerű anyanyelvi oktatási rendszer létezik az óvodától kezdve a komáromi egyetemig bezárólag. Személyes találkozásaim Dél-Szlovákiában egy kicsit azt mutatják, hogy komoly problémáink vannak a szlovák nyelv oktatásával a magyar iskolákban. Én, mint miniszterelnök nem szeretném, hogy a fiatalok az államnyelv elégtelen ismerete miatt elhagyják Szlovákiát. Őszintén mondom, hogy nem szeretném, hogy Szlovákia elveszítse így a fiatal állampolgárait.
Az Oktatásügyi minisztériummal együttműködve, a Szlovákiai Magyar Pedagógus Szövetséggel karöltve találjuk meg, kérem a megoldást erre a nagyon fontos kérdésre is.
El tudom képzelni, hogy a kisebbségi identitás, állapot, a mindennapokban problémákat is jelent. De önök, szlovákiai magyarok épp az anyanyelvüknek köszönhetően elsajátíthatják a szlovák nyelvet is, mely előnyt jelenthet. Három ország kultúráját ismerhetik meg egyszerre. Magyarországon, Szlovákiában, és a szlovák nyelvvel Csehországban is. Ebből következik, hogy a nyelvismerettel nyitva áll előttünk a munkaerőpiac, a vállalkozási lehetőség rögtön három országban.
Tehát, kedves magyarok, ebből kifolyólag önök a legközép-európaibb közösség. Használják ezt ki, kérem, használjuk ki, kérem. A magyar művészet és a kultúra rendkívül gazdag. Legyünk közösen büszkék arra, hogy a mai Szlovákia területén olyan nagyságok éltek, mint az írók közül Mikszáth Kálmán, Madách Imre, Márai Sándor, Grendel Lajos és mások.
Nagy öröm számomra, hogy világhírű zeneszerzők is éltek és alkottak itt, mint Lehár Ferenc, Kodály Zoltán.
Azt kívánom a szervezeteiknek, főleg a Csemadoknak, vagy a komáromi illetve kassai nemzetiségi színházaknak, hogy továbbra is ápolják a közös múltunkat. Kívánom azt is, hogy a magyar istentiszteletek minél több templomban lehessenek. Hiszen az isten szava mindig nyugalmat, békét, szeretetet és toleranciát hoz. Azt is nagyon szeretném, hogy Dél-Szlovákiában és az ország többi régiójában fejlett infrastruktúra lehessen, hogy jó vállalkozói körülmények lehessenek, hogy minél több munkahelyet hozhassunk létre, egyszerűen, hogy az embereknek Szlovákiában jó életük legyen.
Úgy, ahogy a 19. és a 20. század fordulóján a szlovákok segítették Budapestet építeni, úgy vagyunk ma gyakran szemtanúi annak, hogy a pozsonyi építkezéseken az ízes mátyusföldi vagy csallóközi magyar szót hallani.
„Nyomd a maltert, Pista,” hallottam nemrég az egyik építkezésen itt nem messze, a pozsonyi várnál. Szeretném felszólítani ezért önöket, hogy nyomjuk együtt a maltert. Építsük együtt Szlovákiát közösen. Építsük az együttműködést a V4-eken belül, építsük a közös Európánkat.
Találjuk meg a legideálisabb formáját annak realizálására, amit a kormányprogram a nemzetiségek számára tartalmaz. És ha úgy érzik, hogy nem kapnak elég figyelmet, ha a történelmi eseményeknél, vagy a sérelmek tekintetében kimondatlan témák vannak, akkor üljünk le, vegyük át őket, és keressük a lehetséges megoldást és kölcsönös megértést.
Tisztelt jelenlévők, a trianoni szerződés aláírásának 100. évfordulóján a kezemet nyújtom a közös cselekvéshez közös dolgaink megoldása érdekében.
Engedjék meg a végére néhány rögtönzött gondolatot is mondjak. Tényleg őszintén fontos számomra, hogy mindannyian jól éljünk Szlovákiában. Függetlenül mindentől, de most leginkább attól, hogy édesanyánk milyen nyelvet tanított meg beszélni minket. Tényleg őszintén szeretném, hogy Dél-Szlovákiában az édesanyák mindenféle félelem nélkül taníthassák gyermekeiket az anyanyelvükre. Hogy egyúttal szeretettel azt is javasolják gyermekeiknek, hogy szlovákul is megtanuljanak, így megtudják, hogy Szlovákia az ő hazájuk is, mely nem másodrangú polgárként tekint rájuk.
Egy kis érdekesség, holnap Csehországba utazom hivatalos látogatásra több miniszteremmel együtt, és két ajándékot viszek. Az egyik családi ajándék, saját bodzaszirupom, Milos Zemannak és Andrej Babisnak, a másik ajándék pedig üvegben szárított alma lesz Felszőszeliből egy helyi magyar gazdától. Tehát holnap egy kicsit szlovák-magyar ajándékot viszek.
Van ebben a teremben egy érdekesség is. Ott, felnyitva az i.e. első századból származó kelta emlékek vannak. Érdekességük, hogy akkor keletkeztek ezen a területen, amikor sem szlovákok, sem magyarok nem voltak még itt. Az évek, évszázadok alatt változtak a határok, a népek is vándoroltak. Ezen a területen éltek a kelták, itt volt a Nagymorva Birodalom, később Ausztria-Magyarország, majd Csehszlovákia, ma Szlovákia, de többé-kevésbé együtt vagyunk itt. Olykor úgy érzem, ilyen találkozókat is szervezni kell, egyúttal felvállalni a történelmi Magyarországot is, mert azt gondolom, hogy ez a történelmi igazság. A történelmi Magyarország a mi közös államunk volt, ahol önök, magyarok többségben, mi, szlovákok kisebbségben voltunk.
A történelem, a múlt ma új vonalakat, új határokat rajzolt, és Szlovákiában ma lehet, kicsit fordítva van.
De nagyon szeretném, ha száz év után előre néznénk.
Ha egy vonalat húznánk, és előre nézve nem tekingetnénk vissza, hiszen tudják a saját életükből is, hogy ha sokat nézegetnek is hátra, az nem nagyon segít, csak a nyakuk fájdul meg.
Köszönöm, hogy eljöttek, és kérem, a mai találkozót tekintsék kinyújtott kéznek önök, szlovákiai magyarok, a Szlovákiában élő magyarok felé.
Köszönöm.
Forrás: KÖRKÉP.SK
No comment…
A Párbeszéd frakcióvezető-helyettese a párt csütörtöki megemlékezésén az igazságtalanság szinonimájának, a magyar nemzet tragédiájának nevezte a száz éve aláírt trianoni békeszerződést.
Tordai Bence a fővárosi eseményen úgy fogalmazott: most mellékes, hogy ki jobb- vagy baloldali, liberális, zöld vagy konzervatív, mert Trianon összmagyar ügy. Mindenkinek tisztelnie kell a történelmi traumák fájdalmát, azokat az emberi sorsokat, amelyekben Trianon törést okozott – mondta a politikus.
Az ilyen személyes és családi traumákhoz csak megértéssel, empátiával és tisztelettel szabad viszonyulni, ugyanakkor nem lehet elmenni a Trianonhoz vezető hibák és bűnök mellett – közölte.
Trianon egyik legfőbb üzenete az, hogy nem lehet embereket kirekeszteni a magyar nemzetből, mégis vannak, akik ma pontosan ezt tennék – szögezte le. Vannak, akik maguknak tartják fent a jogot, hogy megmondják, ki az igazi magyar és ki nem az, vannak olyanok, akik könnyedén és rendszeresen hazaárulóznak és nemzetelleneseznek, a magyarság ellenségének kiáltják ki azokat, akiknek más a politikai véleményük – jelentette ki.
Ők a “megosztás és képmutatás bajnokai”, akik ünnepélyes díszletek között a magyarság egységéről és összetartozásáról nyilatkoznak, majd a pulpitusról lejőve már azt mondják meg, hogy “kit kell utálni, kit kell gyűlölni, kit kell kirekeszteni” – fogalmazott.
Nemcsak megmondják, de egy évtizede erre építik a politikájukat, évente közpénzek százmilliárdjait költik arra, hogy magyart magyarral összeugrasszanak – tette hozzá.
Nemet kell mondani a megosztásra, a kirekesztésre, mert nemzeti egységről akkor lehet beszélni, amikor a tettek az összetartozás és a szolidaritás talaján állnak – érvelt a politikus.
A jelenlegi gazdaság- és társadalompolitika azonban magyarok millióit hagyja nyomorban élni, a nehéz sorsú gyerekeket állami eszközökkel vágja el a korszerű tudás megszerzésének lehetőségétől, az egészségügy pedig a koronavírus-járványtól függetlenül is válságban van – ismertette véleményét Tordai Bence.
A képviselő azt mondta, hogy száz évvel Trianon után egy olyan határok nélküli Európa felé kell fordulni, ahol az országok közösen érvényesítik az érdekeiket, ahol a nemzetek között nincsen feszültség, szabad a kultúrák áramlása és mindenki lehet magyar, anélkül, hogy ezért hátrány érné.
A párt aktivistái az esemény előtt, a megemlékezés jegyében, a XIV. kerületi Kassai téren elültettek egy tölgyfát, amit a frakcióvezető-helyettes nemzetiszínű szalaggal kötött át.
No comment… :cry:
Száz éve írták alá a trianoni békediktátumot, amellyel a magyar nemzet sírját akarták megásni: elvették a történelmi Magyarország területének kétharmadát, lakosságának harmadát és tönkretették gazdaságát – közölte a nagyobbik kormánypárt csütörtökön az MTI-vel.
A Fidesz közleményében azt írta:
“nincs még egy olyan nemzet a világon, amely ekkora tragédiát és csonkítást túlélt volna. Sőt, az elmúlt tíz év következetes nemzeti kormányzásának és a nemzeti összefogásnak köszönhetően mi magyarok itt, a Kárpát-medencében száz éve nem voltunk olyan erősek, mint most”.
Hozzátették: a magyarság ereje és összetartása minden válságon átsegít bennünket; Magyarország gazdaságilag, pénzügyileg, kulturálisan is erősödik.
A kormánypárt szerint a hazai és a brüsszeli baloldal épp ezért támadja rendszeresen Magyarországot.
A baloldal nem egy erős, szuverén és nemzeti identitását védő, hanem egy gyenge, identitását veszített Magyarországot akar, amelyet gazdaságilag kifoszthatnak, politikailag is rángathatnak és ahová betelepíthetik a bevándorlókat – írták.
A Fidesz közölte, a nemzeti kormány helyébe egy bábkormányt akarnak ismét ültetni, amely befejezi a trianoni küldetést.
Hozzátették: a magyarok elsöprő többségének bizalmával tíz éve kormányzó nemzeti oldallal szemben sok politikai manőver árán e céllal hozták létre “a baloldal kényszerkoalícióját: Gyurcsányékból, a szocialistákból, a kirakatba tett Karácsonyból, a Momentumnak álcázott új SZDSZ-ből és a mára teljesen tudathasadásos Jobbikból”.
A Fidesz közleménye szerint ez a kényszerkoalíció a hatalomért és a pénzért cserébe kész feladni Magyarország nemzeti szuverenitását, lerombolni a magyar nemzet identitását, gazdasági és nemzeti sikereit.
MTI
Trianonról, igazságról, tanulságokról – No comment…
Megvan a gyász ideje, és eljön az idő, amikor az életet folytatni kell. Itt az idő. Mert a fájdalomból, gyászból még nem épült sikeres nemzet. Csak értő cselekvésből.
Száz év elteltével is nehezen fogadja el Magyarország a trianoni döntést. Trianon mégsem egyesít, hanem megoszt. Megoszt, mert sokaknak ma is élő eleven személyes, családi, nemzeti fájdalom, másoknak viszont a történelem olyan ismerni való száraz ténye, mint például a mohácsi vész.
Vannak nehezen elfogadható tények. Az egyik legfontosabb, hogy a politikában és a történelemben nincs igazság. Jog van. A jog az erősek igazsága, természete szerint mindig a rész igazsága, az uralkodó többség vagy kisebbség igazsága, illetve az, amit ők annak tartanak, nyilvánítanak. Az igazság sokféle, megoszt, elkülönít, de a jog szándéka szerint általános, közös norma.
Így aztán nincs egyetlen trianoni igazság se. Trianon igazsága mást jelent, legtöbbször ellenkező előjelet hordoz például Romániának, Szlovákiának, Szerbiának, és mást Magyarországnak. És mindezeken belül mást és mást az egyes embereknek, azok csoportjainak az egyes országokon belül is.
A magyarok sokaságának háborgása ellenére, Trianon nemzetközi jogi értelemben vett jogszerűségét egyetlen komoly közjogi tényező sem vitatja. A megállapodást megkötő részes államok elfogadták, tudomásul vették, aláírták. Trianont ki gyászolja, ki ünnepli, de egyvalami nem kérdés: a megállapodás, illetve az azt felváltó párizsi békeszerződés érvényes és hatályos. Megváltoztatása csak közös akarattal vagy erőszakkal lehetséges. A közös akarat hiányzik, az erőszakot meg ki kell zárni. Így aztán együtt kell élni Trianonnal függetlenül attól, hogy annak igazságáról mit gondolunk.
Ami meg az igazságot illeti.
1920-ban átgázolt rajtunk a történelem. Sem a belső viszonyaink, sem a külső adottságok nem tették lehetővé az Osztrák-Magyar Monarchia fennmaradását, a történelmi Magyar Királyság továbbélését. Az akkori uralkodó csoportok képtelenek voltak kezelni az egyre gyülemlő nemzetiségi feszültségeket, a nemzetiségek feszítő elszakadási vágyát, a világháború győztes hatalmai pedig a növekvő német befolyás megtörésében, a Monarchia feldarabolásában, Magyarország gyengítésében voltak érdekeltek. Ha az érvényesített igazság az erősek igazsága, akkor nyilvánvaló, hogy 1920-ban a történelmi Magyarország gyenge volt ahhoz, hogy saját igazságát érvényesítse. Nem azért, mert elárulták, mert tőrbe csalták, hanem mert sok évszázados eszméi és gyakorlata, megingott regionális és európai hatalmi helyzete a történelem vesztesévé tette.
Ez akkor is igaz, ha a győztesek nem voltak kíméletesek a veszteshez, hozzánk. Hiszen semmibe vették a nemzetiségi határokat, és összességében csaknem négymillió magyart szakítottak el hazájuktól. Ott és akkor a győztesek nem akarták érvényesíteni a nemzeti önrendelkezés wilsoni elveit. Új hatalmi rendet akartak, és mi nem voltunk abban a helyzetben, hogy ennek ellenálljunk.
Mindez történelem. Ezeket a történelmi tényeket sokféle módon lehet elemezni, értelmezni. Ez helyes, mert a tudomány szabad. A kérdés valójában nem ez. Hanem az, hogy a mai Magyarország mit kezd Trianonnal. Mit ért meg belőle, milyen következtetésre jut, hogy él vele együtt?
Nem kell elfelejteni Trianont. Nem is lehet. De a magyar politika fókusza nem lehet tovább a trianoni gyász, mert azon túl, hogy az nem vezet sehova, megbénít, cselekvésképtelenné tesz, felemészti a haza morális, politikai erejét. Élni kell. Továbbélni.
Magyarországnak a párizsi békeszerződés (a trianoninál is szűkebb) határai között kell megtalálnia a helyét a világban. Erős és sikeres Magyarország nem épül a múlt sérelmeinek felemlegetésén, a megváltoztathatatlan dacos megváltoztatási szándékán, az erre épülő nemzeti érzületen, kultúrán, politikán. Magyarország ereje nem négyzetkilométerekben mért területi nagyságából, hanem társadalmi, gazdasági sikereiből fakadhat. Abból, hogy polgárainak nyugodt, reményteli életet biztosít. Abból, hogy ezek a polgárok értik egymást és vigyáznak egymásra. Abból, Magyarország vonzó hely magyarnak és nem magyarnak, éljenek bárhol a világban. Magyarország ma nem ilyen hely.
Ne az elveszettet sirassuk, hanem a meglévőt építsük naggyá, sikeressé, erőssé!
Azért tegyünk közösen, hogy egymásra találjunk szomszédjainkkal, Európa más népeivel, nemzeteivel. Ezernyi történelmi sérelem és fel nem oldott feszültség megoldására ma egy erős Európai Unió nyújtja a legnagyobb esélyt. Azért tegyünk, hogy itthon a béke és a nyugalom legyen az úr, hogy jobban értsük a jelent és a jövőt, mint Trianont okozó elődeink.
Ez a Demokratikus Koalíció válasza a magyarság száz évvel ezelőtti trianoni drámájára.
“Viszonylagos nemzeti többség”
Amit eddig elértek: a „határokon átívelő nemzetegyesítés”, egymillió új magyar állampolgár, határon túli magyar egyetemek, egyházi, gazdasági és lakásépítési támogatások, futballakadémiák a magyar adófizetők pénzéből, a határon túli magyar pártok teljes ellenőrzése (behódolt az RMDSZ, megbukott a Híd) – mind nem elég.
A 2010-es Trianon-törvényt is a kormány kétharmadán túlmenő többséggel sikerült elfogadtatni, már azzal is kifejezésre juttatták, hogy a nemzeti kérdésben az ő felfogásukat követi szinte az egész ország. Most, a századik évforduló napján megint az Országgyűlés elé terjesztenek és a jövő héten nyilván el is fogadtatnak ott egy politikai nyilatkozatot
„a nemzeti önazonosság védelméről”: Ezúttal is megismétlem, hogy a politikai nyilatkozat műfaját kormány és ellenzék konszenzusának kifejezésére vezettük be az 1994-es házszabályba, és elfogadását kétharmados többséghez kötöttük. A Fidesz házszabályában elég hozzá a feles többség, aminek nem gyakorlati jelentősége van, hiszen kétharmados többségükkel alaptörvényt és „sarkalatos” törvényeket is alkotnak újra meg újra.
Nem, ennek elvi jelentősége van: a parlamenti többségnek nemcsak törvények alkotása, hanem az egész ország véleményének kifejezése is dolga. Arra használják 2010 óta, hogy a maguk álláspontját jelenítsék meg az ország egésze, sőt az egész magyarság álláspontjaként. Ez történt tíz éve is, a „nemzeti együttműködés nyilatkozata” elfogadásakor, és ezt teszik most is.
Orbán mindig harcról beszél, nála az országot, a gazdaságot mindig meg kell védeni, s most is arról van szó, hogy Orbán megvédi az ő fenyegetett népét, nemzetét, merthogy a békeszerződés óta eltelt száz év e tekintetben legfontosabb jellemzője, hogy a szerinte egységes magyar nemzet határon túl rekedt részét magyarságában, magyar mivoltában fenyegetik a szomszéd államok.
A fenyegetettség ebben az esetben annyiban igaz, hogy a magyar kisebbségek ebben a száz évben ki voltak téve a természetes és emellett sokszor erőszakos asszimilációnak. A kisebbségben élőnek tényleg választania kell, hogy kitart-e nemzetiségi létezése mellett, vagy beolvad a többségbe, és így teremt magának és gyermekeinek ott és akkor jobb életlehetőséget.
Ráadásul a szomszéd országokban élő magyarokat sokszor vették rá erővel, erőszakkal a beolvadásra, és ennek alternatívája sokak – százezrek – számára csak a kiköltözés, áttelepülés, igazából menekülés maradt. Vajon nincs-e igaza akkor a Fidesznek abban, hogy a nemzeti önazonosság védelméről kell nyilatkozni, s ezt kell megpróbálni nemzetközi normává tenni? Vajon nem helyes-e támogatni ezt a nyilatkozatszöveget?
Azt is hozzá kell tenni, hogy a szöveg civilizáltabb, mint a mindennapi irredenta propaganda, amennyiben nem nevezi a békeszerződést a magyar történelem legnagyobb tragédiájának, s megállapítja, hogy nem határváltozással kell a problémát megoldani. Meglepő módon említést sem tesz az autonómiának mint a kisebbségi jogok fontos garanciájának igényéről. A szó elő sem fordul a szövegben. Nem, a magyar Országgyűlés e nyilatkozata csak
azt követeli, mégpedig elsősorban a külvilágtól: a többi parlamenttől, az európai intézményektől és az ENSZ-től, hogy ismerjék el alapjogként, uniós jogként a nemzeti önazonossághoz való jogot.
Nem vagyok jogász, különösen nem nemzetközi jogász, de azt azért tudom, hogy a nemzetközi jog, élén az ENSZ emberi jogokról szóló alapdokumentumával védi a nemzeti kisebbségeket, szankcionálja a területek etnikai összetételének erőszakos megváltoztatását, és eszerint – legalábbis negatív értelemben – elismeri és védi a nemzeti kisebbségek létét, fennmaradását.
Azt gondolhatnának, hogy a nyilatkozatszöveg így nyitott kapukat dönget. Ami egyébként a szomszéd országok magyar kisebbségeit illeti, az ő jogaikat a szomszéd államok többségével negyedszázaddal ezelőtt kötött alapszerződések védik, illetve védenék, ha a mindenkori magyar kormány támaszkodna ezekre.
Az Orbán-kormány nem teszi, már csak azért sem, amely alapszerződések közül a Romániával és Szlovákiával kötötteket annak idején a Fidesz ellenzéki pártként elutasította. Akkor miért állnak elő most, az évfordulón ezzel a szöveggel?
Azért, mert a Fidesz nyilatkozata mást követel, mint amit a nemzetközi jog és a Magyarország és szomszédjai által kötött alapszerződések elismernek.
A szöveg egy furcsa szembeállítással kezdődik: megállapítja, hogy a történelmi Magyarország kisebbségeinek létszáma az 1787-es és az 1910-es népszámlálás között közel kétszeresére növekedett, viszont a szomszéd országokban kisebbségbe került magyarok létszáma 1920 és 2011 között kétharmadára csökkent. Ezzel nyilván azt kívánják ország és világ tudomására hozni, hogy az egykori magyar államban jó volt nemzetiséginek lenni, viszont ma a szomszéd országokban nem jó magyar nemzetiségűnek lenni.
Az utóbbival az említett kilencven éves időszak jó részét illetően sajnos akár egyet is lehet érteni, viszont az előbbivel – tehát ismétlem: hogy az 1918 előtti Magyarországon jó volt nemzetiséginek lenni – a százhúsz éves időszak utolsó évtizedeit, a dualizmus időszakát illetően, amikor a magyar politikai osztály határozta meg, hogy mi történik, biztosan nem.
Ez a szembeállítás tehát hamis: az a nyilvánvaló funkciója, hogy a magyar kisebbségek egyébként valóban súlyos sérelmeit hangsúlyozza, amit a szöveg további részeiben is folytat.
De arra is jó, hogy feledtesse:
a történelmi Magyarország felbomlása mindenekelőtt a sértett nemzetiségek politikai képviseleteinek döntésével, a szomszédos államokhoz történő csatlakozásával történt meg már 1918 őszén, és a békeszerződés nagyobb részben ezt szentesítette.
Ők régi rossz hagyományként csak az ellenséges nagyhatalmak önkényeként szeretik ezt beállítani, és ezt teszik ebben a szövegben is, ami viszont nem elfogadható.
Követi ezt egy újabb mennyiségi állítás: „Ezáltal a Kárpát-medencében a magyarság napjainkban is viszonylagos nemzeti többséget alkot, és a térségben a magyar nyelvet beszélik a legtöbben.” És ebből a következtetés: „Ezen etnikai tényhelyzet a jövőre nézve is kiemelt felelősséget ró a magyar államra és Európa felelős politikai erőire a Kárpát-medence sorsának történelmi alakításában.”
Vagyis: a „Kárpát-medencében” – ami a történelmi Magyarország felszámolása óta valójában csak természetföldrajzi, és nem politikai-földrajzi kategória – a magyarok vannak többségben, ezért a „Kárpát-medence sorsa” – ez mit is jelent? Magyarország sorsát, a szomszéd országokban élő magyarok és szlovákok, magyarok és románok, magyarok és szerbek, magyarok és ukránok sorsát? – egyfelől a magyar állam, másfelől „Európa felelős politikai erőinek” felelőssége, amely mondatban a román, szlovák, szerb, ukrán állam nem kerül megemlítésre. (Horvátországot, ha jól értem, nem sorolják a Kárpát-medencéhez, a nemzetiségiek létszámában sem szerepeltetik, alighanem azért, mert földrajzilag sem tartozik oda, és mert nem volt a Magyar Királyság része.)
Ez annak a Tusnádfürdőn elhangzott Orbán-féle mondatnak egyfajta megismétlése, hogy
„A Kárpát-medence jövőjét magyar nyelven írják.” Vagyis a magyar állam hatóköre – erről szól az Orbán-kormány 2010-es „nemzetpolitikai paradigmaváltása”
– túlterjed a mai magyar állam határain, kiterjed a történelmi Magyarország egész területére, és ezt legyen szíves mindenki tudomásul venni.
Mit jelent tehát a „nemzeti önazonosság védelme”? Annak az igénynek az elismertetését más országokkal és a nemzetközi intézményekkel, hogy az „egységes magyar nemzet” mint nemcsak kulturális, de politikai entitás doktrínájának megfelelően a szomszéd országokban élő magyarok ehhez az egységes magyar nemzethez, vagyis hozzánk tartoznak, és ezáltal Orbán Viktornak mint e nemzet vezérének szerepe rájuk is kiterjed.
Nem véletlenül tartja legfontosabb eligazító beszédét évről-évre Románia magyarlakta területén.
Míg a kisebbségi jogok védelmét feltétlenül támogatandónak tartom, ma is büszke vagyok az 1995-ben képviselőként az alapszerződésekre leadott igenlő szavazatomra, a „nemzeti önazonosság védelmének” így megfogalmazott, a kárpát-medencei magyar szupremácia igényét újraélesztő politikai nyilatkozatot nem
Bréking nyúz, 2018. november 10. – Tudósítás a másik valóságból
Soros György már a holland köztelevíziót is cenzúrázza. Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő fontos kérdést tett fel: honnan van egy migránsnak 6 ezer eurója? Hisztizik az ellenzéki média, mert a Budapesti Operettszínház új, nemzeti érzelmű vezetése egy musicallel készül a trianoni gyalázat századik évfordulójára.
Cenzúra a holland közmédiában
Már régóta sejteni lehet, hogy a nyugat-európai liberális médiumok felett komoly befolyással rendelkezik Soros György, ennek egyik kézzelfogható bizonyítékának pedig a napokban szemtanúi is lehettünk. Ugyanis a holland köztelevízió oldalán megjelent egy Sorost bíráló cikk, amelyet rövidesen eltüntettek a szerkesztők.
Az online oldal szerkesztője a döntést azzal indokolta, hogy a cikk számos pontatlanságot tartalmazott, így nem felelt meg az oldal sztenderdjeinek. (888: Nem szabad Soros Györgyöt bírálni a holland közmédiában)
Nógrádi György: honnan van egy migránsnak pénze?
Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő szerint nehezen védhető a boszniai-horvát határ. Bosznia muzulmán lakossága kezdetben szimpatizált az érkező migránsokkal, de később rájöttek, ők mások, fosztogatnak, gyilkolnak, nőket erőszakolnak meg – jegyezte meg a szakértő, aki azt is elmondta: találkozott olyan migránssal, aki azt mondta, 6 ezer euróért átviszik őket Olaszországba. Nógrádi György felvetette: honnan van egy migránsnak 6 ezer eurója, hogy Olaszországig eljusson? (Origó: Nehezen védhető meg a migránsoktól a boszniai-horvát határ)
Balliberális hiszti a Trianon musical miatt
Duzzogó hangvételű lejáratócikkek jelentek meg az ellenzéki médiában, amiért a Budapesti Operettszínház új, nemzeti érzelmű vezetése egy musicallel készül a trianoni gyalázat századik évfordulójára.
A balliberálisok alig kapnak levegőt: hogyhogy meg mernek emlékezni a legnagyobb magyar tragédiáról?! Hallatlan! Ám ezzel újra csak azt bizonyítják, amit legkésőbb 2004. december 5. óta mindenki tud róluk: hidegen hagyják őket nemzeti sorskérdéseink, fájdalmaink. Sőt, Erdély elcsatolását is szívesen megünneplik, mint Medgyessy, ha azzal belerúghatnak egyet a magyarságba. (PestiSrácok.hu: Őrült hisztizésbe kezdtek a liberálisok, amiért musical készül Trianonról)
