A magányos periféria

0
1079

Ha nem lépnek be az euróövezetbe, akkor a magyarok, lengyelek és a csehek kirekesztik magukat a legfőbb politikai döntésekből. Budapest és Varsó már így is oly mértékben elszigetelődik, amire nem volt példa a 14 évvel ezelőtti uniós csatlakozásuk óta.

Két elemző szerint Magyarország és Lengyelország a saját akaratából helyezkedett az unió perifériájára, bármennyire is elutasítja a kétsebességes földrészt. Az egyik szerző, Dalibor Rohac, az American Enterprise Institute kutatója, a másik Martin Miszerak, a varsói kormány korábbi privatizációs tanácsadója, azt hangsúlyozza, hogy a két állam bebetonozta magát a mag-Európán kívül, hiszen támadja a jogállamot, elutasít bármiféle kompromisszumot a menedékpolitika ügyében és nem érdekli az euró. Ily módon azonban csak magukat okolhatják, habár a döntés az övék, ám számot kell vetniük a következményekkel is. Így azzal, hogy a monetáris unió az EU legeslegfontosabb politikai terve. És aki kívül marad, az kirekeszti magát sok minden másból is, bár az is igaz, hogy a magyar és a lengyel vezetés aligha menne bele olyasmibe, amit a Bizottság Bulgáriától követel a tagságért cserébe: az igazságszolgáltatás reformját és harcot a korrupcióval, illetve a szervezett bűnözéssel szemben.

Közben a periféria egyre magányosabb, furább helynek tűnik. De ha nem lépnek be az euróövezetbe, akkor a magyarok, lengyelek és a csehek kirekesztik magukat a legfőbb politikai döntésekből. Budapest és Varsó már így is oly mértékben elszigetelődik, amire nem volt példa a 14 évvel ezelőtti uniós csatlakozásuk óta. Orbán persze tudatosan választotta ezt az utat, amikor a putyini tekintélyelvűség oldalára állt és mindenütt kiépíti a kapcsolatokat az autoriter rezsimekkel. A helyzet még tragikusabb Lengyelország esetében, mert méreténél fogva az ország nagyon is bele tudna szólni az eurózóna jövőjébe. Viszont óriási mértékben árt a saját nemzeti érdekeinek, amikor elvágja a szálakat az unió magjához. Bízzunk abban, hogy még nem késő megfordítani a folyamatot.

Politico/Szelestey Lajos

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .