A Fidesz visszataszító támadása 1956 és Nagy Imre ellen

0
2633
OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A Hungarian Spectrum népszerű blogportál ezzel a címmel jelentette meg legújabb bejegyzését, amelyben S. Balogh Éva megállapítja, hogy a Fidesz soha nem tudta mit is kezdjen a magyar Októberi Forradalommal. Évek során Orbán Viktor különböző magyarázatokkal próbálkozott, hogy mi is történt azon a 13 napon, amelyek megrázkódtatták a Kremlt. A legutóbbi próbálkozásai már a jobboldalon is kiverik a biztosítékot.

Első kormányzása idején „burzsoá demokratikus forradalmat” akart csinálni ’56-ból. Ez egy olyan reménytelen kísérlet volt, hogy azonnal feledésbe is merült, amint megszűnt kormányfői megbízatása.

A Fidesz dilemmája abban áll, hogy vezetői vonakodnak beismerni: ez egy szocialista felkelés volt. Mivel a szocializmus, szociáldemokrácia és liberalizmus szitokszóvá vált a szótárjukban, a forradalom történetét újra kellett írni.

A legújabb újraírásra Scmidt Mária vállalkozott, aki a „rivális forradalom”, az utcai kölykök forradalmának zseniális gondolatával rukkolt elő. Ennek értelmében az értelmiségiek szerepe a forradalmi hangulat kialakításában, elenyésző; bűneiket nem moshatták tisztára késői felismerésükkel, hogy rossz gazdát szolgáltak. Néhányan közülük, beleértve Nagy Imrét életükkel fizettek ’56-os szerepükért, de ezért még nem érdemlik meg, hogy a nemzet panteonjában helyet kapjanak. Az igazi hősök azok a fiúk és lányok voltak, akik fegyverrel a kezükben harcoltak az utcákon.

Semmi új nincs a Jobbik-Fidesz körök Nagy Imre elleni támadásaiban, de a legutóbbi kísérlet az eddigi legkegyetlenebb.

Erre jó példa a gondola.hu nevű, egykor mérsékelten konzervatívnak hitt portálon megjelent cikk, amelynek szerzője Máthé Áron fiatal történész, aki Schmidt Mária Terror Házában dolgozik.

A cikk azzal kezdődik, hogy Nagy Imre nem volt a forradalom miniszterelnöke, mégis állítólag a forradalom mártírja. Máthé szerint Nagy az elvtársai áldozata volt, kétszer is. Először, amikor 1958-ban halálra ítélték és másodszor, harminc évvel később, amikor ellenpólust kreáltak belőle, a nemzeti szabadságharc ellenpólusát.

Ez egy hihetetlen feltevés – írja S. Balogh Éva a Hungarian Spectrumon: a semmiből teremt egy egészen új forradalmat. Nagy Imrét azoknak az erőknek a bábjává nyilvánítja, akik a demokratikus Magyarország megteremtéséért felelősek. Nagynak tehát tulajdonképpen semmi köze nem volt a forradalomhoz.

A mandiner.hu-n egy még keményebb támadás jelent meg Nagy Imre ellen. A szerző egy bizonyos Trombitás Kristóf. Szerinte „a semmiből létrehozott Nagy Imre-kultuszt toltak le a torkunkon, hősnek beállítva egy velejéig kommunista, hazaáruló és szó szerint nemzetvesztő, mérhetetlenül negatív alakot”. Trombitás emiatt örül annak, hogy eltávolítják Nagy Imre szobrát a Vértanúk teréről.

A Hungarian Spectrum szerzője megjegyzi, hogy a mártír miniszterelnököt érő támadásokot még a jobboldali érzelmű emberek is elutasítják, főleg azok, akik fiatalként élték át azokat a napokat és akik számára Nagy Imre igazi hős. Például Lipták Béla, aki egyetemistaként vett részt a forradalomban, amely után Amerikában kötött ki.

  1. Balogh Éva mindeddig nem tudott elképzelni elhivatottabb Orbánrajongót mint Lipták. Hungarian Lobby néven internetes csoportot hozott létre. A csoport tagjainak az volt a feladata, hogy levelekkel bombázzák azon újságok szerkesztőit, amelyek negatív írást közöltek Orbán Viktorról. De Orbán oroszpárti politikája, az atomenergia erőltetése és a Fidesz-rezsim fellépése Nagy Imre ellen még a konzervatív Liptáknak is sok volt. A napokban egy levelet írt, amelyben híveit arra szólította fel, hogy védjék meg Nagy Imre tekintélyét a hazug rágalmazóktól, akik a magyar sajtóban jelennek meg. A levélhez mellékelt egy, a volt miniszterelnökök nagyságát méltató írást.

Egyébként Lipták volt az egyik, aki Nagy Imre koporsója mellett állt 1989. június 16-án.

„Orbán túl messzire ment nemcsak a szocialisták/liberálisok, hanem mindazok számára is, akik nem tudják megemészteni 1956 meghamisítását” – fejezi be cikkét S. Balogh Éva.

 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .