A Fidesz megtanulta a technikát

0
704

„Magyarországot senki nem vádolta meg azzal, hogy diktatúra lenne, ugyanakkor már nem demokrácia, és Lengyelország is gyorsan halad a magyar úton” – szögezi le R. Daniel Kelemen, a Rutgers Egyetem politikatudományi professzora. A Budapest Beacon-nak adott interjújában rámutat: a választások ténye sem mond ennek ellent, hiszen „talán Észak-Korea kivételével minden országban vannak választások”. A magyar és a lengyel „puha – egészen vagy félig – tekintélyelvű” kormány jelenti a legnagyobb veszélyt az EU-ra, amelynek – ha akarná – lenne eszköze fellépni velük szemben.

„A civilek megfojtásával és a választási rendszer manipulálásával a kormányok olyan környezetet képesek kialakítani, amelyben közel nulla az esélye annak, hogy elveszítik a választásokat” – szögezte le Kelemen.

A magyarországi választás többnyire szabad, ugyanakkor határozottan tisztességtelen,

köszönhetően a média túlnyomó többsége feletti kormányellenőrzésnek – fejtette ki az interjúban.

Kelemen szerint a taktika az, hogy a menekültkérdéssel és az antiszemitizmus látszatával elvonják a figyelmet a kormány számára fontosabb dolgokról. Tágabban értelmezve a céljuk a jogállamiság elleni támadások elfedése. Miközben az embereket sokkolják a migránsügyekkel, a háttérben konszolidálják a rezsimet, s ez sokkal keményebb történet. Két különböző dologról van szó – figyelmeztet a professzor, emlékeztetve arra, hogy a Soros-ellenes kampány Magyarországon (és a holokauszt-tagadó törvény Lengyelországban) eltér a szokásos szélsőjobboldali antiszemitizmustól.

Megtanulták a technikát: semmint nem mondanak direktben, de a retorika és a kampány egyértelmű, miközben tagadhatják az antiszemitizmus vádját.

Mindez figyelemelterelés, „a szabad, plurális média elleni támadástól, a hatalom konszolidálásától, az igazságszolgáltatás átvételétől, a civilek elleni támadásoktól tereli el a figyelmet”. Kelemen arra is kitér, hogy az igazságszolgáltatás megszállásával megállíthatatlanná vált a választási rendszer átalakítása.

„Menet közben pedig konszolidálják a hibrid, félig tekintélyelvű rezsimet, megszállják az igazságszolgáltatást, ami sokkal fontosabb számukra a demokrácia felforgatása miatt”.

Kelemen az interjúban hosszan beszél arról is, hogy az Európai Unió is felléphetne Magyarország (és Lengyelország) ellen, hiszen az EU gerincét a jogrendszere adja, s ezek a rezsimek a jogrend elleni kihívásaikkal az uniós jog elsőbbsége ellen is fellépnek, s ezáltal igazi veszélyt jelentenek az egész rendszer működésére.

Az EU, ha akarna képes lenne fellépni ez ellen, de nem teszi, és ebben az amerikai professzor az Európai Néppártot és az Európai Tanácsot teszi felelőssé.

Az előbbinek szüksége van ugyanis a Fidesz szavazatira, az utóbbiban pedig a többi tagország vezetői nem emelik fel szavukat a magyar és a lengyel folyamatok ellen, nem védik meg a maguk által is vallott értékeket.

És hogy mi lenne a teendő? Kelemen szerint az Európai Néppártnak el kellene távolítania a soraiból a Fideszt, el kellene azt ítélnie amiatt, hogy tekintélyelvű uralom irányába vitte el az országot, amelynek nincs helye Európában. Az Európai Tanács tagjainak fel kellene szólítaniuk a két tagországot, hogy térjen vissza a demokrácia és a jogrend alapjaihoz. Emellett – véli az amerikai professzor – el kellene zárni az uniós pénzcsapot – erre már most is elegendő indok lenne., hiszen ezek a kormányok „elképesztő mértékben függnek” ezektől a pénzektől.

Hungary by now is no longer a democracy, says Rutgers’ R. Daniel Kelemen

Nem ez az első eset egyébként, amikor az amerikai professzor felemeli a szavát Magyarországot érintő ügyekben. Például egyike volt annak a száz tudósnak, akik tavaly tavasszal nyílt levélben emelték fel a szavukat a CEU-ügy miatt, annak már a kezdetekor. A nyílt levélben a többi között leszögezték: “Az utóbbi napokban megdöbbentett minket az a beterjesztett törvényjavaslat, amely bezárással fenyegeti a Közép-európai Egyetemet (CEU). Bár a szabályok általános érvényűek, egyes rendelkezések kizárólag egyetlen intézményt érintenek az országban. Ezzel a fortéllyal senkit nem lehet becsapni”.

 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .