A hazai ellenzék – nem elhelyezve most egyes szereplőit a korruptság, a tehetségtelenség és a kényszerek háromszögében – evidensen nem érti, hogy a kormányra kerülés kb. legalkalmatlanabb módszere Orbán baráti símfelése: a híveit nem bizonytalanítja el, ha Gyurcsány mellett egy Dobrev, Karácsony mellett egy Fekete-Győr is felsorakozik ugyanazokkal a jelzőkkel.
Ezzel legfeljebb ugyanannak a vézna tortaszeletnek a negyvenhetedik újraszeleteléséért szálhatnak ringbe, amit ellenzéki térfélnek hívunk. Még a bizonytalanokat se képesek elérni egy még annyira tragikus szituációban sem, amilyen néhány éve már stabilan a mienk.
Az ellenzéknek – ha ellenzéki volna – elég lenne néhány vezértéma, amely illeszkedik a választók többségének felfogásához, és melléjük a megfelelő napi viselkedés. Van pl. két vezértéma, amit én évek óta érdemesnek tartanék a folyamatos ébrentartásra. Az egyik az adózás, a másik Európa. Mindkettő a legelemibb módon érint mindenkit és szimpátia építhető a megfelelő kezelésük mellé.
Adózás ügyben javasolnám első lépésben a bruttó bruttó bérekben történő gondolkodás elterjesztését. Ismeretes, hogy az átlagbér teljes munkaadói költségének kb 50%-át kapja kézhez egy munkavállaló, ezért az állam által beszedett pénzt ideje volna elkezdeni ehhez kötni és így reprezentálni. Én odáig is elmennék, hogy kormányon előbb virtuálisan, majd fokozatosan ténylegesen kifizetném minden dolgozónak a bruttó bruttó bért és komoly szankciók mellett kötelezném őket a saját kasszájukból történő adófizetésre először egyetlen számlára, majd három alszámlára (eü, nyugdíj és egyéb), hogy világos legyen, mi mennyibe kerül nekik. Egy liberális konzervatív (kis) állam aztán lehetővé tenné bizonyos határon belül a személyes mérlegelés alapján történő adófizetést (adómegajánlásokat): ki milyen szolgáltatásra tart igényt az államtól, annyit fizetne. (Mindenkinek lehetősége volna adórezsim-váltásra, de csak a visszamenőleges adókönnyítések egy részének kifizetése mellett stb.) Ám a mai helyzetben a legfontosabb az adótudatosság kialakítása: vajon egy tudatos társadalomban hányan ajánlanának fel adót migránsos plakátokra vagy az Orbán-család által nyert közbeszerzésekre?
A másik vezértéma – az EU – egy alapvetően (még) EU-barát környezetben Európa elmagyarázásáról szólna a magyar történelem nyugat-európai kötelékeitől a mai gazdasági érdekeinken át egy elképzelt nyugat-ellenes fordulat következményeinek tudatosításáig. A narratíva fontos része a liberális demokrácia és a kapitalizmus értékeinek (és persze javíthatóságának) tudatosítása – szemben az autokrácia és a szegénység törvényszerű összefüggéseivel.
Az ellenzéki lét felelősség, ami komolyságot és elkötelezettséget kíván. Mindent, aminek most híján vagyunk. A javasolt, vagy – eltérő ízlések esetén – egyéb nemzeti érdekű témákhoz való ragaszkodást és ezek végső győzelemre vezetését azon az alapon, hogy ez áll a nemzet polgárainak érdekében (ezt értve a nemzeti érdeken). De az utóbbi tíz év alapján nincsenek illúzióim a közelebbi jövőt illetően. A nemzet érdeke itt még mindig csak egy Hollywoodból ismert szókapcsolat.
Természetesen nem kötelező meghallgatni az ellenzéki pártok érvelését, mondandóját. Bár, ha írunk ilyesmiről, nem ártana. Aztán az se lenne haszontalan, ha néha emlékeznénk arra, mit mondtunk korábban a politikailag haszontalan, számtanilag eredménytelen, kizárólag parasztvakításra jó „összefogásról”, meg arról, hogy az ellenzékiek össze-vissza beszélnek.
Az adótudatosság felvetése egyébként kiváló meglátás. Normális helyeken ezt a konzervatív oldal szokta felvetni. A magyarországi konzervatívok – ha vannak ilyenek – eladták a lelküket egy lelkiismeretlen bugrisnak.
De azért kíváncsi lennék, akad-e itt egy tökös konzervatív, polgári politikus, aki merne vállalni egy politikai (esetleg valóságos) öngyilkosságot? Hiszen előtte a példa: 13 éve űzik-hajtják, aki a politikai hazugságok láncolatát akarta megtörni.
Hagyja a fenébe t. Szerző az ellenzéki pártok ekézését! Maradjon a migránsozásnál, sorosozásnál, ahogy azt a ner mlm rendszere előírja. Az rizikómentes.