Bréking nyúz, június 14. – Tudósítás a másik valóságból

0
961

A spekulánst védő álcivilek, az úgynevezett büszkeségmenet és a gendermánia is fontos téma volt csütörtökön a kormánypárti médiában.

Az Origo leleplezte, hogy Soros civiljei totális támadást indítottak a Stop Soros ellen

„Miután a Soros-közeli Magyar Helsinki Bizottság és Amnesty International Magyarország vezető arcai kikeltek a Stop Soros ellen, az amerikai spekuláns által pénzelt Magyar Narancs múlt heti számában, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) ügyvezető igazgatója, Kapronczay Stefánia a FüHünek adott interjújában kimondta a lényeget: meg kell akadályozni a bevándorlásellenes törvénycsomag elfogadását! A szervezet vezetője elismerte, komoly pénzeket kapnak a milliárdos üzletembertől. Tiszta sor: a hazai Soros-világ minden követ meg fog mozgatni, hogy elkaszálják a Stop Sorost. …

Nem feltétlenül véletlen az interjú időzítése, hiszen éppen most mondott erőteljes beszédet Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője Európa jelenlegi helyzetéről. Úgy látja, ami Európával történik az illegális bevándorlás kapcsán, az nem a véletlen műve, és nem egy elkerülhetetlen folyamat, hanem tudatos, emberek által szervezett és támogatott eseménysor.

A kontinensen kialakult válságért az olyan spekulánsokat tette felelőssé, mint Soros György, akik szerinte Európa tönkretételével is csak pénzt akarnak keresni.

- Hirdetés -

A politikus ebbe a körbe sorolta a TASZ-hoz hasonló zűrös hátterű és motivációjú külföldről támogatott NGO-k tevékenységét is, akik az illegális bevándorlást segítik.” (Origo: Totális támadást indítottak Soros hazai álcivil szervezetei a Stop Soros ellen)

A feminista és gendermániás londoni polgármester újabb húzása a 888-on

„London muzulmán polgármestere, Sadiq Khan már egy jó ideje elkezdte felmondani a feminizmus és a gendermánia legbutább szólamait. Most éppen a Wikipédia online világenciklopédiánál dolgozó férfiakat vette célkeresztbe. …

Legújabb megszólalása szerint a Wikipédiánál a dolgozók nemi megoszlása rendkívül aránytalan, nagyon magas a férfiak aránya, ráadásul az online világenciklopédiában található életrajzok túlnyomó többsége is férfiakról szól. Khan ezt természetesen a tomboló szexizmusnak tudja be – megfelelve a 21. századi feminizmusnak és gendermániának –, így gyorsan ki is jelentette, hogyát kell hidalni a Wikipédia genderszakadékát.”

A muszlim polgármester felvetése egyébként nem árulkodik túlzott tájékozottságról, hiszen az online világenciklopédia szerkesztőinek java része önkéntes, tehát nehezen vádolható a Wikipédia egy kifejezetten diszkriminatív, a nőket hátrányosan érintő személyzeti politika alkalmazásával. Khan szerint ez az érv azonban nem nyom sokat a latba, hiszen szerinte vannak olyan női Wikipédia-szerkesztők, akik azért hagyták abba a munkájukat, mert negatív visszajelzést kaptak, vagy konfliktusba keveredtek emiatt a környezetükkel. Hát persze.” (888: Meg kell törni a férfiak dominanciáját – vélekedik a muszlim polgármester)

A Magyar Idők megtudta, hogy úgynevezett kordonok lesznek az úgynevezett büszkeségmeneten

„A szükséges erők és eszközök mellett kordonelemeket is alkalmazni fog a rendőrség a július 7-i Budapest Pride felvonulás biztosításához – tájékoztatta a Magyar Időket a Budapesti Rendőr-főkapitányság. …

A homoszexuálisok és más szexuális kisebbségek úgynevezett büszkeségmenetét 2008-ban és 2009-ben zavarta meg nagy számú ellentüntető, akkor Molotov-koktélokat, köveket dobálva támadtak a felvonulókra. Később is voltak kisebb atrocitások, amikor a felvonulás ellenzői tojással dobálták meg vagy bűzös folyadékkal locsolták le a résztvevőket, akik között számosan mások vallási, világnézeti meggyőződését kigúnyoló jelmezben vagy hiányos öltözékben jelentek meg. …

A Pride egy hónapos rendezvénysorozata múlt pénteken indult és július 8-ig tart. A megnyitón részt vett Szél Bernadett, az LMP társelnök-frakcióvezetője és Ungár Péter (LMP) országgyűlési képviselő, Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke, Zugló polgármestere is.

A Soros György által támogatott, a migrációs ügyekben rendre a magyar kormánnyal szemben álló Amnesty International is támogatásáról biztosította a Pride-ot.” (Magyar Idők: Kordonok között vonulat a fővárosi Pride menete)

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .