Még sosem voltam ilyen sokan! Ezt éreztem szombaton este. Szerény számítások százezernél is többen voltunk. És ami még ennél is felemelőbb: főleg fiatalok. Akik most megmutatták, hogy bár a pártokat messze elkerülik, nem mindegy nekik, hogy milyen lesz Magyarország. Mert, mint a szónokok is mondták, ők nem elmenni, hanem maradni akarnak. Magyarországon akarnak Európában maradni.
Tömegek az utcán. Jól érzik magukat, mert tudják, hogy sokan vannak. Jókedvűek, okosak, szépek. Komolyak és eltökéltek. Fiatalok.
Tudják, hogy mit akarnak: nem félázsiainak lenni, ahogyan Orbán mondta, hanem Európához tartozni. Ehhez Orbán hatalmát meg kell dönteni, el kell zavarni a diktátort.
Most megint léptek egyet előre. Megmutatták, hogy létezik még a normális Magyarország, vannak még itt olyanok, akiken nem fogott a rontás. Nem vették be a migráns-mantrát, a rezsicsökkentés meséjét.
Persze, a legfontosabb, hogy mi lesz ezután. Mert mára már kevés azzal búcsúzni, hogy legközelebb folytatják.
És akkor mi lesz, ha megint sokan leszünk? Ettől majd elmegy Orbán? Beadja a lemondását a legfőbb ügyész? Hányszor éreztük már az elmúlt években, hogy végre történik valami, hányszor hallottuk, hogy nem hagyjuk!
Aztán hagytuk, mert mi mást is tehettünk volna.
Az a tömeg, amelyik nagyobb és erősebb Orbánnál, már látszik – az a pártszövetség, amely nagyobb és erősebb lenne nála, még nem.
Orbánt és a Fideszt a jelenlegi választási rendszer keretein belül gyakorlatilag lehetetlen legyőzni. Nem kétharmad kellene hozzá, hanem háromharmad. Úgy alkották meg a szabályokat, hogy akkor is ők győzzenek, ha kevesebb szavazatot kapnak, mint az ellenzék. Hogy akkor is kétharmaduk legyen, amikor még ötven százalékuk sincs.
Ez a mostani, civilek által szervezett tüntetés valójában nem a hatalom, hanem az ellenzéki pártok számára volt igazi üzenet. Hogyha eddig nem értették, vagy nem volt rajtuk elég nagy a nyomás, hogy megértsék, most a saját szemükkel láthatták, hogy mit akarnak az emberek.
Például azt, hogy az ellenzéki pártok ne a saját pozícióikkal foglalkozzanak, hanem azzal, hogy kikényszerítsenek egy demokratikus választási rendszert. Ha másképp nem megy, a parlamenti politizálás bojkottjával. Aminek persze csak akkor van értelme, ha az összes ellenzéki párt, minden képviselője benne van.
Addig is, ameddig az ellenzéki pártok fölismerik, hogy nincs más választásuk, mint megváltoztatni az igazságtalan és egyenlőtlen választási rendszert, maradnak a tüntetések. Ha erre nem képesek, és nem szabadulnak meg azoktól a vezetőiktől, akik gátolják az együttműködést, akkor, akár tetszik nekik, akár nem, ugyanúgy eltűnnek, mint az a hatalom, amelynek most a főként fiatalokból álló tömeg megmutatta, hogy ki az igaz többség Magyarországon.
