Orbán a Facebookon: a határkerítéssel nemcsak magunkat, hanem Európát is védjük

0
913

Eljött az ideje, hogy érdemi tárgyalások kezdődjenek a határvédelemre fordított pénzekről, ugyanis Magyarország több mint egymilliárd eurót költött az európai határok megvédésére. Ezzel „nemcsak magunkat, hanem Európát is védjük” – mondta a Brüsszelben a Facebookra feltöltött videoüzenetében Orbán Viktor miniszterelnök.

Az unió ennek legalább a felét térítse meg! – jelentette ki. „Ezt is szóba kell hozni a mai napon. Munkára fel!” – tette hozzá Orbán Viktor.

Az uniós csúcstalálkozó legfontosabb témája az Európai Unió belső átalakítása, amellyel kapcsolatban „vannak egészen abszurd javaslatok is” – fogalmazott a kormányfő.

Ilyen például, hogy az Európai Parlament helyeinek szétosztásánál ne csak az európai állampolgárokat, hanem a migránsokat is vegyék figyelembe – közölte a miniszterelnök.

Magyarország számára ez nem fogadható el, hiszen az Európai Unió az európaiaké és az európai állampolgároké – jelentette ki.

- Hirdetés -

A kormányfő az egynapos brüsszeli uniós csúcstalálkozó megkezdésekor megosztott üzenetben elmondta, az ülés folyamán javaslatot kíván tenni az úgynevezett „piros lap” eljárásra, amellyel nőne a nemzeti parlamentek szerepe, és jogot kapnának arra, hogy megállítsák az Európában zajló vitákat, ha úgy érzik, hogy az egy adott ország nemzeti érdekét sérti.

A pénteki egynapos csúcstalálkozón szó lesz még az Európai Bizottság és az Európai Tanács elnöki tisztségének esetleges összevonásáról és az uniós biztosok számáról is, majd a 2021 és 2027 közötti hétéves időszakra vonatkozó keretköltségvetésről. Ezen témák mellett röviden ki fognak térni a migrációs válság kezelését célzó líbiai intézkedések finanszírozására és a Brexit folyamatának állására.

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .