Hányó medve és XXI. századi madonna

0
1430

A 9 műteremből című tárlat a Műcsarnokban, kilenc kortárs művész, és egy-egy hozzájuk társuló kurátor munkájából született. Egymásra nyíló nagy termekben láthatjuk az alkotók akár frissen a műteremből kikerült alkotásait, melyek némiképp rímelnek egymásra, de „monologizálnak” is. Naprakész kiállítás. Kíváncsisággal, rejtelmekkel teli.

 

Behatolunk a sok tekintetben ismeretlenbe, mint Bartók remekművében, a Kékszakállú herceg várában, csak ebben az esetben nem hét, hanem kilenc ajtó van, és ezeket nem zárva, hanem nyitva találjuk. Legalábbis elvileg. Hogy aztán ki előtt, mennyire nyílnak meg ezek a műalkotások, az már más kérdés. Kilenc terem, ha mindegyikre tíz percet szánunk, az már másfél óra, nem valószínű, hogy egy átlag látogató többet töltene itt. Tíz perc elég bárkinek is a megismerésére?

A sajtóbejáráson Faa Balázs termében aktivizálódtak leginkább a kollégák. Az egyik fő tárgy a Geometriai testek című, ami lisztből, a padlóra készült két nap alatt, kezek, fancsali arcok bizonyos logaritmus szerinti halmaza. A kurátor nagy elánnal magyarázza is benne a logikát, nem értem, de érzem a lüktetést, a performance elemet, a játékosságot, és még azt is értékelem, hogy nincs minden oldalról kordonnal körülvéve. El is hangzik, nem tragédia, ha belelépünk, és kicsit elkenjük. Akkor az is hozzátartozik majd az összképhez. Hát végül is, nem fontos minden műalkotás előtt haptákban állni, mindent agyon komolykodni. Miközben Faa Balázs igen komoly arccal, már-már mereven áll a kurátor mellett, ő pedig szeretettel magyaráz róla. Meg sem nyikkan, ahogy a többiek sem, kivéve azt az igencsak kisebbséget, akik maguk beszélnek a műveikről.

Ezen a sajtóbejáráson kitalálták a művészt, mint kiállítási tárgyat. Némaságukban végig lehet őket mustrálni. Körbepillantva a termen, hallgatva a szakértőt, és bámulva az alkotót, találgatni lehet, milyen ember is ő. Aztán később, amikor utánanézek, és megtudom, hogy a Magyar Képzőművészeti Főiskola sokszorosító grafika szakán végzett, akkor már szinte azonosnak érzem a műveivel. Azzal pedig többen elszórakozunk, hogy egy kamera elé lehet járulni, és ez a mellette lévő monitoron, másokkal együtt, ugyancsak bizonyos algoritmus szerint, sokszorosít minket, még sorjáznak is ezek a képek. Ezen lehet nevetni, a humor úgysem teng túl a kiállításon.

Jeles klasszikus mondta, hogy „csak nevetek az olyan színházon, amin nem lehet nevetni.” És ebben van valami, bár valószínűleg a képzőművészet esetében azért csekély ennek az igazsága. Egyetlen teremben dominál a humor, Agnes von Uraynál, korábbi nevén Szépfalvi Ágnesnél. Ha látunk egy kidolgozott testű férfiaktot, önelégült ábrázattal, meredő hímvesszővel, és az a kép címe, hogy Diadal, akkor ez pajzán fricska az ellenkező nemnek. De nőt is fest meztelenül, méghozzá a sajátjához hasonló, fénybe néző arccal, felhők között lebegve, Égi jelenség címmel. Tele van ez öniróniával, de közben azért hirdeti a test megmintázandó szépségét is. Jobbára tomboló életszeretettel vannak tele ezek a képek, a Balatont megörökítők különösen.

Pázmándi Antal szobrai közül viszont több kimondottan riasztó. A XXI. századi soros Madonna egy próbababa, amin emberi arcok fényképei is láthatók, otrombán riasztó gázálarc került rá, a tébolyult öldöklés segélykiáltásként való megtestesítésére. Van egy felismerhető, jobbára bulvár újságokból formázott hatalmas „papír” repülőgépe is Pázmándinak, fenyegető instrumentum, jelezve a szellemi környezetszennyezést.

A valós természet szennyezését ábrázolja, annak nyilvánvaló szerelmese, Nagy Gabriella, amikor állatokat fest jókora könnycseppel a szemükben. De kiállított egy sugárban hányó medvét is…

Turcsányi Antalnak egész sorozata látható élénk színű, groteszk álarcokból.

Baksai József, akinek van egy Szarvassá változott fiú című képe is, monomániásan festett agancsokba lát bele sok mindent.

Bullás József már nem fest figurális képeket. Izgatja a számítógép grafika, szemet próbára tevő, vibráló, felvillanyozó képeket készít, akár valóságos színorgiákat.

Kapitány András mikroszkopikus és madártávlatból is vizsgálja a nála futurisztikus formákból álló valóságot.

Lajtai Péter monumentális ikonfalakat készít, amik vonzóak, de sokkolóak is lehetnek.

Monumentális a kiállítás is, nehéz egyszerre befogadni. Kilenc művész, kilenc hozzáértően gondos kurátor, Fazekas Réka, Kondor-Szilágyi Mária, Rockenbauer Zoltán, Markovits Éva, Medve Mihály, Mayer Marianna, Reischl Szilvia, Szegő György, Csóka Edina összmunkájából jött létre az impozáns tárlat.

Érdemes ráhangolódni.

 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .