Bréking nyúz, január 23. – Tudósítás a másik valóságból

0
696

Nem lehet azzal vádolni a kormánymédiát, hogy nem foglalkozott ma az LMP-vel: szinte minden, kormányhoz közel álló oldalon megjelent legalább egy mű a pártról. Ezekből, és persze az alternatív valóság más írásaiból szemezgettünk.

„Arca lárvaszerű lesz”

„Hadházy Ákos úgy fél a rá és Simicska Lajos jobbikos oligarchára vonatkozó kérdésektől, mint ördög a tömjénfüsttől. Ha erről érdeklődnek az LMP társelnökénél, a politikus robothangra vált, az arca lárvaszerű lesz, és hosszú percekig ugyanazt az egy mondatot ismételgeti. (…)

Hadházy Ákostól hiába kérdezték meg – egyebek között az Origo is – ezerszer is a sajtótájékoztatóján, hogy mi köze neki és az LMP-nek a Simicska-családhoz és Vona Gábor Jobbikjához, válasz egyszer sem érkezett. E helyett a társelnök lárvaarcot öltött, robothangra váltott, és lement droidba. Körbe-körbe, hosszú percekig ugyanazt az egy mondatot ismételgette, amelyben Orbán Viktor miniszterelnököt és a családját szidalmazta, a kérdéseket pedig azzal ütötte el, hogy csupán a kormánypárti média próbálja lejáratni.” (Origo)

„Konspiratív körülmények”

- Hirdetés -

„Késő éj­szaka, nép­te­len rak­part, dunai hajó, kons­pi­ra­tív kö­rül­mé­nyek. A csúcs­ta­lál­kozó sze­rep­lői a végén egyen­ként tá­voz­tak a gon­do­san tit­kolt hely­szín­ről, hogy a já­ró­ke­lők még vé­let­le­nül se kapcsolhas­sák össze őket. Si­micska a leg­fon­to­sabb bi­zalmi em­be­reit küldte a ta­lál­ko­zóra, tel­jes felhatalmazás­sal. Az LMP máris fel­so­ra­ko­zott a Job­bik mellé? (…)

A Simicska-klán részéről két főtárgyalót küldtek az LMP szövetség nyélbeütésére, a közelmúltban a Magyar Nemzet nyakára ültetett Schlecht Csabát és Faragó Csabát a milliárdos másik régi bizalmi emberét, az ÁPV ZRT. és az MVM korábbi vezetőjét. Ők a titkos tárgyalásokon azt részletezték, hogy ’az LMP támogatására és irányítására a Jobbik szisztémához hasonlóan, tehát lényegében kézi vezérléssel kerülhet csak sor’.” (Ripost)

„Illetlenség”

„Gyermekeink többsége óvodás korban megtanulja, hogy más beszédjébe beleszólni illetlenség. Aki ezt óvodásként nem tanulja meg, azt nem biztos, hogy iskolaérettnek nyilvánítják, marad nagycsoportos.

A rostán így is átcsúsznak gyermekek, amelyeknek többsége az alsó tagozatban szocializálódik, de ennek ellenére kikerülnek az általános iskola padsoraiból olyanok, akik elemi után sem képesek magukban tartani véleményüket, amíg szót nem kapnak.

Úgy tűnik, az LMP-s Ungár még ennél is nehezebb eset, mert a fenti leírtak mellett ügyesen fejlesztette trollkodási képességeit, amit tegnap egy sajtótájékoztatón mutatott be.” (Magyar Idők)

„Olimpiafúró mozgalom”

„Az állítólagos mikroadományokból ismét sikerült kijutnia Brüsszelbe a Momentum egyik tagjának, ahol biztos távolságba kerültek végre az elmaradott Kelet-Európától, és végre érdemben tudtak demokratikusan beszélgetni hozzájuk hasonlóan haladó gondolkodású emberekkel az Orbán Viktor által épített „maffiaállamról”. Benedek Márton, az olimpiafúró mozgalom tagja Jávor Benedekkel diskurált nagy egyetértésben Paksról és a korrupcióról az Európai Parlament épületében. Az eseményt szerencsére élőben közvetítették a Facebookon, amely az egyetlen csatorna, amelyen hazánk sötét diktatúrájába is beszivároghat a nyugati fény. Kérdezni is próbáltunk, de üzenetünket – a négy darab másik hozzászólás mellett – nem vették észre, csak később.” (Pesti Srácok)

„Magánéleti válságban”

„Fekete-Győr Andrást, a magánéleti válságban lévő Momentum elnökét a Forbes magazin Európa fiatal politikustehetségei közé választotta.

Érdekes, hogy az amerikai Forbes egy olyan fiatal, 30 év alatti politikust választott az év emberének, akinek pártja egyrészt szerelmi válságban van, másrészt a friss Publicus-jelentés szerint a teljes lakosság körében mérhetetlenné vált, a biztos pártválasztók körében pedig 1 százalékra zsugorodott.

A Forbes a döntését azzal indokolja, hogy a fiatal politikuszseninek sikerült bedarálnia a budapesti olimpiát.” (888)

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .