Mesterséges intelligenciát kutató központot nyit a Google Kínában

0
823

Ez lesz az első ilyen központ Ázsiában, a lépés több szempontból is különös.

Ez már az ötödik hasonló Google-létesítmény lesz a világon, a többi központ Londonban, New Yorkban, Torontoban és Zürichben működik.

A cégóriás helyi munkaerőt alkalmazna Kínában,

a kutatások pedig számos technológiára hatással lehetnek,

az önvezető autóktól kezdve a gyári automatizáción át egészen az arcfelismerő szoftverekig.

Ez utóbbi némi aggodalomra adhat okot, ugyanis a Wired egy közelmúltban publikált anyagából kiderült, hogy a Kínai Kommunista Párt minden valószínűség szerint egy totális online megfigyelésen alapuló, Orwell 1984-jére kísértetiesen hasonlító rendszerrel számolná fel az ország lakóinak privát szféráját.

- Hirdetés -

A Kínai Népköztársaság vezetése már júliusban bejelentette, hogy nagy hangsúlyt kívánnak fektetni a mesterséges intelligenciára a jövőben, hogy felzárkózzanak az Egyesült Államokhoz.

A helyzet visszásságát jól illusztrálja, hogy miközben a Google központot nyitna, illetve két irodájuk is van az országban, több mint 600 alkalmazottal,

a keresőjüket és egyéb szolgáltatásaikat továbbra sem használhatják a kínaiak,

ugyanis azok központilag le vannak tiltva.

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .