Kezdőlap Itthon Oldal 203

Itthon

Kamu „ördög ügyvédje” jelentkezett

Állítólagos dr. Keserű Sándor Izraelből jelentkezett be a YouTube-on mint az „ördög ügyvédje”. Az eredeti, névtelen szerint nem az.

Szolgálati közlemény: van ez a kretén dr. (?) Keserű Sándor, aki a YouTube-on nekem adja ki magát. Na, még véletlenül sem vagyok ő – tette közzé Az ördög ügyvédje oldalt működtető titokzatos személy az általa nyitott, Borkai Zsolt valódi arca nevű Facebook-oldalon.

Az állítólag dr. Keserű Sándor rövid, bő egy perces videóban – arccal – arról beszél, hogy 2015-ben került kapcsolatba Borkai Petrával, a győri polgármester lányával egy százmilliós üzlet kapcsán. Ezután már többes számban fogalmaz, hogy „technikát telepítettünk”, így készítve felvételeket. Azért várt eddig a nyilvánosságra hozatallal, mert most kapta meg a politikai menedékjogot Izraelben, ezért már nem fél.

„Lépéseket tesz”

A török hadsereg átlépte Szíria határát, a jelenleg kurdok által ellenőrzött területeken, elűzve onnan a kurd fegyveres erőket, létre kíván hozni egy általa ellenőrzött zónát, és oda a kívánja áttelepíteni a területén levő szíriai menekültek egy részét. Nincs olyan hír, hogy a török hadsereget bármilyen szíriai politikai intézmény „hívta” volna Szíriába.

Ez a nemzetközi jog szempontjából nem nevezhető másnak, mint inváziónak, agressziónak, háborúnak.

Miért fontos ezt leszögezni? Azért, mert az Orbán-kormány az Európai Unióban vétójával megakadályozta, hogy az Unió a határ átlépése előtt nyilatkozatban figyelmeztesse Törökországot ennek jogellenes voltára. Már a határátlépést követően a magyar kormány végül hozzájárult egy módosult szövegű nyilatkozat kiadásához, de fenntartotta, hogy nem kifogásolja a török lépést.
Gulyás Gergely miniszter a kormány szokásos csütörtöki sajtótájékoztatóján kijelentette:
A magyar diplomáciának nagyon határozott véleménye, hogy ha Törökország annak érdekében tesz lépéseket, hogy a ma a török állam területén tartózkodó mintegy négymillió menekült visszajuthasson mielőbb a saját hazájába, akkor ezt támogatni kell.
Ez tehát azt jelenti, hogy az Orbán-kormány az általa kívánatosnak tartott politikai cél, a mostani esetben a menekültek visszatelepítése érdekében elfogadhatónak tartja a fegyveres behatolást egy másik állam területére. A fegyveres behatolást Gulyás a „lépéseket tesz” szavakkal írja le. Gulyás persze érzékelte a dolog visszásságát, mert sietett hozzátenni:

Természetesen a magyar alkotmány világos abban a tekintetben, hogy a háborút mint az államok közötti konfliktusok rendezésének módját Magyarország és a magyar kormány elutasítja. De ezt a két szempontot egyszerre kell érvényesíteni.”

Ez esetben is azzal állunk szemben, hogy az alaptörvény szövegezésekor átvették az 1989-es köztársasági alkotmány számos rendelkezését, amelyekről akkor, 2011-ben nem gondolták, hogy zavarni fogja őket (ilyen volt például a menedékjogra vonatkozó rendelkezés is), és azután később gond nélkül túlléptek rajtuk, vagy a normaszöveg módosításával, vagy anélkül. A két szempontot – hogy elutasítsa az állam a háborút, illetve hogy megértéssel fogadja a háború eszközének alkalmazását valamilyen politikai cél érdekében – nyilván nem lehet egyszerre érvényesíteni.
Az ilyesfajta fegyveres behatolást az adott országban állami főhatalmat gyakorlók egyetértése (kérése) nélkül, ami ellenállás esetén már kimeríti a háború kritériumait, leginkább néhány nagyhatalom alkalmazta az elmúlt évtizedekben: Franciaország és Nagy-Britannia Egyiptomban vagy Líbiában, az Egyesült Államok Libanonban, Irakban és másutt, de ide sorolható Vietnám beavatkozása is Kambodzsában, jelenleg Szaúd-Arábiáé Jemenben.
Törökország valami hasonlót csinál most, a menekültek visszatelepítésére hivatkozva, igazából alighanem az Iszlám Állam elleni harcban megerősödött kurdok megtörésére. Az Európai Unió ezt hivatalosan helytelenítette, amit az Orbán-kormány először megvétózott, másodszorra viszont elfogadott. Gulyás Gergely a sajtótájékoztatón erre hivatkozva nem tartotta indokoltnak, hogy az újságírók rákérdeznek az első menetben alkalmazott vétóra. Az újságíróknak azért volt igazuk, mert Gulyás a kormány nevében az imént idézett indoklást adta az első menetben alkalmazott vétóra.

A menekültek kényszerű visszatelepítésének szándékát tekintik elégséges indoknak a szomszéd állam területére történő fegyveres behatoláshoz, szemben az EU többi országával.

Fő kérdésünk: vajon mi minden lehet még elégséges ok az Orbán-kormány számára, hogy azt mondja, hogy a fegyveres behatolást mint „lépést” „támogatni kell”. (Merthogy Gulyás így fogalmazott.)
És vajon mi lehet elégséges ok ahhoz, hogy az Orbán-kormány alkalomadtán elvárja, hogy mások „támogassák” az ő „lépését”? Ma persze ilyen „lépésekre” a magyar államnak nincs alkalmas fegyveres ereje, de Lázár János óta mások is elmondták már, hogy a régió legütőképesebb hadseregét kívánják létrehozni.

Petőfi, a gyilkos?

Országszerte kulminál ezekben a napokban a Fidesszel szemben álló jelöltekkel szembeni lejárató kampány. Szegeden Koromné Fenyvesi Rózsa, az ellenzék móravárosi–alsóvárosi közös jelöltje ellen dobtak lejárató szórólapokat a választókerület minden postaládájába.

Öt évre visszamenően átnézték Facebook-megosztásait, és a mások szövegeiből a megosztás elején idézett szövegrészeket mutatják be az ő nézeteként, s ezt is tovább torzítva tulajdonítanak neki olyan álláspontot, amellyel megpróbálják a választókat ellene hangolni.
Annak alapján állítják róla, hogy Orbán miniszterelnök meggyilkolására buzdít, hogy az egyik általa megosztott szövegben a románoknak a kommunista rendszerrel szembeni felkelését és Ceauşescu kivégzését idézik fel. Aki így gondolkozik, az vajon mit gondol Petőfiről, aki versében azt írta: „Akasszátok föl a királyokat!” Őt is gyilkosságra való felbujtással vádolnák?

Vagy nem tanultak magyar irodalmat?

A magyar nemzettel való szembenállással vádolják az ellenzéki jelöltet, amiért évekkel ezelőtt megosztott egy olyan posztot, amelynek szerzője „idióta nemzetnek” nevezte a magyarokat, amiért belenyugodnak az Orbán-rendszerbe. És vajon mit gondolnak Adyról, aki ugarnak nevezte Magyarországot?
A magyar irodalom ismerői – akik közé a lejárató szórólap szerzői aligha tartoznak – hosszan sorolhatnák a hasonló példákat legkiválóbb íróinktól, költőinktől. Ilyen és hasonló idézetek alapján követelik a szórólap szerzői a jelölt visszaléptetését, miközben programjáról, terveiről természetesen hallgatnak.
A szegedi választók remélhetően nem azt várják el attól, akire szavazatukat adják, hogy a Fidesz álláspontját és ízlését kövessék, hanem tisztességet, felkészültséget, a szegediek érdekeinek képviseletét.

Borkai-ügy: luxusvilla a feleségnél, repülőgép az üzlettársnál

Hatalma, teniszpályás luxusvilla van Borkai Zsolt pedagógus feleségének nevén. Az épülethez négy hektár föld is tartozik – tette közzé Hadházy Ákos. A kiszivárogtató pedig bemutatta azt a repülőgépet, amelyet Borkai vett igénybe többször. A győri ellenzék rendkívüli közgyűlést hívna össze.

Ismerje meg Borkai polgármester pedagógus feleségének egészen elképesztő méretű birtokát – olvasható Hadházy Ákos Facebook-oldalán. Mint írja, a havi bruttó 1 millió (+250 ezer olimpiai járadék) fizetésű polgármester nyilvános vagyonbevallásában 1,5 hektár szántó szerepel Sokorópátkán, ám a telekkönyvi kivonatok szerint pedagógus(!) felesége a festői fekvésű községben 4 hektárnyi telket vásárolt össze 2012 óta. Az egyesített telek pedig egészen lenyűgöző módon átalakult.

Az információt egy ott dolgozó építőmunkástól hallotta a képviselő, szerinte az egész területet alagcsövezték (csak ennek költsége több tízmillió), gyönyörű jakuzzit is építettek bele, a teniszpálya pedig kívülről is látszik, csakúgy, mint a szőlőskert a hegyoldalban. Ezek a képek még inkább bizonyítják: azon a jachton nem az volt a baj, hogy az urak kétes erkölcsű fiatal hölgyekkel játszottak, hanem hogy a hölgyek rossz erkölcsű, öregedő urakkal szórakoztak. Még egyszer ki kell mondani:

ez az ügy nem a fellációról, hanem a korrupcióról szól. Kőkeményen

– fogalmaz Hadházy.

Borkaiék két repülőgéppel repkednek, ezek egyikét mutatja meg az Ez az ördög ügyvédje blog. Tulajdonosa a Borkai-ügyekben egyik főszereplő Somogyi János cége. Az egyszerűen Borkai gépeként nevezett jármű egy Cirrus SR22T Platinum, lajstromjele HA-BIC. Ez

a legdrágább dugattyús egymotoros repülőgép a világon, kifejezettem luxus kategória,

nagyon gyors és kényelmes, a fedélzeten a legkomolyabb műszerezettséggel és műholdas telefonnal. A kategória csúcsa, ára 800.000 dollár, plusz az extrák, például ez a gép tiszta bőr belül – fogalmaz a kiszivárogtató oldal szerzője. Szóval Borkainak van egy 240-250 millió forintba kerülő repülőgépe. Csak a fenntartása évi 10 millió körül van, és akkor még nem is repült. Gondolom, ez is csak magánügy – teszi hozzá.

Az események sorában a győri ellenzéki pártok rendkívüli közgyűlés összehívását kezdeményezik a Borkai-ügyben elhíresült ügyvéd, Rákosfalvy Zoltán szerződésének felmondása érdekében. Közleményükben azt írják, hogy Rákosfalvy neve a napokban több aggasztó, korrupciós vád kapcsán felmerült a Borkai Zsolt polgármestert érintő botrányban. Rákosfalvy Zoltánnak jelenleg több érvényben lévő szerződése is van a várossal, illetve a város cégeivel.

A győri ellenzéki pártok képviselői ezért kezdeményezik, hogy a város hívjon össze rendkívüli testületi ülést, és mondják fel Rákosfalvy Zoltán szerződéseit, amiket a várossal kötött. A kezdeményezésben benne van a Jobbik is, ami azért különös, mert ennek helyi szervezete a napokban váratlanul visszalépett a közös ellenzéki önkormányzati fellépésből.

Irányváltás az autóiparban? – Gigaberuházás Gödön

Több, mint egymilliárd euróból bővíti autóakkumulátor-gyárát a Samsung, ami az eddigi ágazati fejlesztésekkel vetekszik. Ezzel a cég és az ezt támogató kormány is arra tesz fel sok pénzt, hogy a jelenlegi e-autóé a jövő.

Bővíti gödi akkumulátorgyártó üzemét mintegy 390 milliárd forintból (mostani árfolyamon 1,17 milliárd euróból) a Samsung SDI, a beruházás 1200 új munkahelyet hoz létre – mondta a külgazdasági és külügyminiszter sajtótájékoztatón csütörtökön, Budapesten. Az állam vissza nem térítendő támogatást nyújt a beruházáshoz, ennek mértékét azonban még nem lehet közölni, mert azt az Európai Bizottságnak kell jóváhagynia. Az összeg összhangban van a beruházás méretével és jelentős – közölte Szijjártó Péter.

A beruházással eldőlt az is, hogy

az új autóipari korszakban Magyarország lesz az európai autógyártás egyik fellegvára

– mondta a miniszter. Hozzátette: az autóipar új korszakának világtérképére került Göd a Samsung SDI korábbi beruházásával is. A vállalatnak világszerte három üzeme van, kettő Ázsiában és egy Gödön. Szijjártó szerint az új technológiák a világgazdasági siker előfeltételeivé váltak,

az autóipar új korszakba lép át az elektromos autók elterjedésével.

Ez a beruházás az egyik legnagyobb Magyarország történetében, amelyek élvonalában az autóipar áll: a GDP nagyjából öt százalékát, a feldolgozóipar 30 százalékát állítja elő. A legjelentősebb ágazati fejlesztések az Audi, a Mercedes nevéhez fűződtek 2010 után, nagyjából 800 millió euró értékben. Az inflációt is beszámítva ezekkel minimum vetekszik a Samsung akkugyári bővítése.

Jelenleg óriási technológiai átalakulás zajlik a járműiparban. Mindeddig azonban nagy vita zajlik arról, melyik irány lesz a nyerő: az akkumulátoros meghajtás, vagy valamelyik másik, például az energiacella, netán a hidrogén. Ebben most mindenki tizenkilencre kér lapot.

Az mindenesetre látszik, hogy a kormánynál leeshetett a tantusz: a hagyományos belsőégésű meghajtás nem biztos, hogy nyerő akár középtávon is.

Mai kérdés – Ön szerint a győriek megválasztják vasárnap polgármesternek Borkai Zsoltot?

 

This poll is no longer accepting votes

Ön szerint a győriek megválasztják vasárnap polgármesternek Borkai Zsoltot?

Foszlányaim – Scarlett

Megértem én Tarlós István főpolgármester úr felháborodását, hogy azok a fránya, mindent kiforgató médiamunkások azt merték állítani, hogy Scarlett Johansson elragadtatással beszélt a főpolgármester úr munkásságáról és figyelmébe ajánlotta őt a vasárnapi választásokon szavazóknak, pedig hát a főpolgármester úr a megmondhatója, hogy nem eztetet mondta az a méltán világhírű csinibaba, ő már csak tudja, hiszem ő ott volt.
Ezzel kapcsolatban félkegyelműségem egyet nem ért csupán:

Tarlós István főpolgármester úrnak miért csak azután jutott eszébe tiltakozni emiatt a felháborító ferdítés miatt, miután ország világ előtt kikürtölték Scarlett Johansson méltán világhírű csinibaba felháborodását mert ő bizony semmi ilyesmit nem mondott sem Tarlós István főpolgármester úrnak sem a  másnak?

A Momentum vállalja

Havasi Gábor, a Momentum budafok-tétényi polgármesterjelöltje a másik két budapesti momentumos polgármesterjelölt, Déri Tibor és Soproni Tamás társaságában a mai napon vállalást tett arra, hogy ha megválasztják őket, akkor az első önkormányzati ülésen kihirdetik a klímavészhelyzetet. Emellett az összes megválasztott momentumos képviselő be fogja nyújtani az erre vonatkozó előterjesztést, amint lehetséges.

A klímaváltozás az emberiség eddigi legnagyobb kihívása. A magyar kormány számára azonban ez is csak egy ellenzéki világösszeesküvés. Velük szemben a Momentum tudja, hogy a klímaváltozás megfékezése és a világunk mentése érdekében azonnali tettekre van szükség, rögtön cselekedni kell. Ezért a Momentum polgármester- és képviselőjelöltjei nem várnak a klímatagadó Kormányra, hanem elkötelezik magukat amellett, hogy az önkormányzati testületekben azonnali lépéseket tesznek a fenntartható önkormányzatokért és közösségekért.

A Momentum összes polgármester- és képviselőjelöltje vállalja a zöld akciótervben megfogalmazottakat:

  1. Minden önkormányzat nulla kibocsátású lesz 2050-ig, a szükséges lépéseket már idén elkezdjük.
  2. Átállunk a körforgásos gazdasági modellre, az önkormányzat területén felhasznált termékeket vagy azok egyes részeit újrahasznosítjuk és visszanyerjük az ezeket alkotó alapanyagokat és energiát.
  3. Növeljük a közösségeink energiahatékonyságát energiahatékonysági programokkal, az önkormányzati lakásállomány felújításával, valamint a panelprogram újraindításával.
  4. Klíma- és közlekedésbarátan fejlesztünk, olyan településfejlesztési irányelveket követünk, melyek támogatják a biciklis és gyalogos közlekedést, valamint a kisebb energiaszükséglettel rendelkező közlekedési formákat.
  5. Megvédjük a lakókat a klímaváltozás veszélyeitől, a városi kánikula és heves esőzések káros hatásaitól fásítással, zöld homlokzatokkal, ivókutakkal és könnyen fenntartható zöldfelületek segítségével.

Borkai-ügy: Maldív-szigeteki bankokban a vagyon?

Két Maldív-szigeteki bankban tartja vagyonát Borkai Zsolt, ahová minden év végén elutazott családostul és üzlettársakkal – állítja a kiszivárogtató. A felvételeket alighanem nő készítette.

A titokzatos, magát ügyvédnek nevező személy az éjszaka két bejegyzést tett közzé az Ez az ördög ügyvédje blogoldalon. Az elsőben azt közli, hogy az egyik legnagyobb pornóoldalra általa feltett felvételeket Borkai és Rákosfalvy Zoltán vetette le arra hivatkozva, hogy ők a jogtulajdonosok, és nem járultak hozzá a közreadáshoz. (Ezért a szerző egy másik megosztón helyezte el ezeket.)

A röviddel ezután kitett bejegyzésben arról ír, hogy Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken. Minden év december 27-én három hétre a Maldív-szigetekre utazik az üzlettársaival és feleségével.

„Tudjátok, a család az első”

– tette hozzá epésen. Onnét aztán január közepén érkeznek vissza. Borkai felesége az elmúlt évekig tanárként dolgozott az egyik győri iskolában, és szabadságon is volt mindig január elején.

Ezeknek az utaknak azonban nem a búvárkodás volt az elsődleges céljuk: először abba a

legalább két bankba mentek, ahol korrupcióból származó vagyonát tartja Borkai

– írja az ismeretlen. Ott van még annak az offshore cégnek is a bankszámlája, amivel a győri földügyletet varázsolták meg. (Az Audi új logisztikai központja azokon a mezőgazdasági földeken épült 2012-ben, amelyeket korábban Rákosfalvy felvásárolt, majd a Borkai vezette önkormányzat átminősített iparivá, így már sokszoros áron adhatták el a németeknek.)

A Maldív-szigeteken a bankot Rákosfalvy intézte. Az első útjuk mindig oda vezetett. Aztán hidroplánt béreltek, és azzal repkedtek a szigetek között – fogalmaz.

Megjegyzi még, hogy a Maldív-szigetekre nem valamelyik repülőjükkel mentek, ahhoz azok kicsik. Nagy magángép a fideszes oligarchák közép-ligájának nem jár, csak a top-csapatnak, a Mészáros-Orbán-Tiborc családnak, Rogánnak, Matolcsynak van saját. Ezért nemzetközi járattal utaztak, amelyen azonban nyilván lényegesen fokozottabb a biztonsági ellenőrzés, mint Péren. Csakhogy Borkai a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke volt, amihez járt diplomata útlevél. Így Borkai gond nélkül juttatta fel a gépre a készpénzt: érinthetetlen diplomáciai csomagként utazott minden évben a bőröndnyi készpénz. (Borkai helyett 2017-ben új elnököt választott a MOB.)

A szivárogtató hamarosan folytatást ígér. Az új helyen lévő felvételek egyike alapján arra lehet következtetni, hogy a kompromittáló anyagokat női kéz készítette.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!