Kezdőlap Címkék Foglalkoztatás

Címke: foglalkoztatás

Opel: itt bővít, otthon sorvaszt

Tízezernél több embert bocsát el az Opel Németországban a következő években. A már francia kézben lévő márka nálunk viszont egy hete kezdte el új motorjainak gyártását Szentgotthárdon. Eközben a járműipari gyártás megtorpant, a külső piac összébb menni látszik. Másutt is vannak bajok.

Az Opel vezetése és a szakszervezetek több hónapig tartó egyeztetéseket követően a németországi telephelyek megőrzését szem előtt tartva megállapodtak a már korábban bejelentett létszámcsökkentés feletti 4100 fős elbocsátás részleteiben – írja Handelsblatt és a Bloombergre hivatkozva az MTI. A csökkentést korai nyugdíjazással és közös megegyezéssel tervezik megoldani. A csökkentés ellentételezésére a megmaradó állomány foglalkoztatási garanciáját 2023-ról 2025-ig hosszabbítják meg.

Az újabb létszámcsökkentés tervéről több német lap beszámolt. A Wirtschaftswoche szerint „alacsony négyjegyű számban” készülnek alkalmazottakat elbocsátani az Opelnél, elsősorban a többletkapacitással rendelkező szerszámgép-gyártásban és prototípus-építő műhelyekben. Az Allgemeine Zeitung Mainz úgy tudja, hogy 2025-ig mintegy kétezer fő elbocsátására kerülhet sor.

A francia PSA Peugeot-Citroen 2017-ben szerezte meg az ellenőrzést az Opel felett (miután az amerikai General Motors eladta a folyamatosan veszteséges patinás német márkát). Az Opel az elmúlt két évben már mintegy

hétezer munkahely megszüntetését határozta el.

A németországi üzemekből már több, mint hatezer alkalmazott távozott korai nyugdíjazással vagy közös megegyezéssel.

Ezzel egyidőben viszont fejlesztést hajtott végre a cég a szentgotthárdi motorgyártó üzemben. A múlt héten kezdték el az új PSA fejlesztésű háromhengeres (110 és 130 lóerős, alacsony fogyasztású és környezetkímélő ) benzines turbó motorok gyártását a 38 millió eurós – több mint 12 milliárd forint – beruházás eredményeképpen. Az évi 350 ezer darabos gyártási kapacitású üzemben készült motorokat a PSA által gyártott számos Opel, Peugeot és Citroen modellbe építik be.

Az átadási ceremónián elhangzott, hogy a fejlesztéseknek napjainkban a technológiai fejlődés és a hatékonyság növelése mellett a költségek csökkentését is szolgálniuk kell. A franciák

700 euróval kívánják csökkenteni minden járművük előállítási költségét.

Ezek a tények és adatok is azt erősítik meg, hogy – miközben gőzerővel zajlik az alternatív meghajtás bővítése a világ autóiparában – a globális cégek a „keleti végeken” még fejlesztik a belsőégésű járművek előállítását ezek relatíve nagy élőmunkaerő-igénye miatt, kihasználva a sokkal alacsonyabb béreket. Otthon pedig ezekből a kapacitásokból inkább leépítenek. Várható viszont, hogy az elektromos meghajtású autók gyártását a sokkal kevesebb alkatrész miatt töredék munkáskézzel előállítva minden erővel megpróbálják otthon tartani.

Az új szelek azonban kezdenek befúni hozzánk is. A ma nyilvánosságra hozott KSH-jelentés azt tartalmazza, hogy tavaly novemberben az ipari termelés 5,7 százalékkal emelkedett egy év alatt. Az előző hónaphoz képest a kibocsátás egy százalékkal csökkent.

A lassuló növekedés (illetve havi csökkenés) fő felelőse az autóágazat,

ami a teljes feldolgozóipari termelés legnagyobb, csaknem 30 százalékos részesedésű szereplője, a GDP mejdnem 5 százalékát állítja elő, több, mint százezer embernek ad munkát.

Ezért figyelemre méltó, hogy a járműipar novemberi kibocsátása 4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, októberben még 9,6 százalékkal. Az ipar belföldi értékesítése 1,7, ezen belül a feldolgozóiparé 2,6 százalékkal nőtt az előző év azonos hónapjához képest. A járműipar 14,9 százalékkal növelte belföldi eladásait, az ágazati export volumene 1,9 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, a járműgyártásé azonban 0,3 százalékkal csökkent. A járműipar új rendelései 11,7 százalékkal nőttek, az új ipari exportmegrendelések 6 százalékkal emelkedtek az előző év novemberéhez viszonyítva, de a járműiparéi csak 1,5 százalékkal.

A teljes ipari rendelésállomány az új megrendelések emelkedése ellenére is 9,5 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. A belföldi rendelések 5,8 százalékkal, ezen belül a járműgyártásé 36 százalékkal zuhant. Az exportmegrendelések állománya 9,8 százalékkal esett, ezen belül a járműgyártásé 11,5 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól.

Vagyis belföldön még élénkül az értékesítés, de a külpiacokon már erőteljes lassulás látható, ami erőteljesen érezteti hatását a túlnyomó részben exportáló autós cégek teljesítményére. (Ettől szenved például a Skoda, amely ma nyilvánosságra hozott számai tanúsága szerint egy százalékkal kevesebb autót gyártott 2019-ben, mint egy évvel korábban a kínai és indiai megrendelések csúnya visszaesése miatt. Hagyományosan sikeres modelljeiből kevesebb fogyott, az eladásokat az amúgy igen környezetszennyező SUV-ok – hobbiterepjárók – szédítő népszerűsége mentette meg.)

Hazánkban januárban kis számú létszámcsökkentésről érkezett hír a Mercedestől, azután, hogy tavaly valószínűleg végleg lefújták a második kecskeméti üzem megépítésének tervét. Október végén pedig a másik német óriás, az Audi közölte, hogy ugyan nem bocsátja el munkavállalóit, de a határozott idejű munkaszerződéseket  – ahogy korábban is – „korlátozott számban” hosszabbítja meg a piaci igényektől és az abból kialakított mindenkori termelési programtól függően. A motorgyártásban „a hagyományos típusok közötti eltolódások és a kisebb komplexitású, új elektromotorok gyártásának térnyerése” kihat a létszámigényre, így a foglalkoztatási struktúrára is, azonban a vállalat erre az új kihívásra a következő öt-hat évben készül fel.

Közlésük szerint a járműiparban, a konszernben és az Audi Hungariánál is zajlik az elektromobilitás és a digitalizáció irányába tartó átalakulási folyamat, amely kihívások elé állítja a vállalatot. Az átalakulási folyamat keretében a győri cég

„felülvizsgál minden folyamatot”

a vállalatnál. Az átalakulási folyamat hatással van a foglalkoztatási struktúrára is, de a cél az, hogy minden esetben biztosítsák a törzsállomány, azaz a határozatlan idejű munkaszerződéssel rendelkező munkavállalók hosszú távú foglalkoztatását. Ez mindkét fél, a munkaadó és a munkavállaló rugalmasságát feltételezi.

A munkavállalókra nézve a felek együttműködése azt jelenti, hogy igény szerint akár más-más vállalati területeken kínálhat számukra munkát az Audi. Mindemellett

a törzsállományt képező szakembereket mind a tervezett, mind a nem tervezett fluktuáció függvényében csak korlátozottan pótolják

– írták. (Ez nem sok jót ígér.)

A cirkalmas közleményt azért érdemes érdemes hosszabban felidézni, mert a csavaros megfogalmazásban benne van a magyar gazdaságban súlyosan túlsúlyossá vált autóipar minden – növekvő – baja. A korszakváltásban még a legerősebbek se tudják tartani eddigi létszámukat, eddig kisebb cégektől érkeztek hírek akár teljes bezárásról, várható, hogy a közeli jövőben a sokezres (az Audinál 13 ezres) cégek is lebocsátásokra kényszerülhetnek. Arról már ne is beszéljünk, hogy a kormány – látva a túlméretes hagyományos autógyártás veszélyeit – sietve az e-autókra teszi fel a kártyalapokat. Ha mégse az akkumulátoros hajtás lesz a jövő, az újabb buktával fenyeget.

Túl a zeniten a munkapiac

Elérhette a tetőpontot a foglalkoztatás, a nyárhoz képest több a közmunkás, a munkanélküliségi ráta pedig stagnál. Az időlegesen külföldön dolgozók száma ismét növekszik. Az adatok valószínűleg továbbra is torzítanak akár egymillió fővel.

A statisztikai adatok szerint a tavaly szeptember–novemberi időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 517 ezer fő volt, 23 ezerrel több, mint egy évvel korábban – hozta nyilvánosságra ma a KSH. A 15–64 évesek foglalkoztatási rátája 70,2 százalékra emelkedett.

A nagy csoportok közül az elsődleges munkaerőpiacon dolgozók száma (4,284 millió) 31 ezer, a külföldi telephelyen dolgozóké (120 ezer) 10 ezer fővel nőtt, a magukat közfoglalkoztatottnak vallók száma (112 ezer) pedig 19 ezerrel csökkent egy év alatt. Ám ha az éven belüli változást nézzük, a közfoglalkoztatásban például azt látjuk, hogy (a Belügyminisztérium) legutolsó, augusztusi adatai szerint 102 630-an voltak. Ez eddig a mélypontja volt ennek a formának, azóta tehát

tízezerrel ismét többen végeznek közmunkát.

Az időlegesen vagy ingázva külföldön dolgozók száma egy év alatt 10 ezerrel nőtt, átlépte a 120 ezret. Ennyien utoljára 2016-ban nyilatkozták azt, hogy így keresik a mindennapi betevőt. (A tartósan-végleg külföldre költözöttek számba vételére a KSH kitartóan kísérletet se tesz, a más országok nyilvántartásai alapján ez változatlanul 450-600 ezer között lehet.)

Feltűnő a fiatal korcsoport romló adata.

A 15–24 évesek körében a foglalkoztatottak száma 21 ezer fővel 284 ezerre, a foglalkoztatási ráta 1,7 százalékponttal 28,2 százalékra csökkent. A későbbi tendencia ad választ arra a kérdésre, hogy ez már a közoktatás romló minőségi kibocsátásának „áldásos” hatása-e.

Ugyancsak adatot közölt a KSH a munkanélküliségről. A szintén szeptember–novemberi időszakban a munkanélküliek átlagos létszáma 163 ezer, a munkanélküliségi ráta 3,5 százalék volt. Ez – a szezonális ingadozástól megtisztítva – hónapok óta stagnálás. Az valószínűsíthető, hogy a ráta nem fog csökkenni a következő időszakban.

Ismételten érdemes felhívni a figyelmet arra, hogy a magyar statisztika meglehetősen egyedülállóan a közmunkásokat a foglalkoztatottak között tartja számon, noha ez a forma mindössze pár hónapos munkát ad. Ha – a másutt megszokott módon – őket is az állástalanokhoz sorolnák, akkor

a hazai munkanélküliségi ráta ismételten hat százalékhoz közelítene.

Itt is aggodalmat keltő a 15–24 évesek csoportjának szereplése. Körükben a munkanélküliek száma 8,3 ezer fővel 43 ezerre, munkanélküliségi rátájuk 2,9 százalékponttal 13,2 százalékra nőtt.

A munkanélküliek több mint egynegyede fiatal.

A munkanélküliség átlagos időtartama 10,6 hónap volt, a munkanélküliek 30,5 százaléka legalább egy éve keresett állást, vagyis tartósan munkanélkülinek számított. Ez sokkal jobb adat a 2010-es évek elejinél, amikor még másfél év volt a keresési időtartam.

Változatlanul nincs válasz-megoldás arra az anomáliára, amire az év közepén hívta fel a figyelmet a Policy Agenda. Ők a februári adóhivatali adatokkal vetették össze a KSH számait. Utóbbi akkor is 4,5 millió foglalkoztatottról adott számot. A kutatók viszont az adóbevallásokból arra a következtetésre jutottak, hogy akkor 3,76 millió munkaviszonyból származó bérjövedelem után történt kifizetés. Vagyis

legalább nagyjából 800 ezerrel kevesebbre becsülhető a ténylegesen dolgozók száma a hivatalos adatnál.

Ebből is alig 2,9 millióan voltak azok, akik egész hónapban teljes munkaidőben dolgoztak. Ugyanennek a hónapnak a teljes és részmunkaidős bejelentettjei utáni kifizetések alapján pedig 3,4 milliót találtak az elemzők. Itt már egymilliót meghaladó a különbség a KSH számaihoz képest.

Robotok: minden ötödik ember helyett

A 3,7 millió alkalmazott munkájának nagyjából ötödét (732 ezer embert) tudja kiváltani az automatizáció. Elsősorban a szakképzettséget nem vagy kevéssé igénylő foglalkozások, több, mint száz, vannak kitéve ennek a folyamatnak – derül ki egy kutatásból.

A szakmák automatizálhatóságát és ennek munkaerőpiaci hatását vizsgálta az MKIK Gazdaság-és Vállalkozáskutató Intézet tanulmánya. Az persze nem újdonság, hogy az automatizáció és a digitalizáció terjedése megállíthatatlan, a gazdaság versenyképességének vezérhajója lehet, hogy mennyi embert tudnak kiváltani automatikus, digitális eszközökkel.

Becslések szerint az automatizáció terjedésének üteme

Közép-Kelet-Európában a közeljövőben az európai átlagot meghaladó lesz,

azaz a munkaerőpiaci hatások feltételezhetően régiónkban is jelentkezni fognak – áll az elemzésben. Az MKIK GVI a Magyarországon nyilvántartott foglalkozások automatizálhatóságát vizsgálta és vetette össze a foglalkoztatottságra vonatkozó adatokkal.

A rutintól az absztraktig

Automatizálható feladatnak tekintik a rutinszerű, egyszerűen leírható, és ebből adódóan programozható feladatokat, illetve azokat, amelyek a technikai fejlődésnek köszönhetően mai tudásunk szerint kiválthatók robotok és számítógépek által. Bizonyos területeken az automatizálás továbbra sem megoldott, egyes nem rutinszerű, absztrakt és összetett feladatok, valamint az olyan készségek, mint a kézügyesség, a kreatív intelligencia vagy a szociális készségek továbbra sem válthatók ki. Ezek esetében a számítógépek legfeljebb kiegészítő szerepet tölthetnek be az emberi munka mellett.

A foglalkozásokhoz tartozó feladatok automatizálhatósága alapján

a szakmákat öt kategóriába sorolták be

a szerint, hogy feladataik milyen mértékben automatizálhatók. A skálán 1-es értéket kaptak azok a foglalkozások, amelyek feladatai közül egyik sem automatizálható, 5-öst pedig azok, amelyeknél mindegyik feladat automatizálható lehet. A besorolás rávilágít arra, hogy az automatizáció nem jár feltétlenül az érintett szakmák megszűnésével: a legtöbb foglalkozás esetében a részfeladatok egy része potenciálisan automatizálható, míg más feladatokat jelenlegi tudásunk szerint nem lehet kiváltani az új technológiákkal.

A magyarországi szakmák többsége az elemzés szerint a nem automatizálható kategóriába tartozik: a FEOR nyilvántartásban

122 olyan foglalkozás van, amelyek részfeladatai nem automatizálhatók.

79 esetében a feladatok egy része már automatizálható, nagyobb részük azonban nem. 93 foglalkozás részben automatizálható, ezen szakmák részfeladatai között nagyjából egyenlő arányban szerepelnek automatizálható és nem automatizálható feladatok. 90 szakma esetében a részfeladatok többsége automatizálható, 26 szakma esetében pedig a jegyzékben felsorolt részfeladatok közül az összes vagy szinte az összes automatizálható.

Forrás: MKIK GVI

A kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy

az utolsó két kategória foglalkozásai, 116 tekinthetők az automatizáció hatásai szempontjából leginkább érintetteknek.

Nagyjából minden ötödik embert érinti

A NAV 2018-as foglalkoztatottsági adataival összevetve tehát elmondható, hogy 3 743 689 foglalkoztatottból 164 496 dolgozott az automatizálható szakmákban (a foglalkoztatottak 4 százaléka), további 567 313 (körülbelül 15 százaléka) pedig olyan munkát végez, amelyek részfeladatai többségében automatizálhatók. Az összes foglalkoztatottnak tehát körülbelül ötöde dolgozik olyan szakmában, amelyek részfeladatai alapján egészében vagy nagy részében automatizálható.

Ez nagyjából 732 ezer ember.

A foglalkoztatottak legnagyobb része, 28 százaléka (körülbelül 1 millió fő) azonban olyan foglalkozást űz, amelyek esetében az automatizálás kiegészítő szerepet tölthet be, a feladatoknak egy része automatizálható. A munkavállalók további 9 százaléka olyan feladatokat végez, amelyek többségében nem automatizálhatók, míg 18 százaléka nem automatizálható szakmákban dolgozott 2018-ban.

Forrás: MKIK GVI

Az automatizálható szakmákban dolgozók aránya a szakképzettséget nem igénylő, egyszerű foglalkozások esetében a legmagasabb. Az ilyen szakmákban dolgozók 15 százaléka (körülbelül 69 ezer) automatizálható feladatokat végez, további 24 százalékuk (mintegy 99 ezer) olyan szakmában dolgozik, melynek részfeladatai többségében automatizálhatók. Az érintett 167 ezerből a legtöbben, 135 ezren „egyszerű szolgáltatási, szállítási és hasonló foglalkozásokban” dolgoznak (ide tartoznak például a rakodómunkások, árufeltöltők, kézi csomagolók, kézbesítők, hordárok).

Az irodai, ügyviteli és ügyfélkapcsolati foglalkozások főcsoportjában körülbelül 169 ezer ember, azaz az összes adminisztrációs szakmában dolgozó 76 százaléka végez többségében vagy egészében automatizálható feladatokat. A gépkezelő, összeszerelő és járművezető szakmák csoportjában a munkavállalók 14 százalékát (54 ezer főt) foglalkoztatják automatizálható, 24 százalékát többségében automatizálható szakmákban.

Az átlagnál magasabb az automatizálható szakmákban foglalkoztatottak aránya az ipari és építőipari foglalkozások esetében is: a foglalkoztatottak 15 százaléka (17 ezer) automatizálható, további 43 százalékuk (111 ezer foglalkoztatott) pedig nagy részében automatizálható szakmában dolgozik.

A mezőgazdálkodási és erdőgazdálkodási foglalkozásokban kevesebb, mint ezer fő dolgozik automatizálható szakmában, ami az összes ilyen szakmában foglalkoztatott 3 százaléka. További 42 százalékuk, mintegy 10 ezer azonban olyan foglalkozást űz, amelyek részfeladatainak többsége automatizálható lehet. A kereskedelmi és szolgáltatási foglalkozások főcsoportjában a foglalkoztatottak 18 százaléka (77 ezer) dolgozik teljesen vagy többségében automatizálható részfeladatokból álló szakmákban.

A legkevésbé automatizálható foglalkozásoknak a felsőfokú végzettséget igénylő szakmák tekinthetők.

A felsőfokú képzettség önálló alkalmazását igénylő foglalkozások és az egyéb felsőfokú vagy középfokú képzettséget igénylő foglalkozások esetében nem találtak olyan szakmákat, amelyek teljes egészében automatizálhatók lennének. Utóbbi csoportban a foglalkoztatottak 8 százaléka (28 ezer fő) ugyanakkor olyan szakmában dolgozik, amely többségében automatizálható részfeladatokat tartalmaz.

Fejér megye az élen

A megyei szintű adatok szerint az azon szakmákban foglalkoztatottak aránya, amelyek részfeladatainak nagy része vagy egésze automatizálható, Fejér megyében a legmagasabb: 24 százalék. Ezt Komárom-Esztergom és Vas megye követi, ahol a foglalkoztatottak 23-23, Pest megyében 22, Bács-Kiskun megyében és Veszprém megyében egyaránt 21 százalék dolgozott 2018-ban ilyen szakmákban. A leginkább érintett szakmákban foglalkoztatottak aránya Nógrád (16), Baranya, Tolna és Heves (17 százalék) megyében a legalacsonyabb, Budapesten pedig 18 százalék.

Sehogy se stimmelnek a hivatalos foglalkoztatási adatok

Legalább 15 ezerrel kisebb az átlagkereset, és 800 ezer-egymillióval kevesebb a foglalkoztatott, mint amit a KSH hivatalosan közöl. A NAV adataiból ezt számolta ki a Policy Agenda.

Ma is megérkezett a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szokásos havi diadaljelentése arról, hogy „ismét 4,5 millió felett volt a foglalkoztatottak létszáma a március-májusi három hónapos időszak átlagában, amire legutóbb tavaly augusztus-októberben volt példa”. Ezzel az egy évvel korábbihoz mérve 43 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma.

Az elmaradt reform

Régóta élnek független kutatók és szakszervezetek a gyanúperrel, hogy a valóság ennél kevésbé rózsaszín. Ugyanez igaz, sőt, a kereseti statisztikára is. Különösen azóta, hogy a KSH tavaly nagy garral bejelentett adatgyűjtési reformja elmaradt: változatlanul nem közli az öt főnél kisebb cégek számait és nem készíti el az úgynevezett mediánjövedelmi kimutatást (amelyben a középen lévők felett és alatt ugyanannyian vannak, akik többet vagy kevesebbet keresnek), amely az átlagértéknél a valósághoz közelebbi képet mutat. A KSH a tavaszi kudarcot a NAV-ra kente.

A Policy Agenda (PA) a Magyar Szakszervezeti Szövetség megbízásából a februári adatokra végezte el az adóhivatalnak bejelentettekből a maga számításait. Akkor a KSH szerint a nemzetgazdasági bruttó átlagkereset 345 900 forint volt a legalább öt főt foglalkoztató vállalkozások, a költségvetési intézmények és a foglalkoztatás szempontjából jelentős nonprofit szervezetek körében.

Közelebb a valóságos bérekhez

A PA legfőbb megállapításai 2019 februárjára számítva az adóhivatali kereseti adatokból:

  • a teljes munkaidőben alkalmazásban állók nemzetgazdasági szintű bruttó átlagkeresete 331197 forint,
  • figyelembe véve minden egyes munkajövedelmet (a teljes és a részmunkaidő után járó munkabért), a bruttó átlagkereset 298229 forint,
  • a mediánjövedelem jelentősen alacsonyabb az átlagbérhez képest: a teljes munkaidőben dolgozók esetében 78 százaléka, 258 333 forint, míg az összes munkajövedelmet nézve 77 százaléka, 229 636 forint,
  • 634 660 fő dolgozott olyan munkaviszonyban, ahol minimálbérre, vagy garantált bérminimumra volt bejelentve, több, mint fele teljes munkaidejű.

Vagyis a 345 ezerrel szemben az „átlag magyar” inkább 250-280 ezer forint bruttó jövedelemből él.

Nem csoda, ha a KSH az elmúlt években egyre nehezebbé tette a hozzáférést az adatokhoz. Tavaly már egyenesen pénzt kért értük a szakszervezetektől.

…és a valós foglalkoztatási számokhoz

A NAV-hoz érkezett havi járulékbevallásokból a PA megpróbált következtetést levonni a foglalkoztatás méretére is. Ezek szerint februárban 3,76 millió munkaviszonyból származó bérjövedelem után történt kifizetés. Ebből

mindössze 2,9 millió alkalmazott volt az, aki egész hónapban teljes munkaidős munkaviszonyban dolgozott.

Jól látszik, hogy a 4,5 millió hivatalosan foglalkoztatott és a 3,76 millió munkaviszony alapján bérjövedelemben részesülők száma között jelentős különbség van. Ezt az eltérést növeli az is, hogy a 3,76 millió bérjövedelemmel rendelkező között vannak olyanok is, akik egynél több jogviszonnyal rendelkeztek abban a hónapban. Azaz ennél valamivel kevesebb azok száma, akik februárban munkabért kaptak akár rész-, akár teljes munkaidős foglalkoztatás után.

Ha azt nézzük meg, hogy hány olyan munkaviszony volt, amely mögött egész februárban volt bejelentett munkajövedelem, akkor ez

teljes és részmunkaidős munkaviszonyokat együtt véve mindössze 3,4 millió jogviszonyt takar.

Ez tehát már mintegy egymillióval kevesebb a KSH-adatnál.

Háromszor annyi a részmunkaidős, rengeteg a minimálbéres

Nyilvánvaló, hogy a legtöbb munkaviszonyból származó bérjövedelem a teljes munkaidőben foglalkoztatottak keresetéből kerül ki. Ugyanakkor a legális munkajövedelemmel rendelkezők 15 százaléka részmunkaidőben foglalkoztatottnak számít. Érdekesség, hogy a KSH foglalkoztatási adatai szerint a magukat foglalkoztatottnak mondók mindössze 4,8 százaléka mondta azt, hogy részmunkaidőben dolgozik.

A két adat közötti különbség mutatja a szürke foglalkoztatás egyik sajátosságát.

Idén februárban 635 ezer olyan bejelentett munkaviszony volt, ami mögött minimálbért, vagy garantált bérminimumot jelentő munkabér állt. Ezek közül 361 ezer esetben ez teljes munkaidős foglalkoztatást takart. A leginkább minimálbérrel, garantált bérminimummal érintett foglalkozások a sport-és szabadidős foglalkozások, személyi szolgáltatási foglalkozások, és az alkotó-és előadó-művészi foglalkozások. vendéglátás területén továbbra is magas  azok száma, akik a legkisebb bérre van bejelentve, itt az ilyen dolgozóknak aránya 43 százaléka, míg a kereskedelem egészében ez csak 32 százaléka.

A munkát kéne az emberekhez vinni

Ha nem viszik a munkát az emberekhez, egész térségek fognak kiürülni, a közmunkában felszabaduló pénzt vissza kell forgatni a munkaerőpiac erősítésére. Ez a végkövetkeztetése a Policy Agendának, amely az ismét kevesebb kiadás hátterét elemezte.

A munkaerőhiány mellett nem ritkák a helyi munkaerőpiaci krízisek, amelyek olykor több száz ember munkáját fenyegetik. A 2020. évi költségvetésben az állam csökkenti a Nemzeti Foglalkoztatási Alap kiadásait. A Policy Agenda (PA) azt vizsgálta meg, hogy mi áll a háttérben, milyen változások voltak az elmúlt 10 évben.

A Nemzeti Foglalkoztatási Alap (NFA) feladata az, hogy az állam az adófizetők pénzéből a foglalkoztatás javítását, a munkanélküliség kezelését és a képzési rendszer fejlesztését segítse elő. Az NFA egyik bevételi lába a munkajövedelem utáni befizetések. Az egészségbiztosítási- és munkaerőpiaci járulék egy része, valamint a szociális hozzájárulási adó szintén évente megállapított része az egyik ilyen bevételi forrás. A másik pedig a szakképzési hozzájárulás teljes egésze. Ezekből és az Európai Uniótól kapott visszatérítésekből „működik” az NFA.

Forrás: PA

Befizetnie kell a foglalkoztatási alapnak

Az NFA bevételéről az éves költségvetés rendelkezik. Valójában semmilyen köze sincs ahhoz, hogy mennyien dolgoznak, vagy mennyi a munkaadók, munkavállalók befizetése – írja a PA. Ugyanis a kormány akár már előre elvonhat ebből a pénzből. A jövő évi költségvetési tervezet szerint ez most meg fog történni: 71 milliárd forintot (a teljes kiadási oldal 16 százalékát) a központi kasszába be kell fizetnie a Nemzeti Foglalkoztatási Alapnak.

Az adatok azt mutatják, hogy 10 év alatt 100 milliárd forinttal emelkedett az NFA bevételi oldala. Érdemes összehasonlítani, hogy miből tevődött össze a két év bevételi „lába”.

Forrás: PA

Miközben az egészségbiztosítási- és munkaerőpiaci járulék NFA-t megillető hányada nominális értéken csak 27 százalékkal emelkedett, ugyanezen időszakban az átlagbér 95 százalékkal nőtt. Ha a foglalkoztatotti létszám bővülését nem számoljuk, akkor is

jelentősen növelni kellett volna a munkaerőpiaci járulékból beszedett összeget.

Ennek oka az, hogy a kormány jelentősen átalakította az adó- és járulékrendszert, és csökkent a munkaerőpiaci járulék mértéke is (2,5-ről 1,5 százalékra). Mindezt úgy, hogy csak a foglalkoztatottnak maradt meg ez a járulék, a munkáltatónak megszűnt, pontosabban beleolvadt a szociális hozzájárulási adóba.

A helyi problémák nem fontosak

Ez azt jelenti, hogy az aktív munkaerőpiaci támogatásokat (például a helyi munkaerőpiaci problémák kezelését) nem tartja fontosnak a kormány. Sokkal inkább a közmunkarendszer finanszírozásával, és az EU-tól kapott pénz felhasználásával vélték megoldottnak ezt a problémát, úgy, hogy a közfoglalkoztatás valójában nem az átmeneti munkaerőpiaci problémák kezelését szolgálja.

Az elmúlt tíz évben a tényadatokkal, és az idei, valamint a jövő évi tervszámokkal kalkulálva a közmunkára elköltött pénz az NFA összes kiadásának 46 százalékát tette ki (1787 milliárd forintot). Volt négy olyan év is, amikor a közfoglalkoztatásra elköltött összeg többet tett ki, mint minden más kiadásra fordított teljes kiadási elem.

Fordítva ülnek a lovon

A PA szerint hiába költ kevesebbet az állam a közfoglalkoztatotti rendszer működtetésére, az itt felszabaduló pénzt nem forgatja vissza a „munkaerőpiac javításába”. Nem teszi ezt, noha elejét kellene venni annak, hogy egész térségek válnak foglalkoztatói szempontból olyan válságos területté, ahonnan a munkaerő csak elvándorol. A munkaerőhiány problémája pedig arra is rá kell, hogy irányítsa a figyelmet, hogy

nem jó az a gazdaságpolitika, amelyik csak a munkaerőt viszi a foglalkoztatóhoz.

Ezzel ugyanis az ország egyes részei kiürülnek. Arra kell megoldást találni, hogy az adott térség munkaerejéhez „vigyék” a foglalkoztatót, vagy legalábbis a válságtérségekben még működő cégeket próbálják megmenteni. Ehhez pedig eszközrendszert tudna adni az NFA, ha nem forráskivonásokkal lenne terhelt.

Százezrek bukhatják a munkát a robotok miatt

A magyarországi cégek négyötödénél vannak automatizálható munkakörök, amelyeknél az alkalmazottak harmada dolgozik. Ebben e fejlesztésben azonban nagy a lemaradás, harmaduk nem fordított pénzt erre az elmúlt években, de majdnem felük tervezi ezt. A nagy és külföldi tulajdonúak járnak élen.

A munkaerőhiány (és a magyar gazdaság versenyképességi deficitje) ráirányította a figyelmet az automatizációra és digitalizációra. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézete (MKIK GVI) 6781cég körében végzett átfogó felmérést a kérdéskörről.

Sok helyen kiváltható az ember

Az eredmények azt mutatják, hogy a magyarországi cégek automatizációs potenciálja magasnak mondható: több, mint 80 százalékuknál legalább három feladatkör elvben automatizálható lenne,

a leginkább elterjedt automatizálható munkakörökben pedig vállalkozásonként átlagosan a munkavállalók harmada dolgozik.

A válaszokból az derül ki, hogy a vállalatok 32 százaléka nem vezetett be az utóbbi három évben automatizálási vagy digitalizációs fejlesztést, és nem tervezi ezt a következő három évben sem.

A válaszadó cégek

körülbelül fele (47 százalék) azonban tervezi, hogy a következő három évben végrehajt ilyen fejlesztést.

A válaszoló cégek döntő többségénél, 99 százalékánál dolgozik legalább egy olyan munkavállaló, aki valamilyen automatizálható feladatot végez. Jelentős részüknél (83 százalékuknál) legalább három olyan munkakör van, amely esetlegesen automatizálható. A leggyakoribb automatizálható munkakörnek az adminisztrációhoz kapcsolódó feladatok tekinthetőek. A vállalkozások több, mint felénél végeznek értékesítési és eladási feladatokat (61 százalék), ügyfélszolgálati feladatokat (53 százalék) és nehéz fizikai munkát (53 százalék). A cégvezetők 44 százaléka számolt be arról, hogy legalább egy munkavállalójuk rutinszerű fizikai munkát végez. Adatgyűjtési és egyszerű szövegírási feladatok a vállalkozások 41, illetve 35 százalékánál jellemzőek.

Az automatizálható és nem automatizálható munkakörök átlagos arányát mutatja az ábra

Forrás: MKIK GVI

A kutatók azt állapították meg, hogy a magyarországi cégek automatizációs potenciálja magasnak mondható:

a cégek több, mint 80 százalékánál legalább három feladatkör elvben automatizálható lenne,

a leginkább elterjedt automatizálható munkakörben pedig vállalkozásonként átlagosan a munkavállalók harmada dolgozik.

Ennek ellenére a vállalkozások közel 40 százalékánál az utóbbi három évben nem volt innovációs ráfordítás. Az innovációt bevezető cégek további 37 százaléka legfeljebb az árbevétel 2 százalékát fordította ilyen jellegű kiadásra, és kevesebb, mint negyedük számolt be arról, hogy 2 százalék feletti innovációs ráfordításuk volt.

Nagyok kontra kicsik, külföldiek kontra hazaiak

A felmérés megerősíti azokat az adatokat, amelyek szerint a kisebb és inkább hazai tulajdonú cégek versenyképességi alkalmazkodása volt a leggyengébb az elmúlt években, a nagyobb és külföldi tulajdonú, exportáló cégek léptek előre ezen a téren.

Az innovációra nem költött cégek között a kisvállalkozások aránya a legnagyobb. Az innovációk bevezetése az utóbbi három évben jellemzőbb volt a részben vagy egészében külföldi tulajdonú cégekre, mint a tisztán hazai tulajdonúakra – ez derül ki a felmérésből.

Az innovációs ráfordításhoz hasonlóan az automatizáció és digitalizáció kapcsán is a 250 fő feletti, az exportáló, a külföldi tulajdonban lévő és az ipari cégek járnak elöl. Az ezen kategóriákhoz tartozó vállalatok több, mint 80 százaléka hajtott végre ilyen fejlesztést az utóbbi három évben.

A cégek elsősorban a termelésre koncentrálnak:

az ilyen fejlesztéseket végrehajtó vállalkozások 45 százaléka a termelés és szolgáltatásnyújtás területén vezetett be automatizálást vagy digitalizálást, 34 százalékuk az adminisztrációban, szintén 34 százalék pedig a számvitel és pénzügy területén digitalizált. Az automatizáló vállalatok körülbelül negyede fejlesztett a logisztika és szállítás területén, 22 százalékuk a vállalatmenedzsment, 21 százalékuk pedig a marketinghez és értékesítéshez tartozó folyamatok esetében digitalizált. A vevőszolgálat esetében a válaszadó vállalkozások 15 százaléka vezetett be automatizálást vagy digitalizálást.

Az automatizációtól, digitalizációtól eddig és a jövőben is elzárkózó egyharmadnyi cégcsokorban többségben vannak azok, melyek vezetői úgy vélik, hogy nincs szükség a vállalkozásnál ilyen fejlesztésre: a válaszadók 40 százaléka ezzel magyarázza, hogy nem alkalmaztak vagy terveznek alkalmazni ilyen fejlesztést. Fontos eredmény az is, hogy a válaszadók 26 százaléka nem tudta megmondani annak okát, hogy miért nem hajtottak vagy hajtanak végre ilyen típusú fejlesztést. A válaszadók 14 százaléka a vállalkozásnál tapasztalható pénzhiányt, 10 százalékuk pedig a túl magas költségeket jelölte meg okként.

Feleannyi fogyatékkal élőt alkalmaznak, mint amennyit kellene

A cégek nem töltik ki a kötelező foglalkoztatási kvótát a megváltozott munkaképességűek alkalmazásában. Inkább fizetnek sok pénzt, noha anyagilag is jobban járnának, ha igyekeznének leküzdeni a gátakat a munkaerő-hiányt enyhítendő.

Törvény írja elő jó régen, hogy a munkaadók 25 fő felett alkalmazzanak megváltozott munkaképességűeket (akik aránya 11 százalék körüli, annyi, mint az EU-átlag). Ennek ellenére munkát végző hányaduk nem éri el a teljes foglalkoztatási arány egyharmadát. Ez az abszolút foglalkoztatási rátát tekintve azt jelenti, hogy körülbelül minden ötödik megváltozott munkaképességű dolgozik.

A kvóta kétharmada betöltetlen

Pedig ezzel nem járnak jól a cégek se – derül ki a defacto blog írásából. Tavaly inkább kifizettek több, mint 90 milliárd forintot, ahelyett, hogy az egyre növekvő munkaerő-hiányt ebből a forrásból is enyhítenék. Az előírás szerint a legalább 25 főt alkalmazó munkaadónak – beleértve az állami intézményeket és non-profit szervezeteket is – jelentős összeget kell befizetnie rehabilitációs hozzájárulásként az államkasszába,

ha a megváltozott munkaképességű dolgozók aránya nem éri el a létszám öt százalékát.

A szabályozás jelenleg 20-25 ezer fővel növeli a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatását. A közvetlenül a 25 fős mérethatár feletti vállalatoknak átlagosan lényegesen több megváltozott munkaképességű  alkalmazottjuk volt (körülbelül 0,6) mint a határ alattiaknak (0,3), ami azt tükrözi, hogy a rehabilitációs hozzájárulás jelentős ösztönzés a vállalatok számára. A megváltozott munkaképességű alkalmazottak száma azonban a mérethatár felett is jóval elmarad a kötelező foglalkoztatási szinttől (ami egy 25 fős vállalatnál 1,3).

Inkább fizetnek jó sokat

A tavaly munkát végző ilyen honfitársaink száma tehát 20-25 ezer, a rehabilitációs hozzájárulási bevételek friss adatai alapján azonban a kvóta nagyobb része, körülbelül 65 százaléka továbbra is betöltetlen (a költségvetési és non-profit szektorban is 55 százalék körüli). Vagyis 2018-ban a kötelező foglalkoztatási szintből mintegy 75 ezer ember hiányzott.

Az üres álláshelyek után a munkaadók hatalmas összeget, 2018-ban

mintegy 92,3 milliárd forintnyi rehabilitációs hozzájárulást fizettek az államkasszába.

Annak ellenére, hogy a munkaadók rengeteget spórolhatnak, ha a rehabilitációs hozzájárulás megfizetése helyett megváltozott munkaképességű embert alkalmaznak – írják a defacto blog szerzői. Sőt, ha egy kötelező álláshelyre egy félállású embert vesz  minimálbér körüli keresettel, a vállalat még akkor is olcsóbban jön ki, ha az illető munkájának nincs hozzáadott értéke.

Forrás: defacto blog

A grafikonból kiolvasható a vállalatok megtakarítási lehetősége. Ha egy munkáltató nem teljesíti a kötelező foglalkoztatási szintet, 2019-ben álláshelyenként havonta majdnem 112 ezer forintot kell fizetnie. Ez több, mint az a legalacsonyabb bérköltség, amellyel a kötelező álláshely betöltése esetén számolni kell: egy minimum heti 20 órában dolgozó, minimálbért kereső alkalmazott havi bérköltsége a járulékokkal együtt mintegy 90 ezer forint.

A munkaadók ráadásul a rehabilitációs hozzájárulás megspórolása mellett az esetek többségében

jelentős mértékű adókedvezményt is kaphatnak,

ami további megtakarítást eredményez.

A blog szerzői is kitérnek a cégek ódzkodásának okaira. Egyik lehetséges magyarázat, hogy a fogyatékos vagy tartósan beteg emberek iskolázottsága átlagosan viszonylag alacsony, és közülük sokan nem is keresik a munkalehetőséget. Amiben persze közrejátszik, hogy sokan nem is tudnak  segítség nélkül munkát vállalni. És természetesen nagy az előítéletek szerepe is az uniós átlagtól messze elmaradó foglalkoztatási arányban.

Varga: Mindenki lassul, mi száguldunk

0

Gazdaságvédelmi programot készít a kormány, felkészülve a növekedés lassulására a világban. A magyar gazdaság azonban a becsültnél is gyorsabban nő – nyilatkozta Varga Mihály pénzügyminiszter.

Varga az állami rádióban felidézte Orbán Viktor tavalyi, hirtelenjében elővett válság-kommunikációját arról, hogy a világgazdaság lendülete visszaeshet, s erre fel kell készülni. Ezért a kormány gazdaságvédelmi programot fog készíteni már tavasszal – mondta Varga Mihály.

A kormány a munkahelyek és a bérnövekedés ütemének „megvédését” szolgáló intézkedéseket fog hozni, arra törekszenek, hogy

ne álljanak le a fejlesztések és a fogyasztás.

A nemzetközi gazdaság lassulása miatt azért nagyon nem aggódik Varga, szerinte a magyar gazdaság idei növekedése is nagyobb lehet a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) által vártnál, ugyanakkor nálunk is érdemes a világgazdasági lendület visszaesésére felkészülni.

A következő hónapokban a kormány három-négy olyan intézkedést tervez, amelyek

tovább erősítenék a foglalkoztatás lehetőségét mindenki számára.

Varga szerint a nemzetközi intézmények utólag javítani szokták a magyar gazdasági növekedéssel kapcsolatos várakozásaikat. A miniszter szerint a 2018-as év jó példa arra, hogy mennyire pesszimista volt az elemzői várakozás: 3,5 százalék volt a legkedvezőbb előrejelzés, ugyanakkor a tavalyi magyar gazdasági növekedés 4,6-4,7 százalék lesz.
A magyar gazdasági növekedést húzó tényezők közül a pénzügyminiszter kiemelte a lakossági fogyasztás és a beruházások bővülését.

A pénzügyminiszter azt mondta, hogy a munkaerőpiacon az elmúlt években jelentős változás történt, Magyarországon a mintegy 12 százalékosról 3,6 százalékosra csökkent a munkanélküliség, néhány ágazatban munkaerőhiány alakult ki. (Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a nemzetközi sztenderdben a közmunkásokat, ez most mintegy 120 ezer, nem foglalkoztatottként szokás kimutatni, és a hivatalos statisztika változatlanul csak bő százezer külföldön alkalmazottról „tud”.)

A magyar munkaerő tartalékának a jelenleg még inaktívakat, a közfoglalkoztatottakat és a munkanélkülieket nevezte, kiemelve a nők, valamint a nyugdíjasok foglalkoztatottsági arányának növelését.

2030-ra a munkahelyek 40 százaléka is eltűnhet Kelet-Európában

0

Kelet-Európában meghaladhatja a 40 százalékot azoknak a munkahelyeknek az aránya, amelyek kiválthatóvá válhatnak a 30-as évekre automatizálással. Hosszú távon leginkább a szigorú oktatási követelményeket támasztó országok munkavállalói élvezhetnek nagyobb védelmet. Növelni kell a beruházásokat az oktatásba – hívja fel a figyelmet a PwC most megjelent elemzése.

A tanulmányban a PwC elemzői a három egymást átfedő automatizálási hullám (az algoritmikus, a kiterjesztési és az autonómia hullám) 2030-as évekig terjedő hatásait vizsgálták nem, kor és képzettség szerint. 29 országból több mint 200 ezer munkahelyhez kapcsolódó feladatot és készséget elemeztek, s arra az eredményre jutottak, hogy a kutatásban részt vevő 29 országban (Magyarország sajnos nincs közöttük, miközben Csehország, Lengyelország, Litvánia, Oroszország Szlovákia és Szlovénia a régió országai közül igen) az automatizálás a munkahelyek átlagosan mindössze 3%-át veszélyezteti a 2020-as évek elejére, az évtized végére azonban ez az arány csaknem 20%-ra nő, a 2030-as évek közepére pedig 30% körüli lehet.

Az automatizálás növekedése eleinte főleg a nőket érintheti, míg a férfiak majd inkább a 2030-as évek közepén érzékelhetik azokat.

Országonként eltérő a kiváltható munkahelyek aránya: egyes kelet-ázsiai és észak-európai gazdaságokban, ahol magasabb a képzettségi szint, mindössze 20-25% körül lehet, míg Kelet-Európában, ahol a nagymértékben automatizálható ipari termelés részesedése az összfoglalkoztatottságból viszonylag magas,

meghaladhatja a 40%-ot a harmincas évekre.

Eltérő hatások várhatók az egyes iparágakban – a közlekedésben és a raktározásban számítanak a legnagyobb kiváltásokra (52%-osra).

Az elemzésnek talán a leginkább tanulságos része az, amely az oktatás-képzés-felkészítés fontosságát emeli ki. A magasan képzett (diplomával vagy magasabb végzettséggel rendelkező) munkavállalók kitettsége sokkal kisebb, mint a középfokú vagy annál alacsonyabb végzettséggel rendelkezőké, s hosszú távon ez utóbbiak különösen ki lesznek téve az automatizálásnak.

ezért fontos növelni az élethosszig tartó tanulásba és az átképzésbe történő beruházásokat

– hívja fel a figyelmet a PwC, rámutatva: a magasabban képzett munkavállalók jellemzően jobban tudnak alkalmazkodni a technológiai változásokhoz.

Hosszú távon leginkább azon országok munkavállalói élvezhetnek nagyobb védelmet az automatizálással szemben, amelyek szigorú oktatási követelményeket támasztanak – ilyen például Szingapúr vagy Dél-Korea. Ez azokra az országokra is érvényes (különösen Európában), ahol az oktatásra fordított kiadások a GDP százalékában kifejezve magasak.

Növelni kellene az oktatásra és a készségek fejlesztésére irányuló köz- és magánberuházásokat

annak érdekében, hogy a munkavállalók pályafutásuk során könnyebben alkalmazkodjanak a technológiai változásokhoz.

A kormányzatoknak, a vállalati szférának, a szakszervezeteknek és más szervezeteknek egyaránt hozzá kell járulniuk az új technológiákhoz való alkalmazkodás elősegítéséhez.

GRAFIKONBAN A VILÁG – egyre kevesebb órát dolgozunk?

A magyarok előszeretettel hangoztatják, hogy mennyit dolgoznak; nos, egy OECD-statisztika szerint a magyar foglalkoztatottak évente átlagosan 1761 órát – azaz a szabadságokat, az ünnepnapokat is beszámítva –, heti 34 órát. Ez pedig igencsak messze áll a görögök leterheltségétől: ott évi 2113, azaz heti 40,5 óra jut egy alkalmazottra.

A görögöknél még a mexikóiak is többet töltenek állásukban: mint azt az alábbi grafikonból látható, évi 2246, azaz heti 43 órát.

Forrás: Statista

Mindez a legfejlettebb ipari államokat tömörítő OECD jelentéséből (Employment Outlook 2017) derül ki, amelynek egyik táblázatából tendenciájában is megvizsgálható, hogy egyes országokban idővel hogyan alakult a ledolgozott órák száma. Érdekes módon, Magyarországon ez a rendszerváltás óta egyenletesen csökken  – ahogy az az OECD adatbázisából a foglalkoztatásban állók átlagosan ledolgozott óráinak a számáról készített grafikonunk is mutatja.

Forrás: OECD

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!