Vesztegetési kísérletről, megtévesztésről ír a miskolci képviselőjelölt

0
1063
Forrás: Facebook, fotó: Szirmai Klára

Öten indulnak a július 15-ei, miskolci időközi önkormányzati választáson, amelyet azért tartanak, mert Hubay György áprilisban parlamenti képviselő lett. Az ellenzék által támogatott független jelölt, Erdei Sándor, közleményében névdublőrökről, lejáratásról, rongálásról ír.

A kormánypártok jelöltje, Nagy Ákos mellett a Munkáspárt is indít jelöltet, az MSZP, a Jobbik, a DK, a Momentum és az LMP pedig függetlenként azt az Erdei Sándort támogatja, aki korábban Rokker Zsoltti humoristaként volt ismert. (Vele készült interjúnkat itt olvashatja.)

A választáson ugyanakkor

elindul még egy Erdei Sándor, szintén függetlenként.

Az ellenzék által támogatott Erdei Sándor közleményében azt írja: olyan információk jutottak a birtokába és jelentek meg a sajtóban, amelyek „alapvetően kérdőjelezik meg a miskolci 12-es választókörzetben zajló időközi választások törvényességét és tisztességét.”

Szerinte a

névdublőrök, áljelöltek, eltitkolt ajánlások, vesztegetési kísérletek, megtévesztés, lejáratás, rongálás

mindennaposnak számítanak, ezért felszólítja „a Fidesz-KDNP-t, a miskolci városvezetést és annak holdudvarát, hogy azonnal fejezzék be Miskolcon” az elmúlt hetekben felé irányuló megvesztegetési kísérleteiket, „a kamu-jelöltek, névrokonok felsorakoztatását, a választási plakátjaim leszaggatását, valamint a lejárató szórólapok terjesztését”.

Nagy Ákos fideszes jelöltet pedig arra szólítja fel, hogy „a továbbiakban sem erkölcsileg, sem morálisan, sem pedig kedvezményezettként

ne vállaljon közösséget ezzel a választási módszerrel és vagy lépjen vissza a jelöltségtől, vagy valljon színt jogászként, keresztény emberként,

hogy mi a véleménye a választók üzemszerű és szándékos megtévesztéséről, a csalásokról, amelyek szervezéséről jelöltként tudnia kellett”.

Erdei Sándor szerint „amelyik párt a választóknak már a kampányban hazudik, és amelyik jelölt ehhez ügyvédi esküje ellenére folyamatosan asszisztál, attól később sem várható más”.

Mint írja, 22 éve humorista, de nem bolond és nem bohóc, alapító tagja a Miskolci Lokálpatrióta Egyesületnek, emellett Abaújlak-Szanticska társadalmi alpolgármestere is. Magát „igazi lokálpatriótaként” jellemzi közleményében.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .