Kezdőlap Címkék Miskolc

Címke: miskolc

Másodfokon is pert nyert a TASZ a miskolci önkormányzattal szemben

0

Jogerősen megnyerte a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) és a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda (NEKI) azt a pert, amit a Miskolci Önkormányzattal, a Polgármesteri Hivatallal és a Miskolci Önkormányzati Rendészettel szemben a városvezetés szegény- és cigányellenes intézkedései miatt indítottak.

A Miskolci Törvényszék 2018. december 12-én kihirdetett elsőfokú ítélete szerint a Miskolci Önkormányzat és a Miskolci Önkormányzati Rendészet (MIÖR) megsértette a miskolci romák emberi méltóságát, egyenlő bánásmódhoz való jogát a szegénytelepeken folytatott razziákkal, és egyéb, a romák elüldözését szolgáló intézkedésekkel, ideértve az önkormányzat és polgármester nyilvános kommunikációját is. A bíróság az alpereseket el is tiltotta a jövőbeni hasonló jogsértésektől. Az ítélet ellen az alperes önkormányzat és rendészeti szerv fellebbeztek, azonban a másodfokon eljáró Debreceni Ítélőtábla a mai napon kihirdetett ítéletével teljes egészében helybenhagyta az elsőfokú ítéletet – olvasható a TASZ közleményében.

A TASZ és a NEKI 2016 tavaszán indította a pert.  Ezt megelőzően az alapvető jogok biztosa már a 2015 júniusában kiadott jelentésében jogellenesnek találta a szegénytelepeken 2011 óta folytatott összevont hatósági razziákat és azok azonnali beszüntetésére szólította fel a városvezetést. Miután azonban ezt nem vették figyelembe, a jogvédő szervezetek a bírósághoz fordultak a miskolci romák jogainak érvényesítéséért, és közérdekű pert indítottak.

A felperesek azt is kérték a bíróságtól, hogy mondja ki: a Miskolci Önkormányzat különböző, cigányokat sújtó intézkedései (mint például az alternatív lakhatás biztosítása nélküli telepfelszámolás) és az azokhoz kapcsolódó retorika sértette a miskolci romák egyenlő bánásmódhoz való jogát.

A mai napon kihirdetett ítéletében a Debreceni Ítélőtábla kimondta, hogy a társadalmi feszültségeket az állam, az önkormányzat csak jogállami eszközökkel kezelheti. A miskolci roma lakosság megkülönböztetésére és megfélemlítésére irányuló önkormányzati eseménysor súlyosan jogsértő és felróható volt. Az Ítélőtábla ezért helybenhagyta a tízmillió forintos közérdekű bírságot.

“Nagyon örülünk az ítéletnek, és bízunk benne, hogy a jövőben a miskolci városvezetés a mélyszegénységből fakadó problémákat nem megbélyegző retorikával és rendészeti eszközökkel, hanem megfelelő szociálpolitikai intézkedésekkel fogja kezelni” – mondta Jovánovics Eszter, a TASZ Egyenlőségprojektjének vezetője.

A perben ügyvédként a TASZ-t dr. Hüttl Tivadar és dr. Nónay Gábor, a NEKI-t dr. Ammann Zsuzsa képviselte.

A TASZ megnyerte a legnagyobb antidiszkriminációs perét

0

Elsőfokon pert nyert a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) és a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda (NEKI) a Miskolci Önkormányzattal, a Polgármesteri Hivatallal és a Miskolci Önkormányzati Rendészettel szemben, amit a városvezetés szegény- és cigányellenes intézkedései miatt indított.

A Miskolci Törvényszék 2018. december 12-én kihirdetett ítélete szerint a Miskolci Önkormányzat és a Miskolci Önkormányzati Rendészet (MIÖR) megsértette a miskolci romák emberi méltóságát, egyenlő bánásmódhoz való jogát a szegénytelepeken folytatott razziákkal, és egyéb, a romák elüldözését szolgáló intézkedésekkel, ideértve az önkormányzat és polgármester nyilvános kommunikációját is.

A TASZ és a NEKI 2016 tavaszán indította a pert.  Ezt megelőzően az alapvető jogok biztosa már a 2015 júniusában kiadott jelentésében jogellenesnek találta a szegénytelepeken 2011 óta folytatott összevont hatósági razziákat és azok azonnali beszüntetésére szólította fel a városvezetést. Miután azonban ezt nem vették figyelembe, a jogvédő szervezetek a bírósághoz fordultak a miskolci romák jogainak érvényesítéséért, és közérdekű pert indítottak. A felperesek azt is kérték a bíróságtól, hogy mondja ki: a Miskolci Önkormányzat különböző, cigányokat sújtó intézkedései (mint például az alternatív lakhatás biztosítása nélküli telepfelszámolás) és az azokhoz kapcsolódó retorika sértette a miskolci romák egyenlő bánásmódhoz való jogát.

Ítéletében a Miskolci Törvényszék kimondta, hogy a miskolci önkormányzat a városban vitathatatlanul fennálló szociális problémákat, társadalmi feszültségeket nem jogállami eszközökkel kezelte. A bíróság hangsúlyozta, hogy ez a per a legnagyobb volumenű antidiszkriminációs per ma Magyarországon, az ítélet 55 oldalas.

“Nagyon örülünk az ítéletnek, és bízunk benne, hogy a jövőben a miskolci városvezetés a mélyszegénységből fakadó problémákat nem megbélyegző retorikával és rendészeti eszközökkel, hanem megfelelő szociálpolitikai intézkedésekkel fogja kezelni” – mondta Jovánovics Eszter, a TASZ Egyenlőségprojektjének vezetője.

A perben ügyvédként a TASZ-t dr. Hüttl Tivadar és dr. Nónay Gábor, a NEKI-t dr. Ammann Zsuzsa képviselte.

Bréking nyúz, július 18. – Tudósítás a másik valóságból

0

Orbán Viktor nemcsak nagyszerű politikus, hanem kivételes diplomata is, legalábbis az Origo szerint. A Figyelő apokaliptikus víziót vázol fel, amelyben Magyarország az egyetlen fénysugár. A Pesti Srácok szerint az ukránok tehetnek az ország elleni orosz agresszióról. Erős a nap az alternatív valóságban.

Az Origo munkatársa már szinte szavakat sem talál arra, hogy Orbánt dicsőítse

„Orbán Viktor kivételes diplomáciai sorozata, Keleten és Nyugaton

A balliberális véleményformáló „elit”, nincs jobb szó rá, kinőtte az átlagos álhírgyártást, túlhaladt a műfaj kereteinek korlátain, és valami teljesen új, egyedi és formabontó dologhoz nyúlt: az utólagos történelemmódosításhoz. Most éppen úgy látják, hogy Orbán Viktor nagyon-nagyon elszigetelődött Európában, ezért gyorsan átpörgettük a miniszterelnök naptárát. Bárcsak mindenki úgy lenne elszigetelődve, mint ahogy Orbán Viktor a kontinens nyugati és keleti felén! (…)

A 444-Index-Magyar Narancs-Hvg tengely (van még egy pár hasonló!) kitalálta, hogy álhíreket gyártani nem kunszt, sokkal izgalmasabb a történelmet utólagosan módosítani!

Mivel alapjában véve túl sok mondanivalójuk nincs a világról, ugyanakkor nagyon nem szeretik Orbán Viktor miniszterelnököt, kitalálták, hogy hiába látja Európa lakosságának szinte egésze, politikusainak háromnegyede személyében a kontinens megmentőjét, ő valójában nagyon elszigetelődött. Honnan? Mindenhonnan, de főleg a mértékadó, nyugati, politikai és értelmiségi köröktől.”

A portál főszerkesztője közben a 888-on a miskolci választásról ír

„Öt időközi önkormányzati választást tartottak az elmúlt két hétben Magyarországon. A Fidesz mind az ötöt irgalmatlan fölénnyel megnyerte, a legszerényebb győzelem is 60 százalék feletti (magyarul: brutális), de volt, ahol több mint 80 százalékot ért el a Fidesz jelöltje. Igen, Veszprémben több mint 80 százalékot.

Az ellenzéki propagandamédiumok ezután összecsuklottak. Nemhogy a kormányt, de még a választókat sem szidják az ellenzék szánalmas vereségsorozata miatt. Oh, pedig a múlt héten még tartották magukat, mármint az ellenzéki sajtó, úgy általában. (És nem féltem őket: hamarabb magukhoz fognak térni, mint az ellenzéki pártok, hiszen a pártok helyett is ők politizálnak.) A józsefvárosi ellenzéki polgármester-jelölt bukása után még írtak mindenről: nagyon szegény józsefvárosiak szavaztak a Fideszre, illetőleg rajtuk kívül a Fidesztől rettegő józsefvárosiak szavaztak a Fideszre. A most hétvégi, miskolci önkormányzati választást is még a várt módon propagálták: az ellenzéki jelölt (Rokker Zsoltti, ha jól figyeltem meg, két t-vel írja keresztnevét), tehát Rokker Zsoltti az ellenzéki propaganda szerint példátlan csalássorozattal nézett szembe. Ugyanis, Miskolcon elindult egy névrokona. Nem, nem egy másik Rokker Zsoltti, ugyanis Rokker Zsolttit valójában Erdei Sándornak hívják. Vagyis, elindult független jelöltként egy másik Erdei Sándor. (…)

Az áprilisi sorozatban harmadik kétharmados Fidesz-győzelem után hetekig hallgattuk, olvastuk a megmosolyogtató ellenzéki magyarázatokat: buták a választók, ráadásul el sem jutnak hozzájuk sajnos Kálmán Olga meglátásai, intelmei. Rokker Zsoltti miskolci jelölésével és médiatámogatásával kiderült: a választókat nemcsak azért szidják, mert csalódottak és a kudarc valódi okaival képtelenek szembe nézni és kitaláltak, hazudnak maguknak valamit. Nem. Ahogy már írtam: az derült ki számomra: ők tényleg azt gondolják, hogy egy választónak jó Dagadt Bejmüller.”

A Figyelő szerint „Magyarország példát és utat mutat a világnak”

„Magyarország olyan jel lett a világban, ami ellene mond a neoliberális világrendnek, védi Európa eredeti örökségét, a keresztény értékeket és a nemzetállamot. Óriási hazai és nemzetközi ellenszélben építette fel státuszát, mai arculatát. Mára már nincs olyan ország a világban, aki ne ismerné Magyarország nevét, miniszterelnökét és politikáját. (…)

Magyarország lámpása egy Szodoma és Gomora közeli sötétségben világít. A nyugati világ egy elferdített jogrendet hozott létre, istent kezdett játszani. A  morális védőkorlát nélküli humanizmus eszméjének csapdájába esett. A bűn többé nem létezik, a Tízparancsolatra nincs többé szükség, mert felvilágosulttá vált az emberiség. Maga akarja meghatározni születését és halálát, erre törvényeket alkot, az abortuszt és az eutanáziát. Szabadosan akar élni, mert ugye a bűn csak kitaláció. Homoszexuális házasságot akar, élettársi viszonyokat akar, a házasság szentsége helyett. A bűn annyira részévé lett, hogy észre sem veszi, miben él, már lelkiismeret-furdalása sincs. A test az érzékiség a filmiparon keresztül terjedt Amerikából az egész világra. Később a technológia lett az isten. Arra nem gondol az ember, mi lenne, ha mindez összeomolna, természeti katasztrófák okán vagy világégés, világháború által, ami mindig itt lebeg a fejünk fölött. Egy nukleáris katasztrófa mindent elsodorna, gondolni kellene arra, hogyan térhetne vissza az ember az eredeti természetes, egyszerű élethez. (…)

Magyarország a lelki megújulás programját hajtja végre. Azt is mondhatnánk, mintegy a Szent Korona kisugárzásának megvalósításaként. A kormány keresztény értékrendű törvénykezéssel, erős nemzetállami és nemzeti összetartozás politikájával, a megújuló gyülekezetek pedig imáikkal. Erre az útmutatásra a világnak olyan szüksége van, mint egy falat kenyérre, különben összeomlana, mint hajdan az erkölcsi válságba sodródott civilizációk.”

A Pesti Srácok szerint Európának és Oroszországnak egymás kebelére kellene borulni

„Van értelme az Oroszország és a Nyugat közötti szembenállásnak?

Dehogy van, az égegyadta világon semmi. De tényleg semmi. Jelenleg mindkét fél abban a helyzetben van, hogy erőforrásainak jelentős részét pazarolja egy olyan konfliktusra, amelyben a helyzet megváltozása csak egy megegyezéstől remélhető. Számtalan érdekkonfliktusukhoz képest is nagyon jelentős érdekazonosságok vannak a felek között, olyan közös problémákkal kell megküzdeniük, amelyek már közép távon az ő létüket is fenyegetik. Amerikának, Európának és Oroszországnak ugyanazokkal a globális kihívásokkal kell megküzdenie, és egyenként mindegyik esélytelen azok kezelésére. (…)

Az ukránok mindent meg is tettek azért, hogy a diplomáciai és gazdasági eszközökkel operáló oroszokat felbőszítsék és hagyják a saját semmire való politikai elitjüket lecserélni másodvonalbeli, nyugati zsoldban álló bérencekre. Az ukrán kormányban ugyanis hemzsegnek más országok állampolgárai és tanácsadói karát nyugati multicégek és kormányok delegálják.

Oroszország csak visszaszerezte annak egy jelentős részét, ami az ereje és meggyőződése szerint jár neki. Nem is hagytak neki más választást, mert folyamatosan provokálták. A nyugati propaganda hatására fordítva nézzük a dolgokat. Nem az oroszok vannak rossz helyen a Krímben, hanem az amerikaiak Ukrajnában.”

Időközi választások: csak a Fidesz!

Az időközi választás olyan, hogy a Fidesszel szemben ellenzéki pártok indulnak, és a végén mindig a Fidesz nyer. Ezt mondaná Gary Lineker, ha itt élne Magyarországon, és nem futballal, hanem politikával foglalkozna. Lejtmenetben az ellenzék, a fideszes gőzhenger megállíthatatlannak látszik.

Egy héttel ezelőtt Budapesten, a Józsefvárosban, most vasárnap pedig Miskolcon láttuk ezt.  A borsodi nagyvárosban nagyon alacsony részvétel mellett, a kormánypárti jelölt a szavazatok 60,96 százalékát kapta, az ellenzéki pártok által támogatott, Rokker Zsolttiként ismert Erdei Sándor pedig mindössze 36,93 százalékot.

Sopronban, az 1. sz. választókörzetben, 19,87 százalékos részvétel mellett a Fidesz-KDNP-s jelölt 69 százalékos eredménnyel nyert, mögötte 21,79 százalékkal a szocialista jelölt végzett, a két független 6,05, illetve 3,15 százalékot kapott.

Az ellenzék gyakorlatilag bénultan nézi, hogy mi történik az országban. Magyarázat van, mentség nincs. A nyomasztó kormányzati kommunikációs fölény, az összehasonlíthatatlanul jobb anyagi lehetőségek, melyek következtében az ellenzéki jelöltek sok településen egyáltalán nem, vagy csak alig jutnak nyilvánossághoz. Ráadásul a hírek szerint, főleg a kisebb településeken szervezetten utaztatják a Fideszre szavazó szegényeket, főleg a romákat. És arról is több helyről hallani, hogy pénzt ígértek és adtak az embereknek a szavazataikért, fejenként ötezer, családonként húszezer forintot. Mindez igaz, vagy sok esetben igaz lehet, és nagyon úgy tűnik, hogy az ellenzéki pártok nemigen tudnak mit kezdeni ezzel a helyzettel. Még az a gyakran hangoztatott vád sem teljesen alaptalan, hogy talán nem is akarnak, hanem igyekeznek minél kisebb vérveszteséggel kibekkelni az előttünk álló a hónapokat, éveket.

Legutóbb Józsefvárosban láttuk, hogy bár az ellenzéki pártok felsorakoztak Győri Péter mögött, néhány hangzatos nyilatkozatot nem számítva keveset tettek azért, hogy jelöltjük legyőzze a Fidesz színeiben induló versenytársat.

Pedig a Fidesz a legtöbbször nem úgynevezett „erős embereket” indít ezeken a helyeken. Gyakran nincsenek is „erős emberei”, vagy, ha vannak, nincs szükség arra, hogy bevessék őket. A Fideszes logo, s a mögötte lévő – mondjuk így – tartalom elegendő a győzelemhez. Nem is kell feltétlenül sokat ígérni, az országos propagandának hála, az emberek a kisebb településeken tudják, hogy kire kell szavazniuk. Arra, aki megvédi őket a ránk leselkedő veszélyektől, mindenekelőtt a migránsoktól. És kitől várhatnának új járdát, szennyvízcsatornát elkerülő utat, felújított óvodát, a mostaninál szebb és korszerűbb játszóteret, karácsony közeledtével pedig a jól megérdemelt Erzsébet-utalványt, ha nem a Fidesz emberétől.

MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Az ellenzéknek, ha valaha még labdába szeretne rúgni, ki kellene találni valamilyen működő taktikát. Nyilván program is kell, és megfelelő jelölt, de ne áltassuk magunkat: sok esetben nem ezen buktak el az ellenzéki indulók. A Fidesz ugyanis gyakran érdemi mondandó nélkül, teljesen ismeretlen embereket indított velük szemben. Olyanokat, akik nem is az adott településen laknak, és akikkel a helyiek csak a kihelyezett plakátokon és postaládákba bedobott szórólapokon találkozhattak.

Jövő ősszel önkormányzati választások lesznek. Ha az ellenzéki pártok nem találnak hatékony ellenszert a Fidesz megállíthatatlanak tűnő nyomulására, akkor – néhány nagyvárost, valamint a budapesti kerületek egy részét kivéve –többpárti egypártrendszer lesz Magyarországon. Nem kell mindenáron összefogniuk az ellenzéki pártoknak – de hogy a közös gondolkodást nem lehet megspórolni, az biztos.

Valami nagyon is bűzlik Miskolcon

0

Megemelte a tétet  a Fidesz a vasárnapi miskolci időközi önkormányzati választáson – a HírTV helyi riportjának a tanúsága szerint aktivistái csomagokat, illetve pénzt is osztogatnak a város 12-es számú választókörzetében. Korábban pedig a helyben népszerű és az ellenzéki pártok által támogatott független Erdei Sándor, alias Rokker Zsoltti névazonos jelöltjét is bevetették (természetesen szintén függetlenként), mégpedig tíz nappal azután, hogy az NVI nyilvántartásba vette az „igazi” Erdei Zsoltot.

Összesen öten mérettetik meg magukat  a vasárnapi időközin Miskolc 12. számú választókörzetében, Avasalján, amelyet azért tartanak, mert a korábbi képviselő,  Hubay György áprilisban parlamenti képviselő lett. A szavazólapon (amelyet a minap.hu is leközölt) a jelöltek sorrendje is megtévesztő lehet, mivel az utolsó két helyen áll a két Erdei Sándor. A sorrend:

Molnár Zsolt – Független
Fülöp József Istvánné – Munkáspárt
Nagy Ákos – Fidesz-KDNP
Erdei Sándor (1983) – Független
Erdei Sándor (1976)  – Független (Rokker Zsoltti)

Az már csak hab a tortán, hogy a harmadik függetlenként induló jelölt keresztneve megegyezik a másik két jelölt keresztnevével: Molnár Zsoltról van szó. A 19 éves fideszes aktivista – sajtóértesülések szerint – elismerte kamujelöltségét.

Ezt ugyan a másik Erdei Zsolt nem tette meg, de egy olyan személyről van szó (nyomozta ki a HVG) , akinek semmi köze Miskolchoz, ezen belül az érintett 12.  választási körzethez: Nyékládházán él, Tiszaújvárosban dolgozik és a semmiből bukkant fel a politika színpadán, politikai nézeteiről, programjáról semmit nem lehet tudni.(A Független Hírügynökség próbálta szóra bírni a titokzatos jelöltet, de nem állt kötélnek.)

Rokker Zsoltti ugyanakkor tősgyökeres miskolci, s mint a Független Hírügynökségnek adott interjújában elmondta: világéletében civil volt.

Miskolcon egyébként „hagyományai” vannak a névegyezésnek. Néhány évvel ezelőtt Varga László szocialista képviselő ellenében megjelent (majd visszalépett) egy ugyancsak Varga László nevű személy, hab a tortán, hogy a külföldi bankszámlái révén elhíresült volt MSZP-s elnökhelyettesnek, Simon Gábornak is van egy névrokona: ő Simon Gábor az MSZP miskolci elnöke.

Ugyanakkor, amikor a Kétfarkú Kutyapárt is bevetetett a névazonos jelölt indítását– mégpedig Felcsúton, a jelenlegi polgármester, Mészáros Lőrinc által ajánlott eddigi helyettese Mészáros László ellen, akkor a jobboldal igencsak felháborodott.

Miként a csomagosztogatásnak is vannak tradíciói – Miskolcon is. Mint a HírTV tudósítása is emlékeztet rá: a Fidesz már az áprilisi választás előtt is csomagokat osztott a rászorulóknak Borsodban, a kormánypárti Csöbör Katalin végül alig több mint 100 szavazattal nyerte meg körzetét.

Vesztegetési kísérletről, megtévesztésről ír a miskolci képviselőjelölt

0

Öten indulnak a július 15-ei, miskolci időközi önkormányzati választáson, amelyet azért tartanak, mert Hubay György áprilisban parlamenti képviselő lett. Az ellenzék által támogatott független jelölt, Erdei Sándor, közleményében névdublőrökről, lejáratásról, rongálásról ír.

A kormánypártok jelöltje, Nagy Ákos mellett a Munkáspárt is indít jelöltet, az MSZP, a Jobbik, a DK, a Momentum és az LMP pedig függetlenként azt az Erdei Sándort támogatja, aki korábban Rokker Zsoltti humoristaként volt ismert. (Vele készült interjúnkat itt olvashatja.)

A választáson ugyanakkor

elindul még egy Erdei Sándor, szintén függetlenként.

Az ellenzék által támogatott Erdei Sándor közleményében azt írja: olyan információk jutottak a birtokába és jelentek meg a sajtóban, amelyek „alapvetően kérdőjelezik meg a miskolci 12-es választókörzetben zajló időközi választások törvényességét és tisztességét.”

Szerinte a

névdublőrök, áljelöltek, eltitkolt ajánlások, vesztegetési kísérletek, megtévesztés, lejáratás, rongálás

mindennaposnak számítanak, ezért felszólítja „a Fidesz-KDNP-t, a miskolci városvezetést és annak holdudvarát, hogy azonnal fejezzék be Miskolcon” az elmúlt hetekben felé irányuló megvesztegetési kísérleteiket, „a kamu-jelöltek, névrokonok felsorakoztatását, a választási plakátjaim leszaggatását, valamint a lejárató szórólapok terjesztését”.

Nagy Ákos fideszes jelöltet pedig arra szólítja fel, hogy „a továbbiakban sem erkölcsileg, sem morálisan, sem pedig kedvezményezettként

ne vállaljon közösséget ezzel a választási módszerrel és vagy lépjen vissza a jelöltségtől, vagy valljon színt jogászként, keresztény emberként,

hogy mi a véleménye a választók üzemszerű és szándékos megtévesztéséről, a csalásokról, amelyek szervezéséről jelöltként tudnia kellett”.

Erdei Sándor szerint „amelyik párt a választóknak már a kampányban hazudik, és amelyik jelölt ehhez ügyvédi esküje ellenére folyamatosan asszisztál, attól később sem várható más”.

Mint írja, 22 éve humorista, de nem bolond és nem bohóc, alapító tagja a Miskolci Lokálpatrióta Egyesületnek, emellett Abaújlak-Szanticska társadalmi alpolgármestere is. Magát „igazi lokálpatriótaként” jellemzi közleményében.

Fideszes kamujelöltek – Jobbikos törvényjavaslat

0

Az, ami a miskolci időközi önkormányzati választáson történik, mutatja, mire számíthatunk a jövő évi önkormányzati választáson: kamujelöltekre, név-dublőrökre, akik csak azért indulnak el, hogy az esélyes ellenzéki jelölttel azonos nevükkel összezavarják a választókat, és győzelemre segítsék a Fideszt – szögezi le a Jobbik közleménye.

A Kubatov-lista új funkciót kapott. Így indul el a miskolci választáson a Jobbik által is támogatott Erdei Sándor ellen nemcsak a Fidesz hivatalos jelöltje, de egy ongai fideszes aktivista és egy nyékládházi Erdei Sándor is „függetlenként”. Utóbbit sajtóhírek szerint Tállai András szállította a miskolci fideszes megsegítésére – olvasható a Jakab Péter országgyűlési képviselő által jegyzett dokumentumban.

Mint a Független Hírügynökség beszámolt róla, július 15-én időközi önkormányzati választást tartanak Miskolcon. Az április országgyűlési választáson győztes Hubay György megüresedett helyé kell betölteni.  A kormányzópártok jelöltje mellett a Munkáspárt is indít jelöltet, miközben az MSZP, a Jobbik, a DK, a Momentum, az LMP és a Párbeszéd függetlenként azt az Erdei Sándort támogatja, akit korábban az akkor még létező Slágerrádió Rokker Zsolttijaként ismerhettek a hallgatók. Erdei Zsolt a Független Hírügynökségnek adott interjújábanerről azt mondta: „Álszentség nélkül állíthatom, hogy valóban példátlan támogatást élvezek a pártok részéről. Már csak a Fidesz hiányzik, akkor lenne Magyarországon egy olyan jelölt, aki mögé mindenki be tud állni, megmutatva, hogy nem a politikai hovatartozás a fontos, hanem az a segítő szándék, hogy valaki szeretne tenni a környezetért, az emberekért”.

A Jobbik közleménye emlékeztet arra, hogy

az újabb legalizált választási csalás ellen benyújtotta törvényjavaslatát, mely lehetővé teszi a névazonos jelöltek ragadványnévvel való megkülönböztetését, hogy a választók valóban az általuk támogatott jelöltre adhassák le a szavazatukat a névrokon jelölt helyett.

A párt felszólítja a Fideszt: a jövő évi választások tisztasága érdekében támogassa javaslatunkat, a miskolci időközi voksoláson pedig tiszteljék meg azzal a választókat, hogy visszahívják a fideszes kamujelölteket.

Két Erdei Sándor indul Miskolcon a Fidesz jelöltje ellen

0

Július 15-én időközi önkormányzati választást tartanak Miskolcon. Az április országgyűlési választáson győztes Hubay György megüresedett helyére öten pályáznak. Az ellenzéki pártok által támogatott Erdei Sándor mellett egy másik Erdei Sándor is indul. Egyikük nevet változtat.

A kormányzópártok jelöltje mellett a Munkáspárt is indít jelöltet, az MSZP, a Jobbik, a DK, a Momentum és az LMP pedig függetlenként azt az Erdei Sándort támogatja, akit korábban az akkor még létező Slágerrádió Rokker Zsolttijaként ismerhettek a hallgatók. (Vele néhány nappal ezelőtt a Független Hírügynökség interjút készített, amelyet itt olvashatnak.)

Érdekesség, hogy lesz még a listán egy Erdei Sándor, aki ugyancsak függetlenként jegyzi magát. Róla jelenleg csak annyit lehet tudni, hogy 1983-ban született, Nyékládházán lakik. Eddigi politikai munkásságáról nem állnak rendelkezésre adataink, és azt sem tudjuk, hogy milyen programmal vág neki a választásnak.

A fenti kérdésekkel megkerestük a politikai palettán eddig ismeretlen, ám most üstökösként feltűnt Erdei Sándort. Amint reagál, válaszait megosztjuk a Független Hírügynökség olvasóival.

Érdekes, hogy a harmadik független indulónak is Zsolt a keresztneve (őt Molnár Zsoltnak hívják), mely név szintén rímel az ellenzéki pártok által támogatott Erdei Sándor Rokker Zsoltti művésznevére.

Miskolcon egyébként „hagyományai” vannak a névegyezésnek. Néhány évvel ezelőtt Varga László szocialista képviselő ellenében megjelent (majd visszalépett) egy ugyancsak Varga László nevű személy, hab a tortán, hogy a külföldi bankszámlái révén elhíresült volt MSZP-s elnökhelyettesnek, Simon Gábornak is van egy névrokona: ő Simon Gábor az MSZP miskolci elnöke.

BRÉKING! Bár a nyékládházi illetőségű Erdei Sándort nem sikerült elérnünk, sajtóhírek szerint „Rokker Zsoltti’ a július 15-ei választás előtt felveszi második keresztnévként a Zsoltot, vagyis az indulók között lesz egy Erdei Sándor Zsolt, és egy Erdei Sándor.

Akit hat és fél ellenzéki párt támogat – Interjú Erdei Sándor miskolci független időközi önkormányzati képviselőjelölttel

  • Világ életemben egy független civil ember voltam, aki szerette volna jobbá tenni az emberek életét

  • Példátlan támogatást élvezek a pártok részéről

  • Véget kellene vetni az országban annak, hogy valakit nézetei miatt diszkriminálnak

  • A mindenkori hatalom egyik legnagyobb bűne, ha egymás ellen fordítja a nemzetét

  • Minden oldal jót akar, de van, aki egy kicsit magának jobbat akar.

  • Itéljék meg politikusként Erdei Sándort, s nézzék humoristaként Rokker Zsolttit

 

A tanult szakmáját tekintve kultúrantropólógus, a művelt szakmája szerint humorista, rádiós, hobbiból – Abaújlak-Szanticskán – társadalmi alpolgármester, most pedig politikai babérokra tör – ha ezt vesszük, nem igazán látszik egy ív ebben az életútban, amelyet igencsak éles váltások jellemeznek. Mindenben ilyen szélsőséges?

Nem vagyok szélsőséges, de az igaz, hogy nagy váltások voltak és vannak az életemben. Kisgyerekként nagyon érdekelt a versmondás, és mégis, középfokon az általam imádott Sátoraljaújhelyen, egy kertészeti szakközépiskolában tanultam tovább, aminek az volt az oka, hogy Nagypapám a csodás zempléni vidéken, Vily pusztán ismert és elismert bolgár kertészként élt és dolgozott, s azt elveihez hűen végezte:

mindig azt mondta nekem, hogy az ember legalább egy dologban legyen kiváló.

Sokat nyaraltam nála, s vonzott az a világ. Nem véletlenül lett ilyen nagy szakállam, jómagam is újhelyi magyar diák voltam, Kossuth Lajos pedig az egyik példaképem. Adott volt tehát a kertészeti pálya, de volt előttem más példaút is: az édesapámé, aki híres szakács volt, Edelényben máig emlegetik a főztjét. De én egy harmadik utat választottam: a bölcsészettudományos-antropológusit – s mindig is érdekelt a néprajz, máig is vonzanak a skanzenek, Nyíregyháza, Szentendre bármikor képes beszippantani. Közben ismét visszatértem a gyökerekhez, s újra elkezdtem verset mondani. Egy ilyen alkalommal fedezett fel az azóta már sajnos elhunyt Böröczki József, majd így kerültem humorista pályára 1996 nyarán, most 22 éve. Először jött az HBO, majd hívott a Bochkor-Boros páros a rádióba, ahol megszületett Rokker Zsoltti.

Erre az időszakra tehető az Ön beskatulyázása? Hiszen annak a rádiónak a nagysikerű reggeli műsorában szerepelt, amely a politikai felosztás szerint a baloldalhoz volt köthető, majd a skatulyázást csak erősített a későbbi ATV-s szereplése.

A baloldal hírmondójaként könyveltek el, jóllehet erről szó sem volt, pusztán annyi történt, hogy tőlük kaptam felkérést – amiért egyébként máig hálás is vagyok –, hiszen a Bumeráng volt a leghallgatottabb reggeli műsor, a maga kétmilliós napi hallgatóságával.

Megjegyzem, most, hogy indulok az időközi önkormányzati választáson, a legtöbbet a Rokker Zsolttisság miatt támadnak

– amire egyébként az a válaszom, hogy hála istennek, hiszen ez azt jelenti, hogy csak annyi támadási felületet találnak rajtam, hogy harmadosztályú humoristának titulálnak. Erre pedig én azt mondom, hogy aki nem jó a humorban, az eltűnik pár éven belül.

Ahhoz képest, hogy baloldaliként van elkönyvelve, a Jobbik is Ön mögé állt. Ezt akkor hogyan?

Sőt, hozzáteszem, hogy korábban segítettem kifejezetten a Jobbiknak egy anyaotthon projektben, ruhát gyűjtöttünk. Ez furcsa képzavarnak tűnhet, pedig semmi másról nincs szó, mint hogy világ életemben egy független civil ember voltam, aki szerette volna jobbá tenni az emberek életét.

Máig megvan ez a skatulyázása?

Hogyne, s ez bizony azt is jelenti, hogy nagyon sok fellépéstől elestem és elesem. Vannak például olyan városok, ahol – gyerekkori kötődésem miatt – lenne létjogosultsága a fellépéseimnek,

ám nem hívnak, pusztán a hitvallás-, nézőpont-különbözőségeink miatt.

Melyik településekről beszél?

Nem szeretnék egyet sem megnevezni. De nem Sátoraljaújhelyről van szó, oda sokat hívnak.

Hogyan jut az eszébe egy humoristának egy normális esetben az általa inkább kifigurázott politikusi szerepre törni?

Szögezzük le, nem török politikusi szerepre, csak tenni akarok a lakosokért, az emberekért.

Miskolc Győri kapu központjában egy bérház földszinti lakásában élek egyedül, nincs villám az elitnegyedben, de még vadászkastélyom sem  a környéken. Én is szembesülök azokkal a  problémákkal, amelyekkel más lakosok is. Például azzal, hogy a lakásom környékén egyszerűen képtelenség este nyolc után parkolóhelyet találni. Ugyanakkor van két megállni és várakozni tilos tábla, amely teljesen felelegesen foglalja a helyet. Aki mégis odaáll éjszakára, az reggelre ott találja a 10 ezer forintos bírságot a szélvédőjén – engem is megbüntettek, kétszer is. Kértem az önkormányzattól, hogy távolítsák el a tiltást, vagy legalább enyhítsék, s engedjék fél kerékkel az autókat a járdára állni. Egy olyan képviselőhöz juttattam el a kérést, aki ráadásul szegről-végről haverom volt; ám csak legyintett és azt mondta, hogy majd lesz valami…de semmi nem történt.

Ez volt a gyutacs, amire fellobbant Önben a politikusi láng?

Amikor nem történt semmi ebben a parkolási ügyben, fogtam magam és összeírtam egy listát arról, hogy ezen kívül mit lehetne és kellene még tenni a lakókörnyezetemben azért, hogy az itt élő emberek jobban éljenek. Előkelő helyen szerepelt a listán például az egyetlen még a város kezelésében lévő kulturális központnak az ifjúsági háznak a megmentése, ami utóbb a jelölti programom egyik fontos pontjává is vált. A listát megmutattam Varga László MSZP-s és Jakab Péter jobbikos politikusoknak, ők megnézték, és mind a ketten jónak tartották a benne felvetett ötleteket, pontokat, s azt mondták, hogy ha lesz alkalom, be kellene mutatnom valamilyen fórumon. Az alkalom pedig az idén április 8-a után jött el: ugyanis a Miskolc 12. sz. választókörzetében önkormányzati képviselőként dolgozó fideszes bejutott a parlamentbe, s a megüresedett helyre időközi választást tartanak júliusban. Megjegyzem:

az országgyűlési választáson úgy tudott nevető harmadikként nyerni a fidesz jelöltje, hogy a szocialisták és a jobbikosok nem tudtak megállapodni a visszalépésről. Ironikus, de most ez dalolva, önként megy:

programot készítettem, amelyet megmutattam nekik, s ők egyhangúan és kérdés nélkül elfogadtak. Összefogva mögém álltak – ez Miskolcon olyan pozitív fogadtatásra talált, annyira szimpatikusnak bizonyult az emberek számára, hogy rövid időn belül a Demokratikus Koalíció, majd a Momentum, s végül az LMP is bejelentette, hogy nem indít velem szemben saját jelöltet. Sőt, a héten, szerdán meglett a hatodik párt is: a Párbeszéd is bejelentette, hogy mögém áll.

Tovább megyek, 6,5 párt állt be eddig mögém ugyanis az Együtt – megszűnése előtt – is jelezte, hogy engem támogat.

A feledik párttámogatást meg tudom erősíteni, mivel a FüHü-nek a napokban Juhász Péter azt mondta, hogy azt tanácsolták a párttagoknak, -szimpatizánsokank, -aktivistáknak, hogy az időközi választásokon támogassák a nekik szimpatikus jelölteket…

Álszentség nélkül állíthatom, hogy valóban példátlan támogatást élvezek a pártok részéről. Már csak a Fidesz hiányzik, akkor lenne Magyarországon egy olyan jelölt, aki mögé mindenki be tud állni, megmutatva, hogy nem a politikai hovatartozás a fontos, hanem az a segítő szándék, hogy valaki szeretne tenni a környezetért, az emberekért.

Vannak-e nagyobbra törő ambíciói, mint az önkormányzati képviselőség?

Nekem egyetlen ambícióm van, segíteni a lakosoknak. Ha sikerülne megnyernem az időközi választást s bejutnék az önkormányzatba, akkor szeretném a választók maximális megelégedettségére ellátni a munkámat.

Mik a legfontosabb konkrét céljai a körzetben?

A legfontosabb a már említett ifjúsági ház megmentése. A helyiek tudják, hogy azért került most veszélybe a város által a Győri kapuban immár egyedüliként fenntartott művelődési központ (az összes többit már magánkézbe adták), mert a város elköltöztetné azt onnan, hogy az épületet használatra adják a közbiztonság érdekében tevékenykedő, zömmel idősekből álló, s időnként járőröző önkormányzati rendészek, az úgynevezett Miskolci seriffek, s ott hozzák létre központjukat. Miközben szerintem is szükség van egy ilyen rendészeti központra, de nem az ifjúsági ház rovására, hiszen számtalan, a lakosok által kedvelt és látogatott programot bonyolítanak a központban, rengeteg gyerek jár oda tanfolyamokra, s mindenféle kulturális eseményre is.. A város ugyan jelezte, hogy nem bezárnák, csak elköltöztetnék a z ifjúsági házat, ám mindmáig nem készült el a számára szánt hely. Így azután megvan az esélye annak, hogy bezárják, s akkor a városban nem lesz lehetőség a lakosok, a fiatalok, gyerekek számára fontos programok szervezésére. Most az önkormányzat kompromisszumkészségére lenne szükség…

Mert a közbiztonság mellett a közművelődés is fontos.

Ez nagy falat, a többi programpontja is ilyen?

Szerepel a céljaim között a játszóterek korszerűsítése, felújítása, a közterek rekonstrukciója, nyugdíjasklubok indítása és támogatása, a Szinva patak medrének és a partjának a rendbetétele. Emellett a választókerülethez tartozik az avasi pincesor egy része, emiatt a borkultúra támogatása is fontos, miként az is, hogy a városrészem rákapcsolódjon Miskolc Smart city törekvéseihez.

Meglepődött-e azon, hogy ennyire felkapta az országos sajtó, amely ritkán foglalkozik időközi önkormányzati választáson induló képviselőjelötekkel foglalkozni?

Nem nagyon értettem, bár az tény, hogy az összefogásnak köszönhetően sokan hasonlítgatnak az általam nagyon nagyra becsült hódmezővásárhelyi polgármesterhez, Márki-Zay Péterhez. Ez igen megtisztelő a számomra, de őszintén szólva,

nem vagyok a híve annak, hogy mindig hasonlítgatunk valakit valakihez, valamit valamihez. Nem szeretnék az új Márki-Zay Péter lenni, inkább lennék a régi Erdei Sándor, aki még hitt abban, hogy van becsület és tisztesség.

Sok támadás éri?

Rengeteg. Miközben az emberek kilencven százaléka bíztat, a gyalázkodók minősíthetetlenek, a végsőkig elmenő, káromkodó üzeneteket küldözgetnek – merthogy nem szemtől-szembe mondják, pedig akkor lehetne beszélgetni, s el tudnám magyarázni az álláspontomat.

Először liberálbolsi voltam, majd lettem náci, utóbb Soros-bérenc.

De én úgy vagyok ezzel, hogy ez csak bizonyos körök véleménye, s tudom, vannak fizetett kommentelők is.

Ön összefogás-párti a nagypolitikában is?

Én nem veszek részt a nagypolitikában, nem is érzem magam politikusnak, de azt látom, hogy összefogás kell ahhoz, hogy én itt helyi szinten nyerni tudjak. Arra pedig szükség van, hogy ne csak a Fidesz véleménye, álláspontja kapjon hangot, más jellegű felvetésekre is szükség van. Kellenek a függetlenek – én pedig, hangsúlyozom, az vagyok. Humoristaként is éreztem a mellőzöttséget, hátráltatást – végre véget kellene vetni az országban annak, hogy valakit nézetei miatt diszkriminálnak.

Ez akár országos program is lehetne…

Én nem ezért indultam függetlenként az időközi önkormányzati választáson, hanem a választókerületi lakosokért. Nagyon szépen köszönöm a pártoknak, hogy mögém álltak. Az, hogy ha ez példaként áll majd az ország előtt a jövő évi önkormányzati választásokon az jó is lehet, de rossz is. Őszintén szólva, én elsősorban a megbékélés híve vagyok, ne legyen már magyar magyarnak a farkasa! A mindenkori – s  hangsúlyozom a „mindenkori” kifejezést – hatalom egyik legnagyobb bűne, ha egymás ellen fordítja a nemzetét. Olyan mérhetetlen gyűlölet van az emberekben… Mondok egy friss példát, most kaptam egy kommentelőtől:

„Ha pöcegödörbe estél volna, akkor is tisztább maradsz, mint ezek között a rohadékok között”. Ezt egy magyar ember írta a magyar emberekről.

Az én válaszom: a magyarokat, a miskolciakat akarom képviselni, hogy ne legyen gyűlöletkampány. Igaz, látom, már most is ferde szemmel néznek rám sokan, idáig is eljutottak, hogy a diplomámat gyalázzák. Erre csak azt tudom mondani, hogy a politikai legalsó lépcsőfokára lépnék, mint független ember, s már ezt is sajnálják tőlem. Azt is sokan mondják, figyelmeztetően, hogy csúfos vereséget fogok szenvedni. Egyrészt nagyon nagy baj lenne, ha hat párt nem tudna legyőzni egyet. De egyébként pedig szerintem pedig pont most van  esély a változtatásra.

Azt majd a szavazók megválaszolják. Merthogy a politikai pártok Ön mögé álltak, de vajon milyen a szavazói támogatottsága?

Nagyon sok nyugdíjas él a választókerületemben, s megható látni az örömkönnyeiket, amikor odajönnek hozzám. A többségük baloldali és óriási pofon volt az idei választási eredmény, pedig most tényleg hitték, hogy történhet valami jó is az Erzsébet utalványokon kívül. Nagyobb bajt jelent, hogy sok pártszimpatizáns nem tud megbékélni azzal, hogy pl. Jobbikos lévén egy DK-s által is támogatott jelöltre voksoljon és vice versa.

Én erre azt szoktam mondani, hogy a múltat nem kell már feszegetni, ha mi nem tudunk megbékélni egymással, akkor hogyan várhatjuk ezt el a nagypolitikától.

Nem gondolja, hogy akár mozgalmat is elindíthat ezzel? Mert annyiban más a Márki-Zay-féle modelltől, hogy ez teljesen alulról jött, s a z összefogás is spontán, szinte egyidejűen pattant ki a pártokból és teljes?

A legnagyobb boldogság lenne számomra, ha a vége a magyarok megbékélése lenne. Ami a választás körül zajlott a közösségi oldalakon, az, hogy családtagok  törölték a másikat, hogy

olyan bejegyzések voltak, hogy „nem szexelek fideszessel”, stb., az mélységesen elkeserítő, Miért van erre szükség?

Minden oldal jót akar, de van, aki egy kicsit magának jobbat akar. Ennek gátat kellene venni, s végre az emberekért kellene tenni, hogy a kórházba ne kellejen saját gyógyszereket vinni, hogy mindenki kapja meg a rendes ellátást, vagy, hogy az emberek érdemesnek tartsák adót fizetni, s ne azt lássák, hogy a pénz a haverok zsebében landol.

Mert az újabb kétharmados többség láthatóan feljogosítja őket arra, hogy ezt folytathassák…

Ezzel együtt is, én hiszem azt, hogy az összefogás példáján keresztül történhet valami, akár a jövő évi önkormányzati választásokon be lehet majd bizonyitani, hogy minden elérhető.

Nem gondolja, hogy Ön idealista?

Inkább legyek idealista…

Ha megválasztják, abbahagyja eddigi civil életét?

Mivel 22 éve humoristaként dolgozom, s meg is élek belőle, nem amiatt vállalok politikai szerepet. Egyébként pedig van rá példa nem egy, hogy művészek a politikai szerepvállalásuk mellett tovább folytatták hivatásukat, én is szeretném folytatni, hiszen örömet okoz nekem, amikor boldogságot csempészek a nézők, hallgatók arcára. Én politikamentes humort űzök, s remélem, hogy lesz lehetőségem önkormányzati képviselőként is  folytatni a pályámat.  Lehet, hogy furcsa lenne sokaknak, s poénkodnának is rajta. De ezzel semmi baj sincs.

Azt javasolnám a tamáskodóknak, hogy nézzék ítéljék meg politikusként Erdei Sándort, s nézzék humoristaként Rokker Zsolttit.

Az NVB szerint a törvényt nem muszáj betartani

0

A Nemzeti Választási Bizottság elutasította a Jobbik azon fellebbezését, mely szerint nem született a törvényes határidőn belül végeredmény Miskolc 1. számú választókerületében, ezért új választás kiírása lenne indokolt.

A Jobbik a jegyzőkönyvre hivatkozott, amely szerint az eredmény határidőn túl lett megállapítva. A Nemzeti Választási Bizottság szerint azonban

a határidő nem lényeges tényező, az az eredményt nem befolyásolja.

Felmerül a kérdés, hogy a törvény miért szab határidőt, ha azt a Nemzeti Választási Bizottság szerint nem muszáj betartani. A Jobbik a jogilag értelmezhetetlen döntés miatt a Kúriához fordul.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!