Forrás: pexels.com

„Nagyon helyes, hogy határozottan, hangosan és érthetően fejezték ki a véleményüket”, „semmi kivetnivaló sincs” abban, hogy az őcsényiek tiltakoznak a menekült gyerekek pihentetése ellen. Ezt mondta a magyar miniszterelnök.

Azután, hogy – a 444.hu megismételhetetlenül tömör megfogalmazása szerint – egy magyar ember, az általa tulajdonolt, vendéglátásra alkalmas és engedélyekkel rendelkező ingatlanban saját döntése alapján vendégül akart látni Magyarországra törvényesen érkezett, Magyarországon jogszerűen befogadott, a magyar állam oltalma alatt álló, és az országban szabadon mozgó menekülteket.

Megismétlem: gyerekeket.

A történet ezután ismert.

Lincshangulat a falugyűlésen,

ha odatévedt volna néhány „migráncs” (gyerek), tán fel is koncolják őket. Tudom, erős szavak ezek, de az ezután történtek miatt talán mégse vetettem el a sulykot: a panziós autóit összezúzták, ő félt kimenni az éj sötétjébe, mert féltette saját és családja testi épségét.

Föld S. Péter barátunk és kollégánk már leírta véleményét a történtekről. Nem állítom, hogy mindenben osztom mondandóját, de indulatában egy vagyok vele.

A Lázár tagadja, hogy

az utóbbi két év kormányzati kommunikációjának bármi köze volna a történtekhez.

Szerinte eleve ilyen a magyar társadalom. Erre még térjünk vissza később.

(E sorok írója nem elfogulatlan a kérdésben. Két éve az egyik hot spoton a Migration Aid önkénteseként igyekezett embernek maradni. Ettől függetlenül megpróbál tárgyszerűségre törekedni.)

Napjaink legtisztességesebb embereiből kettő – akik hasztalanul küzdenek hazánk hírnevének megóvásáért – éli át „övéik” gyomorforgató embertelenségét.

Fabiny Tamás evangélikus püspök írta. Átszakadt a gát. Egészen mélyről feltörő gyűlöletcunami borított el minket, Beer Miklós püspök testvéremmel a menekültek világnapjára kiadott videónk nyomán. Csak úgy áradtak az olyan jelzők, mint hazaáruló, szabadkőműves, migránssimogató… Néhány kommentet ki is emelnék: „Olyan szép akasztani való pofátok van.” „Még eggyel több a hányingerkeltő, végtelenül undorító, liberális, Európa-ellenes propagandaanyagokból. Ez a mostani pedig különösen undorító, mert jóságos, ájtatos mezbe van burkolva a pusztítás.” „Nem papok vagytok, hanem utolsó mocskos g..i áruló férgek!” „Felőlem bármilyen csuhás hirdetheti itt az igét, nem akarunk menekülteket.” „Rohadna le a bőr a sunyi, álszent, mocskos pofátokról!” „Ritka undorító egy fajzat ez a Fabiny! látszik rajta, hogy alig várja, hogy befogadhasson pár finom kis muszlim fiút.” „Azt kívánom hogy ti legyetek azok akik először felrobbannak az ártatlan »menekültek« keze által.” „Szégyenei vagytok a püspöki karnak, ti hazaáruló, retardált barmok! Saját népetek elpusztításában vállaltok szerepet, nyomorultak!” Az idézetek sorát a végtelenségig lehetne folytatni.

Nyilván nem csak én érzek hányingert ezek olvastán. Azon pedig már meg se lepődök, hogy Fabinyt gyakran még a hívek és lelkésztársai is számon kérik, nekiszegezve a kérdést, hogy miért osztja meg az egyházat, ahogyan az elhangzott egy nyilvános eseményen.

És akkor a Ferenc pápát érő gyalázkodásokról szó se essék.

Nézzünk hát néhány számot, hogy ne csak a levegőbe beszéljünk. S idézzük fel Lázár szavait arról, hogy mi „eleve ilyenek” lennénk.

Az éppen két évvel ezelőtti menekülthullám lecsengése után készítette el felmérését a Tárki. Az első ábra azt mutatja, hogy néhány hónap alatt (a krízis képeit látva) a menekültek iránt szimpátiát érzők aránya ugyan megfeleződött (a csöppnyi hányad önmagában arcpirító), és az elgondolkodók (akik feltételekkel fogadnának be menekülteket) is lényegesen többen lettek, de az idegengyűlölők száma szignifikánsan csökkent.

Forrás: Tárki

A második diagram azt ábrázolja, hogy a menekülteket elutasítók hányada majdnem háromszor nagyobb volt azok körében, akik egyetlen menekülttel se találkoztak.

Forrás: Tárki

Most pedig ott tartunk, hogy a sokadik kormánykampány még el se kezdődött, de

a mikroközösségekben már fenik a késeket,

s, ne legyen kétségünk, ugrásra készen állnak olyan csoportok, amelyek készségesen „besegítenek”, ha erre szükség lenne. Megvernek embereket, mert azok „migráncsnak” látszanak, vagy emezek védelmére kelnek, a szokásos, fogak közt átszűrt-kiokádott szitkok bevett része az idegengyűlölő kirohanás.

Évtizedek óta tart a vita történészek, szociálpszichológusok és más tudósok körében, hogy egy olyan „kultúrnemzet”, „Schiller és Goethe népe” hogyan vált képessé annyi iszonyatra nyolcvan éve. Az eredményt nem tudom/ismerem, de egyvalami jól ismert. 1933 nyarán a hatalomba éppen csak belezöttyenő nácik bojkottot hirdettek a zsidó kisboltok ellen. A német lakosság szinte teljes elutasítása kísérte, sőt, némelyik derék német polgár még büszkén ki is húzta magát a híradó kamerája előtt, amikor egyenes testtartással – a bejárat előtt toporgó SA-keretlegényre ügyet se vetve – besietett „Schwarz bácsi” üzletébe.

Bő öt évvel később pedig – amikor a könyvégetésen már rég túl voltak, és a nem kívánatos emberek egy részét is elhurcolták –

felcsaptak a lángok a zsinagógákban.

A csöndes együttérzés helyét először felváltotta a szenvtelen, rideg közöny, majd a buzgó közreműködés a rémségekben. A Der Stürmer és társai, az utcákat és a közbeszédet elárasztó nyomasztóan szörnyű barna propaganda nyomán.

Mi most hol tartunk? 193?-ban?

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .