Végképp vezérpárt lett Salvini mozgalma

0
1485
Forrás: kormany.hu

Liga Matteo Salvini miniszterelnökért – ezzel az új jelszóval indítja újra a szélsőjobboldali mozgalmat Olaszország egykori belügyminisztere.

Salvini még nem is oly rég az Umberto Bossi által alapított Északi Liga Európai  parlamenti képviselője volt. Ámde jött Putyin és minden megváltozott. Minden oroszok ura Milánóban vendégeskedett, ahol szakított időt a tökéletesen ismeretlen Európai parlamenti képviselőjére, aki hevesen bírálta az Európai Uniót. Elsősorban a migráns politika miatt. Salvini ezt tűzte a zászlajára – és minthogy ez Itáliában valóban létező probléma – gyorsan népszerű lett. Hatalomra került a másik populista párttal, az Öt csillaggal együtt. Belügyminiszterként minden kikötőt igyekezett lezárni a migránsok elől. Emiatt most bíróság elé állíthatják , mert intézkedéseivel megsértette Olaszország nemzetközi egyezményeit.

Salvini kontra Ferenc pápa?

A migráns politika megítélésében homlokegyenest ellenkező nézeteket vall Matteo Salvini és a katolikus egyház vezetője, aki Itáliában nemcsak morális, de politikai tényező is. Bár Trump elnök tanácsadója, Steve Bannon azt tanácsolta Salvininek, hogy támadja meg nyilvánosan a pápát, a szélsőjobboldali olasz politikus ez elől meghátrált. Emlékezett arra, hogy Mussolini is konkordátumot kötött a pápával, és nem szállt szembe a katolikus egyházzal mint Hitler Németországban.

Salvini-Orbán tengely?

Olasz belügyminiszterként Salvini az elsők között tárgyalt a magyar miniszterelnökkel Genovában. Terveik között szerepel egy populista blokk létrehozása az Európai Unióban, mely Olaszországból, a visegrádi négyekből és Szlovéniából állna. Ehhez persze Matteo Salvininek miniszterelnöknek kellene lennie. Első kísérlete megbukott: belügyminiszterből kormányfő akart lenni, de ehelyett az ellenzék vezére lett. Népszerűsége azóta csökken. Conte miniszterelnök ugyanis a brüsszeli csúcsról fontos gazdasági mentőcsomagot hozott a fizetésképtelenség határán ingadozó Itáliának. Ezzel kapcsolatban Salvininek nincs sok mondanivalója. Neki a migráns kérdés a vesszőparipája. Csakhogy a vírusjárvány miatt csökken a migránsok száma, és még jobban a probléma iránti érdeklődés. Mindenki tudja: Olaszország nem a migránsok miatt jutott a fizetésképtelenség határára. A problémák megoldására Salvininek receptje nincs csak új logója…

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .