Vádemelés holokauszttagadásért

0
781
wikipedia

A vádlott könyvkiadással is foglalkozó magyarországi bejegyzésű cége 2012-ben magyar fordításban kiadta egy svéd író holokauszttagadó könyvét, melyben a szerző a holokausztot mítosznak tartja, az emberölésre alkalmazott gázkamrák létezését megkérdőjelezi.

A könyvkiadó a magyar nyelvre lefordított könyvet a saját könyvesboltjában és az általa működtetett webáruházban hozta forgalomba. A vádlott, a webáruház honlapján a könyv szellemiségét tükröző kiadói ajánlást is írt az olvasóknak.

A vádlott beismerte a bűnösségét, így az ügyészség a vádiratában -tárgyalás mellőzésével  – pénzbüntetés kiszabását indítványozott a bíróságon.

Az ügyészség indítványára tavaly, a Budai Központi Kerületi Bíróság a holokauszttagadó internetes tartalmak ideiglenes hozzáférhetetlenné tételét rendelte el, amelynek végleges elrendelését is indítványozta mostani vádiratában az ügyészség. A bíróság döntését technikailag nem lehet tökéletesen végrehajtani, mert a kérdéses szerverek egy része az USA-ban található.

Az ügyészség egy korábbi tájékoztatása szerint csaknem húsz olyan weboldal ideiglenes eltávolítását rendelte el a bíróság, amelyeken egy holokauszt tagadó könyv volt beszerezhető, illetve annak tartalma megismerhető. A megállapítható tényállás szerint egy svéd író tollából, magyar fordításban olyan könyv jelent meg Magyarországon, amelyben a szerző azt állította, hogy a gázkamrákban történt tömeggyilkosságok története pusztán egy mítosz, illetve hazugság. Az írás szerint a zsidóságot bár érték megaláztatások, gyötrelmek, de a Hitler vezette Németországnak nem volt célja az európai zsidók likvidálása, államilag szervezett megsemmisítése. A fenti írás egyértelműen tagadja a nemzeti szocialista rendszerek által elkövetett népirtás, illetve emberiség elleni cselekmények tényét.

A nemzeti szocialista rendszer bűnei nyilvános tagadásának bűntette miatt indult nyomozást a nyomozó hatóság – mivel az elkövető (a könyv magyarországi forgalmazásával foglalkozó cég vezetője) külföldön tartózkodik – felfüggesztette. A fenti könyv azonban beszerezhető, illetve annak tartalma megismerhető több internetes oldalon. A kerületi ügyészség ezeknek a weboldalaknak az ideiglenes eltávolítására tett indítványt a Budai Központi Kerületi Bíróságon. A Budai Központi Kerületi Bíróság a kerületi ügyészség indítványában foglaltaknak megfelelően, a bűncselekmény folytatásának megakadályozása érdekében valamennyi weboldal tekintetében elrendelte azok ideglenes eltávolításával történő ideiglenes hozzáférhetetlenné tételét.

A fuhu.hu  úgy tudja, a könyvet 2007-ben adták ki Svédországban, majd nem sokkal később a Gede Tiborhoz köthető kiadó gondozásában Magyarországon is megjelent. A könyv a vádemelés ellenére sem elérhetetlen az interneten.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .