Újra itthon képzik a pilótákat

0
738

Jövő évtől ismét itthon képezhetik a katonai pilótákat. Az évente 15-20 leendő pilóta új gépeket is kap, cseh Zlineket.

Húsz év után újraindul Magyarországon a katonaipilóta-, illetve légiirányító-képzés a Nemzeti Közszolgálati egyetemen, illetve a szolnoki légi bázison – mondta a szolnoki helikopterbázis parancsnoka az állami tévében.

Koller József dandártábornok közölte: a képzés beindítását, a leszerelő katonai pilóták pótlása, illetve az új repülőeszközök hadrendbe állítása teszi szükségessé. A négyéves képzés után a hallgatók vadászpilótává, szállítógép- és helikopterpilótává válhatnak.

A pilótaképzés 15-20 hallgatóval indul 2018-ban.

Jövőre lesz húsz éve, hogy megszűnt a katonai pilóták oktatása Magyarországon. Az elmúlt időben a harci gépek (Gripenek) leendő vezetői Kanadában kapták meg a vadászpilóta-képzést. Ennek a programnak, az NFTC-nek (NATO Flying Training in Canada) szerződése 2019-ben lejár – mondta el november közepén Szolnokon Koller tábornok.

A leendő pilóták új gépeket is kapnak. Az eddig használt csaknem 25 éves Jak-52-esek kiöregedtek, helyettük újakat vásárolt a Magyar Honvédség. A pótlást a cseh Zlin Aircraft cég végzi, amely két Zlin Z-242L kiképző gépet szállít – ezt a típust légiakrobatikai feladatokra gyártja a cseh vállalat; a MH vesz még felderítő és futárcélú repülőt is, két darab Zlin Z-143LSi-t.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .