Kezdőlap Címkék Szolnok

Címke: Szolnok

Elios-ügy: Kalocsán, Szolnokon egy napon, ugyanúgy

0

Egymást másolták az Elios-győzelemmel zárult LED-világítási tendereken Kalocsán és Szolnokon. Ugyanazon a napon lehetett benyújtani a pályázatot, amelynek kiírását az utolsó pillanatban módosították. A szereplők is azonosak. Az Európai Csalás Elleni Hivatal azt javasolja a hatóságoknak, hogy vizsgálják meg azt is, fennáll-e a bűnszervezetben való részvétel gyanúja.

Ugyanaznap, 2013. február 11-én lehetett benyújtani a közvilágítás-korszerűsítési pályázatokat Kalocsán is, mint – ahogyan azt bemutattuk – Szolnokon. A kalocsai és szolnoki eset abban is közös, hogy mindkettőt az MSZP hozta nyilvánosságra. Előbbit ma sajtótájékoztatón ismertette Harangozó Tamás frakcióvezető-helyettes. A kalocsai ügyet ezzel párhuzamosan a Népszava részletesen leírta. A teljes OLAF-jelentés itt megtalálható.

Szó szerint egymás pályázatainak klónjai futottak a két városban.

A különbség az összegekben van, amelyeket az Elios nyert: Szolnokon közel egymilliárd forint (két ütemben), Kalocsán 410 millió.

A felrajzolt minta tehát a következő.

  • A pályázatot 2013. február 11-én lehetett benyújtani. A megelőző munkanapon, vagyis pénteken az irányító hatóság (a pályázatokat kiíró kormányszerv) módosította a kiírást, lehetővé téve, hogy az eredetileg 50 ezer órás élettartam helyett 100 ezer órával számoljanak (a gyártó 60-80 ezer órát szavatol). Ezzel papíron hosszabb a használati idő, magasabb vállalási árral számolva is kijön az elvárt megtérülés.
  • A pályázatokat három „független piaci szereplő” árajánlataihoz viszonyították, ám mindhárom cég (az SMHV Energetikai Kft, a KVIKSZ Kft és a Polar-Studió Kft ajánlatát ugyanaz a személy készítette, ugyanazzal a módszerrel, 5-7 százalékkal az Elios vállalási árai fölé célozva. (Még egy számítási hibára is rábukkantak az OLAF ellenőrei, amely mindhárom „független piaci ajánlatban” azonos formában szerepelt.)
  • A külső műszaki ellenőrök jelezték, hogy további költségek fognak felmerülni a hosszabb üzemeltetés során (a lámpatestek egy részét cserélni kell), amit csak egy 25 évre szóló karbantartási szerződés megkötésével lehetne ellensúlyozni. Ettől azonban a kalocsai önkormányzat – csakúgy, mint a szolnoki – eltekintett.
  • „Ha az irányító hatóság nem módosította volna három nappal a pályázati határidő előtt a felhívást, lehetővé téve, hogy100 ezer élettartamot vegyenek figyelembe, a projekt nem minősült volna támogathatónak a megadott kivitelezési szerződésben becsült értékek mellett”- állapítja meg az OLAF.
  • A „független auditor” INS Kft. végezte itt is a beruházás auditját, és nevében ugyanúgy Mancz Ivette járt el, aki az Elios közvilágításért felelős igazgatója.

Az is kiderült, hogy hat „vádpontot” sorol fel az OLAF az Elios-ügyek egyik kulcsfigurájának szerepét ismertetve. Ő Hamar Endre, Tiborcz István gyerekkori barátja és kezdetektől üzlettársa, egyik tanácsadója az eliosos közbeszerzéseknek.

Az OLAF jelentésének ez a része is közös mintát fest az Elios eljárásáról. Az erről beszámoló 24.hu írása idézi azt a megállapítást, amely szerint a tanácsadók nem csak azt

tudták, hogy megkárosítják az Európai Uniót,

hanem azt is, hogy illegálisan gazdagodnak ezzel.

Az OLAF által vizsgált 35 közbeszerzés (amelyből 17-ben talált nagyon súlyos szabályszegéseket) közül 23-ban a Sistrade, 12-ben az Eupro Projektmenedzsment Kft. működött közre: mindkettő Hamar érdekeltsége. Mindezek mellett áttételesen tulajdonos volt a tenderek győztesében, az Eliosban. Ez pedig súlyos összeférhetetlenség.

Az OLAF megállapításai:

  • Hamar Endrének közös pénzügyi érdekeltségei voltak az Eliosszal, illetve annak közvetett tulajdonosával, Tiborcz Istvánnal.
  • Hamar Endre cége, a Sistrade Kft. készítette a jelentkezésekhez használt Excel-táblákat, közösen az Elios egyik vezetőjével, Mancz Ivette-tel. Tehát a pályázat kiírását szervező cég már a pályázat beadásán is együtt dolgozott a későbbi nyertessel, miközben Hamarnak mindkét cégben volt tulajdona.
  • Ezek az Excel-táblák voltak azok, amelyek lehetővé tették, hogy az Elios felsrófolja az árat, mert megemelték az izzók élettartamát. A jelentés szerint a táblázatok fiktívek voltak. Hamar viszont ezzel az előbbiek mellett még több pénzt juttatott a később nyertes céghez, amelyben pénzügyileg szintén érdekelt volt.
  • Hamar Endre cégei több módon is részt vettek a projektek előkészítéseiben, és az ezek idején készített dokumentumokat a pályázat elbírálása alatt is használták.
  • Hamarnak lehetősége volt a pályázatok elvárásait módosítani.
  • A Hamar cégei által előkészített pályázatok elvárásai erősen favorizáltak egyetlen lámpagyártót. A pályázatok jelentős része a Tungsram-Schréder Zrt.-re voltak szabva, ez a cég pedig lényegében az Elios beszállítójává szegődött: sokkal olcsóbban adta az Eliosnak a lámpákat, sokszor a feléért annak, amit másoktól kért.

Ezen megállapítások miatt is javasolja a jelentés a magyar hatóságoknak, hogy költségvetési csalás miatt indítsanak vizsgálatot, de a csalások szervezett módja miatt vizsgálják meg azt is, fennáll-e a bűnszervezetben való részvétel gyanúja.

Elios-Szolnok: az általános modell szerint ment a csalás

Szolnokon is a már megismert egy kaptafára történt az Elios közvilágítási projektje: módosított lámpa-élettartam, ugyanannyival rosszabb „konkurens” pályázatok, személyi összefonódások a nyertes és a pályázati közreműködők között és így tovább.

Krimikből ismert fordulattal kezdődik az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) vizsgálati jelentése, amelyet Szolnok polgármestere kapott meg tavaly októberben észrevételek megvételére. Szalay Ferencet egyebek közt arról tájékoztatja az OLAF vizsgálója, hogy

„nem köteles önmagára terhelő nyilatkozatot tenni”.

A 2012 decemberében kiírt uniós keretpályázat alapján 2013 februárjában készült szolnoki kiírás ugyanazt a modellt követi, amelyet a 24.hu tárt fel a magyarországi közvilágítási korszerűsítések kapcsán. Az OLAF 35 magyar város pályázatából 17-et illetett súlyos kifogással, olyan szabálytalanságokat találva, amelyek nélkül

„a projekt egyáltalán nem minősült volna támogathatónak”.

A szolnoki megbízást az Elios Zrt. nyerte meg, amelynek egyik tulajdonosa a pályázat, illetve kivitelezés egy szakaszában Tiborcz István, Orbán Viktor veje volt.

A szolnoki pályázat vizsgálati anyagát az MSZP hozta nyilvánosságra.

A közvilágítási pályázat két részben jelent meg 2013. február 14-én, a támogatási szerződést az év októberében, illetve december végén írták alá. A kivitelezési szerződéseket az Eliosszal 2015. februárjában írta alá az önkormányzat 438 millió 510 ezer, illetve 438 millió 877 ezer 300 forint értékben.

Az OLAF legfőbb megállapításai.

  • A pályázatok benyújtásának első napja, 2013. február 11-e előtt három nappal az irányító hatóság egyoldalúan módosította az egyik legfontosabb feltételt, a lámpák élettartamának megadását 50 ezerről 100 ezer órára – vagyis az érdeklődőknek egy hétvégéjük volt a végleges ajánlatok elkészítésére.
  • Nem nyújtottak be igazolást arra, hogy a 100 ezer óra élettartam elérhető úgy, hogy a maximálisan megengedett fényerő-csökkenést ne lépjék túl, noha a gyártó – típustól függően – 60 és 80 ezer óra közé tette a garantált élettartamot.

Leegyszerűsítve ez a körülbelül 40 százalékos fényerőcsökkenés lehet a magyarázata annak, hogy

a kifogásolt lámpasorok környezetében alig van világítás

– mondta el a Független Hírügynökségnek Hadházy Ákos, az LMP társelnöke, aki a szekszárdi – ugyanezen szálra felfűzött beruházásra – évekkel ezelőtt felhívta a figyelmet.

  • A műszaki ellenőrök megalapozatlannak minősítették a lámpák megadott élettartamát, megállapítva, hogy 60 ezer óra után cserékre lesz szükség. Ezért javasolták, hogy a szállítói szavatosság idejét terjesszék ki 15-ről 25 évre. Az önkormányzat azonban nem kötött ilyen tartalmú karbantartási szerződést.
  • A 40 százalékos „spórolás” eredményeképpen keletkezett az a maradványérték, amivel elérhetővé vált papíron a beruházás megtérülése 15 év alatt.
  • A három pályázati ajánlatot a becsült részköltségekre nem független szereplő kérte, hanem az Elios. Az SMHV Energetikai Kft., a KVIKSZ Kft. és a Polar-Stúdió Kft. ajánlatát ugyanaz a személy készítette, a már ismert módszert alkalmazva: a „gyengébb” ajánlatok pontosan 5 és 7 százalékkal volt magasabb a nyertesnél – a végső ár mellett az egyes résztételekben is.
  • A becsült költségeket kiegészítő előzetes árajánlatot csak hónapokkal később pótolták, de az eredeti, februári időpontra visszadátumozva.
  • A pályázat záróértékelését – független auditorként – az INS Kft. készítette, amelynek ajánlatát a cég nevében a későbbi nyertes Elios egyik igazgatója, Mancz Ivett készítette korábban.
  • Ugyanez az Elios-vezető a pályázatok két mellékletének társszerzője.
  • A pályázatok projektmenedzsment-tanácsadója a szolnoki önkormányzati városfejlesztő cég mellett az Eupro kft. volt, amelynek rész-, majd egyedüli tulajdonosa Hamar Endre, aki a pályázati időszakban az Elios résztulajdonosa volt – s ennek egy szakaszában Tiborcz Istvánnal közösen.

Újra itthon képzik a pilótákat

0

Jövő évtől ismét itthon képezhetik a katonai pilótákat. Az évente 15-20 leendő pilóta új gépeket is kap, cseh Zlineket.

Húsz év után újraindul Magyarországon a katonaipilóta-, illetve légiirányító-képzés a Nemzeti Közszolgálati egyetemen, illetve a szolnoki légi bázison – mondta a szolnoki helikopterbázis parancsnoka az állami tévében.

Koller József dandártábornok közölte: a képzés beindítását, a leszerelő katonai pilóták pótlása, illetve az új repülőeszközök hadrendbe állítása teszi szükségessé. A négyéves képzés után a hallgatók vadászpilótává, szállítógép- és helikopterpilótává válhatnak.

A pilótaképzés 15-20 hallgatóval indul 2018-ban.

Jövőre lesz húsz éve, hogy megszűnt a katonai pilóták oktatása Magyarországon. Az elmúlt időben a harci gépek (Gripenek) leendő vezetői Kanadában kapták meg a vadászpilóta-képzést. Ennek a programnak, az NFTC-nek (NATO Flying Training in Canada) szerződése 2019-ben lejár – mondta el november közepén Szolnokon Koller tábornok.

A leendő pilóták új gépeket is kapnak. Az eddig használt csaknem 25 éves Jak-52-esek kiöregedtek, helyettük újakat vásárolt a Magyar Honvédség. A pótlást a cseh Zlin Aircraft cég végzi, amely két Zlin Z-242L kiképző gépet szállít – ezt a típust légiakrobatikai feladatokra gyártja a cseh vállalat; a MH vesz még felderítő és futárcélú repülőt is, két darab Zlin Z-143LSi-t.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!