Ujhelyi: a harmadik oltás megoldás lehet

0
977
Flickr

Írásbeli megkereséssel fordult Ujhelyi István szocialista EP-képviselő az Európai Bizottság illetékeseihez annak érdekében, hogy azok a keleti vakcinával oltott magyar állampolgárok, akik a hamarosan megnyíló lehetőség részeként harmadik oltásnak egy európai engedéllyel rendelkező vakcinát – például Pfizert – kapnak, automatikusan részesei lehessenek az egységes, digitális covid-igazolvány rendszerének.

Jelenleg akiket a kínai Sinopharmmal vagy az orosz Szputnyikkal oltottak be, azoknak nem mindenhol fogadják el automatikusan az oltási igazolásait és így csak jelentős nehézségek, illetve költségek árán tudnak külföldre utazni tanulás, munkavállalás vagy épp kikapcsolódás céljából.

Január óta rendszeresen figyelmeztették a kormányt arra, hogy az Európai Unió nem fogja automatikusan elfogadni az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) engedélyével nem rendelkező keleti vakcinákat, a kormány mégsem gyakorolt nyomást az érintett gyártókra annak érdekében, hogy mielőbb beadják kérelmüket és a vonatkozó, teljes dokumentációt.

„Ennek ellenére az oltási kampányban túlzottan is a keleti vakcinákat nyomta a kormány, nyilván ez volt egy speciális kormányzati kör érdeke; rengetegen nyerészkedtek az át nem gondolt hazai oltási akción”

– fogalmazott a szocialista politikus. Ujhelyi István rámutatott, annak ellenére a keleti oltóanyagokat erőltette a kormány – még a most sok esetben védettség nélkül maradt idősebb korosztály esetében is -, hogy tudható volt: májustól tömegével fog rendelkezésre állni a nyugati oltóanyag, így a legveszélyeztetettebb korcsoportoknak ezt is adhatták volna az oltási kampány elején. Az MSZP EP-képviselője szakértői adatokra hivatkozva hangsúlyozta, hogy 300-500 ezer olyan magyar polgár van, aki védettnek gondolja magát, de a Sinopharm (idősebbek esetében igazolt részbeni) hatástalansága miatt valójában védtelenül várhatja a negyedik hullámot.

„Éppen ezért helyeslem, hogy a kormány végre engedett a nyomásnak és augusztustól megnyitja a harmadik oltás lehetőségét minden állampolgár számára.

Ezzel lehetővé válik, hogy aki keleti oltóanyagot kapott, az most az EMA által engedélyezett vakcinát kaphasson, így már részesei lehetnek-e az európai, egységes covid-igazolvány rendszerének. Én erre tettem javaslatot a döntéshozóknál” – fogalmazott Ujhelyi István.

Jelenleg erre nincs érvényes uniós szabály, hiszen egyedül a magyar kormány lóg ki a közös, uniós megoldásokból. Az MSZP EP-képviselője hivatalos levelében arra kérte az Európai Bizottság vezetőit és illetékes biztosait, hogy azok az állampolgárok is részesei legyenek az egységes, uniós covid-igazolvány rendszerének, akik két keleti után egy uniós oltóanyagot is kapnak.

„Ugyanezt várom a kormánytól is, hogy tegye meg a szükséges lépéseket.

A kormány hibázott, de a rendbetétel közös ügyünk”

– tette hozzá Ujhelyi István.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .