Újabb amerikai-orosz csúcstalálkozó lehet

0
868

Amerikai és orosz diplomaták újabb csúcstalálkozót készítenek elő Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök között.

November 8 és 10 között APEC csúcsot tartanak Vietnamban, melyen részt vesz mind az amerikai mind pedig az orosz elnök. Dmitrij Peskov, Putyin szóvivője Moszkvában azt mondta, hogy előkészítenek egy találkozót, de még semmi sem biztos. A két elnök júliusban a G20 csúcson találkozott egymással Hamburgban.

Donald Trump a Fox televíziónak úgy nyilatkozott, hogy Putyin fontos ember a világpolitikában, aki segíthet abban, hogy az észak-koreai és a szíriai válság rendeződjön. Ezenkívül megvitathatják Ukrajna helyzetét is – mondta az amerikai elnök, aki 11 napos ázsiai körutat tesz, melynek során ellátogat Kínába, Japánba, Dél Koreába, a Fülöp szigetekre és Vietnamba is.

Az USA elnökének ez lesz az első hivatalos kínai látogatása, dzemélyesen már találkozott Trump Hszi Csinping elnökkel, hiszen Kína első embere nyáron, Floridában tárgyalt Trumppal.

Az amerikai elnök ázsiai körútja előtt a kínaiak és az oroszok is egyeztettek Pekingben. A Dmitrij Medvegyev kormányfő  által vezetett orosz küldöttség húsz egyezményt írt alá, miután tárgyalt Li Kocsiang kínai miniszterelnökkel és küldöttségével. A két második számú vezető megerősítette, hogy mindkét nagyhatalom kiemelten fontos partnernek tekinti a másikat.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .