Új oltási kampány Kínában a Covid ellen, vajon miért?

0
899
AARP

Ismét kampányt indítottak Kínában a Covid elleni oltás felvételének fontosságára. Elsősorban az idős korosztályt akarják beoltani – írja a pekingi Global Times, amely ismerteti az Államtanács közleményét.

A Covid vírus Omicron XBB variánsa jelentheti jelenleg a legnagyobb  veszélyt, ezért az erre kifejlesztett speciális oltást javasolja a kínai állam a 60 év fölötti polgároknak, és a fiatalabb korosztályokból azoknak, akiknek az immunrendszere valamilyen okból leromlott. Az oltás nem kötelező, de igencsak ajánlott. Kínában márciusban engedélyezték az első hazai fejlesztésű mRNA típusú oltást, amelyet azóta alkalmaznak az 1,4 milliárd lakosú országban.

Olaf Scholz német kancellár pekingi látogatása során javasolta, hogy a BionTech mRNA gyógyszerét gyártsák Kínában is. Felmerült egy BionTech üzem építése is Kínában, de az egészből nem lett semmi, mert a hírek szerint az árban nem tudtak megegyezni a felek. Pekingben nem is nagyon akartak egy ilyen stratégiai fontosságú ágazatot átengedni külföldieknek egy olyan periódusban amikor Kína és a Nyugat egyre inkább szembekerül egymással.

A kínaiak a saját fejlesztésű oltóanyagban bíztak, és a Global Times szerint meg is találták a megoldást. A pekingi angol nyelvű portál emlékeztet arra, hogy a Westvac Biopharma és

a Szecsuáni Egyetem olyan oltóanyagot hozott létre, amely a Covid három variánsa ellen is hatékony: a jelenleg leginkább veszélyes XBB illetve Ba.5 és Delta variáns.

Ezt az oltóanyagot villámgyorsan engedélyezték júniusban tekintettel az XBB járvány veszélyre. A világon ez az első olyan oltóanyag, amely hatékony ellenszer a Covid XBB variánsára – büszkélkedik a Global Times, amely eddig nemigen sietett beszámolni arról, hogy ez a XBB variáns hány megbetegedést okozott Kínában, és hányan haltak bele ebbe a járványba. Korábban amerikai tudósítók azt jelentették Kínából, hogy az Omicron XBB vírus 40 millió megbetegedést okozott hetenként a hatalmas országban. Idézték a pekingi országos légzési betegségeket kutató intézet igazgatóját, aki szerint

- Hirdetés -

a járvány csúcspontján heti 65 millióra is felmehet a Covid XBB variáns fertőzöttek száma.

Kantonban a kínai kommunista párt helyi lapja arról írt, hogy komoly járványt okoz az XBB variáns, de számokat nem közölt.

Az mindenesetre komoly járvány veszélyre utal, hogy az üggyel most az Államtanács foglalkozik, amely a kormány elnöksége, ahol a legfontosabb állami döntéseket hozzák. Persze csak azután, hogy a Kínát vaskézzel kormányzó kommunista párt erre utasítást adott.

Mesterséges intelligencia a Covid járvány ellen

Múlt decemberben ért véget hivatalosan a pandémia Kínában, ahol a Covid járvány elkezdődött 2019 őszén. Akkor a járvány csúcspontján heti 37 millió megbetegedést regisztráltak. Hszi Csin-ping elnök meghirdette a zéró tolerancia politikáját a járvánnyal szemben , és ezért hatalmas városokat is teljesen lezártak. Ilyen volt például a 11 milliós közép kínai Vuhan ahonnan a járvány elindult. Kína legnagyobb városát, Sanghajt is részlegesen lezárták -, de itt a lakosság egy része fellázadt. Pekingben ezért is döntöttek úgy, hogy hivatalosan véget vetnek a lezárások politikájának, de ez nem zárja ki azt, hogy egyes helyeken továbbra is alkalmazzák azt.

A WHO tavasszal közölte, hogy véget ért a Covid pandémia a világon. Az Egészségügyi Világszervezetet több bírálat is érte a pandémia idején, mert etióp vezetőjét Kína erőteljes támogatásával választották meg, ezért részrehajlással vádolták.

A kínaiak most a mesterséges intelligenciát is bevetik a járvány ellen – írja a Hszinhua – Új Kína hírügynökség. Egy nemzetközi kutató csoport a Makaoi Egyetemen olyan mesterséges intelligencia programot fejlesztett ki, amely képes megállapítani, hogy a pácienst melyik Covid variáns fertőzte meg. Zsang Kang professzor, a kutatás vezetője elmondta a kínai hírügynökségnek, hogy az ő mesterséges intelligencia szoftverjük sokféle vizsgálati anyag elemzését tudja elvégezni  nemcsak egy típusét, ezért jelen pillanatban a leghatékonyabbnak számít a piacon.

Ez a mesterséges intelligencia arra is képes, hogy megjósolja: mennyire fertőző a szóban forgó variáns, kikre veszélyes igazán és milyen erős járványt okozhat – mondta a Makaoi Egyetem kutató csoportjának vezetője az Új Kína hírügynökségnek.

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .