Az utolsó levél

0
3891

Évekkel ezelőtt megírtam a Bódis nagypapa történetét, a másik nagypapával, a Steinitzcel nem találkozhattam, mert 9 és fél évvel születésem előtt adta az utolsó életjelet magáról. Karácsonykor, 80 évvel ezelőtt.

A 20. század hatodik évében látott napvilágot, mint ahogy az anyakönyvi kivonatok mutatják, izraelita családban. Apja Herman, anyja Julianna volt. A szüleiről két emlék maradt meg. Herman esetében ez egy levél, amelyet feleségének írt az osztrák-magyar hadseregbe való bevonulása után. A Magyar Királyi Posta 10 filléres bélyegével ellátott Zárt-levelező-lap tek. Steinitz Herman úrnak van címezve, a cím (czim) pedig Újvidék, pontosabban Felsőkabol (Gornyi Kovilj), Bácska, a keltezés ideje: 1914. július 28.

„Kedd reggel

Kedves Júliskám! Értesítelek, hogy szerencsésen megérkeztem, tegnap este 7kor jelentkeztem, ma 10 órakor öltözködünk és valószínűleg még ma az orosz határra megyünk, Móriczal együtt leszek, Miksa is az éjjel Szegedre utazott… Ne fizess, édesem, senkinek, mert nem muszáj, csak gyűjtsd a pénzt, vigyázz az aranyos gyerekeinkre. Csókollak aranyom és aranyos gyerekeinket.

Herman“

Nemsokára Julianna megözvegyült és két fiát egyedül nevelte. A már említett Felsőkabolban volt egy boltjuk és  – amennyire rekonstruálni lehet a történetet – ott volt a lakásuk is. 1920 körül az idősebb fiú, Gábor, aki ekkor 14 éves lehetett, diákotthonban (kollégiumban) lakott, valószínűleg Újvidéken. A lényeg, hogy azon a tragikus éjszakán csak Julianna és a kisebbik fia voltak otthon. Egykori tudósításokra való emlékezésekre támaszkodva, azt lehet tudni, hogy két szomszéd gyerek betört a boltba, a zajra azonban felriadt Julianna, és tetten érte a betörőket, akik pánikba estek és 9 (!) kézszúrással végeztek a „szépséges Juliannával“ (így írták a sajtóban), sőt végeztek az anyja után induló gyermekkel is. A kettős gyilkosság hetekig a sajtó címoldalán szerepelt.

Ezt követően csak sejteni lehet, hogy a megárvult Gábor hogyan tengette életét. Azt anyám (aki a nagymama, Julianna nevét örökölte) emlékezése szerint, rokonok segítették a továbbtanulásban, többek között a szabadkai Mayer pékség tulajdonosa. Az üzlet a szabadkai Mayer testvérek  (Braća Majer) utcájának sarkán állt. A 2. világháború után azért kaphatta a Kakas iskola mögött kezdődő utca ezt a nevet, mert a Bácskába bevonuló („Délvidék visszatér!”) magyar hadsereg és adminisztráció kivégeztette mindkét Majer fiút, mint kommunista felforgatókat. A Sárga Házban ezekben az időkben (is) a kínzások nagyüzemben folytak.

Gábor, immár Szabadkán, a húszas évek vége felé ismerkedett meg Szabó Margittal (Manci), aki Lili nevű lányával élt leányanyaként. A családját korán, tragikus módon elveszített Gábor nagyon elszántan és rövid idő alatt elvette Margitot és egy év múlva, született meg a közös gyermek, aki a „szépséges Julianna” nevét örökölte. Üzletvezetőként dolgozott egy német tulajdonú kályhagyárban, amelynek épülete még mindig áll Szabadkán. Szorgalmas alkalmazott lehetett, mert tanult ember lévén, könyvelést is felvállalt a cégben, de nem restellt falat festeni sem.

A leghitelesebb írásos dokumentumnak ebből az időszakból a levelei számítanak. 1939-ben mozgósították a Jugoszláv Királyi Hadseregbe és Szlovéniából írt a családnak. Ezekből csak egyet idézek, mert jelképesen itt is a karácsony szerepel.

„Kedveseim! Most szombaton d.u. 1 óra van. Legutóbbi lapomban (szerdán) írtam, hogy csütörtökön indulunk haza. Sajnos nem lett belőle semmi, sőt még aznap d.u. kizavartak dolgozni és azt mondták, hogy csak 25-én hétfőn indulunk. Csütörtökön sikerült megint meglógni a munkából, elmentem a fürdőbe és jól megfürödtem (már éppen rám fért)… Ma megint itthon maradtam (mert nagyon hideg van) és feküdtem mintha beteg volnék, pedig kutya bajom se nincs. Úgy ½ 12 órakor jött egy újabb hír, hogy talán még ma este elindulunk, úgy fölugrottam az ágyról mintha ott sem lettem volna, megborotválkoztam és most várom a további fejleményeket.”

Majd a levelező lap másik oldalán:

„Ha ma el is indulunk, már csak kedden érünk haza. Kellemes karácsonyt kívánok Nektek. Ne hogy sírjatok, ha már így rendelte a sors, bele kell nyugodni.

Csókollak sokszor, Apuka.”

A levelező lapon (Dopisna karta) két pecsét szerepel: az 1939. december 23-i keltezésűn Dolenji Logatec, a december 24-n pedig Subotica szerepel, mindkét városnév latin és cirill betűvel. Az 1 dináros bélyegen a kiskorú Petar Karađorđević képe van.

Ha nem is karácsonykor, de néhány nappal később Gábor visszatérhetett a családjához. Nem tudjuk milyen sikerrel járt a Jugoszláv Királyi Hadsereg hadgyakorlata, mindenesetre másfél évvel később a hitleri Németország és horthysta Magyarország lerohanta az országot.

És ezzel elkezdődött a Steinitz család újabb kálváriája. 1942-ben Gábort a magyar hatóságok munkaszolgálatosként elvitték a megszállt Ukrajnába (Szovjetunió).

Első (1942. 07. 06.) levelének pecsétjén Topolya áll:

„Kedveseim!

Szerencsésen megérkeztünk. Minden jól van. Az unokabátyámmal is találkoztam. Ha írtok, csak nyílt lapot.

Sokszor csókollak, Apuka”

A második levélen (1942. 07. 19.) is Topolya szerepel:

„Kedveseim!

Szombaton írt lapotokat ma délben megkaptam. Ma nagyon sok volt a látogató, itt volt az Oszinak a felesége is, nagyon sajnálom, hogy nem jöttetek, de hát ezt előre nem lehetett tudni. Van-e a Roziéknál újdonság? Hogy áll a paradicsom, van-e sok? Jó volna most itt egy pár darab belőle. A rádiót átadtátok már? Írjatok mindenről

Csókollak sokszor, Apuka”

Az 1942. július 27-én írt levél már Szilágynagyfaluból jött:

„Kedveseim!

Tegnap este megérkeztünk végső célunkhoz. Szép hegyes vidéken vagyunk, iskolában vagyunk elszállásolva. Az időjárás itt is olyan, mint odahaza. Írjatok levelet mindenről. Voltatok Topolyán?

Csókollak sokszor. Apuka”

Majd egy hónap múlva (augusztus 23.) továbbra is Szilágynagyfaluból:

„Kedveseim!

Nem tudom elképzelni mi van Veletek, ma két hete hogy lapot kaptam Tőletek utoljára. Csomagot 19-én megkaptam. A képen, anyukám, úgy nézel mintha sírnál, ne búsulj, majd csak elmúlik ez a pár hét…Hogy vagytok? Lesz-e annyi pénzetek, hogy Babámnak (anyám, Julianna beceneve – a szerző megjegyzése) a könyveket megvegyétek? Nehogy elveszítse ezt az évet! Már írtam volna Szmotanáéknak, de akkor Nektek nem írhatok. Ha már nagyon megvagytok szorulva, írjatok ti az én nevemben, hátha segítenek. A lapnak csak egyik oldalára írjatok nekem.

Csókollak sokszor, Apuka”

Három napra rá:

„Végre megkaptam 18-án és 27-én írt lapotokat meg a fényképeket, ma pedig a csomagot, aminek a tartalmára nem voltam elkészülve, de nagyon megörültem neki…Babám a kis képen jobban nézel ki mint a nagyon, a Lili miért nincs rajta?… Lassan múlnak a napok, de remélem mire Lili fölszabadul otthon leszek.”

Ezen a levelezőlapon van először egy ELLENŐRIZVE pecsét és egy olvashatatlan aláírás.

Szeptember 6:

„Kedveseim,

Újra elmúlt egy hosszú hét. 31-én és 2-án írt lapotokat megkaptam. Nagyon bosszant, hogy a segélyből nem lett semmi, most jól nézünk ki. De remélem mire Lili fölszabadul, otthon leszek. Újabb rendelet szerint Ti csak egy lapot írhattok hetenként, élelmi csomag is csak e hó 15-ig vehető át. Ha lehetséges, küldjetek szalonnát vagy szalámit, paprikát és paradicsomot, meg valami kapcának valót és expressz adjátok fel. Kérlek Anyukám, az ünnep előtt este gyújtsál helyettem mécsest, ha nem kapsz olajat, jó lesz gyertya is. Drága babám, a lekvár nagyon ízlik. Mikor kezdődik a tanítás? A csomagban írjatok egy pár sort is. Józsi adott már valamit vissza?

Csókollak sokszor, Apuka”

A következő levél (szeptember 7.) pecsétjén Nagyvárad szerepel:

„Kedveseim,

ez a hét nem nagyon jól kezdődik. Tegnapi lapomban még azt írtam, hogy talán okt. 1-re leszerelünk, sajnos ma reggel jött egy váratlan parancs, hogy innen még a hét folyamán Kassára megyünk, és onnan talán a határon túlra is. Sajnos, ha a sors így rendelte el, nyugodjunk bele, majd talán megsegít az isten. Drága gyermekeim, vigasztaljátok meg Anyukát és ne hagyjátok sokat sírni. Anyukám, az adóhivatalban jelentsd be, hogy én be vagyok vonulva, akkor nem kell fizetni adót. Az életbiztosításnál is be kell jelenteni, hogy egyelőre nem tudunk fizetni. Próbáld meg a gyárban, hátha kifizetik a két hetet, mondd meg, hogy nem kapsz segélyt. Lilám, ha csak lehet, maradjál a Polákéknál, mert most minden fillérre szükségetek lesz. A kért csomagot ne küldjétek, mert nem talál már itt. Üdvözlöm az összes ismerősöket. Egészséges vagyok.

Isten Veletek, sokszor csókollak, Apuka”

A következő levelező lapokon a bélyegzőn nem szerepel helymeghatározás, csak az, hogy: Tábori Postahivatal.

November 3:

„Kedveseim!

Újabb hosszú napok múltak el, de Tőletek még nem kaptam semmi hírt, remélem Ti megkaptátok az én soraimat. Drága babám, ma van éppen a születésnapod, kívánom, hogy légy boldog hosszú évekig, kár hogy nem lehetek ma melletted. Jól vagyok. Az idő szép. Írjatok sűrűbben. Üdvözlök mindenkit.

Csókollak sokszor, Apuka”

November 18. (a levél alig olvasható):

„Kedveseim!

Végre hosszú hetek után ma megkaptam e hó 3-án írt lapotokat, szinte új élet szállt belém… A csomagot megkaptátok? A Lilinek mennyi a fizetése? Anyukám mit dolgozol? Egészséges vagyok. Írjatok mindenről sűrűbben.

Csókollak sokszor, Apuka”

És az utolsó, december 11-én:

„Kedveseim!

Múlt hó 12-én írt lapotokat megkaptam… Egészséges vagyok. Hogy vagytok? Itt már nagyon hideg van. Mi újság otthon? Írjatok sűrűbben. Kellemes karácsonyi ünnepeket.

Sokszor csókollak, Apuka”

Ez volt az utolsó életjel a nagypapáról. 36 éves volt. Azóta 80 karácsony telt el.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .