Trump szaúdi gyöngeségének oka: a pénz

0
888
A trónörökös és Trump. Forrás: voanews.com

Az amerikai elnök a stratégiai kapcsolat és személyes üzleti érdekeltségei között őrlődik a szaúdi újságíró vélhető megölése ügyében. Üzlet és zsarolások kísérik az amerikai vizsgálatot.

Donald Trump elnök elküldte a helyszínre külügyminiszterét, hogy tisztázza: mi lett a két hete eltűnt szaúdi ellenzéki újságíró sorsa. Senki sem látta Dzsamal Kasoggit azóta, hogy október másodikán besétált hazája konzulátusára Isztambulban.

Mike Pompeonak mind Szaúd-Arábia királya, mind a trónörökös megesküdött: semmit sem tudnak az ügyről. Recep Tayyip Erdogan török elnöknek viszont állítólag bizonyítékai vannak az ellenzéki újságíró meggyilkolására. Eszerint Dzsamal Kasoggi okosórája rögzítette még a hét perces haláltusát is. (Ezt sokan kétkedve hallják, mondván: műszakilag nem stimmel a történet.)

Trump azonnal elfogadta a szaúdi magyarázatot azzal, hogy nincs üzleti kapcsolata Szaúd-Arábiával. Az ellenzéki sajtó ugyanis azzal gyanúsítja: azért oly elnéző a sivatagi királysággal szemben,

mert ehhez komoly anyagi érdekei fűződnek.

Ráadásul a Washington Post megírta, hogy a törökök tájékoztatták a CIA-t arról, bizonyítékaik vannak: egy szaúdi kommandó végzett a rezsimmel kritikus újságíróval. A New York Times azt is megírta: a 15 főnyi szaúdi kommandóban ott volt Mohamed bin Szalman trónörökös egyik bizalmi embere is.

Trump elnéző hozzállásának szentelt hosszú elemző cikket a Haarec című izraeli baloldali lap. Ebből kiderül, hogy Trump meglehetősen megengedően bánt az igazsággal, amikor arról írt, hogy nincsen pénzügyi kapcsolata Szaúd-Arábiával. Trumpot még 1991-ben Alvalid bin Talal szaúdi herceg mentette meg a csődtől, megvette Trump jachtját, a Princesst, olcsóbban, mint ahogy azt maga Trump korábban vásárolta. Utána viszont a nagyvonalú herceg befektetett 325 millió dollárt Trump Plaza Hoteljébe, mely jelentős veszteséggel küzdött. Később a New Yorkban lévő Trump torony teljes 45-ik emeletét megvette Szaúd-Arábia királyi családja.

A szaúdiak öntik a pénzt Trump zsebébe

– nyilatkozta a közélet etikai tisztaságát felügyelő hivatal ex-elnöke az izraeli lapnak. Walter Shaub nyíltan utalt arra, hogy a szaúdiak – az oroszokhoz hasonlóan – felfuttatták Trumpot, hogy aztán stratégiai szövetséget kössenek vele, ha a Fehér Házba kerül.

Trump első elnöki útja Szaúd-Arábiába vezetett, ahol megkötött egy 110 milliárd dolláros fegyver üzletet, ami része egy nagyobb, 350 milliárdos csomagnak.

Esetleges amerikai szankciók esetére az Al Arabija kormánypárti televízió főnöke megüzente, kilépnek az amerikai-izraeli szövetségből és

a királyság átáll Oroszország és Irán oldalára.

Putyin még katonai támaszpontot is kaphat Szaúd-Arábiában. Arról nem is szólva, hogy egy táborba kerülne a világ három legnagyobb olajtermelője, Szaúd-Arábia, Oroszország és Irán. Nem beszélve a legnagyobb vásárlóról, Kínáról. Trump játéktere tehát elég szűk.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .