Tóni, az erős ember

0
2009
Facebook

Isten után az első – ebben a szerepben tetszeleghet Rogán Antal, aki a jövőben az összes polgári titkosszolgálatot ellenőrzi. Míg korábban a belügy illetve a külügy felügyelte ezeket, mostantól mind Rogán Antalhoz tartoznak! Ez óriási hatalmat jelent, egyben pedig szinte totális kontrollt a nemzeti együttműködés rendszere fölött.

Vajon milyen viszonyban lesznek a magyar titkosszolgálatok a NATO államok szolgálataival? Az oroszokkal vagy a kínaiakkal? Ezek békeidőben sem mellékes kérdések, de a hidegháborúban rendkívül fontosakká válhatnak. Lényegében persze már eddig is Orbán Viktornak jelentettek a titkosszolgálatok vezetői, de most ez egyértelművé vált. Semmiféle jogi kontroll sincs, csakis a hatalom érdekei számítanak.

Eddig Pintér Sándor akadályozta az ellenzék szisztematikus megfigyelését.

Az USA fontos nagykövetet küld

Magyarország felértékelődését mutatja, hogy olyan diplomata érkezik Washingtonból, aki korábban az ENSZ-ben képviselte hazáját különleges politikai ügyekben. Vagyis komoly diplomáciai tapasztalatokkal rendelkezik. David Pressman kinevezése azt mutatja, hogy az USA szakított azzal a régi gyakorlatával, hogy az épp aktuális elnök üzleti támogatói közül jelöl nagykövetet. Orbán Viktor már az Egyesült Államokban is tényező. Jól mutatja ezt, hogy nálunk rendeznek meg egy fontos republikánus tanácskozást. A republikánusok pedig revansra készülnek az Egyesült Államokban, nem paktálnak Joe Bidennel. Akinek nemzetbiztonsági tanácsadója többször is nyíltan célzott az USA autokrata ellenfeleinek megbuktatására. Jake Sullivan listáján szépen gyülekeznek az USA bukott ellenfelei: Boriszov ex miniszterelnök Bulgáriában, Babis ex kormányfő Csehországban. Fico egykori miniszterelnök Szlovákiában. A szlovákiai NER fura ura egyenesen arról beszél , hogy „Szlovákia amerikai tartomány lett”. Ázsiában eltűnt a Kína barát miniszterelnök Pakisztánban. A Fülöp szigeteken újra egy Marcos uralkodik, ez pedig az USA barátság növekedését idézi elő.

Magyarország szürke zóna

Az USA stratégiai megítélése szerint Lengyelország, a Baltikum és Románia fontos állam az ukrajnai háború miatt. Magyarország hasonlóan Csehországhoz, Szlovákiához, Szlovéniához, Bulgáriánoz  a szürke zóna része. Ez azt jelenti, hogy stratégiai szempontból nem igazán fontos az USA számára. Ezért Washington Berlinre bízta a szürke zóna felügyeletét. Ebben a helyzetben kell megtalálnia a maga útját az új Orbán kormánynak, amely szeretné megőrizni sokoldalú kapcsolatait akkor is amikor az USA hosszútávra el akarja vágni Oroszországot Európától.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .