Tíz éve történt – Aláírásokat gyűjtenek a Sziget Fesztivál érdekében

0
1242

2007. november 12-én a Független Hírügynökség beszámolt arról, hogy aláírásgyűjtést kezdett hétfőn az SZDSZ Új Generációja, a szervezet honlapjára azok iratkozhatnak fel, akik szeretnék, ha a jövőben is megrendeznék Budapesten a Sziget Fesztivált.

Léderer András, a szervezet elnöke hétfői sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy az összegyűjtött névsort elküldik Derce Tamásnak, a IV. kerület és Tóth József XIII. kerületi polgármesternek. Mindkét polgármester kifogásolja a fesztivállal járó zajhatást és olyan feltételekhez kötnék a rendezvény további engedélyezését, ami a szervezők szerint ellehetetlenítené azt.

Az SZDSZ minden évben kemény harcot vívott azért, hogy létrejöhessen az egyik legfontosabb hazai közéleti tér – mondta Léderer András. A liberális politikus hozzátette, hogy most sem fogják hagyni, hogy a két polgármester zajhatásokra hivatkozva bezárassa a fesztivált és így tönkretegye többszázezer magyar és külföldi fiatal szórakozását. A liberális politikus hozzátette, hogy

közvélemény kutatások is bizonyítják, hogy a lakosság nagyobbik részét az éjszakai zajok sem zavarják – vagyis nem indokolt a fesztivál bezárása.

Az SZDSZ Új Generációja aláírásgyűjtést kezdett honlapján, amelyhez bárki csatlakozhat, aki szeretné, ha a jövőben is megrendeznék a fesztivált. Néhány hónap múlva az összegyűjtött listát az adatkezelési feltételeknek megfelelően eljuttatják a két érintett polgármesternek.

Derce Tamás, Újpest polgármestere már többször indított pert a Sziget fesztivál miatt, azt kérve, hogy a kerület zajterhelése miatt, a bíróság állapítsa meg a birtokháborítás tényét. Idén október 2-án az eredeti keresetet egészítették ki azzal, hogy a bíróság rendelje el azt is, hogy a Szigeten este tíz órától reggel hatig ne lehessen zenés műsorokat rendezni.

Tóth József, 13. kerületi polgármester szeptember első napjaiban levélben kérte Demszky Gábort, hogy a főváros biztosítsa az emberek nyugalmát és csak olyan feltételekkel engedje megrendezni, ha kiküszöbölik a zajhatásokat, amelyek szerinte még a 13. kerületben is érezhetőek.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .