Tárgyalást ígért a kormány az otthonápolásról

1
1095

Az ígéret szerint az ellenzéki pártokat is bevonják, az egyeztetésnek a nyáron el kell kezdődnie.

Tüntetést szerveztek péntek estére az otthonápolás munkaként való elfogadásáért küzdő civil szervezetek. Otthonápolást végzők esetében azokra kell gondolni, akik súlyos rendellenességgel születő, balesetet szenvedő vagy megbetegedő családtagjukat ápolják. Mintegy 45 ezer ilyen ember van az országban.

Ezzel kapcsolatban korábban több ellenzéki képviselő, a jobbikos Varga-Damm Andrea, az MSZP-s Mesterházy Attila, az LMP-s Csárdi Antal, a liberális Bősz Anett és a DK-s Varjú László is költségvetési módosító javaslatot nyújtott, amelyben azt javasolták, hogy

az ápolási díj havi alapösszegét 32600-ról emeljék 80000 forintra.

Ezt a javaslatot a múlt héten tárgyalta a költségvetési bizottság, és az ülésen Szűcs Lajos fideszes alelnök azt mondta: kiemelt, megoldandó kérdésről van szó, és felajánlotta, hogy az ellenzéki képviselőket is bevonják az egyeztetésekbe. Ezért az ellenzékiek visszavonták a módosító javaslatot. Az egyeztetések az ígéret szerint már a nyáron elkezdődhetnek.

Egy, a Független Hírügynökséghez eljutott levél szerint egyébként a bizottság elnöke, Varju László Kásler Miklós emberierőforrás-miniszterhez fordult az ügyben, hogy tájékoztassák a tárgyalások eddigi eredményeiről.

1 hozzászólás

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .