Vértanú-emlékmű kerül a Nagy Imre-szobor helyére

0
1280

Évek óta szó van a Vértanúk terének átalakításáról, amely része a Kossuth tér és környéke megújítását célzó, 2011-ben indult programnak. A Vértanúk terén egy, a Horthy-korszakban emelt szobrot akarnak rekonstruálni.

Nem most merült fel, hogy átalakítják a Vértanúk terét, amelynek keretében elvihetik onnan Nagy Imre szobrát. Wachsler Tamás, a Steindl Imre Program Nonprofit Zrt. vezérigazgatója az MTI-nek azt mondta, hogy a tér rehabilitációja során „második világháború utáni szoborrombolásokat megelőző képzőművészeti arculatot kell visszaállítani”, méghozzá

„az Országgyűlés vonatkozó határozata szellemében”.

A tér átalakítása valóban része az úgynevezett Steindl Imre-programnak, amelyről még 2011 nyarán döntött a Parlament.

Elsőként a Kossuth tér átalakítását kezdték el, majd 2016-ban kormányrendelet döntött a teret övező valamennyi épület és a kapcsolódó közterületek „térhez illeszkedő felújításáról”. Ekkor hozták létre a Steindl Imre Program Nonprofit Zrt-t is, amelynek alapító okiratában is szerepel, hogy „a Vértanúk tere gyalogos-prioritású átalakítását megalapozó közlekedési hatástanulmány és koncepcióterv” készül, „annak érdekében, hogy a tér a Kiemelt Nemzeti Emlékhely részévé válhasson”.

Halász János fideszes képviselő tavaly május 30-án a Parlamentben, az egyes törvények kiemelt nemzeti emlékhellyel összefüggő módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitáján azt mondta:

„A program negyedik üteme a Vértanúk terének rekonstrukcióját célozza majd.

A Kossuth térrel szerves egységet alkotó terület a főváros egyik legfontosabb turisztikai útvonalán fekszik, rendezése ezért is szükséges. A teret övező épületek is mind megújulnak, több mint furcsa lenne, ha a térrel nem törődnénk.”

És most jutottak el odáig, hogy konkrét lépések is történnek. Az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának múlt heti zárt ülésén elfogadták a Vértanúk tere beruházással kapcsolatos kérelmet is – erről is Wachsler Tamás beszélt az MTI-nek. Így aztán

hamarosan megkezdődnek a munkák.

Ahogy Wachsler elmondta, a térre autók nem hajthatnak majd be, csak BKV-járművek.

A bizottsági ülésen került szóba Nagy Imre-szobra is – Wachsler javaslata szerint a Jászai térre viszik majd át.

A téren ugyanis rekonstruálják az úgynevezett Nemzeti Vértanúk Emlékművét, így Nagy Imre szobra már nem férne itt el. Az eredeti szobor 1934 és ’45 között állt itt. A kérdés már csak az, hogy miért kell újra felállítani a Horthy-korszak egyik fontos szobrát.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .