A szociáldemokrácia szolid bája

0
362

Hol vannak már Tony Blair hívei? Helmuth Smith támogatói? Önmaguk árnyékai lettek a francia szociáldemokraták. Mi lett Kéthly Anna örökségéből? Vajon csak a szocialista párt jelenlegi vezetői nem találják az utat a korszerű szociáldemokráciához? Mi az igazi szociáldemokrácia titka? Strassenreiter Erzsébet történésztől, a Politikatörténeti Intézet Alapítványának nyugalmazott tudományos főmunkatársától, az 1945 utáni szociáldemokrácia kutatójától kértünk válaszokat a ma nagy kérdéseire.

Nem tudom, mikor volt nagyobb válságban a szociáldemokrácia, valamikor a két világháború között, vagy ezekben az években, a XXI. század első évtizedeiben? Sorra veszítik el befolyásukat és támogatóik tömegeit az Európában egykor oly sok millió embernek a felemelkedés reményét ígérő szociáldemokrata pártok.

Van ma még helye a politika palettán a szociáldemokráciának?

Ezzel azt kérdezi, mi volna ma az igazi szociáldemokrácia feladata. Mindenek előtt az antikapitalizmus. A kapitalizmus reális és nyílt bírálata, de belátom, nincsenek könnyű helyzetben azok a politikai erők, amelyek elhatározzák, hogy ma felvállalják a kapitalizmus nyílt és őszinte bírálatát. A XX. században a szocializmus volt az az eszmerendszer, amely kísérletet tett arra, hogy felemelje a két kezük munkájából élő emberek millióit, eltüntesse a társadalmi különbségeket, de ez a kísérlet kudarcot vallott. Nem azért, mert valami olyanra vállalkozott, ami elérhetetlen lett volna, hanem azért, mert

alkalmatlan emberek próbálták megvalósítani.

Éppen az olyan tehetséges politikusok hiányoztak ehhez, mint amilyen például Kéthly Anna volt a maga idejében. Akár hiszi, akár nem: bármikor fekszem le, elalvás előtt a Marx- i Kommunista Kiáltvány egyik fejezetét: a „burzsoázia és a proletariátus”- t olvasom ötször- tízszer százszor. Abban ugyanis a kapitalizmus nem anyagi, hanem a legmélyebb „emberi torzulásait”, társadalomra, azaz az emberi közösségekre gyakorolt pokolian romboló hatásait, a normális emberi–érzelmi–szerelmi–családi, társadalmi kapcsolatainak rombolását is feltárja, érinti és elemzi. Túl azon, hogy megállapítja: a kapitalisták a „piac és a tőke érdekében felszántják a világot”, hogy profitra szert tegyenek. Ennek a rombolásnak a tükröződése a különböző vallások egyre nagyobb befolyásának tapasztalható terjedése is.

Marx azt mondta, hogy a társadalmi folyamatok gazdaságilag determináltak.

Ezt én is így látom. Szoktam volt mondani: Marxot igazán a feltörekvő kapitalisták, a kapitalizmus hívei értették meg, és a legkomolyabban is ők vették, és alapjában ők tanultak is belőle a legkomolyabban. És itt van az „egyik kutya elásva”: megtalálták az ideológiai ellenszerét is: a felépítmény, azaz a politikai rendszerük olyan interpretálását, amelyet próbálnak úgy aposztrofálni, mint a kapitalizmus okozta nagyon súlyos anyagi „sebek”, gazdasági „torzulások” gyógyszerét. Lásd: a demokrácia, a  liberalizmus, a szabadságjogok, a politikai struktúra tőkés rendszerű felépítése, a gondolkodás tévútra terelése, a boldogulás okainak egyénre szabott, és látszólag csak tőle függő, rajta múló függősége… Elvek, szólamok sulykolása.

Azaz: a társadalom objektív, anyagi, tulajdonviszonyaitól függetleníteni az egyén boldogulást. Ami egy oltári nagy hazugság.

Nem az volt a baj, hogy a világ erősen kettészakadt egy gazdagabb és egy szegényebb táborra, amelyet ráadásul nem csak az ideológiai ellentétek, hanem a geopolitikai érdekek is másfelé tereltek?

Valóban, a múlt század egyik nagy ellentmondása ebből fakadt. A másik „elásott kutya”: a kapitalizmusra veszélyes első társadalmi kísérletek, amelyek köztudottan – és ellentétben Marx-ék feltételezésével – az úgynevezett fejletlenebb (és nem fejletlen!!) országokban születtek meg. Akkoriban még – és ez a fontosabb – a világon nem mindenütt alakult ki az új, kapitalista társadalom, tehát a feltételek sem voltak mindenütt érettek a változásra. De arra igen, hogy megmutathassa a tömegek számára a pozitívumait, vele együtt az „átmenet negatívumait” is  a még csak feltörekvő kapitalista uralkodó csoportok, társadalmi új osztályok számára. Marx is is utalt arra, hogy a kapitalizmus nagyon rövid idő alatt az emberiség történetében addig soha nem látott technikai fejlődést produkált. 

Kezdetben az elnyomás is ordítóan nagy volt. 

Ami ellen a munkások hamarosan fellázadtak, és bizonyos engedményeket ki is tudtak csikarni. Arról nem beszélve, hogy szervezettségük révén (nem utolsó sorban a kapitalizmusról szóló szocialista ihletésű írások hatására!) tudatosodott bennük helyzetük romlásának oka.

Amikor arról beszélünk, hogy napjainkban mélyponton van a szociáldemokrácia, nem éppen a szervezetlenségben kell az okokat keresni? 

Alighanem ebben is „megbújik az ördög”. Amikor a társadalmi ellentétek új minőségi dimenzióba lépnek át, akkor az egyre gazdagabbak mind drasztikusabb megoldásokhoz nyúlnak hatalmuk, gazdasági és politikai befolyásuk biztosítása érdekében. Ez vezetett a XX. század két pusztító világháborújához is, az öldöklést kísérő gyilkos faji ideológiákhoz, az antiszemitizmushoz.

De ahol a gyűlölködés felüti a fejét ott mindig újabb és újabb célpontokat fedezz fel: egyszer a romákat, a más nemzetiségűeket, máskor a mexikóiakat, vagy a muszlimokat…

A  rasszizmus a történelem során mindig “kiegészítő ideológiai jelensége” volt a tőke terjedésének, és valamilyen népcsoport felsőbbrendűségének hirdetésével bástyázta körül a hatalmát. A mai – ellenségkereső – kormánypolitika veszélyét éppen ebben látom. Bevallom, én ma is rendszeresen hallgatom a jobboldal fő ideológiai szócsövét, az Echó TV műsorait. Nem csodálkozom azon, amit ott hallok és látok, mert ők csak azt adják, ami a lényük. Mindig jól érezték magukat saját mocsarukban, a kocsmai, illetve, az azon is túllépő beszéd stílusa nem idegen egyiküktől sem.

De azon mindig megdöbbenek, hogy az oda terelt nézőközönség soraiban nem akad senki, aki azt mondaná, na, most már elég ebből az alpári, a lakosságot lebecsülő, leköpködő, lealázó szövegekből.

Hallgatják tovább, és nem kérik ki maguknak ezt a stílust. Ezen komolyan megdöbbenek minden alkalommal.

Úgy érzik, egy folyamatos háború részesei, amelyet értük vív a kormányuk…

Nem tudom, mit gondolnak. Már ott tartunk, hogy Orbán vezetésével egy maroknyi politikus azt állítja magáról, hogy ők irányítják egész Európát. Szerintük az Unió vezető politikusai alkalmatlanok a megbízatásukra, de újabban már az ENSZ-et is bírálják. Meddig lehet süllyedni a politika mocsarába? És ez ellen nem kelnek ki az emberek? Nem kell ehhez még baloldalinak sem lenni!

Bayer Zsolt a minap bejelentette, hogy áttér az evangélikus hitről a katolikusra, mert nem tetszett neki, amit az egyik evangélikus pap prédikált. Most majd ripsz-ropsz katolikus lesz, de mit fog kezdeni Ferenc pápa nézeteivel?

Hiszen tudjuk, a pápa a világ egyik legigazibb humán jelensége, ő ellene is harcot akar majd hirdetni?

A rendszerváltás éveiben szó sem volt gyűlölködésről, az emberek mégsem kértek a szocializmusból. Miért?   

Mert azt látták, hogy a világ egyik felén – sokszor csak néhány kilométerre az otthonuktól – jobban élnek az emberek, és bár mindenki azt sulykolta nekik, hogy a kapitalizmus kizsákmányol, mégis azok jobban éltek, ők pedig nehezebben. Talán ennek elejét lehetett volna venni, ha a politikusaink belátják, hogy a szociálisan érzékeny, tisztességesebb társadalom (a szocializmus) megvalósításához türelmesebb átmenetre van szükség.

A társadalmi folyamatokat nem lehet sürgetni,

nem lehet rapid, radikális módon kierőltetni, hanem csak fokozatosan, lépésről lépésre szabad haladni. Az új, „szocialista”, „kommunista” kísérletek „kifutási ideje” nem volt elegendő arra, hogy a még előretörési stádiumában levő, világméretűvé terjeszkedő kapitalizmus, amelyek újabb- és újabb piacok szerzése inspirált, ennek a hullámnak ellenálljon. Azt mondhatnám: az egyik tapasztalatlan, éretlen, serdülő korban, míg a másik ereje teljében lévő férfikorát élte. A tőkés világ lakossága gyarapodott, amit a világ szegényebb fele vonzónak talált. 1965-ban jártam első ízben Olaszországban, igazi gyalogos, vonatos, szekeres turistaként. Sokféle emberrel találkoztam, mindenkivel szót értettünk, az emberek megnyíltak. Lehet, hogy ma már furán hangzik: a “szocialista tábornak”, benne Magyarországnak is, óriási, hiteles szimpatizáns táborával szembesültem. Soha nem gondoltam volna, hogy ezt személyesen megélem. 

Lehet, hogy idő előtt feladtuk?

Így is fogalmazhatunk. Ezeket a vonzó „társadalmi terveket” nem lett volna szabad feladni, még akkor sem, ha az azonnali, gyors megvalósítás feltételei nem is voltak túl kedvezőek.

A mai, „kvázi baloldal”, mert valójában manapság a baloldaliság teljesen feladta magát, unintelligens módon, egy olyan „nyitott társadalom” mintáját akarta követni, amit az USA példának kínált a fiataloknak.

És ebbe a hibába még azok is, beleestek, akik „felnőtt emberré” abban a félig sikerül szocialista rendszerben válhattak. Félretették a józan eszüket, feladták az elveiket a karrierjük, no meg a sokmilliós jövedelmek reményében. Pedig, abban az „első kísérletben”, a 60-70-es években sok minden jó volt, és követni, folytatni lehetett volna. Átmenteni valamit belőle. Most sokszor hallani:

„Putyin már a spájzban van!”. Én hozzá szoktam ragasztani: „Trump meg az ebédlőben!” Nem tudom, melyik a jobb, vagy a rosszabb.

Mit tudnánk a mai világban „kezdeni” egy igaznak gondolt szociáldemokráciával?

Mit tudnánk kezdeni az igazi szociáldemokráciával? Ezt a kérdést így nem lehet feltenni. Szerintem csak egy szociáldemokrácia létezik, amelyet természetesen mindig a konkrét nemzetközi és nemzeti viszonyok tesznek aktuálissá. Hogy mit vállal fel belőle a politika? Az egyedül attól függ, mit tesznek lehetővé a világ- és a nemzeti körülmények, mit lehet reálisan valóra váltani, védeni, realizálni. Vagy legalább

gondolkodásra kellene, hogy késztesse az embereket,

amit ma hall a jobboldal hangadóinak szájából. 

Beszéljünk inkább a baloldalról, vagy inkább a hazai szociáldemokrácia helyzetéről…

Rendszeresen olvasom a baloldali sajtót, illetve ami abból még maradt, köztük a Népszavát, már csak a szociáldemokrata gyökerei miatt is. A szerkesztők szándékaival egyetértek, de attól tartok, a hangjuk nem eléggé markáns. Szentelt víz. Nem hiszem, hogy ezzel lehet embereket megnyerni, vagy – ami még fontosabb – a szemüket felnyitni, hogy észrevegyék a társadalmi ellentmondások lényegét. Na, itt van az a „hiány faktor”, amit a szociáldemokrácia kiiktatása okoz. Nem ébresztik rá a baloldali érzelmű embereket arra a fontos dologra, hogy megértsék, hová nyúlnak vissza korunk problémáinak gyökerei. Pedig ezt a lépést nem volna szabad kihagyni, e nélkül, sajnos, a baloldal nem lehet sikeres.

A „demokrácia”, a „jogállamiság ma már mind üres szólam.

Sem a világot, sem a hazai politikát nem azok az erők befolyásolják, amelyek komolyan – és a nép érdekeit szolgálva – tölthetnék fel tartalommal ezeket az áhított, de teljes valójukban szinte soha meg nem valósult, és talán meg sem valósuló, fantom ígéreteket, célokat. Szerintem keresztúthoz érkezett a régi és az újonnan születő – a szó igazi értelmében – a valóban „demokratikus társadalom” harca. 

Ma nem a jobb, nem a közép, se nem a bal, vagy az ilyen-olyan oldalak állnak szemben egymással, hanem a monopolkapitalizmus, a szociálisan mérhetetlenül nagy ellentmondásokat őrző imperializmus hívei, és akik ennek az ellenségei. 

Ebben a harcban a szociáldemokrácia, ha képes lesz az eredeti programját felújítani, felfrissíteni, minden más politikai irányzatnál többet tehetne az emberiséget a pusztulástól megmentő új társadalmi-politikai világrendért.

Mi volna a teendő? 

A világ, az elmúlt több mint 100 év alatt nagyon megváltozott. Véleményem szerint a korszerű szociáldemokrata pártoknak ehhez kellene igazítaniuk a politikai programjukat,  fenntartva az eredetileg helyesnek és emberségesnek tekintett korábbi elveket, társadalmi célkitűzéseket. Én a baloldal fő hibájának, “öngyilkosságának” tartottam, hogy a 80-as évektől máig, gondolkodás és válogatás nélkül tagadta meg a korábbi elveit, történelmi múltját. Ez árulás volt, amit egyetlen korosztály sem fogad el. Mára ezzel elvesztette a tömegek megbecsülését, politikai erkölcsi alapjait.

Egyszer egy MSZP aktíván erről beszéltem, nagy tapsot kaptam, de többet nem hívtak meg. 

 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..